Az elveszett pénz – egy történet a jó cselekedetek erejéről

Írta: | 2016-10-27
Könnyű elhinni a mai világról, hogy önző, aljas, egymáson keresztülgázoló emberekből áll. Igen, vannak ilyen emberek is, nem is kevesen. A többiek pedig panaszkodnak miattuk, vagy csak beletörődve legyintenek: „Szemét világban élünk, az emberekből már kihalt az emberség!”
Aki azonban picit jobban körülnéz, sok nagyszerű emberrel és csodálatos emberi cselekedettel is találkozhat. Erről szól az a rövid történet, amivel nemrég találkoztam.
*****
Élt a környékünkön egy kedves idős hölgy, aki még évekkel ezelőtt elveszítette a férjét. Nem sokkal később újabb csapás következett be az életében: lánya, veje és két unokája tragikus hirtelenséggel meghalt egy autóbalesetben. A néni egy nagy bérház egyik szűk lakásában lakott egyedül, és kevés nyugdíjából próbált megélni valahogy.
Egyik nap, amikor hazafelé tartottam az iskolából, a bérház kapuján egy hirdetést vettem észre.
„Elvesztettem 2000 forintot, aki megtalálta, legyen szíves hozza fel az 5. emelet 2.-be, mert a kevés nyugdíjamból ételt is nehezen tudok venni.”
Nem sokat gondolkodtam: bementem a házba, fel az 5. emeletre, kivettem a tárcámból 2000 forintot, és becsöngettem. Amikor a néni meglátott kezemben a pénzzel, kicsordultak a könnyei, és meghatódva így szólt:
„Te vagy ma a tizenkettedik ember, aki feljött hozzám a 2000 forinttal. Nagyon köszönöm!”
idos_holgy
Mosolyogva elbúcsúztam tőle, majd a lifthez léptem. Még utánam szólt az ajtóból:
„Lányom! Azt a hirdetést vedd le kérlek, mert azt sem én raktam ki.”
Csak állt ott az ajtóban, potyogtak a könnyei, és látszott rajta, hogy lelkét átjárja az a szeretet, amit egész életében másoknak adott, és amit ennyi embertől visszakapott.
*****
Ne tévesszen meg az, hogy az érzéketlen, másokat elnyomó emberek látszólag többségben vannak. Jószívű emberből is nagyon sok van, csak ők csendesebbek, ezért veszed őket észre nehezebben. Azáltal pedig, hogy Te magad is másokat segítve éled az életedet, példát mutatsz az utánad érkezőknek, hogy köztük még több ilyen ember legyen.
Nem kell kivételesnek lenned ahhoz, hogy megváltoztasd valakinek a napját, vagy akár az egész életét. Csak egy kis figyelmesség, egy kevés segítség, de van, hogy akár néhány kedves szó vagy egy mosoly is elég ehhez. És ami a legcsodálatosabb az egészben: jó cselekedeteid által nemcsak mások életét teszed szebbé, hanem a sajátodat is.
Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!
Kocsis Gábor mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Használd fel oldal létrehozója és írója. Saját tapasztalataira építve próbál inspirálni és segíteni másokat is, megmutatva, hogy minden tapasztalatot fel tudunk használni önmagunk fejlesztésére, életünk és környezetünk jobbá tételére.

    Együtt többet tehetünk!

    Ha Te is így gondolod, csatlakozz azokhoz, akik értesülnek az új írásaimról és előadásaimról.

    Én sem szeretem a levélszemetet, tőlem sem fogsz kapni.

    Még több inspiráció:

    Ami még érdekelhet:

5 gondolat ehhez az íráshoz: “Az elveszett pénz – egy történet a jó cselekedetek erejéről

  1. Sebestyén Ilona

    Eszembe jut egy régi történet. Velem esett meg. Budán dolgoztam, és akkor a metrón még a “szivarvágó” dívott (ezelőtt harminc évvel). Igyekeztem haza, és a Batthyány téren átmentem a szivarvágón. Ahogy hátranéztem, egy vak fiatalembert vettem észre. Visszaléptem, a könyöke alá nyúltam, hogy átvezessem az eszközön. Közben észrevettem, hogy mögötte egy idős úriembert egy tizedmásodperccel előztem meg; ő szintén segíteni akart a fiúnak. Ahogy leértünk a lépcsőn (még nem volt mozgólépcső), megálltunk, megkérdeztem, merre megy. A fiatal férfi azt mondta, a Deák tér felé. Jó – mondtam -, én is arra tartok. Vártuk a metrót, egyszer csak azt éreztem, hogy valaki végigsimít a hajamon. Azt hittem, ismerős, de a legnagyobb meglepetésemre az idős, szép arcú bácsi volt. “Isten áldja meg, kislányom” – mondta, mire nekem könnybe lábadt a szemem. Az egész napomat bearanyozta ez a kis epizód. Annyira, hogy máig úgy emlékszem erre, mintha tegnap történt volna.

    Reply
  2. József

    Kedves Gábor!

