Van, hogy rossz napod van. Valakinek minden napja az, de most nem róluk beszélünk, mert ők vagy nagyon rossz környezetben kényszerülnek élni, vagy nagyon rosszul építették fel az életüket. És van, hogy a másodikból következik az első. De a többségünknek nem konstans szenvedés tölti ki a mindennapjait, hanem a nehézségek mellett megélünk nagyon szép pillanatokat is, és időnként – vagy jó esetben egész gyakran – vannak kifejezetten vidám napjaink. De tegyük fel, hogy a mai nem az.
És tegyük fel, hogy akarsz is tenni ellene valamit, és nem süllyedsz bele az önsajnálat és a mások által kifejezett részvét kényelmébe. Tegyük fel, hogy elhiszed már, hogy Te magad irányítod az életedet, és a saját felelősséged az, hogy mit hozol ki belőle. Ebből indulunk ki, és akire a feltevés nem állja meg a helyét, az itt meg is állhat az olvasással. Akik maradunk, azért tesszük, mert tudjuk, hogy képesek vagyunk változtatni az életünkön. És tudjuk, hogy ez kis lépésekkel kezdődik. Olyan kis lépésekkel, melyeket egy-egy rossz napon teszünk meg, amikor legszívesebben lekuporodnánk a sarokba sírni, vagy szétrúgnánk a pofátlanul utunkba kerülő szemetesládát – kinek melyik stílus illik a személyiségéhez.
Amikor probléma van az életedben – legyen az egy lekésett busz, vagy valami komolyabb, mint egy elvesztett állás, vagy egy komoly veszekedés –, akkor az automatikus reakció a vigasztalás. Magadat is próbálod vigasztalni, illetve a hozzád közel állók is ezzel próbálkoznak. A vigasztalás jól esik az embereknek, én mégsem hiszek benne. Persze, magyarázhatjuk, hogy minden jó, és rosszabb is lehetett volna, de ez sajnos nem működik. Mert amíg nem lesz valóban rosszabb, addig senkit nem érdekel, milyen a rosszabb. És gyakran el sem tudja képzelni, amíg nem élte át.
Tehát vigasztalni jó, és időnként kell is, de azért tudjuk mélyen, hogy a vigasztalás önmagában nem fog semmit megoldani. A valódi megoldás az, ha más síkra tereljük a gondolatokat. Kiszakadunk abból, ami visszahúz, és megkeressük az új lehetőségeket. Ahhoz, hogy vidámmá tedd a mindennapjaidat, és könnyebben túllépj a felmerülő problémákon, olyan szokásokat kell kiépítened, melyek az életed részévé válnak, és bármikor fel tudod használni őket.
„A boldogságunk elménk szokásaitól függ. Ezért gyakorold a pozitív gondolkodást minden nap! Legyen vidám a szíved, váljon szokásoddá a boldogság, és életed folyamatos ünneplés lesz.”
Norman Vincent Peale
Íme néhány szokás, ami ebben segíteni fog.

1. Szelektálj!

szemeteslada
Az első lépés a takarítás. Szabadulj meg a negatív gondolatoktól, felejtsd el, hogy az élet szenvedés és a világ velejéig romlott. Felejtsd el, hogy vesztes vagy, mert csak akkor vagy az, ha ezt hiszed magadról. És ha rendet tettél belül, akkor a következő lépés az, hogy őrizd is meg a rendet! Rengeteg negatív hatás ér, melyek többségét eleve kizárhatod az életedből.
Kezdheted a TV híradóval, a fölösleges pletykálással, majd szépen búcsút inthetsz az energiavámpír ismerőseidnek is, akiknek nem számít, hogy Te mit érzel, csak az, hogy könnyítsenek a saját lelkükön. És nem kell olyan baráti vagy munkahelyi beszélgetésekben sem aktívan részt venned, melyek kicsinyes panaszkodás vagy mások semmitmondó kibeszélése köré épülnek.
Ugye Te sem úszkálsz szívesen olyan medencében, amiben Veled együtt úszik mások végterméke. Miért hagynád, hogy az életeddel is ez történjen?

