Az a bűnöd, hogy Te voltál kéznél – az emberi rosszindulat lélektana

Írta: | 2018-02-05
Képzelj el egy olyan életet, amiben senki nem áskálódik ellened. Senki nem próbál elnyomni, nincsenek konfliktusaid, és semmilyen kárt nem okoz neked az emberi rosszindulat. Képzeld el egy pillanatra, hogy ilyen az életed. Sikerült? Nem igazán, ugye?
Nem a Te hibád. Jelenleg olyan távol áll ez a valóságtól, hogy szinte megmosolyogtató idealizmusra vall még a gondolatkísérlet is. Még ha Te magad tudnál is minden pillanatban tiszta szívvel viszonyulni embertársaidhoz (legyél őszinte magadhoz: tudnál?), ugyanezt fölöslegesen várnád el másoktól. Nem vagyunk egyformák. Vannak, akik odafigyelnek a környezetükre, és vannak, akiknek ez nem elsődleges szempont.
A „mikor változnak már meg az emberek?” kérdésnél talán hasznosabb azt feltenni magunknak, hogy „miért ilyenek, és mit tehetek én azért, hogy ne sérüljek?”. Mert bár nagyon könnyű elkönyvelni az embereket idiótának, magunkat pedig áldozatnak, de lehet, hogy a helyzet ennél azért összetettebb.

