Te mit viszel magaddal?

Írta: | 2014-10-14
Az élet egy utazás – szól a jól ismert közhely. Egy utazás, tele csodálatos élménnyel, boldog percekkel, emlékeinkben örökre megőrzött szép pillanatokkal, és olykor (vagy talán a kelleténél többször) megrázó fordulatokkal, szenvedéssel, küzdelemmel, vereséggel, de győzelemmel is. Egy utazás, ahol az útravaló egy részét készen kapjuk, a másik részét magunk szedjük össze az út során.

Kit érdekel, mit hoztál?

Útnak indulunk, de nagyon hamar szembesülünk a ténnyel: nem azonos útravalót kaptunk.  Van, akinek kisebb a zsákja, és van, akinek több érték jutott bele. Van, akinek egészen könnyű, és van olyan is, aki alig tud vánszorogni a súlya alatt. Te pedig azt gondolod, az élet igazságtalan. Persze, hogy az – ez egyike azon leckéknek, melyeket érdemes az életről megtanulni. És ha már megtanultad, akkor arra is rájössz, hogy a készen kapott útravalónál sokkal többet ér, amit Te magad szerzel meg. Nemcsak azért, mert ez utóbbiakat tudod igazán megbecsülni, hanem azért is, mert a szerzett tulajdonságaid képesek felülírni a készen kapottakat.
Persze ezért tenni kell. Az pedig fárasztó. És fáj. Kicsit még félelmetes is, mert ha keményen megdolgozol valamiért és el is éred azt, az bizony felelősséggel jár. Ezért sokan bele sem vágnak, vagy ha igen, akkor is hamar feladják. Sokkal kényelmesebb arra hivatkozni, hogy mit hoztunk eleve magunkkal. A genetika gyakori menedéke azoknak, akik nem akarnak változtatni életükön. „Én ilyen vagyok” – szangvinikus, vagy sértődős, esetleg hízékony, vagy éppen hülye matekból, –, „nem tudok változni.” Aki ezt mondja, az valóban nem tud. Mert nem is akar igazán. Mert nem elég fontos számára ez ahhoz, hogy megtegye.
A kulturális berögződések sem segítenek: sokszor csak a hozott csomagra koncentrálunk. Megdicsérjük a szomszéd kislányt, hogy milyen szép, pedig nem tett érte semmit. Persze a belső tulajdonságainak megismerése és méltatása már több energiát igényelne. Sajnáljuk (a többség jó esetben ezt teszi, és nem lenézi) az autista kisfiút, hogy milyen nehéz lehet szegénynek. Pedig ha megpróbálnánk megismerni és megérteni őt, akkor felfedeznénk a belső értékeit, és rájönnénk arra is, hogy sok „egészséges” embernél ő lelkileg egészségesebb – és sokaknál boldogabb is. Kigúnyoljuk a törpéket, az óriásokat, az ázsiaiakat, a melegeket – mindenkit, aki születésétől fogva kilóg a saját kis szubkultúránk által hitelesített standardból.  Mert őket is könnyebb felcímkézni, mint megismerni és személyiségük alapján megítélni.
Igen, túl sokat foglalkozunk azzal, hogy mit hoztunk magunkkal, és túl keveset azzal, hogy milyen emberré válhatunk. A „rossz génjeink”, a múltbéli csalódásaink, a nehéz gyerekkorunk, a bőrünk színe, vagy a magasságunk mind olyan dolgok, amiket készen kaptunk, és amikre tudatosan vagy tudat alatt hivatkozhatunk, ha valamiben kudarcot vallunk.  Ha nem válik be a fogyókúra, nyilván a génjeink a hibásak. Ha nincsenek normális emberi kapcsolataink, annak nyilván a nehéz múltunk ennek az oka, és azok az emberek, akik megnehezítették azt. Ha pedig nem tudunk meggyógyulni a betegségünkből, akkor abból nyilván nem is lehet. Mert így könnyebb. Gyengének lenni kényelmes.
Csakhogy amíg van akár egyetlen ember, aki lábamputáltként harcművész mesterré tud válni, aki vakon gördeszkázik, vagy aki kezek nélkül gitározik, addig géneknek, sorsoknak, önsajnálatnak és kifogásoknak nincsen helye.
utazo
Igen, van, amit készen hoztál magaddal. De kit érdekel? Sokkal többet számít mindaz, amit megszerezhetsz az úton. Mondhatnám azt, hogy soha nem azok vitték előbbre a világot, akik valami kemény megpróbáltatáson mentek keresztül és feladták, hanem azok, akik minden megpróbáltatás ellenére véghezvitték, amit igazán akartak. Mondhatnám ezt, és ez igaz is, de Te meg mondhatod rá, hogy „kit érdekel? Én nem akarom előbbre vinni a világot.” Ha nem akarod, a Te dolgod. De az életed homokórája folyamatosan pereg, és akkor sem áll meg, ha Te úgy döntesz, kifogásokra hivatkozva nem valósítod meg az álmaidat. A homokóra pereg, és egyszer az utolsó szem is alulra kerül. Több esélyed nem lesz.

Rajtad múlik, mit viszel magaddal

Amit készen kaptál a zsákodba, az az alap. A kiindulási állapot, nem pedig maga a sorsod. Szerezd meg mindazt, amire igazán vágysz: folyamatosan fejlődj, tanulj, képezd magad, harcolj a célodért, bukj el és kelj fel! Tedd meg újra és újra! Ne az határozza meg az életedet, amit az élettől kaptál, hanem az, amit megszereztél. Mert a meg nem valósított vágyaidat, az íróasztalod mélyén fekvő terveidet, a későbbre halasztott élményeket és a szeretteidnek ki nem mondott szavakat mind magaddal viszed a sírba, amikor az utolsó szem homok is lepereg. Eltemetik veled együtt örökre.
Várhatsz még egy kicsit, de egy valamit tudj: az élet homokórája nem átlátszó üvegű. Gondolhatod, hogy még sok homokszem van felül, de egy pillanat alatt lejárhat az időd. Egy pillanat – ennyin múlik. Túlzás, igaz? Hiszen Te még messze vagy a végétől. Igen, én is ezt hittem… Aztán 28 évesen a semmiből jött egy stroke. És ahogy a kórházi ágyon feküdtem, belegondoltam abba, hogy ennek itt vége is lehetett volna. Egy sírhely a temetőben, benne egy fiatal test, egy idő előtt lezárt élet, és vele együtt rengeteg meg nem valósult terv, ki nem mondott szó, csendben elfojtott remény.
Csak egy pillanat. Gondold meg, mit hagysz eltemetni.
„A temető a leggazdagabb hely a világon, mert itt található az összes remény, be nem teljesült álom, meg nem írt könyv, el nem énekelt dal, meg nem osztott találmány, fel nem fedezett gyógymód; s mindez azért, mert valaki túlságosan félt, hogy megtegye az első lépést, hogy kitartson a probléma megoldása mellett, vagy hogy elszántan beteljesítse álmát.”
Les Brown
Vársz még egy kicsit, vagy elkezded énekelni a dalodat?
Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!
Kocsis Gábor mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Használd fel oldal létrehozója és írója. Saját tapasztalataira építve próbál inspirálni és segíteni másokat is, megmutatva, hogy minden tapasztalatot fel tudunk használni önmagunk fejlesztésére, életünk és környezetünk jobbá tételére.

    Együtt többet tehetünk!

    Ha Te is így gondolod, csatlakozz azokhoz, akik értesülnek az új írásaimról és előadásaimról.

    Én sem szeretem a levélszemetet, tőlem sem fogsz kapni.

    Még több inspiráció:

    Ami még érdekelhet:

3 gondolat ehhez az íráshoz: “Te mit viszel magaddal?

  1. ildy0310

    Köszönöm Gábor, hogy megosztottad a tökéletes gondolatvilágodat 🙂 Igazán példaértékű.

    Reply
    1. Gábor Szerző

      Köszönöm szépen, Ildy, de nem tökéletes a gondolatvilágom. 🙂 Folyamatosan tanulunk egymástól, és a tökéletességet soha nem fogjuk elérni, de ha arra törekszünk, akkor szerintem jó úton járunk. 🙂

      Reply

Hozzászólás a(z) Kocsis István bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.