2. Ne háborúzz!

oleles
Hanem szeretkezz! De tényleg. Ha pedig nem teheted meg, akkor szeress! Gondolj arra, akit igazán szeretsz – legyen az a párod, a gyereked, a barátaid, a rokonaid – és tölts vele (velük) minél több időt. Oszd meg a problémáidat, de ne panaszkodj, hanem keressetek együtt megoldást azokra. Aki fontos számodra, annak mutasd meg, hogy tényleg az, még ha rossz napod is van. Ha pedig nincs olyan az életedben, akit igazán szeretsz, akkor baj van. Veled. Úgyhogy keresd meg azt, akit szeretni tudsz.
Nem mindig van lehetőséged arra, hogy amikor nehéz helyzetbe kerülsz, együtt legyél a hozzád legközelebb álló emberrel. De már abba a tudatba is kapaszkodhatsz, hogy nem vagy egyedül. Az emberek többsége valamiért mégis épp ellentétesen használja fel ezt a tudatot: nem magához húzza, hanem ellöki a másikat.
Amikor problémával szembesülsz, gyakran azzal teheted a legtöbbet, ha nem növeled tovább azt. Ahogy a bölcs mondás tartja, ha gödörben vagy, az első lépés az, hogy ne áss tovább. Tudom, hogy nagy a kísértés, hogy a hozzád legközelebb állókon, vagy éppen csak egy random járókelőn töltsd ki a feszültséget, de hidd el, a problémád ettől nem fog csökkenni. Nőni viszont igen, ez egészen biztos.

3. Legyél hülye!

idiota
Ki mondta, hogy az élet minden pillanatát komolyan kell venni? Ki mondta, hogy bosszankodnod vagy szenvedned kell minden kisebb probléma esetén? Ha valami nem sikerül, csinálj viccet belőle! Találj ki vicces neveket tárgyakra, emberekre (nem gúnyolódva), fogalmazd meg viccesen a feladataidat, vagy ha valamit elrontasz, nevess magadon!
Ez persze csak akkor működik, amikor csak kisebb, bosszantó problémákkal állsz szemben. Amikor nagyobb a baj, amikor tényleg úgy érzed, padlóra kerültél, akkor nem tudsz csak úgy „vidámkodni”. Ilyenkor más módszert kell használnod.

4. Mozogj!

futas
Előfordul, hogy már a viccelődés sem megy, annyira stresszes vagy. És a társaság sem hiányzik, vagy épp nem is vagy rá alkalmas, hogy humanoid lények legyenek a közvetlen környezetedben.  Ilyenkor rengeteget segít, ha felhúzod a futócipőd, nekiállsz fekvőtámaszokat nyomni, megemeled a súlyzókat, vagy bármit mozogsz, ami kedvedre való és edzettségi szintednek megfelelő. A sport bizonyítottan csökkenti a stresszt és hormon-felszabadító hatásának köszönhetően boldogságérzést is kelt. Ha másért nem, hát ezért mozdulj meg! De a tested és a néhány évvel későbbi önmagad is köszönetet fog mondani érte.

5. Hallgass!

zenehallgatas
Méghozzá olyan zenét, ami felpörget, vagy épp megnyugtat – mikor mire van éppen szükséged. A zene ősidők óta része az életünknek, képes befolyásolni a hangulatunkat, képes erőt adni, és segít olyan érzelmeket felszabadítani, melyekre az adott pillanatban szükséged van. Sokszor a hangulatunknak megfelelő zenét hallgatunk, azonban ez megfordítható: hallgass olyan zenét, amilyen hangulatba szeretnél kerülni!
Készülj fel, csinálj egy válogatást, vagy akár többet is annak megfelelően, mi a cél (motiváció, relaxáció, vidámság, stb), és legyen nálad mindig a kedvenc lejátszód és fülhallgatód. A zene mindig segít – ha jól használod.

