Mindennapi Motiváció – Dashrath Manjhi

Írta: | 2016-01-01
Véletlen. Szerencse. Rendkívüli tehetség. Abnormális állapot. Ilyen vagy ehhez hasonló jelzőket aggatnak sokan arra, aki valamilyen kiemelkedő eredményt ér el az életében. És ha belegondolsz, ez nem más, mint önigazolás. Mert aki lemond az álmairól, beletörődik a langyos pocsolyában való üldögélésbe, nem néz szembe a saját félelmeivel, és ebben az állapotában találkozik valakivel, aki megvalósítja a „lehetetlent”, az tényleg mindent el fog követni, hogy mentesítse önmagát az ezzel járó tehertől.
De sokszor már akkor elkezdődik az önigazolás, amikor a másik még csak éppen hogy belefogott a tevékenységébe. Úgysem fog sikerülni! Ez hülye! Elgurult a gyógyszere! – hangzik a kishitű, lenéző, gúnyos reakció, amit általában vagy magyarázkodás (a fenti jelzők valamelyikével), vagy tagadás (nem is sikerült neki, hazudik, csalt, stb) követ, amikor a másik ember megvalósította az álmát.
Mindennapi_MotivacioVan azonban egy tényező, amiről sokan nem akarnak tudomást venni. Egy tényező, ami sokkal fontosabb a szerencsénél, a tehetségnél, a belénk nevelt tehetetlenségnél, vagy más külső tényezőknél. Ezt a tényezőt úgy hívják: kitartás.
És amikor kitartásról van szó, gyakran eszembe jut egy egyszerű indiai munkásember története. Dashrath Manjhinak hívták, de sokan csak a hegyi emberként emlegetik. Szegény családból származott, és Gehlaurban, egy hegyekkel határolt kis faluban élt szeretett feleségével, Phalguni Devivel, és kisfiukkal.
Egy napon, amikor az asszony szokás szerint gyalog vitte az ebédet a hegy másik oldalán dolgozó férjének, a köves hegyi ösvényen elesett és súlyosan megsérült. A legközelebbi kórház 55 kilométerre volt, és mire eljutottak oda, már késő volt. Phalguni belehalt a sérülésébe.
A húszas éveinek közepén járó Dashrath teljesen összetört felesége halála miatt, és még aznap éjjel elhatározta: tenni fog azért, hogy másoknak ne kelljen ilyen értelmetlenül életüket veszteniük. Ha vezetne út a hegyen keresztül a szomszédos faluba, akkor sokkal gyorsabban kaphatnának orvosi segítséget azok, akiknek nagy szükségük van rá. De nem volt út a hegyen keresztül.
Dashrath Manjhi viszont ezt nem fogadta el, ezért nekiállt, hogy ő maga fúrjon utat a hegybe. Falujában hülyének nézték, kinevették, szánakozva néztek a fiatal férfira, aki egy vésővel és egy kalapáccsal nekiállt a munkának. De őt ez egyáltalán nem zavarta. Éjt nappallá téve dolgozott, és nagyon lassan, de folyamatosan haladt a célja megvalósítása felé.
Dashrath_Manjhi_1
Dashrath_Manjhi_2
22 év telt el így. Dashrath végül megvalósította azt, amit mások lehetetlennek gondoltak, és amiért eleinte csak kinevették. Egy 110 méter hosszú, 9 méter széles, több mint 7 méter magas utat fúrt a hegyen keresztül egymaga, és ezzel 55 kilométerről mindössze 15-re rövidítette az utat a legközelebbi kórházig. Megcsinálta, mert olyan fontos volt számára a cél, hogy nem hagyott más lehetőséget magának, csak a sikert.
Az egyszerű munkásembert, akit eleinte mindenki hülyének nézett, és később is csak élelmet és szerszámot kapott néhány falubélitől, egyre többen kezdték tisztelni a teljesítményéért. Halála után állami temetést kapott, és a hegyen keresztül vezető utat a mai napig használják a helyiek.
A hegyi ember történetéből film is készült, aminek már az összefoglalója is segít még jobban átérezni ennek a magányos harcosnak a szívhez szóló történetét.

