A gyerekek még őszinték. Nemcsak szavaikban, de szándékukban is azok, mert még nem tanultak meg álarcot hordani és játszmázni a felnőttektől. Még tiszták a vágyaik, és hisznek abban, hogy vannak valódi értékek a világban. És mindaddig, amíg vannak emberek, akik ebben megerősítik őket, nem vagyunk elveszve. Erről szól az a rövid történet, aminek eredeti változatával nemrég találkoztam.
*****
Két kisgyerek gyalogolt az utcán a decemberi hóesésben. Egyikük egy 6 éves körüli kislány, a másikuk pedig a néhány évvel idősebb bátyja. Közeledett a Karácsony, de számukra ez egy kis meghittségnél nem sokkal jelentett többet, mert ajándékokra nem igazán számíthattak. Szüleik nagyon szegények voltak, örültek, ha a mindennapi betevőre jutott a pénzükből.
Ahogy bandukoltak hazafelé, egy kis játékbolt kirakata előtt mentek el. A kislány egyből megállt, és sóvárgó szemekkel kezdte el nézni a kirakat sarkában ülő plüssmackót.
„Szeretnéd megkapni?” – kérdezte az öccse, ahogy mellé lépett és átölelte.
„Nagyon…” – sóhajtott a pici lányka.
A bátyja egy pillanatra elgondolkodott, majd lelkesen kézen fogta: „Gyere! Megvesszük!”
Ahogy beléptek a boltba, az eladó és a bent lévő vásárlók is egyből a két kis ember felé fordították a fejüket. Várták, hogy vajon mi fog történni.
„Azt a plüssmackót szeretném megvenni a testvéremnek.” – mondta a kisfiú magabiztosan a macira mutatva, majd elkezdett kotorászni a zsebében. Az eladó türelmesen várt, majd meglepődve látta, hogy a kisfiú nem pénzt vesz elő, hanem egy marék kavicsot.
„Ez mindenem, amim van, a parkban gyűjtöttük otthonra. Elég lesz?” – kérdezte félénken, ahogy nyújtotta az eladónak a fizetséget. Korábbi magabiztosságának már nyoma sem maradt.
Az eladó a szemébe nézett, majd gondolkodás nélkül így felelt: „Persze, még sok is! Adok vissza belőle.”
Azzal kivett a kisfiú kezéből két kavicsot, megköszönte, és ment is a plüssmackóért. A kislány szeme csillogott a boldogságtól, ahogy bátyja átadta neki az újonnan vásárolt plüssmackót. Széles mosollyal az arcukon köszöntek el, majd léptek ki az utcára.
A boltban tartózkodó vásárlók közül valaki értetlenül fordult az eladóhoz: „Miért adott oda a gyereknek egy ilyen drága játékot két értéktelen kavicsért?”
„Tudja,” – felelte a boltos – „ezek a kavicsok egyáltalán nem értéktelenek. A kisfiú minden kincsét nekem akarta adni azért, hogy a testvérének örömet szerezhessen. Ő még tudja, hogy mik a valódi értékek.”
*****
A gyerekek még őszinték. Őszintén hisznek abban, hogy a jó szándéknak helye van a világban, és abban is, hogy megéri egymással jót cselekedni. Csodálatosak azok az emberek, akik megerősítik őket ebben a hitükben. És azok is, akik mernek tanulni a gyerekektől – mert van mit.
Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Kérlek, segíts eljuttatni hozzájuk is.
Ha személyes segítségre vagy új impulzusokra van szükséged, várlak szeretettel a személyes tanácsadásomon.