A személyiségtorzulás útjai

Számos oka lehet annak, hogy valaki rosszindulatúvá válik. Vannak, akiket hosszú évekig vagy akár évtizedekig kondicionáltak ilyen magatartásminta követésére. Vannak, akiknél pont a terelgetés hiánya vezetett ide, és vannak olyanok is, akiknél mindez csak átmeneti állapot. Bármelyik típussal is találkozol – vagy akár ismered fel magadon a jeleit –, akkor van esélyed sérülés nélkül megélni a találkozást, ha felismered a viselkedésük mélyen gyökerező okait, és annak megfelelően reagálsz. Első lépésként nézzük meg a rosszindulatú emberek főbb típusait, és próbáljuk megérteni, hogy miért ilyenek.
A tudatlan károkozó
Amikor valaki árt nekünk, általában egyből rosszindulatot feltételezünk róla, és elítéljük azért, amit tett. Pedig vannak olyan emberek, akiknek eszükbe sem jut, hogy éppen rosszat okoznak másoknak. Fel sem tűnik számukra ez. Vagy azért, mert az adott helyzetben figyelmetlenek, vagy pedig azért, mert általában is azok, hiszen nem fejlődött ki megfelelően a szociális érzékük. A szülői nevelés hiányosságai idővel keményen kiütköznek.
A tudatlan károkozók tulajdonképpen nem is rosszindulatú emberek, hanem figyelmetlenek. A többségük képes fejlődni, sőt, jelentős részük hajlandó is rá, ha megfelelő módon segítjük őket ebben.
A pszichopatológiai eset
Manapság könnyen rámondjuk valakire, hogy pszichopata, de az tény, hogy élnek köztünk szép számmal ilyen emberek. A személyiségtorzulásnak vannak enyhébb változatai is, de van, akinél veszélyes mértékűvé fajul. Míg a tudatlan károkozók csoportjába tartozók nincsenek tisztában azzal, hogy rosszat adnak a másik embernek, addig a pszichopatáknál nem ez a helyzet. Ők nem azt nem tudják, hogy rosszat adnak (ez ugyanis tudatos döntésük eredménye), hanem azt, hogy egy emberrel teszik ezt. Egy pszichopata számára ugyanis az érző emberi lény fogalma ismeretlen: eszközök vannak csak, amik emberi alakot öltenek, vagy akadályozva, vagy segítve őt a céljai elérésében.
Egy pszichopatától ne várj fejlődést – illetve várhatsz, csak akkor jó eséllyel egész életedben várni fogsz. Minden pozitív változás átmeneti, és csak a rád rakott érzelmi bilincs erősítését szolgálja.
A nevelt bunkó
A figyelmetlenek és a mentális betegek mellett vannak olyan emberek is, akik számára a rosszindulat nem közömbös epizódja az életnek, hanem egész egyszerűen egy követendő minta. Azt tanulták meg gyermekkorukban (nem a szüleik szavaiból, hanem a tetteikből), hogy az érvényesüléshez vezető útjuk során keresztül kell gázolniuk másokon. Teljesen természetes számukra, hogy ha boldogok szeretnének lenni, akkor valaki másnak meg kell szívnia. Vagy ő, vagy Te, és a mérleg mindig feléd fog elbillenni.
A nevelt bunkók esélye a változásra viszonylag csekély. A lehetőségük ugyan megvan hozzá, az akaratuk viszont általában nem. A gyermekkorában belé nevelt világképét senki nem adja fel könnyen, az pedig pláne nem, akit seggfejjé neveltek. Neki ugyanis nemcsak a világképével kellene megküzdenie, hanem a hatalmasra duzzadt ego-jával is.
Az éretlen útkereső
Az emberi rosszindulat nem csak beteges személyiségtorzulás vagy gyermekkori nevelés eredménye lehet. Vannak olyan emberek, akik gyermekként nem kaptak meghatározó mintát, ezért felnőttkorukra sem alakult ki a személyiségük. Megtanultak kaméleonként alkalmazkodni az aktuális helyzethez, és mindig az éppen legmeghatározóbb személyiségű ember mintáját követik. Ha jó fej az illető, akkor igyekeznek ők is jó fejek lenni. Ha köcsög, akkor köcsöggé válnak maguk is, hogy ezáltal a görcsösen vágyott elismerés legalább egy apró morzsájából részesülhessenek. Gyakran előfordul ez a munkahelyi környezetben, de bármilyen más tartósan működő, vagy akár alkalmi közösségben is.
Az éretlen útkereső természetesen csak akkor nevelhető le a rosszindulatról, ha megfelelő ideig megfelelően erős pozitív hatást kap (ahol a „megfelelő” mindkét esetben az adott személytől függ), és valakinek sikerül végre elhitetnie vele, hogy önmagában is értékes ember.
A frusztrált rászoruló
Végül van egy embercsoport, akiknél a rosszindulat alapvetően egy elítélendő magatartásforma, mégis néha – vagy akár rendszeresen – belecsúsznak maguk is. Igen széles rétegről beszélünk. Talán Te is köztük vagy. Én is. De miért válunk időnként szinte mindannyian seggfejjé? Azért, mert valami belül mélyen frusztrál minket. Talán egészen más területen van egy belső küzdelmünk, és annak, akire éppen kiöntjük a szemetünket, nincs is semmi köze ehhez. Vagy éppen ő az, aki – tudatosan, vagy akaratán kívül – végre úgy mutatott tükröt nekünk, hogy már nem tudtuk elkerülni azt, hogy belenézzünk. Előhozott belőlünk valamit, amivel még nem tudunk mit kezdeni, ezért az elfogadás helyett a sokkal egyszerűbbnek tűnő utat, a kétségbeesett dühkitörést vagy a rosszindulatú bosszút választjuk.
A frusztrált rászorulók többsége nagyon is képes változni, és őszintén akar is, egyszerűen csak nem tudja még, hogy hogyan. Vagy már tudja is, csak még keveset gyakorolta, ezért nem mindig megy még neki.