Kitartás. Ez az, amibe bármikor kapaszkodhatsz, ha úgy érzed, semmi másod nincsen. Ha nem érzed magadat szerencsésnek, tehetségesnek, vagy mások által támogatottnak, akkor soha ne feledd, hogy mindez nem elsődleges szempont. Jó, ha van, de ami igazán számít, az az, hogy mennyire vagy kitartó.
„Nehéz legyőzni azt, aki soha nem adja fel.”
Babe Ruth
Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!
Kocsis Gábor mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Használd fel oldal létrehozója és írója. Saját tapasztalataira építve próbál inspirálni és segíteni másokat is, megmutatva, hogy minden tapasztalatot fel tudunk használni önmagunk fejlesztésére, életünk és környezetünk jobbá tételére.

    Együtt többet tehetünk!

    Ha Te is így gondolod, csatlakozz azokhoz, akik értesülnek az új írásaimról és előadásaimról.

    Én sem szeretem a levélszemetet, tőlem sem fogsz kapni.

    Még több inspiráció:

    Ami még érdekelhet:

4 gondolat ehhez az íráshoz: “Mindennapi Motiváció – Dashrath Manjhi

  1. Péter

    A sztori jó és már hallottam is valahol, de nem tudtam hogy készült belőle film… pfff ez milyen borzasztóan unalmas lehet 🙂 gondold el, ezt a 22 sort filmre vinni, olyan lehet mint a hacsi a kutyás film, szívem szerint leülnék beszélgetni a rendezővel, hogy mégis mit szívott mikor ezt a filmet elkészítette 🙂

    Reply
    1. Gábor Szerző

      🙂 Nekem úgy tűnt a bemutató alapján, hogy az érzelmi vonalát emelte ki a történetnek. Rengeteg dolgot be lehet mutatni már a tények alapján is (hányszor akarta feladni, hogyan változott meg idővel az emberek reakciója, stb.), de néhány szokásos filmes fogással (ráomlik a szikla, új szerelmi szál vagy a régi emlékeinek felidézése, ellenség beiktatása, stb.) még a hollywoodi filmmaszlagon szocializálódott emberek számára is érdekessé tehető. Másrészt ez egy bollywoodi film, és az indiai filmkultúra valamelyest más szempontokra épül.

      Reply
  2. Konyves Maria

    Az Öreg halász és a tengerc. Hemingway novella sem bővelkedik cselekményekben mégis megfilmesítettêk. Ez a kitartás, amely olykor már a fanatizmussal párosul, ahol nem számít már a járulékos vesztességek mennyisége, sőt néha a végén a teljesítmény célja is elvész, ilyen a szintén hindu eredetű legenda, a Tadj Mahal építésének legendája. Ez a fajta kitartás tiszteletre mêltó, de azért valahol neki legyen mondva. Üdv. Mária

    Reply
    1. Gábor Szerző

      Igen, ez nagyon jó kérdés, hogy van-e értelme, és elvész-e a célja menet közben. Szerintem nem vész el. Őt ez tartotta életben akkor, amikor úgy érezte, belehal a fájdalomba. Másrészt adott valami pluszt az embertársainak is. A Taj Mahal szintén jó példa erre. Én olyan harmóniát és nyugalmat éreztem, amikor ott voltam, amit előtte soha. Pedig nem vagyok az a tipikus turista, aki mindennek örül, csak mert nevezetesség. Valami, amit nem tudok megmagyarázni, mégis megfogott ott, és hatással volt rám, az életemre. Szerintem ha valaki számára olyan fontos a célja, hogy nem számít semmi más, mindenképpen véghez viszi, akkor az nem lehet fölösleges. Önmaga számára biztosan nem, de másoknak is adhat közvetlen segítséget (mint ebben az esetben a hegyi út), vagy példamutatást, hogy bárki képes legyőzni a saját életének nehézségeit. 🙂

      Reply

Hozzászólás a(z) Konyves Maria bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.