6. Lépj!

lepcsozes
A passzív zenehallgatás arra nagyon jó, hogy megadja a kezdő lökést. Használd ki a lendületet és aktivizáld magad! Igen, rossz napod van, nem jött össze semmi, de ez nem azt jelenti, hogy így is kell maradnia. Változtass a forgatókönyvön és gondoskodj róla, hogy pozitív emléked is legyen majd erről a napról. Tegyél egy kis lépést a célod felé és juss közelebb egy picit az álmod megvalósításához! Nem számít, milyen kicsi az a lépés, csak tedd meg! Sokkal jobban fogod érezni magad. Mert érzed, hogy élsz, és érzed, hogy érsz valamit.

7. Változtass!

holegballon
Van, hogy nem tudsz a célod felé haladni – mert talán éppen abban csalódtál. Valami más kell, érzed. Valami összeomlott, valami nagyon fáj, és úgy érzed, a múlt magával ránt a mélybe. Változtatnod kell. Talán csak egy keveset, de talán valami egészen új dolgot kell csinálnod. Foglalkozz magaddal – valósítsd meg régi álmodat, tanulj meg virágot kötni, repülőt vezetni, vagy vegyél részt a kő-papír-olló világbajnokságon. Mindegy mit, csak csináld, amit szeretnél! Ha pedig nem tudod, mit szeretnél, akkor csinálj valamit, ami eszedbe jut, vagy amire mindig is kíváncsi voltál. Ha tetszik, máris előbbre jutottál, ha nem, legalább tudod, hogy még egyszer nem fogsz ilyet csinálni. A lényeg, hogy ne maradj egy helyben.

8. Tedd különlegessé!

koccintas
Gyűjtögetünk. Tárgyakat, eszközöket, borokat, fényképeket. És várjuk a különleges alkalmat, amikor elővesszük majd, amit összegyűjtöttünk. Várjuk a pillanatot, ami talán soha nem jön el. Vagy ha el is jön, akkor is csak egyszer-kétszer egész életünk során. Pedig néha már annyi is elég a napod vidámmá tételéhez, ha elhatározod, hogy különlegessé teszed azt. Vedd elő a díszes étkészletedet, a kedvenc ruhádat, vagy a féltve őrzött nyakláncodat. Ne várd a különleges alkalmat! Ez egy különleges alkalom. Nem tudhatod, mi lesz holnap, csak a jelen pillanat a Tiéd. Használd ki!

9. Hasznosítsd!

merenges
Ez az egyik legfontosabb dolog, amit tehetsz az életed nehézségeivel. De azért nem a lista elején szerepel, mert ahhoz, hogy erre képes legyél, idő kell. Idő és munka. Mert ha mélypontra kerülsz, akkor az első reakció a kétségbeesés. A második az önsajnálat, a harmadik pedig a düh, amit vagy magadon, vagy máson töltesz ki. De aki ezeken túl tud lépni, az rájön, hogy az egyetlen értelmes dolog, amit tehet, ha felhasználja azt, ami történt. Mit tudsz kihozni mindebből? Hogyan lesz több az életed? Bármi is történik veled, hasznosítsd!

10. Adj!

beszelgetes
Ha szeretnéd vidámmá tenni a napodat, akkor tedd vidámmá valaki másét! Ilyen egyszerű. Persze ehhez túl kell lépned a saját problémádon, legalább egy pár pillanatra, hogy őszintén tudj örömet szerezni másnak. Ez időnként nehéz, de mindig megéri. És ami a legszebb az egészben, hogy ugyanúgy alkalmazhatod a szeretteidnél, mint egy teljesen idegen embernél, akivel most találkoztál először, és talán soha többet nem is fogod látni.
Segíts valakinek a munkájában, vagy akár csak felvinni a lépcsőn a csomagjait. Dicsérj meg valakit teljesen váratlanul – a munkáját, a haját, a ruháját. Mindegy mit csinálsz, csak szerezz neki örömet. A mosoly, amit cserébe kapsz, rád fog ragadni.