A jó és rossz emberek mítosza

Most, hogy megnéztük a rosszindulatú emberek legfőbb típusait, van egy rossz (vagy jó) hírem: a jó és a rossz fogalma csak a saját fejünkben létezik. Ezek olyan címkék, amelyeket a neveltetésünk által meghatározott értékrendünk és a szubjektív érzéseink szerinti mindenre és mindenkire felragasztgatunk. De ami nekem jó, az neked nem biztos, hogy az, és fordítva. Eddig még egyetlen univerzálisnak hitt igazságról sem bizonyosodott be, hogy tényleg az. Van, akivel csak apró dolgokban tér el a világképetek, és van, aki teljesen más igazságok szerint él, mint Te. Még akik tényekre hivatkoznak, azok is meglepődve tapasztalják, hogy amit tegnap még tényként kezelt a tudomány, az ma már lehet, hogy nem igaz.
És van még valami, amin nagyon érdemes elgondolkodnunk: a jó és a rossz mindannyiunkban bennünk van. Igen, a düh, az agresszió, az aljasság, a frusztráció, és az emberi rosszindulat minden formája is. Ezért van az, hogy néha még saját magunkat is meglepve tudunk akár elnyomóvá, akár áldozattá válni, ha elég erős impulzus ér minket. Van, akiben egy-egy „rossz” tulajdonság sosem kerül felszínre, mert a személyisége más jegyei sokkal erősebbek, és mert nem éri olyan erős hatás, ami ki tudná hozni a sötét részt belőle. De ettől még emberek vagyunk mindannyian, jók és rosszak egyszerre – vagy ha úgy tetszik, sem jók, sem rosszak.
Ezért nem is érdemes harcolnod sem a rosszindulatú emberekkel, sem önmagaddal. Ők ilyenek, Te más vagy. Vagy éppen ugyanolyan. Minél jobban megérted a gyakori viselkedésmintáinkat, annál könnyebben tudsz kezdeni velük valamit. Valamit, ami előre vezet.

Kiút vagy zsákutca?

Vészhelyzetben hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a lehetőségeink száma véges (leginkább 1), pedig valójában csak a látóterünk szűkül be. Észleljük a támadást, érzékeljük a rosszindulatot, és egyből bele is helyezzük magunkat az áldozatszerepbe. „Engem itt most valaki megtámadott!”
Az ösztönös reakció pedig vagy a menekülés, vagy a visszatámadás. Azonban bármennyire is kézenfekvőek ezek a védekezési stratégiák, ritkán vezetnek tartós eredményhez. Persze egy-egy helyzetből ki lehet velük vergődni valahogy, de jó érzést egyik sem okoz. Legalábbis egészséges lelkű emberben nem hiszem.
Ahhoz, hogy ne sérülj (vagy csak minimálisan), mindenekelőtt érdemes megértened, hogy a támadás nem a személyednek szól. Nem, nem arról a hangzatos és manapság igen divatos önáltatásról beszélek, hogy „szard le azokat, akiknek bajuk van veled!” (mert ez az általánosító szlogen nem más, mint az elismerésre vágyó szeretetkoldus egoista megnyilvánulása), hanem arról, hogy egy konfliktus rendezésének többféle módja van, és ha a másik ember az agresszió nyílt vagy látens formáját választja, az nem rólad szól, hanem róla.
Ettől még a saját nézőpontodat is mindig érdemes felülvizsgálnod, mert Te is tévedhetsz, de a rosszindulatra ez soha nem jelent magyarázatot. Aki egyensúlyban van önmagával, az vagy segíteni próbál neked, vagy békén hagy – de semmiképpen nem intéz támadást ellened. Ha idáig eljutsz, és a rosszindulatú emberek különböző típusait is már felismered, akkor képes vagy megértéssel kezelni a konfliktushelyzeteket. Van azonban még valami, amire szükséged lesz: ez pedig a szeretet.
A rosszindulatú emberek ugyanis segítségre szorulnak, és valódi segítséget csak szeretettel lehet adni. Minden más csak üzlet. Mielőtt azonban megbotránkoznál: nem kell mindenkit szeretned. Elfogadnod mindenkit érdemes (amit ne keverj össze a beletörődéssel), de nem kell mindenkit megajándékoznod a szereteteddel. Van, akire fölöslegesen pazarolnád, és van, akit úgysem tudnál szeretni, hiszen Te sem vagy tökéletes.
De sokkal többen megérdemelnek egy esélyt, mint ahányan kapnak. Mert nemcsak pszichiátriai esetekből és változni nem hajlandó idiótákból áll a társadalom, hanem a többségünk jó érzésekre vágyó, törekvésre képes, bukdácsolva haladó emberi lény, aki be tudja fogadni a szeretetet, akár egy váratlan segítség, akár néhány kedves szó formájában érkezik az.
A rosszindulatra gyakran a legjobb első reakció a jóindulat. Meg fogsz lepődni, hány konfliktus kimenetelét tudod megváltoztatni, ha a szokásos (és egyébként a másik által is várt) reakció helyett úgy döntesz, hogy a nyugodt kedvesség útját járod. Ha nem veszed fel a kapott stílust, hanem a békét építed. És ha a másik erre nem nyitott, akkor békésen, de határozottan becsukod az ajtódat előtte.
Mert nem attól válsz áldozattá, hogy kedves vagy az emberekkel, hanem attól, hogy nem ismered eléggé önmagadat, és ezáltal nem ismered eléggé őket sem. Ha felismered, hogy a neked ártani próbáló embernek mi a mozgatórugója, és megtanulod megfelelően kezelni a saját érzelmi kitöréseidet, akkor az emberi rosszindulat már nem mérgezi tovább az életedet. Egyszerűen csak egy tényező marad, amit utad során érdemes figyelembe venned.
Útravalóként pedig egyetlen gondolatot tudok adni neked: a nyugodt ember erős, az érzelmekkel küzdő gyenge.
Nagy köszönet Zsófinak, hogy elgondolkodtatott erről a témáról. 🙂
Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Kérlek, segíts eljuttatni hozzájuk is.
Ha személyes segítségre vagy új impulzusokra van szükséged, várlak szeretettel a személyes tanácsadásomon.
Kocsis Gábor mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Használd fel oldal létrehozója és írója. Saját tapasztalataira építve próbál inspirálni és segíteni másokat is, megmutatva, hogy minden tapasztalatot fel tudunk használni önmagunk fejlesztésére, életünk és környezetünk jobbá tételére.

