Ők is emberek – avagy mit tanultam az emberi kapcsolatokról a halál árnyékában

Írta: | 2014-09-08
Na igen. Szeressük egymást, gyerekek, amíg még megtehetjük – elintézhetnénk ennyivel az egészet, hiszen úgyis ez a lényeg. De egyrészt úgysem fogsz mindenkit szeretni (és ez nem is baj, amíg nem ártasz senkinek), másrészt ennél sokkal többet tanulhatunk meg az emberi kapcsolatainkról, ha elég nyitottak vagyunk rá, hogy ezt megtegyük.
Nemrég elkezdtem sorolni, mennyi mindent köszönhetek annak, hogy három évvel ezelőtt egy stroke következtében közel kerültem a halálhoz. Most folytatásként kifejezetten az emberi kapcsolatainkra vonatkozó tanulságok következnek.

1. Kell egy csapat

Fontos dolog az önállóság. Aki úgy éli az életét, hogy folyamatosan másokra van szorulva, az nem fog sokat haladni előre. Van, aki erre betegség vagy valamilyen súlyos tragédia miatt kényszerül (bár idővel még ők is képesek teljes életet élni), sokan azonban kényelemből, tudatosan választják a kiszolgáltatottságot.
Aki viszont megtanulta irányítani a saját életét, az könnyen áteshet a másik végletbe: mindent egyedül akar elintézni. Én is szeretem magam megoldani a problémáimat, de a stroke utáni felépülésben sokat segített a családom, a barátaim és a kollégáim támogatása, amivel minden külső terhet levettek rólam. Megtanultam elfogadni a segítséget akkor, amikor tényleg szükség van rá.
A munkában és az élet egyéb területein is nagyon fontos, hogy legyenek saját céljaink és legyen belső motivációnk, amibe a legnehezebb helyzetekben is kapaszkodhatunk. Így nem a külső tényezőktől tesszük függővé a boldogságunkat és a sikereinket. De vannak olyan helyzetek, amikor tudni kell kérni és elfogadni a segítséget. Azok, akik hisznek benned és a céljaidban, szívesen melléd állnak és támogatnak az odáig vezető úton, ha hagyod. Kapcsolat alapú társadalomban élünk; a magányos harcosok kora leáldozott. Ezért fontos, hogy olyan emberekkel vedd körül magad, akiknek a tiédhez hasonló az értékrendje. Csak így lehetsz hosszútávon eredményes a személyes kapcsolatokban és a munkában egyaránt.
 „Ha gyorsan akarsz menni, menj egyedül, ha messzire akarsz jutni, menjetek együtt.”
(Afrikai közmondás)

2. Ha nem kérdezel, a válasz mindig nem

Túl sokat emésztjük magunkat. Mi lenne, ha…? Vajon a barátom/barátnőm mit szólna hozzá, ha…? Talán kaphatnék kedvezményt a vásárlásnál? Vagy fizetésemelést a cégnél? Vajon pályázzak támogatásért? Vajon kaphatnék tanácsot az ismert szakembertől? És így tovább – rengeteg az elfojtott vágy, az örökre bent maradó kérdés, az újra és újra felszínre kerülő keserű érzés.
De tudod, mit? Ha bent tartod, azzal egész biztosan többet veszítesz, mint hogyha vállalod azt, amit szeretnél. Ha jogos a kérésed, megnyílik előtted egy új lehetőség. Ha pedig nem jogos, akkor tanulsz belőle, és legközelebb többet nyújtasz, hogy többet is kapj cserébe. Ez ilyen egyszerű.
2012 márciusában terveztem megszerezni a következő taekwon-do mesteri fokozatot. Csakhogy a terveim összeomlani látszottak, amikor 2011 tavaszán a semmiből jött egy stroke. A harcművészet kiskorom óta az életem része, azonban a váratlan csapás miatt minden mögé, amit eddig csináltam, egy nagy kérdőjel került. Az elkövetkező hónapok a felépülésről és a normál életbe való visszatérésről szóltak; a taekwon-do vizsgára senki nem gondolt. Engem kivéve. Én viszont elhatároztam, hogy egy stroke nem fogja felülírni azt, amit a fejembe vettem. De egy darabig rágódtam rajta magamban, hogy vajon felhozzam-e a témát vezető edzőnknél, vagy várjak. Aztán rájöttem, hogy azzal, ha várok, már meg is kaptam az egyértelmű választ. Úgyhogy rákérdeztem. A válasz igen volt, és a stroke első évfordulóján már a következő mesterfokozat emlékeztetett arra az útra, amit a padlóra kerülés után bejártam.
Bizonytalan vagy? Kérdezz! Ha igent érdemelsz, igent fogsz kapni. Ha pedig nemet kapsz válaszul, akkor tudod, hogy vagy rossz helyen vagy, vagy pedig még fejlődnöd kell, hogy megkaphasd, amire vágysz.

