Van valami, ami az emberek jelentős részének fejében nem biztos, hogy a tudatosság szintjére emelkedett. Egy illúzió. Vagy nevezhetjük hazugságnak is. Nem is a megnevezés a lényeg, hanem a következményei, amelyekkel előbb-utóbb mindenki szembesül, akár tetszik neki, akár nem. Ez a hazugság talán így foglalható össze a legszemléletesebben: „Én most szépen a homokba dugom a fejemet, és mire újra felnézek, már minden rendben lesz.”
Persze nem így szokott ez elhangozni az emberek szájából, hanem ártatlannak látszó, naiv kijelentések formájában. Olyan megnyilvánulásokban, amelyek a tudatlanság, a felelőtlenség és a büszkeség veszélyes elegyeként keserítik meg az életünket. Hogy miért, azt hamarosan megérted, előtte azonban nézzük meg, hogyan bukkan fel ez a jelenség a mindennapjainkban.
Sír a gyerek. Mit sír, ordít! Anyuka és Apuka nem keresi a balhé okát, csak fejezze már be végre! „Vegyük meg neki azt a szart, akkor elhallgat!” „Jól van, nézd meg ezt a mesét, csak maradj már nyugton!” „Szerencsére nem vesz észre semmit abból, hogy a szülei folyton veszekednek!” Igaz, hogy folyton beteg, de hát azok a fránya vírusok okozzák ezt, a lelki béke hiányának természetesen semmi köze ehhez.
Vagy nézzünk egy teljesen más élethelyzetet. Csúnyán kihasznált valaki, akiben megbíztál, és most padlón vagy lelkileg (esetleg még anyagilag is). Áldozat vagy. Nem is kérdés. Egyedül a másik ember a hibás, hiszen ő facsart ki Téged, és ebben a történetben neked nincsen semmi felelősséged.
Nagyon jól hangzik mindez, hiszen a pillanatnyi kényelmet szolgálja (a felelősség elhárítása éppúgy, mint a gyerek elhallgattatása), de valamivel általában nem számolnak az emberek: a pillanat elmúlik. Tarthat egy percig, egy napig vagy néhány évig, de utána vége a kényelemnek. Amit a szőnyeg alá söprünk, az előbb vagy utóbb, de egész biztosan kijön onnan. Csak idő kérdése.
A gyerek egyszer felnő, és ha nem kapott elég szeretetet, akkor érzelmi roncsként éli le akár az egész életét. Ha ő maga sem tanult meg feltétel nélkül szeretni, akkor pedig mások életét keseríti meg. Így születnek az érzelmi zsarolók, az energiavámpírok, vagy a másokat elnyomó seggfejek. Így lesznek az aranyos kisgyermekekből torz személyiségű felnőttek.
És hasonló folyamat játszódik le az emberi kapcsolataidban, az álmaid megvalósításának kudarcában, vagy egy Téged ért csapás során is. Valami nem stimmel, elkeseredsz, és reménykedsz benne, hogy majd elmúlik, és hogy legközelebb majd minden másképp lesz. Anélkül persze, hogy Te magad bármit is változtatnál. Teljesen logikus.
De miért mondtam azt, hogy tudatlanság, felelőtlenség és büszkeség is van ebben a játékban? Nézzük meg őket sorban.

1. tévhit: Amiről nem tudok, az nem létezik!

Szeretjük azt hinni, hogy a dolgoknak nincsen következménye. Vagy legalább negatív következménye nincs. Ugyan ki keresne összefüggést a felnőttkori problémák és a gyermekkorban átélt hatások között? Főleg akkor, ha azokat a hatásokat elbagatellizáljuk. Vagy ki keresné meg a saját szerepét abban, hogy nagyot koppant az életben?
Sokszor egyáltalán nem a rossz szándék vagy a megkeseredettség vezérel valakit, amikor maradandó kárt okoz valaki más vagy önmaga számára, hanem azért teszi, mert fogalma sincs róla, hogy a cselekedetének mi lesz a következménye. A szülői félrenevelés eredménye gyakran csak évek vagy évtizedek múlva jelentkezik. A kudarcok során felvett áldozatszerep sem biztos, hogy azonnal üt vissza. És emberi kapcsolataink sem egyik pillanatról a másikra mennek tönkre, hanem a szép lassan adagolt mérgek emésztik fel fokozatosan.
Csakhogy az, hogy valaminek nem számolunk a következményeivel, nem véd meg minket a következményektől. Ezért nagyon fontos, hogy figyeljünk a visszajelzésekre: egy gyermek nyugtalanságára vagy betegségére, egy szerettünkkel való elrendezetlen csatákra, önmagunk frusztrációjára és kudarcaira. Ezek mind előjelei a változásnak. Annak a változásnak, amit mi magunk idézünk elő akaratunkon kívül, és aminek a következményei idővel utolérnek minket.

2. tévhit: Majd valaki elrendezi helyettem!

