Lefutni egy maratont szép teljesítmény. 180km-t letekerni bringán szintén az. A kettőt egymás után, egy 3.8km-es úszást követően végigcsinálni pedig igazán elismerésre méltó eredmény, bárki is éri el. Évről évre rengeteg fiatal teszi próbára állóképességét az Ironman versenyeken; sokan elbuknak, sokan sikeresen teljesítik. De egy valami biztos: ilyen kemény megmérettetés nem öreg embereknek való. Vagy nem biztos?
Mindennapi_MotivacioVan egy idős amerikai apáca, akit nem igazán érdekel, mások szerint mi biztos és mi nem, kinek mi való és mi nem. Ő Madonna Buder, akinek 84 évesen esze ágában sincs abbahagyni a versenyzést a korára, vagy bármi másra hivatkozva. Az, hogy a legidősebb Ironman-t teljesítő emberként már többször is világrekordot állított fel, csak mellékes. Őt valami más hajtja.

Madonna nővér nem most kezdte, de nem is túl korán. 47 évesen fedezte fel a futás, majd a triatlon iránti szenvedélyét, és 55 éves kora óta vesz részt Ironman versenyeken.

Hit, kitartás és megalkuvás nélküli következetesség. Erre épített, és amit felépített, az egészen csodálatra méltó: több mint 350 triatlon versennyel a háta mögött a számláló még mindig nem állt meg. Ennek pedig egyetlen oka van: Madonna Buder nem öreg. Ő lélekben és fejben fiatal maradt, a teste pedig engedelmeskedik. A test mindig engedelmeskedik.
Hogy mennyire, azt az alábbi rövid videó is bizonyítja (angolul nem tudóknak is érdemes beletekerni, hogy lássák mozgásban az akkor 80. életévéhez közeledő „Vas nővért”):

Kifogások nélkül folyamatosan haladni a cél felé. Ez csak így megy. Akár idős vagy, akár fiatal, csak rajtad áll, hogy öreg vagy-e. Mert öreggé akkor válik az ember, amikor megáll a fejlődésben, amikor letesz a céljairól, és amikor hagyja, hogy a szenvedélye meghaljon benne.
„Nem azért felejtünk el játszani, mert megöregszünk,
hanem attól öregszünk meg, hogy elfelejtünk játszani.”
George Bernard Shaw
Hatalmas köszönet Nórinak, aki már nem először hívta fel a figyelmemet egy inspiráló történetre. 

 

Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.

A hírlevél a legbiztosabb módja, hogy az elsők között értesülj az írásaimról, az előadásaimról, a workshopjaimról, a jótékonysági programjaimról és egyéb rendezvényeimről:

A "Kérem az infókat" gombra kattintással elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót

AJÁNLAT

Írásaim

Vannak vicces dolgok. És vannak halálos dolgok. Aztán olyan is
Tovább
Persze, be lehet rúgni az ajtót. Sokan választják ezt az
Tovább
Persze, mindenki tudja, mi az. Mindenki érzi, ha kapja, és
Tovább
A legtöbb ember nem azért nem valósítja meg az álmait,
Tovább
Sokan szaladnak a boldogság után. Valami távoli célnak hiszik, amiért
Tovább

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük