A keselyű nem a barátod – néhány gondolat az érdekemberekről

Írta: | 2018-03-05
Fontossá általában kétféle ember számára válhatsz: az egyik az, aki őszintén szeret, a másik pedig az, aki kiszagolja, hogy hasznot húzhat belőled. Ennek az élet nevű játéknak az az egyik nehézsége, hogy az említett két csoportot nem mindig tudod megkülönböztetni egymástól elsőre. Az érdekemberek ugyanis előszeretettel igyekeznek elhitetni veled, hogy embernek tekintenek, nem pedig eszköznek.
Talán ismerős számodra is a helyzet: nagy szükséged van segítségre, fontos lenne, hogy valaki támogasson az utadon, és van is körülötted olyan ember, aki ezt könnyedén megtehetné. Nem a sült galambot várod tőle, mert Te magad is keményen dolgozol a célodért, de ami neki csak egy karmozdítás lenne, az számodra már hatalmas lendületet adna.
És nem. Nem teszi meg. Konkrétan leszar Téged. Nagyon nem is kell törnöd a fejed azon, hogy mi ennek az oka, hiszen a reakciójából hamar leszűrheted: nem vagy elég fontos számára. Nem hozol elég hasznot a konyhára. Persze az teljesen természetes, hogy nem lehetsz mindenki számára fontos, de a történet nem is ott válik érdekessé, ha valaki következetesen mond rád nemet, hanem ott, ha ezt addig teszi csak, amíg „túl kicsi” vagy. Amíg számára értéktelen a munkád és a személyed.
Mert a helyzet könnyen megváltozhat. Amikor a kudarcokon túllépve felszívod magad, és motivációként használod a visszautasításokat, akkor már nem állíthat meg senki és semmi a célod elérésében. Már nem érdekel, hogy nem kaptál segítséget, megcsinálod egyedül is, amit a fejedbe vettél. Következetesen haladsz előre, és idővel az eredmények is következetesen érkeznek. Felépítesz valamit, amit a meg nem kapott segítséggel talán sokkal gyorsabb és könnyebb lett volna megvalósítani, így viszont jóval erősebb vár lett belőle. A Te várad, a Te munkád eredménye.
És hopp, ekkor hallod, hogy kopogtatnak az ajtódon. Kinézel a kis lyukon (mert már nem nyitsz ajtót akárkinek), és lám, kit látsz ott? Korábbi leszaródat személyesen. Egyszer csak fontossá váltál számára. Olyan szép várat építettél, hogy szívesen benézne kicsit. Most már jól mutat, ha ilyen helyre teszi be a lábát. Most már nem derogál neki a személyeddel való kapcsolódás. Már nem vagy olyan számára, mint a dalitok, a régi indiai kasztrendszer érinthetetlenjei.
Itt kerülsz utad során először komoly döntési helyzetbe. Kinyisd az ajtódat, és megragadd a régen annyira vágyott lehetőséget? Vagy hallgass a belső hangra, aki halkan azt súgja: „Vigyázz vele!” ?

Lehetőség vagy csapda?

Vajon érdemes hallgatnod a belső hangra? Aki korábban semmibe vett, az most a személyed iránt érdeklődik, vagy az eredményeidből akar részesülni? Esetleg végre megismerte a valódi énedet, és ez vált vonzóvá számára? Nem túl nehéz eldöntened, hogy melyik eset áll fenn: elég, ha csak felteszel magadnak néhány kérdést.
Annak idején, amikor nem foglalkozott velem, én mit tettem azért, hogy észrevegyen?
Ha tettem érte, és így sem kellettem, mi motiválhatta őt a döntésében?
Mi motiválhatja őt jelenleg abban, hogy már szeretne tőlem valamit?
Tudom, hogy mit szeretne tőlem?
Változott a saját értékrendem azóta, vagy csak az ő érdekei változtak velem kapcsolatban?
Nem kell mindenkit egyből lepattintanod, akinek hirtelen fontos lettél valamiért, de jó, ha kideríted a fontosságod okát, mielőtt kinyitod az ajtódat neki. Mert ha egyszer beengeded a váradba, akkor már nem csak rajtad múlik, hogy a várad a Tiéd marad-e – vagy hogy egyáltalán megmarad-e.
A bizalom az egyik legdrágább ajándék, amit egy ember egy másik embernek adhat. Egy olyan ajándék, amit sem az ismeretség idejével, sem státusszal, sem megnyerő szavakkal nem lehet kiérdemelni. Ha Te ennek ellenére odaadod ezt a drága ajándékot valakinek, aki nem szolgált rá, akkor már hiába mutogatsz rá utólag, mert a bizalmadat senki nem tudja ellopni Tőled; azt önként adod, és Te döntöd el, hogy kinek.
Ezért nagyon fontos az emberismeret. És az önismeret. Mert minél jobb vagy benne, annál hamarabb felismered, hogy ki az, aki csak a saját érdekét lesve a véredet akarja szívni, és ki az, akivel valóban érdemes kapcsolódnod, mert mindketten sokat nyertek vele.