3. Ne várd, hogy megértsenek

Nem értesz! Fogalmad sincs róla, mit érzek!
Persze, rengetegszer előfordul, hogy így érzed. És igazad is van: nem ért meg a másik ember. De miért is várod el, hogy megértsenek mások? Miért gondolod, hogy a másik ember pont ugyanazt látja a világból, vagy épp belőled, mint amit Te magad? Amit Te látsz, az a Te valóságod, amit ő lát, az az övé. Mindenki a saját szűrőjén keresztül nézi a világot, egyéni tapasztalatainak, élethelyzetének és aktuális érzelmi állapotának megfelelően.
A stroke utáni felépülés időszakában nem éreztem szükségét, hogy megosszam másokkal, ami bennem zajlott. Nem beszéltem a félelmeimről, a nehézségeimről, a kételyeimről. Elég erősnek éreztem magam ahhoz, hogy egyedül oldjak meg mindent magamban. Idővel azonban rájöttem, hogy nem magam miatt kell megosztanom mindezt, hanem a környezetem miatt. Azért, hogy megértsék és helyesen tudják kezelni a nehézségeket, melyeknek ők is részeseivé váltak. Ha azt akarod, hogy megértsenek, előbb meg kell értened másokat. Itt is igaz, hogy előbb adnod kell, csak utána várhatod, hogy bármit is kapj.
egyutt

4. Tudnod kell nemet mondani

Nem. Ahogy korábban írtam már róla, ez az egyik legnehezebben kimondható szó. Vagy azért, mert nem akarunk másokat megbántani, vagy azért, mert nem akarjuk elismerni, hogy túlvállaltuk magunkat. Ezért csak halmozódnak az elvégzendő feladatok, szívességek, kötelezettségek – és közülük sok így is marad, el nem végzett feladatként. Te pedig cipeled magaddal a terhet egészen addig, míg egyszer csak besokallsz. És ha szerencséd van, megúszod néhány konfliktushelyzettel, ha nem, akkor az egészséged is rámegy.
Egy ideig megy. Egy ideig bírod a feszültséget, ki tudod használni a testedet és a lelkedet, mindenkinek látszólag megfelelhetsz. De csak egy ideig. És jobb, ha nem várod meg, míg eljön az idő, amikor nem önszántadból mondasz le dolgokról, hanem kényszerből.
Én ezt a rögösebb úton tanultam meg. Nehezen mondtam bármire is nemet, mindenkinek és mindenhol meg akartam felelni, még ha annyira nem is volt számomra fontos a cél. A stroke után azonban még arra is nemet kellett mondanom egy ideig, ami igazán fontos volt számomra – a munka, az edzés, a baráti és családi programok egy része, a kínai nyelvtanulás, és még sorolhatnám. Akkor nagyon nehéz volt, most azonban már hálás vagyok ennek a tapasztalatnak is. Mert egyrészt letisztult, hogy mi az igazán fontos számomra, és mi nem, másrészt megtanultam nemet mondani.
Aki mindent csinál, az semmit sem csinál igazán. Gyakorold ezt a szót: nem. Szükséged lesz rá. Azért, hogy megőrizd az ép elmédet és az egészségedet. És azért is, hogy több energiád jusson arra, ami igazán fontos.

