Túl kicsik vagyunk mi ahhoz, hogy megváltoztassuk a világot. Igaz? Sokan gondolják így, miközben tehetetlenül nézik, ahogy a gonoszság, az önzés és a közöny látszólag egyre nagyobb teret nyer a világban. Végignézik mindazt, amiről azt gondolják, változtatni rajta úgysem tudnak, és a passzív szemlélődésükkel ők maguk is tettestársakká válnak. Mert pont ezért tud teret nyerni mindaz, amivel nem értenek egyet.
Sokszor valóban úgy tűnhet, hogy túl kevesek vagyunk. Ezt gondolhatták nemrég azok az emberek is, akik szemtanúi voltak egy életre menő összecsapásnak.
A helyszín az egyesült államokbeli Louisiana. Az utcán két ember küzd egymással: egy rendőr és egy szökni próbáló gyanúsított, aki nem retten vissza attól sem, hogy ellenfelének fegyverét használja, ha sikerül hozzájutnia. A letartóztatási kísérlet másodpercek alatt élet-halál harccá válik.
Egyetlen autó sem lassít le: vagy nem mernek közbeavatkozni, vagy talán át sem villan az agyukon ennek lehetősége. Nem az ő dolguk. Majd otthon elmesélik a szenzációt, megnézik a híreket, és büszkén mutatnak a TV képernyőjén megjelenő halottra (aki számukra tulajdonképpen mindegy, hogy a kettő közül melyik), miközben fontoskodva megjegyzik: „Ezt az embert láttam délután verekedni!”
Nem egy, hanem sok ember hagyta így el a helyszínt azon a napon. Majdnem mindenki. A rendőr nagyon rosszul állt: úgy tűnt, hogy őt már csak vinni fogják innen, nem magától távozik. Aztán történt valami egészen váratlan dolog.
Vickie Williams-Tillman éppen vásárlásból tartott hazafelé kocsijával, amikor a két egymással dulakodó férfi mellett elhaladva azonnal felismerte, hogy a rendőr nagy bajban van. Gondolkodás nélkül hívta a rendőrséget, de mivel érezte, hogy talán túl későn érkezik meg a segítség, kiszállt a kocsijából, és életét kockáztatva a gyanúsítottra vetette magát.
Utolsó pillanatban érkezett: a két férfi a rendőr pisztolyáért küzdött. A vékony hölgy, akinek három gyermeke és négy unokája van, minden erejét összeszedte, hogy megakadályozza a tragédiát. Próbálta kicsavarni a gyanúsított karját, és ezzel éppen annyi időt nyert, amennyire szükség volt: megérkezett az erősítés, és a támadót sikerült leszerelni.

Túl kicsik lennénk ahhoz, hogy megváltoztassuk a világot? Nem hiszem. És amíg vannak olyan emberek, akik nem a néma közönyt választják, hanem cselekszenek, addig minden kifogás, minden panaszkodás, minden másokra való mutogatás értelmét veszti.
Ha pedig éppen nem találsz senkit a közeledben, aki a jótett erejével változtathat a helyzeten, akkor talán éppen Te vagy az, aki ezt megteheti.

Ha szeretnéd a gyakorlatban is megtapasztalni ezt, akkor még tudsz csatlakozni a héten elkezdődött 21 napos kihíváshoz. Itt találod a részleteket, és jelentkezni is itt tudsz: Érdekel, megnézem! Tegyük együtt egy picit szebbé a világot! 🙂

 

Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.

A hírlevél a legbiztosabb módja, hogy az elsők között értesülj az írásaimról, az előadásaimról, a workshopjaimról, a jótékonysági programjaimról és egyéb rendezvényeimről:

A "Kérem az infókat" gombra kattintással elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót

AJÁNLAT

Írásaim

Emberi kapcsolataink egyik legnagyobb csapdája az, hogy hajlamosak vagyunk túlzott
Tovább
Persze, fájdalmas. Ismerem az érzést. Megbíztál valakiben, aztán csalódtál egy
Tovább
Gyermekként még merünk álmodni. Hiszünk a csodákban, a szuperhősökben, és
Tovább
Neked miről szól a Karácsony? A rohanásról, a „kötelező körök”
Tovább
Vannak egyértelmű helyzetek. Elütnek egy autóval, kirúgnak a munkahelyedről, megvernek
Tovább
Az a pici gyerek is megérdemel egy ölelést, aki benned
Tovább

5 Comments

  1. Balogh Sándorné

    Kedves Gábor!
    Igen, a közömbösséget magam is tapasztalom. Ha bajban van a másik, nem érdekli a másik sorsa. Oldja meg
    egyedül. Van egy nagyon kedves, segítőkészségű volt osztálytársnőm, aki önkéntesen éjszaka kellős közepén
    a mobil hívásomra azonnal a segítségemre sietett. Nem keresett kifogásokat, hanem jött. Rövidzárlat miatt
    a teljes sötétségben és az ijedtség hatására leblokkoltam, és már nem tudtam tovább kapaszkodni, elengedtem
    én meg kirepültem a konyhából az előszobába. Valószínű kisebb agyrázkódásom is volt. Aztán minden helyre
    állt, de mire értesítettem az osztálytársnőmet- hosszú idő telt el. Erre szokták mondani: Isteni kegyelemben
    részesültem és olyan embert küldött, akiről tudta, hogy Isten akaratát végre fogja hajtani. Így maradtam
    életben itthon és nem kerültem kórházba. Nagyon szeretem olvasni az írásait, bátorítást és erőt sugároznak.
    Bár még nem merek egyedül az utcán közlekedni /többször próbálkozom, de visszafordulok/, a félelem
    fogva tart, nem tudom sehogy sem legyőzni.
    Maradok tisztelettel : Balogh Sándorné/Zsófi /.

  2. Simon Barbara

    Hát, igen…
    A közöny.

    ” A világot nem a gonosz fogja elpusztítani, hanem azok, akik végignézik a gonoszságokat, és nem csinálnak
    SEMMIT.”
    Albert Einsteintől idéztem ezt a mondatot.

    Üdv. Barbara

  3. Kisgyőri Magdolna

    Szeretem a tanmeséket!
    Köszönöm kedves Gábor, hogy megosztottad!
    Néha túlzóak, néha hihetetlenek, de ott van bennük a lényeg: soha ne add fel!
    Üdv, Magdolna Sopronból

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük