A legfontosabb kérdés

Írta: | 2016-09-29
Vannak dolgok, amik nincsenek benne a tananyagban, pedig sokkal fontosabbak, mint amiket az iskolákban általában tanítanak. Miközben fiatalon rengeteg hasznos és haszontalan ismeretet gyűjtünk össze önszántunkból, vagy éppen kényszerből, addig az igazán fontos dolgok közül sokat csak jóval később tanulunk meg. Van, aki csak évtizedekkel később, de olyan is van, aki soha. Pedig amint megértjük, hogy mi az, ami igazán számít, nemcsak a saját életünk, hanem emberi kapcsolataink minősége is nagymértékben javulni fog. Erről szól az a rövid történet, amivel nemrég találkoztam.
*****
Nagyjából két hónap telt el a tanév kezdete óta, amikor az egyik tanárunk röpdolgozatot íratott velünk. Mindenki elé letett egy lapot az előre nyomtatott kérdésekkel, aztán nekiláttunk a dolgozatnak, ami egyébként nem tűnt olyan nehéznek. A kérdések korrektek voltak, és aki figyelt az órákon, az könnyen meg is tudta azokat válaszolni.
Szépen haladtam én is a válaszolgatással, egészen addig, amíg el nem érkeztem az utolsó kérdésig, ami így szólt:
„Mi a keresztneve a takarítónőnek?”
dolgozat
Először azt hittem, hogy ez valami vicc. Milyen kérdés ez? Hogy kerül ide? Persze, nap mint nap látom a takarítónőt, tudom is, hogy hogy néz ki: vékony, viszonylag magas, sötétbarna haja van, és 50 év körüli lehet. De honnan tudjam, mi a neve?
Fogalmam sem volt, hogy hívják, úgyhogy üresen hagytam az utolsó kérdés válaszának helyét, majd beadtam a dolgozatot. Láttam, hogy sokan néztek értetlenül, vagy mosolyogtak kínosan, és végül az egyik osztálytársam meg is kérdezte, hogy az utolsó kérdés is beleszámít-e a dolgozatba.
„Természetesen. Ez valójában a legfontosabb kérdés.” – felelte a tanárunk. – „A munkátok és általában az életetek során sok emberrel fogtok találkozni. Mindannyiuknak valamilyen szerepe van az életetekben, és ha csak nem ártanak nektek, mindenképpen megérdemlik a figyelmeteket és a törődéseteket. Néha ez csak annyi, hogy rájuk mosolyogtok és kedvesen köszöntök nekik.”
Életem egyik legfontosabb tanítását kaptam azon a napon. Másnap pedig odamentem a takarítónőhöz, és mosolyogva bemutatkoztam neki.
*****
Vannak dolgok, amik nincsenek benne a tananyagban. Felnőttként viszont már kizárólag a saját felelősségünk, hogy milyen értékrend szerint éljük az életünket, és mit adunk át a gyermekeknek. Mert a világ nem az agyakba táplált információ mennyiségének növelésétől válik szebbé, hanem attól, ha odafigyelünk egymásra.
Néha elég csak egy egészen apró, őszinte figyelmesség, hogy megváltoztassuk egy másik ember életét. És a sajátunkat is. Rajtunk múlik.
Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!
Kocsis Gábor mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Használd fel oldal létrehozója és írója. Saját tapasztalataira építve próbál inspirálni és segíteni másokat is, megmutatva, hogy minden tapasztalatot fel tudunk használni önmagunk fejlesztésére, életünk és környezetünk jobbá tételére.

    Együtt többet tehetünk!

    Ha Te is így gondolod, csatlakozz azokhoz, akik értesülnek az új írásaimról és előadásaimról.

    Én sem szeretem a levélszemetet, tőlem sem fogsz kapni.

    Még több inspiráció:

    Ami még érdekelhet:

3 gondolat ehhez az íráshoz: “A legfontosabb kérdés

  1. Zsuzsa

    Szia Gábor!
    Nekem ezzel a történettel van kicsi bajom. Ezt leginkább úgy tudnám szavakba önteni, hogy
    az iskola “az igazán fontos dolgok”-at nem példabeszédekkel adja tovább, hanem a de facto működő értékrendje az amit a gyerekek nagyon érzékenyen azonnal levesznek, és ez az egész meta-rendszer, sokszor teljesen tudattalanul, és általában – sajnos – a hangoztatott értékrenddel teljesen szemben …MŰKÖDIK. Tanítva ezzel, hogy más amit mondunk és más amit teszünk…és jaj annak, aki nem érti ezt.
    Persze ettől függetlenül, egy tanár személyes kiállása egy értékrend mellett sokat jelenthet…akkor ha gyakorolja is az! Tehát ha az a kollektíva nem szólítja nevén, és nem érzi egyenrangú részének a takarítónőjét, akkor bort iszik és vizet prédikál (ami a szokásos ügymenet a legtöbb iskolában). Mert ügye ne átkozd a sötétséget, gyújtsál világot.

    Reply
    1. Olivér

      Kedves Zuszsa!

      Nem mai gyerek vagyok, én még abból az időből származok, aki ma is kinyitja az ajtót és előre engedi a takarítónőt is, bár lehet nem ismerem.
      Sajnos ez a mai világból teljesen hiányzik…
      Reagálva még egy apró gondolatra:
      Azt írja, hogy HA a gyerek gyakorolja… Szerintem ebben a sztoriban az a tanulság, hogy ha addig nem is gondoltak rá a gyerekek, hogy “a takarítónő is ember”, mert nem mutatta meg nekik senki, akkor nem is fogják tudni, nem is fogják gyakorolni, mert nincs, nem lesz mit… de ezzel a gondolati csírával már lehet mit kezdeni… De ha a tanár meg sem próbálja……….

      Bár nekem volt egy hasonlóan bölcs és okos tanárnőm, aki anno azt mondta, hogy az élet egyik legfontosabb kérdése a “MIÉRT?”. Nos, a takarítónő nevével is lehet mit kezdeni…. 🙂

      Köszi Gábor az újabb gondolatot!

      Szép napot Mindenkinek!

      Reply
      1. Zsuzsa

        Kedves Olivér!

        “Azt írja, hogy HA a gyerek gyakorolja…”

        NEEEEM ezt írtam!!!

        🙁
        (hogy lehet smileyt csinálni?)

        Reply

Hozzászólás a(z) Zsuzsa bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.