5. Keresd a közös pontot

Úgy érzem, minden, amit az emberi kapcsolatokról megtanulhatunk, innen indul ki és ide is érkezik. És nemcsak embertársainkkal való kapcsolatainkat illetően, hanem kapcsolatunkat a világgal, és kapcsolatunkat önmagunkkal.
Egy érdekes „játékot” játszottam a stroke utáni gyakori sétáim egyikén. A játék lényege a következő: keresd a közös pontot mindennel, amit csak meglátsz. Mi a közös bennem és abban az emberben, aki először szembejön velem?  Vagy a macskában, aki épp a kerítésen átbújik? Vagy a házban, ami félig sötét, de néhány szobájából fény szűrődik ki? Vagy a buszban, ami épp a megállóból indul, miután néhány ember felszállt rá, néhány pedig elhagyta (ugye, mint az életünkben…). Az először hülyének tűnő játékból hamar rá fogsz jönni, hogy rengeteget tanulhatsz meg önmagadról és a világról, ha nyitott vagy. Mert mindenkivel és mindennel van valami közös benned.
És hogy mindez miért fontos? Azért, mert kevesebbet fogsz veszekedni a hozzád közel állókkal, megértőbb leszel az idiótákkal, és jobban odafigyelsz, hogy más élőlényeknek ártasz-e azzal, amit teszel. Mert megtanulod, hogy minden mindennel összefügg, és amikor másnak ártasz, egyúttal önmagadnak is ártasz. Eldobhatod a szemetet az utcán, kiöntheted a vegyszert a fűre, odébb rúghatod a macskát, és veszekedhetsz a pároddal. De amikor újra bezáródik a kör, a végső vesztes Te magad leszel.
Keresd a közös pontot – mindennel és mindenkivel –, és azt fogod érezni, hogy helyed van a világban. Helyed van, ahogy minden másnak is, ami a természet része.
Ahogy korábban is, most is egy hiányos listát adtam a kezedbe. Hiányos, mert még sok olyan fontos dologgal lehet kiegészíteni, ami jobbá teheti emberi kapcsolatainkat. És hiányos azért is, mert mindez semmit nem ér, ha nem alkalmazod az életedben.
Neked mi a legfontosabb lecke, amit az emberi kapcsolataidról megtanultál?
Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!
Kocsis Gábor mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Használd fel oldal létrehozója és írója. Saját tapasztalataira építve próbál inspirálni és segíteni másokat is, megmutatva, hogy minden tapasztalatot fel tudunk használni önmagunk fejlesztésére, életünk és környezetünk jobbá tételére.

    Együtt többet tehetünk!

    Ha Te is így gondolod, csatlakozz azokhoz, akik értesülnek az új írásaimról és előadásaimról.

    Én sem szeretem a levélszemetet, tőlem sem fogsz kapni.

    Még több inspiráció:

    Ami még érdekelhet:

2 gondolat ehhez az íráshoz: “Ők is emberek – avagy mit tanultam az emberi kapcsolatokról a halál árnyékában

  1. Merész Zsóka

    Nekem a legfontosabb lecke az életben az,hogy ne ítélkezzek mások felett,hanem meg kell próbálnom elfogadni az embereket úgy és olyannak,amilyenek,hiszen őnekik is el kell fogadniuk engem.Mindenki másképpen nézi a dolgokat,még véletlenül sem úgy,ahogyan én gondolom,vagy nézem.
    kedves Gábor,fantasztikusak az írásaid és nagyon jó,amikor nap mint nap egy másikra,egy újra bukkanok a facebookon.Köszönöm!
    Szeretettel:Merész Zsóka

    Reply
  2. A

    Én is nagyon szeretem az írásaidat kedves Gábor! Igaz, hogy még csak két írásodat olvastam, de már az elsőnél is éreztem, tudtam, hogy milyen értékes ember vagy.. És mennyire hiányoznak a hozzád hasonló EMBEREK a mai, elembertelenedett világból…
    Sok ilyet még! Cikket, írást, és olyan embereket is, mint amilyen TE, saját magad vagy! Köszönöm.

    Reply

Hozzászólás a(z) Merész Zsóka bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.