Létezik még őszinte kapcsolat?

A kérdésemet egyből meg is válaszolom: én hiszek benne, hogy igen. És ez a hitem nem a gyermeki idealizmus maradványtünete, hanem tapasztalatra épül. Olyan ember mondja ezt, aki adta már túl olcsón a bizalmát nem is egyszer, hitte, hogy vele nagy baj nem történhet, verték már át nagyon kegyetlenül, és mondta már azt is, hogy soha többet nem bízik meg senkiben.
Lehetett volna ez is életem végkövetkeztetése – ahogy annyian érzik így, köztük talán Te is –, de aki itt leragad, az a tragédiának csak a felét vitte el magával. Csak a szenvedés részét. Pedig minden összeomlás, kivétel nélkül mindegyik magával hoz új lehetőséget is. Lehetőséget arra, hogy a romokból építs valami újat. Valami erősebbet. Lehetőséged nyílik arra, hogy tanulj a kudarcból, és fejlődj általa. Lehetőséged nyílik arra, hogy a bölcsességed felhasználásával szebbé tedd az életedet. Nem érdemes elpazarolnod ezt a lehetőséget.
Minél ügyesebben felhasználod a tapasztalataidat, annál tartalmasabb emberi kapcsolatokat tudsz kialakítani. Ennek az az egyszerű oka, hogy sokkal hamarabb kiszűröd az élősködőket, és lezárod az olyan kapcsolataidat is, amelyek nem egyoldalúak ugyan, de nem vagytok egymással kompatibilisek, és nem is akartok azzá válni. Akik pedig maradnak, ők vagy őszintén szeretnek, vagy ha ennyire nem is közeli a kapcsolatotok, de mindenképpen megvalósul benne az adás és a befogadás egyensúlya. Vagyis nem mérgező a kapcsolat, hanem tartósan működőképes.
Létezik ilyen kapcsolat. Nap mint nap tapasztalom. Nem feltétlenül lesz túl sok ilyen az életedben, de ha a minőségből nem engedsz, akkor a mennyiség már nem is lesz fontos számodra.

Rejtett erőforrások

És hogy mit kezdj az érdekemberekkel? Bosszankodhatnál miattuk magadban, vagy szidhatnád őket nyilvánosan, esetleg valamiféle keresztes háborút is indíthatnál ellenük, de mielőtt ezek valamelyikét választod, két gondolatmorzsát kínálok neked.
Az egyik az, hogy még ha nem is szándékosan, de bizony az elismerés egyik legőszintébb formáját kaptad az emberi keselyűtől. Érdemesnek tart arra, hogy belőled táplálkozzon. Elértél valami fontosat az életedben, amiből ő is részesülni akar. Attól még, hogy ezt nem hagyod neki, szívből örülhetsz az elismerésnek. Remek motivációs forrás lehet, ha bosszankodás helyett az eddigi eredményeid visszaigazolásaként tekintesz a helyzetre.
A másik gondolatom pedig egy kérdés, amit a negatív gondolatok megjelenésekor mindig érdemes lehet feltenned magadnak: „Van nekem erre időm?” Megengedheted magadnak, hogy ne a saját életed szebbé tételére fordítsd az energiádat, hanem másokkal harcolj, vagy bosszankodj miattuk? Meg tudod változtatni az egész világot? Van esélyed arra, hogy mindazokat, akiket jellemtelennek tartasz, a saját értékrendednek megfelelővé formálj? Vagy akár csak egyetlen embert is meg tudsz változtatni, ha ő nem akarja?
Mert ha nem, akkor felismerheted, hogy melyek azok a valóban fontos dolgok, amikre az itt töltött véges idődet érdemes fordítanod. És amint így teszel, az érdekembereknek köszönhetően már nemcsak új motivációs forrást kaptál, hanem rengeteg időt és energiát is, amit cselekvésre fordíthatsz. Olyan cselekvésre, amellyel önmagadat és a szeretteidet építed.
Látod? Még a számodra legvisszataszítóbb emberek is segíthetik az utadat.
Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Kérlek, segíts eljuttatni hozzájuk is.
Ha személyes segítségre vagy új impulzusokra van szükséged, várlak szeretettel a személyes tanácsadásomon.
Kocsis Gábor mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Használd fel oldal létrehozója és írója. Saját tapasztalataira építve próbál inspirálni és segíteni másokat is, megmutatva, hogy minden tapasztalatot fel tudunk használni önmagunk fejlesztésére, életünk és környezetünk jobbá tételére.