    Együtt többet tehetünk!

    Ha Te is így gondolod, csatlakozz azokhoz, akik értesülnek az új írásaimról és előadásaimról.

    Én sem szeretem a levélszemetet, tőlem sem fogsz kapni.

    Még több inspiráció:

    Ami még érdekelhet:

10 gondolat ehhez az íráshoz: “Az a bűnöd, hogy Te voltál kéznél – az emberi rosszindulat lélektana

  1. Levente

    Szép napot Mindenkinek!
    Egy ideje követem az írásaidat, de a mai igencsak megragadott. Szeretnék annyit hozzátenni, hogy csak a belső harmónia, a “lelki egyensúly” kialakítása után lehet teljes megértéssel, szeretettel fordulni embertársaink felé. Úgy gondolom, hogy ez a ” FELADAT” és ezt Mindenkinek meg kell oldania előbb vagy utóbb. Vannak olyanok akik elöttünk járnak, mások mögöttünk vannak és én hiszem, hogy a különböző viselkedési formák, a hozzánk való viszonyulás is ezt az állapotot tükrözi.
    Szerintem ezért nehéz az igazi kapcsolatokat, barátságokat kialakítani, de nem lehetetlen.
    Köszönöm és szép napot!

    Reply
  2. pampidu

    kedvesGabor!
    sok igazsag van ebben az irasban is.
    nekem csak egy kerdesem lenne:
    mikor valaki a szemedbe vagja, hogy egy alkalmatlan seggfej vagy es mindent szarul csinalsz aki mellesleg a szülőd, na ezt hogy lehet nyugodtan szeretetteljesen lekezelni?vagy becsukni az ajtot? eddig meg nem sikerult megoldast talalnom ra . a visszavagas pedig csak magamat stresszeli fel ami nem megoldas. köszi a velemenyedet:)

    Reply
    1. J.J.

      Esetleg jegyezd meg halkan, hogy tőle láttál mindent!
      Ha ezen felháborodik, akkor megkérheted, mutassa meg (újra), nagyon figyelni fogsz.