    Színház, ugyebár, az egész világ! Azt látjuk, ami feltűnő, azt halljuk meg, ami hangos. Ez a történet rávilágít arra, hogy a fontos dolgok csendben, a kulisszák mögött történnek. Nem verik őket nagy dobra.
    Aki jót tesz, csendben teszi, nem kürtöli világgá, hiszen akkor már nem a másikért tette, hanem önmagáért. A dicsőségért, elismerésért, hogy no lám…
    Többen lassan megtanuljuk, hogy ne a zajra és ne a “szemünket kiverő” rikító dolgokra figyeljünk, hanem a csendre, mely belülről árad kifelé, és amelyben termékeny talajra hull a szeretet és a segítőkészség magja.

    Szívmelengető a fenti történet, és szerintem százával történnek hasonlók naponta – csendben…

    Reply
  3. Guti Zsuzsa

    Köszönöm, hogy olvashatom az írásait.

    Reply
  4. tamara

    Az ilyen szép történetek nem változtatják meg a világról alkotott véleményemet, csupán csak tudatosítják bennem azt, hogy egy-két ilyen eset előfordul, de nem ez az igazi valóság. A világ nagyon is önző, magából kifordult, pénzéhes, törtető. Az üzleti világgal az élen. Az ember nem adhatja át magát itt és most a boldog hitnek, hogy minden jó és szép, mert a másik pillanatban koppanhat egy nagyot. Ez a történet nagyon aranyos, de sajnos, én csak a “bárcsak így lenne” kategóriába tudom tenni. Bárcsak ez így lenne mindenütt! Itt a Facebook-on rengeteg megható keserédes történet kering, de gyanítom, annak fele sem igaz éppen a véletlenek ily mérvű egybeesése miatt. Épp akkor…épp ott…épp így…épp most…épp vele…épp neki…ez meg ez volt. Túl sok ezekben ez a véletlenszerű tényező. Én lennék a legboldogabb, ha ez mind valóság lehetne, hisz nagyon gonosz és embertelen világot élünk, ami nekem egyáltalán nem tetszik.
    Itt van mindjárt a történetben a pénz. Megtudtuk: nem a néni tette ki a hirdetést. Akkor ki? Ezt bárki kiírhatná, ugyanis a pénz az egy különleges eszköz. Ugyanis, ha valaki elveszít egy pár fülbevalót, egy telefont, egy személyes tárgyat, meg tudja mondani rögtön az ismertetőjegyeit (talán van rajta egy karcolás, egy monogram vagy bármilyen más jelzés, ami alapján azonosítható, hogy az a tárgy valóban a tulajdonosé.) A bankjegynek azonban van sorszáma, amit, ha megkapunk, nem szoktunk felírni. Szerintem ezt senki nem teszi meg. Így pénzt elveszteni el lehet. Megtalálni? Csak ott és azonnal, ha észleljük, hogy kiesett a zsebünkből vagy a kezünkből. A pénz fizetőeszköz, folyamatosan gazdát cserél, sokszor kis idő alatt nagyon sokszor. Ma nálam van, holnap nála és így tovább. Pénzt visszaadni jogos tulajdonosának ily módon nem lehet. Sokan visszaadják az utcán talált pénzt, ha látták, kinek a zsebéből esett ki, de ha nem látták? Ki tudja, kié volt?! Tehát az, hogy elveszett a pénz, igazából csak az tudja, aki elvesztette. Senki más nem. De épeszű ember nem is írna ki ilyen hirdetést, hogy pénzt vesztett el. Épp az előzőek miatt. Bárki rámondhatná, hogy ő vesztette el! Ha nem a néni írta ki a hirdetést, hanem egy jóakaró, amellett, hogy lehetőséget kaptak a hirdetést elolvasók az önkéntes adakozásra – azt elhiszem, hogy ez is lehetett a jóakaró célja -, szegény nénit hozta kellemetlen helyzetbe anyagi helyzetének kiteregetésével esetleg. Azt hiszem, ennek nem mindenki örülne, még ha nehezen él is. Sőt, azt is hiszem, hogy diszkrétebben is lehetne adakozni. Nem kellene már az ajtóban a pénzt lobogtatni a kézben, hanem inkább vinnének neki valami ételcsomagot, vagy süteményt vagy bármi egyebet. De ez, hogy már a tizenkettedik ember ment pénzzel a kézben a nénihez, lehet, hogy neki nagyon jól jött és jólesett, de valahol sértette az ő méltóságát az ily nyíltan való adakozás. Hisz mindenki tudja, hogy nem a talált pénzt vitték, hanem a saját pénzükből adakoztak – kissé talán önhirdető módon, diszkréció nélkül. Nekem ez a meglátásom.

    Reply
    1. Mariann

      Sajnálom, hogy így látod a világot. Igen ilyen, de pont ezért kell meglátni a kicsi szépet.. nem kell megmagyarázni..csak adni, élvezni a pillanatnyi jószágot..

      Reply

Hozzászólás a(z) Guti Zsuzsa bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.