11. Mosolyogj!

mosoly
Tudom, amikor baj van, akkor a mosolygás az utolsó dolgok egyike, ami eszedbe jut. Pedig tudományos kutatások is igazolták, hogy a mosolynak még akkor is jótékony hatása van, ha nem őszinte.
Nem baj, ha eleinte nem fog menni, vagy bénának érzed magad az idétlen mosolyoddal, mikor belül közben nagyon fáj. Nem baj, mosolyogj! Egyre jobb lesz. És az előző pontban említett tanács itt is működni fog: mosolyogj rá valakire, és sokszorosan fogod visszakapni.
„Néha az örömöd a mosolyod forrása, de van, hogy a mosolyod lehet az örömöd forrása.”
Thich Nhat Hanh
Ha rossz napod van, a fenti tanácsok valamelyike biztosan segíteni fog. És hogy a címben 12-t ígértem? Így van, most rajtad a sor, a tizenkettedik legyen a Te saját ötleted! Mivel egészítenéd ki a listát? Mi az a módszer, amivel mindig vidámmá tudod tenni a napodat, vagy amit már egy ideje szeretnél kipróbálni? Oszd meg velünk lent a megjegyzéseknél!
És fogadd meg W. C. Fields bölcs tanácsát: „Kezdd minden napodat egy mosollyal, és tarts ki vele a nap végéig.”

 

Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.

A hírlevél a legbiztosabb módja, hogy az elsők között értesülj az írásaimról, az előadásaimról, a workshopjaimról, a jótékonysági programjaimról és egyéb rendezvényeimről:

A "Kérem az infókat" gombra kattintással elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót

AJÁNLAT

Írásaim

Vannak olyan dolgok, amelyek hiánya sokkal többe kerül, mint az,
Tovább
Szeretsz motivált lenni, igaz? Jó érzés, amikor mennek a dolgok,
Tovább
Kevés olyan ember van az életedben, akinek ne lenne mit
Tovább
Konfliktusaink többségét azért nem tudjuk megoldani, mert indulatból próbáljuk kezelni
Tovább
A problémák életünk részei. Mindannyian rendszeresen szembesülünk hol kisebb, hol
Tovább
Egy lábtörlő addig marad tiszta, amíg el nem kezdik arra
Tovább

18 Comments

  1. Blue roses

    Szia Gabor 🙂 A zene!!
    A zene a mindenem, megszepiti az eletem. 🙂 🙂
    Mindegy milyen fajta, csak a lelkemet erintse meg. En a szivemmel hallgatok zenet, nem a fulemmel. Azt szeretem amirol erzem, hogy hozzam szol. 🙂 Az igenyes zeneket szeretem igazan. 🙂 Es nagyon jok a relaxacios zenek is, mindig talalok olyat ami epp akkor kell. 🙂
    Nincs konkret “ezt szeretem”. Ebbe a szoba, hogy “zene” minden fajta belefer. Enek, operett, modern es klasszikus egyarant. Ami nagyon zajos, vagy idiota szovegu azt nem szeretem, azokat nem is hallgatom.
    Udvozlettel Rozika.

  2. Csaba

    Szerintem kezdd el olvasni az összes írást itt, ezen a blogon, és lassan tedd magadévá, amit itt tanulsz. Sokat fog segíteni! 😉

  3. Csaba

    Szia!
    12. Gitározom! Elindítok egy jó számot a gépemen, nyakamba rakom a hangszert, és ha le tudom játszani, ha nem, ugrálok, énekelek, mintha én is színpadon állnék tízezer ember előtt, és én lennék a bandában a gitáros! Hülyén hangzik, de teljesen ki tud kapcsolni! 😀