      Reply
  3. Sebestyén Ilona

    “Eddig még egyetlen univerzálisnak hitt igazságról sem bizonyosodott be, hogy tényleg az.” A Szentírás ismeretében kijelenthetem, hogy igenis, van az egyetlen igazság, amiről tényleg bebizonyosodott, hogy az. “Jézus így válaszolt. Én vagyok az út, az igazság és az élet…” (János evangéliuma 14. fejezetének 6. verse) Ez az egyik észrevételem. A másik, hogy egyetlen fogalomnak sem lehet többes száma! Tehát nincsenek is igazságok! Bocsánat, de műkedvelő nyelvészként bántja a szememet, hogy mindenféle fogalmat csak többes számban használunk. Például, “minden idők legnagyobb…” Ez kétszeresen hibás. A magyarban, ha “minden”, akkor már csak “egy”, és az időnek, mint szintén elvont fogalomnak, nem lehet többes száma, mert nem darabszámosítható. Hány darab időről vagy hány darab szeretetről, örömről, bánatról beszélünk? Tehát Jézus az út, az igazság és az élet, és Ő bebizonyította, hogy az Ő igazsága valóban az. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ugyan tényleg “egyetlen univerzum” van, de ebben az esetben az egyetlen az igazsághoz kapcsolódik, tehát az “egyetlen” szó után vesszőt kellett volna tenni.) Igaz, hogy még egyszer sem reagáltál a hozzászólásomra, de azért ezt most muszáj volt kiírnom magamból, annak elismerésével, hogy nagyon értékesek és hasznosak az írásaid.

    Reply
    1. Zolnai Tibor

      Sebestyén Ilonának:
      Én nem vagyok nyelvész, se professzor féle – csak egy hétköznapi írástudó magyar ember. De azt felettébb bosszantónak tartom, ha valaki ( valakik?! ) csak azért ragadnak tollat ( esetünkben billentyűt ), hogy egy cikket a helyesírásáért, felépítéséért vagy ” magyartalanságáért” ” bíráljanak. Ezek az írások nekünk – hétköznapi embereknek próbálnak segíteni, kvázi utat mutatni – és ebből adódóan a tartalom a fontos és nem a külalak. Persze azért maradjon meg a jóizlés határán belül – de hát Gábor írásai úgygondolom bőven hozzák ezt a szintet. ( sok mai gyerek/gimnazista örülne, ha ilyettén tudna fogalmazásokat kreálni! ). Ha te sem azzal foglalkoznál inkább, akkor nem írnál le ilyeneket, hogy Jézus útja az egyetlen, na meg az univerzum. Mert ahány hit – annyiféle proféta, ahány ember annyi féle hit – és ebből kifolyólag Igazság. Mert ha valamiben, akkor abban biztos vagyok, hogy mindenkinek a saját igazsága létezik. És az én hitem szerint az univerzum sem EGY, hanem végtelen! Persze nem a mai ember szemléletével nézve ( mert az úgy elképzelhetetlen ) , hanem egy lehetséges és mélyebb igazság oldalárol közelítve.
      Szóval ne nyelvészkedjük túl ezt a mi csodás magyar nyelvünket, mert akkor többet nem “szálhatok” fel a buszra ( hisz még sohasem repültem (( kivéve álmomban! )), és nem mondhatom többé, hogy az én fiam lett a leges leg első a futóversenyen ( mert akkor ki lett a leg első, és ” csak ” az első?! ) és még sorolhatnám a mindennapi paradoxon kifejezéseket. Kíváncsi lennék, te hogyan mondanád azt, hogy pl. minden idők legnagyobb emlős állata? Én szerintem meg ez így van jól, hisz ez önmagában egyfajta titulus is – mert mondhatnánk, hogy az elmúlt évmilliók legnagyob… – de ez már kicsit degradáló is. Hogy majd jön nagyobb, de eddig ( addig is ! ) ez volt. Ne vegyük el ezt a nép kifejezéseiből! ( nem is beszélve a ” minden idők leges legnagyobb lottónyereményéről!” Ugye? )
      Végezetül Jézus semmit sem bizonyított, mert akkor mára már nem lenne kétség !! Mindössze utat mutatott, mert neki ez volt a feladata. Nekünk meg az, hogy mit kezdünk vele! Látod mennyi féle ” igazságok ” vannak?!
      És még mielőtt nekem esne a soronkövetkező okostojás – biztos vannak hibák az írásomban – de szándékosan nem javítgatom végig minden sorát – hisz ez nem egy szakdolgozat, se nem egy vezércikk ( amiben olykor azért lehet találni elírásokat! ), mindössze a gondolataim kivetülése – és én nem használom a ma már oly divatos és egyszerű szöveg koorektúrát. Ez vagyok én, nincs mit szégyelnem. Egyet lehet tenni: akinek nem tetszik, az nem olvasa…

