Képzelj el egy olyan életet, amiben senki nem áskálódik ellened. Senki nem próbál elnyomni, nincsenek konfliktusaid, és semmilyen kárt nem okoz neked az emberi rosszindulat. Képzeld el egy pillanatra, hogy ilyen az életed. Sikerült? Nem igazán, ugye?
Nem a Te hibád. Jelenleg olyan távol áll ez a valóságtól, hogy szinte megmosolyogtató idealizmusra vall még a gondolatkísérlet is. Még ha Te magad tudnál is minden pillanatban tiszta szívvel viszonyulni embertársaidhoz (legyél őszinte magadhoz: tudnál?), ugyanezt fölöslegesen várnád el másoktól. Nem vagyunk egyformák. Vannak, akik odafigyelnek a környezetükre, és vannak, akiknek ez nem elsődleges szempont.
A „mikor változnak már meg az emberek?” kérdésnél talán hasznosabb azt feltenni magunknak, hogy „miért ilyenek, és mit tehetek én azért, hogy ne sérüljek?”. Mert bár nagyon könnyű elkönyvelni az embereket idiótának, magunkat pedig áldozatnak, de lehet, hogy a helyzet ennél azért összetettebb.

A személyiségtorzulás útjai

Számos oka lehet annak, hogy valaki rosszindulatúvá válik. Vannak, akiket hosszú évekig vagy akár évtizedekig kondicionáltak ilyen magatartásminta követésére. Vannak, akiknél pont a terelgetés hiánya vezetett ide, és vannak olyanok is, akiknél mindez csak átmeneti állapot. Bármelyik típussal is találkozol – vagy akár ismered fel magadon a jeleit –, akkor van esélyed sérülés nélkül megélni a találkozást, ha felismered a viselkedésük mélyen gyökerező okait, és annak megfelelően reagálsz. Első lépésként nézzük meg a rosszindulatú emberek főbb típusait, és próbáljuk megérteni, hogy miért ilyenek.
A tudatlan károkozó
Amikor valaki árt nekünk, általában egyből rosszindulatot feltételezünk róla, és elítéljük azért, amit tett. Pedig vannak olyan emberek, akiknek eszükbe sem jut, hogy éppen rosszat okoznak másoknak. Fel sem tűnik számukra ez. Vagy azért, mert az adott helyzetben figyelmetlenek, vagy pedig azért, mert általában is azok, hiszen nem fejlődött ki megfelelően a szociális érzékük. A szülői nevelés hiányosságai idővel keményen kiütköznek.
A tudatlan károkozók tulajdonképpen nem is rosszindulatú emberek, hanem figyelmetlenek. A többségük képes fejlődni, sőt, jelentős részük hajlandó is rá, ha megfelelő módon segítjük őket ebben.
A pszichopatológiai eset
Manapság könnyen rámondjuk valakire, hogy pszichopata, de az tény, hogy élnek köztünk szép számmal ilyen emberek. A személyiségtorzulásnak vannak enyhébb változatai is, de van, akinél veszélyes mértékűvé fajul. Míg a tudatlan károkozók csoportjába tartozók nincsenek tisztában azzal, hogy rosszat adnak a másik embernek, addig a pszichopatáknál nem ez a helyzet. Ők nem azt nem tudják, hogy rosszat adnak (ez ugyanis tudatos döntésük eredménye), hanem azt, hogy egy emberrel teszik ezt. Egy pszichopata számára ugyanis az érző emberi lény fogalma ismeretlen: eszközök vannak csak, amik emberi alakot öltenek, vagy akadályozva, vagy segítve őt a céljai elérésében.
Egy pszichopatától ne várj fejlődést – illetve várhatsz, csak akkor jó eséllyel egész életedben várni fogsz. Minden pozitív változás átmeneti, és csak a rád rakott érzelmi bilincs erősítését szolgálja.
A nevelt bunkó
A figyelmetlenek és a mentális betegek mellett vannak olyan emberek is, akik számára a rosszindulat nem közömbös epizódja az életnek, hanem egész egyszerűen egy követendő minta. Azt tanulták meg gyermekkorukban (nem a szüleik szavaiból, hanem a tetteikből), hogy az érvényesüléshez vezető útjuk során keresztül kell gázolniuk másokon. Teljesen természetes számukra, hogy ha boldogok szeretnének lenni, akkor valaki másnak meg kell szívnia. Vagy ő, vagy Te, és a mérleg mindig feléd fog elbillenni.
A nevelt bunkók esélye a változásra viszonylag csekély. A lehetőségük ugyan megvan hozzá, az akaratuk viszont általában nem. A gyermekkorában belé nevelt világképét senki nem adja fel könnyen, az pedig pláne nem, akit seggfejjé neveltek. Neki ugyanis nemcsak a világképével kellene megküzdenie, hanem a hatalmasra duzzadt ego-jával is.
Az éretlen útkereső
Az emberi rosszindulat nem csak beteges személyiségtorzulás vagy gyermekkori nevelés eredménye lehet. Vannak olyan emberek, akik gyermekként nem kaptak meghatározó mintát, ezért felnőttkorukra sem alakult ki a személyiségük. Megtanultak kaméleonként alkalmazkodni az aktuális helyzethez, és mindig az éppen legmeghatározóbb személyiségű ember mintáját követik. Ha jó fej az illető, akkor igyekeznek ők is jó fejek lenni. Ha köcsög, akkor köcsöggé válnak maguk is, hogy ezáltal a görcsösen vágyott elismerés legalább egy apró morzsájából részesülhessenek. Gyakran előfordul ez a munkahelyi környezetben, de bármilyen más tartósan működő, vagy akár alkalmi közösségben is.
Az éretlen útkereső természetesen csak akkor nevelhető le a rosszindulatról, ha megfelelő ideig megfelelően erős pozitív hatást kap (ahol a „megfelelő” mindkét esetben az adott személytől függ), és valakinek sikerül végre elhitetnie vele, hogy önmagában is értékes ember.
A frusztrált rászoruló
Végül van egy embercsoport, akiknél a rosszindulat alapvetően egy elítélendő magatartásforma, mégis néha – vagy akár rendszeresen – belecsúsznak maguk is. Igen széles rétegről beszélünk. Talán Te is köztük vagy. Én is. De miért válunk időnként szinte mindannyian seggfejjé? Azért, mert valami belül mélyen frusztrál minket. Talán egészen más területen van egy belső küzdelmünk, és annak, akire éppen kiöntjük a szemetünket, nincs is semmi köze ehhez. Vagy éppen ő az, aki – tudatosan, vagy akaratán kívül – végre úgy mutatott tükröt nekünk, hogy már nem tudtuk elkerülni azt, hogy belenézzünk. Előhozott belőlünk valamit, amivel még nem tudunk mit kezdeni, ezért az elfogadás helyett a sokkal egyszerűbbnek tűnő utat, a kétségbeesett dühkitörést vagy a rosszindulatú bosszút választjuk.
A frusztrált rászorulók többsége nagyon is képes változni, és őszintén akar is, egyszerűen csak nem tudja még, hogy hogyan. Vagy már tudja is, csak még keveset gyakorolta, ezért nem mindig megy még neki.

A jó és rossz emberek mítosza

Most, hogy megnéztük a rosszindulatú emberek legfőbb típusait, van egy rossz (vagy jó) hírem: a jó és a rossz fogalma csak a saját fejünkben létezik. Ezek olyan címkék, amelyeket a neveltetésünk által meghatározott értékrendünk és a szubjektív érzéseink szerinti mindenre és mindenkire felragasztgatunk. De ami nekem jó, az neked nem biztos, hogy az, és fordítva. Eddig még egyetlen univerzálisnak hitt igazságról sem bizonyosodott be, hogy tényleg az. Van, akivel csak apró dolgokban tér el a világképetek, és van, aki teljesen más igazságok szerint él, mint Te. Még akik tényekre hivatkoznak, azok is meglepődve tapasztalják, hogy amit tegnap még tényként kezelt a tudomány, az ma már lehet, hogy nem igaz.
És van még valami, amin nagyon érdemes elgondolkodnunk: a jó és a rossz mindannyiunkban bennünk van. Igen, a düh, az agresszió, az aljasság, a frusztráció, és az emberi rosszindulat minden formája is. Ezért van az, hogy néha még saját magunkat is meglepve tudunk akár elnyomóvá, akár áldozattá válni, ha elég erős impulzus ér minket. Van, akiben egy-egy „rossz” tulajdonság sosem kerül felszínre, mert a személyisége más jegyei sokkal erősebbek, és mert nem éri olyan erős hatás, ami ki tudná hozni a sötét részt belőle. De ettől még emberek vagyunk mindannyian, jók és rosszak egyszerre – vagy ha úgy tetszik, sem jók, sem rosszak.
Ezért nem is érdemes harcolnod sem a rosszindulatú emberekkel, sem önmagaddal. Ők ilyenek, Te más vagy. Vagy éppen ugyanolyan. Minél jobban megérted a gyakori viselkedésmintáinkat, annál könnyebben tudsz kezdeni velük valamit. Valamit, ami előre vezet.

