Gyermekként még merünk álmodni. Hiszünk a csodákban, a szuperhősökben, és szuperhőssé válunk mi magunk is. Aztán megtanuljuk, hogy ez nem jó. Megtanítják nekünk. Telnek az évek, és a felnőttektől kapott tanítással összhangban valóban egyre gyakrabban beleütközünk a korlátainkba. De vajon mennyire van ezeknek a korlátoknak létjogosultságuk? Erről szól az a rövid történet, amivel nemrég találkoztam.
*****
Egyszer egy ember egy dél-kelet ázsiai birtokra látogatott, hogy testközelből láthasson elefántokat. Arra számított, hogy erős ketrecekben találja majd őket, ám ahogy belépett a táborba, nagyon meglepődött: az elefántok ugyanis nem ketrecben voltak, még csak nem is vastag láncon kikötve, hanem mindössze egy vékony kötél volt az egyik lábukon.
Értetlenül nézett helyi kísérőjére: „Hogy lehet, hogy ezek az elefántok még nem szöktek el? Simán el tudnák szakítani ezt a vékony kis kötelet!”
Kísérője ránézett, majd teljesen természetes hangon így felelt: „Kiskorukban ugyanilyen vékony kötéllel kötjük ki őket. Akkor még nincs annyi fizikai erejük, hogy elszakítsák, és megtanulják, hogy, hiába próbálnának elszökni, a kötél erősebb náluk. Ahogy aztán egyre nagyobbak lesznek, már valóban simán el tudnák szakítani a kötelet, de nem teszik, mert megtanulták, hogy képtelenek rá.”
Az egyetlen oka tehát, hogy ezek a hatalmas, erős állatok nem törnek ki a fogságból, az az, hogy megtanulták, hogy ez lehetetlen. Soha egyetlen próbálkozásuk nincsen, mert elhitték, hogy úgyis fölösleges lenne.
*****
Gyermekként még merünk álmodni. Aztán megtanulunk hinni a lehetetlenben. Megtanuljuk, hogy a korlátaink rögzítve vannak, és meg se próbáljuk feszegetni azokat. Készen kapjuk másoktól azt, hogy mit lehet és mit nem, cserébe pedig elveszítjük a hitünket, és a lelkesedésünket felváltja a beletörődés. Így vesznek el az álmok. Így vesznek el az életek.
A legtöbb ember nem azért vall kudarcot, mert megpróbálja elérni a célját, és egy akadályon elbukik, hanem azért, mert meg sem próbálja. Ha Te ennél többre vágysz, akkor nézd meg, mi tart vissza az álmaid megvalósításától, ismerd meg a köteledet, aztán szakítsd át végleg.
Mert az egyetlen dolog, ami valóban visszatart, az a saját gondolkodásod.
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Írásaim
Sokan azért mondanak le végleg az álmaikról, mert túl kevésnek
Tovább
Időnként érdemes megállnunk egy picit, és elgondolkodnunk néhány dolgon. Olyan
Tovább
Szavak. Az emberi kommunikáció legfontosabbnak hitt eszközei, amelyekkel életet adni
Tovább
Vannak olyan emberek, akik lelkesen elindulnak a céljaik felé, de
Tovább
Szia Gabor 🙂
Az emberek tobbsege igy gondolkodik, mert ebbe nott fell. Ok pedig elfogadtak ezt. Azt soha senki nem mondta nekik, hogy azon a hataron buntetlenul at lehet lepni. Ok pedig nem probalkoznak a lehtetlennel.
Pedig ha tudnak, hogy semi nem lehetetlen!! 🙂 🙂
Udvozlettel, Rozika.
Egy alkalommal rajzos bejegyzést kaptam a facebookon. A kép egy kört és azon belül egy hangyát ábrázolt. De a bejegyzés készítője leírta, hogy a kört egyszerű filctollal rajzolta, ám a hangya ennek ellenére sem tudott kitörni a körből. Ő is azt hitte, hogy lehetetlen.
É tényleg, így van!
Minden a fejekben dől el.
Tökéletesen igaz minden szó.
Köszönöm. Mióta az írásaidat olvasom, másként látom a világot.
Hátborzongatóan igaz.
Köszönettel:
Zoltán