    Együtt többet tehetünk!

    Ha Te is így gondolod, csatlakozz azokhoz, akik értesülnek az új írásaimról és előadásaimról.

    Én sem szeretem a levélszemetet, tőlem sem fogsz kapni.

    Még több inspiráció:

    Ami még érdekelhet:

9 gondolat ehhez az íráshoz: “A keselyű nem a barátod – néhány gondolat az érdekemberekről

  1. Kozó Mária

    Kedbes Gábor!
    Ez az írásod most telibe talált…
    Milyen nehéz különdbseget tenni…talán egy hete hogy az események úgy sodortak a felismeréshez hogy a 4 eve tartó homályos kapcsolatomban erre a felismereare jutottam és a legnagyobb lelki nyugalommal felfrissülve kiléptem belőle.
    Most mintegy megerősítésként cskdá vollt olvasni soraidat.

    Hálásan köszönöm

    Csodás napot kívánok Ria

    Reply
  2. Eperjesi Mihály

    Nagyon jó írás, sokat segített egy gondolat sor leírásában.
    Rendszeresen olvasom írásait.

    Reply
  3. Kisgyőri Magdolna

    Kedves Gábor!
    Saját tapasztalataimmal megerősíthetem megosztott gondolatait, melyet sokunk nevében köszönök…
    Már írtam Önnek/Neked, bárcsak előbb olvashattam volna ezeket az értékes megosztásokat…
    Enélkül néha évekbe telt, mire a keserűség hálává és köszönetté vált bennem…valaki akadályozott, lenézett, kigúnyolt, ellehetetlenített, akkor sem gyűlöltem, csak nem értettem, miért teszi…sokat kellett olvasnom, rágódnom , mire rájöttem, való igaz, ami nem öl meg, az megerősít…és ha elfogadjuk, hogy sokfélék vagyunk, hagyjuk menjen a saját útján, de mi már nem akarunk kötődni hozzá…
    Ehhez erős hit kell, el kell viselni a kudarcokat, de menni, tenni, míg egyedül is boldogulunk, meglepődünk, mennyi rejtett energia van bennünk, ha nem a másiktól várjuk, hogy megerősítsen, támogasson, hanem egyedül kell megtennünk a lépéseket a saját utunkon…
    Kell persze önbizalom is, bizalom is, hogy találunk majd másokat, jóakaratú embereket, akiktől elfogadhatunk tanácsot, akik segítenek abban, hogy fellebbenjen a fátyol belénk nevelt tévhiteinkről, elvárásainkról, melyek sok kínt hoztak az életünkbe.
    És megkeresni minden rosszban a jót, mert ez az igazi nagy feladat…néha lehetetlennek tűnik, de akkor is hinni kell, tenni kell és türelemmel megvárni, míg újra ragyog a nap, ránk is…
    Legyen jó és szép napod, köszönöm a fáradozásodat, hasznos, használ, felhasználom én is.
    Minden tiszteletem a vállalt szerepért, melyre nagyon nagy szükség van ebben az értékvesztett világban. Ugyanannyi jó ember van ebben a világban, mint volt a “régi szép időkben”, ahol még nem viseltek álarcot az emberek, vagy nem ilyen tömegesen, ahol még volt jóakarat, segítőkészség, mert így érezték hasznosnak, jónak magukat azok, akik ilyen belső irányultságúak.
    Kívánom, jusson el hozzájuk az írásod, erősítse a hitüket, hogy ne játsszanak olyan szerepet, melyen nem nekik szánt a sors, minél előbb vállalják saját valódi énjüket, akkor is, ha sokkal több nehézség éri is őket az út elején.
    Magdolna Sopronból