Kiút vagy zsákutca?

Vészhelyzetben hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a lehetőségeink száma véges (leginkább 1), pedig valójában csak a látóterünk szűkül be. Észleljük a támadást, érzékeljük a rosszindulatot, és egyből bele is helyezzük magunkat az áldozatszerepbe. „Engem itt most valaki megtámadott!”
Az ösztönös reakció pedig vagy a menekülés, vagy a visszatámadás. Azonban bármennyire is kézenfekvőek ezek a védekezési stratégiák, ritkán vezetnek tartós eredményhez. Persze egy-egy helyzetből ki lehet velük vergődni valahogy, de jó érzést egyik sem okoz. Legalábbis egészséges lelkű emberben nem hiszem.
Ahhoz, hogy ne sérülj (vagy csak minimálisan), mindenekelőtt érdemes megértened, hogy a támadás nem a személyednek szól. Nem, nem arról a hangzatos és manapság igen divatos önáltatásról beszélek, hogy „szard le azokat, akiknek bajuk van veled!” (mert ez az általánosító szlogen nem más, mint az elismerésre vágyó szeretetkoldus egoista megnyilvánulása), hanem arról, hogy egy konfliktus rendezésének többféle módja van, és ha a másik ember az agresszió nyílt vagy látens formáját választja, az nem rólad szól, hanem róla.
Ettől még a saját nézőpontodat is mindig érdemes felülvizsgálnod, mert Te is tévedhetsz, de a rosszindulatra ez soha nem jelent magyarázatot. Aki egyensúlyban van önmagával, az vagy segíteni próbál neked, vagy békén hagy – de semmiképpen nem intéz támadást ellened. Ha idáig eljutsz, és a rosszindulatú emberek különböző típusait is már felismered, akkor képes vagy megértéssel kezelni a konfliktushelyzeteket. Van azonban még valami, amire szükséged lesz: ez pedig a szeretet.
A rosszindulatú emberek ugyanis segítségre szorulnak, és valódi segítséget csak szeretettel lehet adni. Minden más csak üzlet. Mielőtt azonban megbotránkoznál: nem kell mindenkit szeretned. Elfogadnod mindenkit érdemes (amit ne keverj össze a beletörődéssel), de nem kell mindenkit megajándékoznod a szereteteddel. Van, akire fölöslegesen pazarolnád, és van, akit úgysem tudnál szeretni, hiszen Te sem vagy tökéletes.
De sokkal többen megérdemelnek egy esélyt, mint ahányan kapnak. Mert nemcsak pszichiátriai esetekből és változni nem hajlandó idiótákból áll a társadalom, hanem a többségünk jó érzésekre vágyó, törekvésre képes, bukdácsolva haladó emberi lény, aki be tudja fogadni a szeretetet, akár egy váratlan segítség, akár néhány kedves szó formájában érkezik az.
A rosszindulatra gyakran a legjobb első reakció a jóindulat. Meg fogsz lepődni, hány konfliktus kimenetelét tudod megváltoztatni, ha a szokásos (és egyébként a másik által is várt) reakció helyett úgy döntesz, hogy a nyugodt kedvesség útját járod. Ha nem veszed fel a kapott stílust, hanem a békét építed. És ha a másik erre nem nyitott, akkor békésen, de határozottan becsukod az ajtódat előtte.
Mert nem attól válsz áldozattá, hogy kedves vagy az emberekkel, hanem attól, hogy nem ismered eléggé önmagadat, és ezáltal nem ismered eléggé őket sem. Ha felismered, hogy a neked ártani próbáló embernek mi a mozgatórugója, és megtanulod megfelelően kezelni a saját érzelmi kitöréseidet, akkor az emberi rosszindulat már nem mérgezi tovább az életedet. Egyszerűen csak egy tényező marad, amit utad során érdemes figyelembe venned.
Útravalóként pedig egyetlen gondolatot tudok adni neked: a nyugodt ember erős, az érzelmekkel küzdő gyenge.
Nagy köszönet Zsófinak, hogy elgondolkodtatott erről a témáról. 🙂
Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Kérlek, segíts eljuttatni hozzájuk is.
Ha személyes segítségre vagy új impulzusokra van szükséged, várlak szeretettel a személyes tanácsadásomon.