A második összetevő a felelősség áthárítása. Az ismeretek begyűjtéséhez hasonlóan szintén egy kényelmi szempontról van szó, amellyel egyesek tudat alatt, mások nagyon is tudatosan élnek. „Nem én tehetek róla, hogy szar az életem!” „Megcsalt a párom, ehhez nekem semmi közöm nincsen!” „A betegségem a semmiből jött, nem értem, miért én lettem az áldozat!” „Kihasznált az a szemét, hogy tehette ezt velem?!”
A tipikus áldozatszerep vaskos szövegkönyvéből idéztem. Könnyen betanulható és bármikor bedobható szövegek ezek, és azért különösen veszélyesek, mert gyakran nemcsak maga a szereplő hiszi el a tartalmukat, hanem a nézőközönség is együttérzéssel bólogat. „Szegény, micsoda sorsapás ért Téged! Jól kicseszett veled az élet!”
Nem, nem azt mondom, hogy ha valami nem jött össze az életedben, akkor kezdd el vádolni magadat, hanem azt, hogy érdemes meglátnod a tanítást, amit minden egyes kudarc tartogat számodra. Életed leckéit ugyanis senki más nem fogja megtanulni helyetted, és ha Te sem teszed meg, akkor egyre keményebb formában ismétlődnek majd meg.
Ahogy John Wooden lényegre törően megfogalmazta: „Ha nincs időd rá, hogy jól megcsináld, mikor lesz időd rá, hogy kijavítsd?” Ez a Te felelősséged a történetben. Az, hogy megfigyeld, milyen hatása van egy másik emberre a tetteidnek. Az, hogy elgondolkodj rajta, hogy talán nem az égből kaptad a betegségedet, hanem megdolgoztál érte. Az, hogy megkeresd, miért váltál valaki más áldozatává, és hogyan tudod ezt a jövőben kivédeni. Röviden összefoglalva: az, hogy ne mástól várj megoldást, hanem keresd meg, hogy Te magad mit tudsz tenni.

3. tévhit: Bizonyítanom kell saját értékességemet!

Végül a harmadik összetevő a büszkeség – annak is a mérgező fajtája. Nem az, amikor valaki a kemény munkával elért eredményére büszke, hanem az, amikor valami olyanra, amiért semmit sem tett – vagy ami csak a fejében létezik. Az emberek jelentős része személyes missziójának tekinti, hogy megőrizze saját tévedhetetlenségének mítoszát. Ő egész biztosan jól neveli a gyereket. Ő garantáltan mindent megtett hanyatló kapcsolatáért. Ő egészségesen és körültekintően élte az életét, a betegsége csak a véletlen műve. Ő igenis jó ember, csak az nem, aki kicseszett vele. Hát persze.
Egyszerű önigazolási trükkje ez az önbizalomhiányban szenvedő embereknek. Ha ugyanis belátnák, hogy időnként ők is hibáznak (akár nagyot is), akkor tovább csorbulna a tekintélyük a saját szemükben, és attól rettegnek, hogy másokéban is. Mennyivel kényelmesebb inkább abban az illúzióban élni, hogy mindig jó szülők, jó munkaerők, jó párok, jó emberek vagyunk… Mennyivel megnyugtatóbb érzés az, hogy nekünk nem kell semmit sem fejlődnünk, és a hibáink következményeivel sem kell szembenéznünk…
Nem kell rosszul érezned magadat, ha vannak nyomai benned a fenti három összetevőnek. Emberek vagyunk, mindannyiunkban ott van a folyamatosan érvényesülni próbáló ego. Van, akiben csak suttog, és van, akiben ordít, de feladata mindannyiunknak van vele.
Sokan csak a felszínt kapargatják. Történik valami gáz az életükben, és az akut kezelést választják a tartós megoldás helyett. A kényelmes menekülést a fájdalmas fejlődés helyett. Nem keresik az okokat, nem figyelik az összefüggéseket, és nem teszik fel maguknak a „Miért?” kérdéseket. Vagy ha fel is teszik, megelégszenek valami ego-erősítő vagy léleksimogató válasszal, és – talán tudtukon kívül, talán tudatosan – kidobják a kukába az értékes tanulási lehetőséget.
Betonra nem lehet virágot ültetni; a zárt elme nem ad teret a fejlődésnek. Ahhoz, hogy egy picivel is szebbé tegyük a saját életünket, és ha van ilyen ambíciónk, akkor másokét is, mindenekelőtt arra van szükség, hogy szembenézzünk a régóta önmagunknak mondogatott hazugságainkkal. Hogy megértsük: a cselekvés, amit ma megspórolunk, egyszer majd fájdalmas leckeként érezteti velünk a hiányát.
A kényelem ára a szenvedés. Nem azonnal fizetjük meg, hanem csak idővel – de onnantól folyamatosan.

Ha szeretnéd szokásként beépíteni az életedbe a cselekvést, miközben másoknak is segítesz vele, akkor erre nagyon jó lehetőség a hamarosan induló 21 napos kihívás. Itt találod a részleteket, és jelentkezni is itt tudsz: Érdekel, megnézem! Várunk szeretettel. 🙂
Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Kérlek, segíts eljuttatni hozzájuk is.
Ha személyes segítségre vagy új impulzusokra van szükséged, várlak szeretettel a személyes tanácsadásomon.