A gazda, a fia és a szamár – egy tanmese a megfelelési kényszerről

Írta: | 2017-01-05
Mit gondolnak majd rólad az emberek? Ha követed az álmaidat, ha őszintén kifejezed önmagadat, ha azt csinálod, amit szeretsz, vagy ha egyszerűen csak hozol egy döntést az életedben? Mit gondolnak majd? A közvetlen környezeted, az ismerősök és az ismeretlenek milyen véleménnyel lesznek rólad és arról, amit teszel?
Ha sokakhoz hasonlóan Te is ilyen gondolatok között emészted magad, akkor neked szól ez a tanmese.
*****
Történt egyszer, hogy egy gazda elment a fiával a vásárba, és vitte magával a szamarát is. Ahogy mentek a város felé vezető úton, maguk mellett vezetve a szamarat, egyszer csak egy szembejövő ember gúnyosan megszólította őket.
„Milyen ostobák maguk! Ott van a szamaruk, és ahelyett, hogy felülnének a hátára, gyalogolnak mellette.”
A gazda zokon vette a másik ember véleményét, ezért felsegítette fiát a szamár hátára, és így haladtak tovább a piac felé. Kis idő telt csak el, amikor egy néhány fős társasággal találkoztak szembe, és a csoport egyik tagja felkiáltott:
„Nézzétek, milyen lusta gyerek! Ott ül a szamár hátán, az apja meg gyalogolhat mellette!”
A gazda ekkor leszólította fiát a szamár hátáról, és felült ő maga. Így folytatták az útjukat, mígnem szembetalálkoztak két hölggyel. Az egyikük így szólt fennhangon a másikhoz:
„Szégyellhetné magát az a lusta fickó! Hagyja szegény gyerekét gyalog megtenni a fárasztó utat, míg ő kényelmesen heverészik a szamár hátán!”
gazda_szamar
A férfi nem tudta, mit tegyen ezután, de végül úgy döntött, hogy felülnek mindketten a szamár hátára. Maga elé vette fiát, majd így haladtak tovább a piac felé vezető úton. Ahogy beértek a városba, arra lettek figyelmesek, hogy az emberek kibeszélik őket és gúnyos arckifejezéssel mutogatnak rájuk. A férfi nagyon rosszul érezte magát emiatt, ezért kis idő múltán megkérdezte az egyiküktől:
„Mi a bajuk velünk, hogy ennyire ellenségesen viselkednek?”
A másik férfi így válaszolt: „Nem szégyellik magukat, hogy túlterhelik azt a szegény szamarat?! Ott ücsörögnek kényelmesen a hátán, miközben szegény állat majd’ megszakad!”
Így hát a gazda és a fia leszálltak a szamárról, és elkezdtek gondolkodni, mitévők legyenek. Törték a fejüket, hiszen már mindent megpróbáltak, hogy az emberek elvárásainak megfeleljenek, mégis mindig kritizálták őket. Végül azt ötlötték ki, hogy levágnak egy vastag faágat, majd a szamár négy lábát hozzákötözve a vállukra veszik, és így cipelik tovább magukkal az állatot.
A szamár azonban nagyon rosszul viselte ezt, és kihasználva, hogy egyik lábán meglazult a kötél, elkezdett rugdalózni, ahogy csak tudott. A gazda és a fia el is ejtették a rudat, a szamár pedig kiszabadult és elszaladt.
„Az emberek tanítottak ma Titeket.” – szólt egy idős férfi, aki végig a közelükben gyalogolt a városba vezető úton. – „Megtanították, hogy ha mindenkinek meg akarsz felelni, egész biztosan kudarcot vallasz.”
*****
Régen én is sokat görcsöltem azon, hogy mindenhol, mindenki számára megfeleljek. Aztán túléltem egy stroke-ot, elhagytak olyanok, akikről azt hittem, szeretnek, összeomlottak a terveim, nem segítettek azok, akiktől segítséget vártam, és volt néhány olyan ember is, akire tényleg számíthattam. Csak néhány. A többiek vagy ítélkeztek, vagy mutogattak, vagy támadtak, vagy sajnáltak, vagy nem is foglalkoztak velem.
Én pedig végül megértettem, hogy olyan emberek véleménye miatt, akik számára nem vagyok fontos, nem érdemes eltemetnem önmagam. Mert az élet egyszeri ajándék, és egyikünk sem azért van itt, hogy olyan életet éljen, ami mások szerint jó, hanem azért, hogy mosolyogva térjen aludni minden egyes nap – aztán egyszer majd végleg.
Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!
Kocsis Gábor mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Használd fel oldal létrehozója és írója. Saját tapasztalataira építve próbál inspirálni és segíteni másokat is, megmutatva, hogy minden tapasztalatot fel tudunk használni önmagunk fejlesztésére, életünk és környezetünk jobbá tételére.

    Együtt többet tehetünk!

    Ha Te is így gondolod, csatlakozz azokhoz, akik értesülnek az új írásokról!

    Én sem szeretem a levélszemetet, tőlem sem fogsz kapni.

    Még több inspiráció:

    Related Post

3 gondolat ehhez az íráshoz: “A gazda, a fia és a szamár – egy tanmese a megfelelési kényszerről

  1. jéjé

    Hű, Gábor, de nagy ajándékot adtál ennek a történetnek az előásásával! Az ég tudja már, hogy hol olvastam először, de még gyerekkoromban, ami nem mostanában volt 🙂 Már akkor is megfogott, bár inkább csak nevettem rajta tíz évesen. Most viszont “muníciót” adtál, mert valakit nagyon szeretnék meggyőzni arról, hogy ne foglalkozzon mindig mások véleményével, ne azok mentén élje az életét, hogy “mégis, mit gondolnak…”, meg hogy “biztos azt hiszik, hogy…”.
    Amúgy egyszer egy ilyen megmondóembertől megkérdeztem, hogy árulná már el: miért az én életemmel foglalkozik szünet nélkül? A sajátjában minden rendben van? És még az is OK, hogy “intsd meg felebarátodat”, hívd fel a figyelmét, ha szerinted nagyon rossz irányba megy. De joga van nem rád hallgatni, neked viszont nincs jogod az életét megkeseríteni az örökös neveléseddel. Az illető nagyvonalúan úgy tett, mint akinek “az egyik füle bal, a másik meg nem hall”… – és nem is reagált a kérdésemre.
    És igen, az életben gyakran elválik a szar a májtól (szebben: az ocsú a búzától). És megtudjuk, kit kell nagyon megbecsülni…

    Reply
  2. Emi

    Erről eszembe jutott egyik kedvenc fülembe súgott tanács:
    “Ha megpróbálsz mindennek eleget tenni, a végén talán semmire sem leszel képes. “Így az lesz, hogy kifulladsz, és csinálsz nagyobb hülyeségeket: eljutsz odáig hogy felveszed a szamarat, s te cipeled őt.
    A szerénység igenis erény. Például néha el kell ismernünk, nem tudunk elvégezni ezt vagy azt, mert megterhel, lenyom, és most nem vagyunk olyan állapotban,hogy képesek legyünk rá. Tudni kell nemet is mondani.

    Reply
  3. Irén Mama

    Ezt a tanmesét alsos koromban az olvasó könyvemböl ismerem.Mindenkinek nem tudunk megfelelni / sokszor saját magamnak se / . De nem is kell!

    Reply

Hozzászólás a(z) Irén Mama bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.