      Reply
    2. Simon Barbara

      Kedves Ilona! Amikor elolvastam a reagálásodat, az első gondolatom az volt: hogy jön ez ide? Nem a nyelvészkedés a téma. Ráadásul még csak nem is helytálló, amit írtál. Az igazság sokféle, szinte annyi, ahány ember él ezen a bolygón. Hiszen az én igazságom nem biztos, hogy a Te igazságod is. Mindannyian más tapasztalatokon mentünk keresztül, mindnyájan más szűrőn át látjuk a világot. A vallást pedig ne keverjük bele, nagyon messze kerülnénk Gábor bejegyzésének a lényegétől. Egyébként is a szentírásban leírtakat sokan sokféleképpen értelmezik. Ki-ki a saját hitrendszerének megfelelően.
      A magyar nyelv NEM holt nyelv, folyamatosan változik. Amit korábban még szabálytalannak tartottunk, ma már esetleg elfogadott. (Ezért van szükség időről időre a magyar helyesírás szabályainak a módosítására.)
      Mivel többféle igazság létezik, ezért igenis jogos a szó többesszámának a használata. A példaként kiragadott mondatodban pedig az “egyetlen” szó NEM az igazsághoz, hanem az UNIVERZÁLISNAK HITT IGAZSÁGHOZ tartozik, ennélfogva nem felsorolásnak számít, tehát nem kell vessző az “egyetlen” szó után.
      De továbbra is az a bajom ezzel a reagálással, hogy nem az írás tartalmára koncentrál.
      Aki a mellékcselekményre figyel, nem látja a filmet.
      Üdv. Barbara

      Reply
  4. Kiss Zsuzsa

    Kedves Gábor!
    Minden sora igaz a gondolataidnak!
    Sajnos megéltem ezeket és kértem segítséget a megoldáshoz, ami ugy szólt: szeretetet adjak. Nagyon nehéz annak, aki beléd rúg nap mint nap. De szeretettel, megértéssel gondolni rá is működött. Bár elváltam, kiléptem, megszakítottam, megszűntettem a “játszóterét” később jöttem rá, hogy neki önmagával van a legnagyobb baja.
    Köszönöm az írásodat!

    Reply
  5. marianna

    Kedves Gábor, annyira jol tudod megfogalmazni a semlegesség szempontjábol valo rálátást. Az életben majdnem, hogy csak elitéléssel találkozik az ember. A te irásaidbol mindig az elfogado lelkület sugárzik és ez csodálatos. Csak az elfogadáson keresztül várhatunk változást
    én ebben hiszek!
    Üdvözlettel
    Marianna

    Reply
  6. Kuraliné Éva

    Kedves Gábor!
    Párpercel korábban kellett volna olvasnom, ezt az írását. Sajnos belementem, egy családtagom rossz, ellenem irányuló viselkedésében. Mivel semmi véleményt nem tud elfogadni, sem tapasztalatot, olyan magas szintű egóval rendelkezik, hogy ez már tűrhetetlen. Kizárt, hogy egy életen keresztűl kibírná valaki, úgy hogy csak szeretetet adjon felé.
    Tisztelettel: Éva.

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.