  4. Jáger Zsolt

    Van az úgy hogy az élethelyzet amibe kerültünk nem a mi hibánk és bármit teszel soha nem kerülsz ki belőle ,ebben az esetben nem könnyű nevetgélni de az ember megpróbál mindent.Én is ilyen cipőben járok ,A történet még általános iskolában kezdődik ,1 osztályt már alig vártam de hiába az iskolában 1 barátom sem volt ,csak a tacskóm aki mindennap elkísért iskolába.Akkoriba szokás volt az osztályoknak minden szülőnél eltölteni 1 napot s pechemre a nálunk lévő alkalommal valaki bele rondított a wc kagylóba onnantól én voltam a szaros egész 8ig .Azt hittem az ipari majd jobb lesz, de azis maga volt a pokol .Pedig nem kötekedtem senkivel de a szemét dolgokkal megtaláltak.Aztán jött a katonaság az volt csak az igazi rémálom.Megint peches voltam ,ugyanis az akkori barátnőm véletlenül ott felejtette a smink készletet ,én eltettem hogy majd hazaviszem neki ,de sajnálatomra véletlenül kiesett a fiókom onnantól rám akasztották hogy meleg vagyok .Ami utána következett azt az ellenségemnek sem kívánom ,mindennapos rugdosás,volt hogy leöntöztek az illem helyen ,de végig csináltam azt hittem hogy most már csak jó jöhet hát tévedtem,Összeismerkedtem 1 hölgyeménnyel aki 4 év után a gyűrűs menyasszonyom lett közben elkezdtem építkezni mer hát valahol lakni is kell ,sokat dolgoztam s azt hittem minden rendben s 1 alkalommal úgy gondoltam előbb abbahagyom s meglepem de én lepődtem meg hisz 2 rendőrrel egyszerre találtam .Vártam hogy ő mondja el de nem tette.Aztán vége lett.Építettem a házat tovább 2 évig egyedül .Aztán 1 újabb kapcsolat fél évig normális volt majd később szeretkezés közben úgy szétverte a lábam hogy taxival mentem haza .Az agresszív együttléteket fél évig bírtam pedig én inkább romantikus típus vagyok. Majd újabb 2 év egyedül majd 9 évig voltam kapcsolatba aki nem dolgozott sehol sem ,lett 1 kislányom ,dolgoztam szakadásig hogy megéljünk közben kiderült hogy neki is van már valakije elváltunk s ott maradtam egyedül a lakásban amit egész életemben építettem csak néztem a hintát ahogy fújja üresen a szél s lassan meghalt bennem az aki voltam .Szüleim biztatására megpróbáltam újból s pechemre 1 pánik rohamos személyiség zavaros hölgyet fogtam ki .Mára már feladtam ,Közben a vállalkozásom internetes bűnözök tacsra vágták .De változtattam a felálláson:ugyanis eszeveszett építésbe kezdtem.A lakást át építettem elvarázsolt kastélynak .Igaz hogy java részt újra hasznosított anyagokból van de csodálatos lett .életnagyságú szobrokkal .Csak azért írtam hogy másoknak is példa lehet hogy ha minden veszni látszik és úgy látszik nincs kiút,az álmaikban mindig kapaszkodhatnak hisz azt nem veheti el tőlünk senki,s nem baj az ha valaki mer nagyot álmodni.

  5. Hálás köszönet minden igaz szóért!Biztos vagyok benne legbelül tudjuk ám az adott percben nem igen tudunk erre koncentrálni!Persze kapaszkodunk minden apróságba ami néha anyi mint fuldoklónak egy szalmaszál! Nekem azene segit ,vagy egy nem várt mosoly bárkitől!! rzsike.