    Reply
  4. Winke Henriette

    Szívből örülök Kisgyőri Magdolna gondolatainak is !
    Sok éve hallottam egy sokat megélt idős embertől, hogy “Aki másokat kihasznál, embert eszik részletekben.”
    Kedves Gábor ! Köszönöm az EMBER-t épÍtő gondolataidat ! További fáradhatatlan kitartást kívánok Neked a jóért !

    Reply
  5. Magányos Farkas

    Köszönöm! Sokat segítettél ezzel az írással is! Ezentúl úgy gondolok a számomra nehéz tapasztalatra, ami eddig bosszantott, hogy elismerést kapok attól, aki élősködik rajtam. Remélem, hogy könnyebb lesz az elfogadás. Nevelt gyermekem viselkedik úgy, hogy sokszor nehezen viselem. Az apuka véleményem szerint nem jól kezeli a játszmákat. A kamaszkornak is betudom ezt a helyzetet. A nekem fontos feladatokra fogok koncentrálni.

    Reply
  6. Lőcsey klára

    Kedves Gábor, talán az sem mellékes a témában, hogy a kezdeti motivációd Neked sem igazán a “szereteted” volt Felé :”Nem a sült galambot várod tőle, mert Te magad is keményen dolgozol a célodért, de ami neki csak egy karmozdítás lenne, az számodra már hatalmas lendületet adna.És nem. Nem teszi meg. Konkrétan leszar Téged. ” -Lehet, nem Téged utasított el, csak az elvárásod, az “üzleti ajánlatod” nem kellett Neki..Lehet, hogy csak miután érdekmentessé váltál már Te is Felé, akkor indulhatott bármi is köztetek.. A “kicsi vagyok” érzést is Te ragasztottad az elvárásod mellé , talán meg lehetne vizsgálnod azt is, hogy nem-e most meg ismét csak Te látod bele, hogy “mert már elértél valamit” és “csak akar valamit ” Tőled..Motivációként pedig elismerésnek beállítani ezt, igen egós , nem a valós képet erősítheti, csak további hamis megerősítésnek tűnik .. -és továbbra se a “szeretet ” a motivációs alapja…

    Reply
  7. Juhász Gabriella

    Kedves Gábor!
    Tisztán látsz és hallasz, kevesen értik igazán. Tapasztalati tényekről , felismerésekről van szó és a szükséges önvédelemről , az egyívásúak segítéséről, valamint példamutatásról a feljődőképesek felé.
    Köszönet az írásaidért!
    Szeretettel : Gabriella

    Reply
  8. Vass Márti

    Köszönet és hála ! Eddig is éreztem,de most felnyitottad a szemem,tisztában látok ! Márti

    Reply
  9. Edelényi Marianna

    Nagyon bonyolult az emberi lélek. Legtöbbünk amikor az életben reagál/viselkedik valahogy, azt nem tudatosan teszi, hanem spontán. Utolag lemodellezve és egy ilyen logikai rendszerbe foglalva, igen mutatós, de nem biztos hogy mindig teli találat és átvezet annak a kérdésére amit Lőcsey Klára felvet. Mert a dolgok, az arányok és a határok nem feketék és fehérek.
    És mi van akkor ha egy-egy ilyen látszólag logikus magyarázatot adó írás után azt kezdem gondolni, hogy a legszeretettebb családtagom, akinek nem odaadtam könnyedén a bizalmamat, hanem bennem foganva, velem együtt élve, nevelkedve, talán ő egy keselyű tipus. Mert olyanra alakult a gének? a társasága? a sors fintora? stb hatására???

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.