  6. Géczy Gabriella

    Köszönöm soraid! 🙂 Pont így élek már egy éve 🙂
    Én kiegészítettem azzal, hogy a felesleges dolgokat elengedtem 🙂 Amin nem tudok változtatni azért nem érdemes idegeskedni 🙂 amin meg tudok változtatni azon változtatok, így újfent nem érdemes idegeskedni 🙂 Meg lehet tanulni elengedni a dolgokat 🙂 és minél hamarabb megteszem annál könnyebb a helyzetem 🙂 Nekem ez bejött 🙂
    A mosoly csak egy görbe, de mindent egyenesbe tud hozni 🙂 🙂 🙂

  7. Zsuzsanna Németh

    A reménynek élnie kell,hogy holnap jobb lesz -ki találok másnapra egy ki kapcsolódást-pl el megyek a piacra.vagy hosszú hétvégi utazást tervezek,,át nézem a telefonom névjegyzékét-és akár 1 órát is beszélgetek,főleg akivel már rég beszélgettem-jönnek autómatikussan a jobbnál-jobb ötletek,,tervek—és rá jövök,, hogy az én gondom szinte “0” másikéhoz képest,,és meg is vigasztalom!!!!

  8. Aurora

    Nekem az éneklés tud segíteni ( akkor is ha a lehető leghamisabb..)
    Főleg ha mennem kell valahova autóval ,vagy csak megyek egy kört( engem maga már az megnyugtat) beteszem az épp aktuális kedvencet és az adott nyelven próbálom torkomszakadtából “halandzsázni” persze van olyan is hogy ismerem az adott nyelvet .
    Aztán ha látok valakit akin látszik hogy siet , valamit cipel vagy csak simán idős .. Megkérdezem hogy elvihetem e ahova épp tart…

  9. Feleki Csilla

    Szia, Gábor
    Ha baj van, és nincs már megoldás- például meghal egy betegem (nem mindenki olyan szerencsés, mint te)- akkor sírok egyet. NEM kell hozzá nyilvánosság( szinpad), megteszi a mosdó vagy a mozi sötétje. Minap elmeséltem a férjemnek az aktuális halálesetet. Pár perc múlva rámszólt: és te most dúdorászol?
    Igen, én élek és nem halhatok bele hetente kétszer büntetlenül. Én így tudom feldolgozni, ELENGEDNI és újrakezdeni.
    Ha gyalogolok vagy biciklizek, akkor dúdolok valamit. Ha megnéznek, akkor néha megkérdezem: talán kihallatszik?
    Próbáld ki, énekelj ! (nem csak a tusolás alatt!) Kórusban, vagy templomban, vagy kisgyereknek, ” és akinek széép a lelkében az éének , az hallja a mások énekét is széépnek” idézet egy kórusműből
    Üdv,
    egy rajongód

  10. Sárközi Éva

    Jutalmazd meg magad! Nem kell hogy nagy dolog legyen, bármilyen apróság is tökéletes lehet (pl. egy finom fagyi…)

  11. Kedves Erika, hogyne emlékeznék, gondoltam is Rád, amikor újra megosztottam ezt az írásomat. 🙂
    Az emberi kapcsolatok felbecsülhetetlenek, és nem kell sok barát, elég csak néhány, de velük tényleg mindig szebbé válik a nap. Gloria Estefanon sem csodálkozom, olyan hangja van, amivel nemcsak közvetíteni tud érzéseket, hanem teremteni is.
    Köszönöm szépen, hogy megírtad a módszereidet, újabb értékes forrás azok számára, akik még keresik a sajátjaikat.

  12. Szabóná Salamon Ilona

    Légy hálás azért amid van. — Olvass népmesét, gyógyít.—Táncolj!—Imádkozz, meditálj…—Bámuld a felhőket, a csillagos eget , a virágokat…

  13. Erika

    Kedves Gábor! Mindegyik külön-külön is tökéletes! Nekem:
    1. Erdő -ha még emlékszel a blogomra amit küldtem – amelynek az eredménye a verseim.
    2. Két igazán pozitív, vidám barátnő.
    Az egyikkel csak sétálni az erdőben és beszélgetni.
    A másikkal nagyokat nevetve, köveket gyűjteni a patakparton a készülő halastavához, amely mellett jókat beszélgetünk majd a nyugdíjas éveink alatt! A nap zárásaként pedig egy jó fagyi visegrádon!
    3. Gloria Estefan.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük