Van, aki immunis a bölcsességre

Írta: | 2018-04-16
Érdekesen működünk mi, emberek. Logikus lenne azt feltételezni, hogy életünk során mindannyian bejárunk egy intellektuális fejlődési ívet, ám mindig vannak olyanok, akik erre makacsul rácáfolnak. Mintha az idő rájuk nem hatna: hiába várnánk, csak nem gyúl fény az elméjükben. Gondolom, neked is kapásból beugrott néhány ilyen ember neve.

Nem is lenne gond ezekkel az emberekkel, ha a saját kis zárt világukban maradnának, azonban többnyire nem ezt teszik. Sőt, sokszor ők a leghangosabbak – de ennek is megvan az oka. Mielőtt azonban ezt megnézzük, érdemes elgondolkodnunk azon, hogy miért válnak egyes emberek bölccsé, míg mások miért maradnak ostobák egész életükre. Mindig is ilyenek voltak? Vagy a fejlődési útjukról valahol letértek egy zsákutcába?

A tapasztalat csapdája

„Idővel majd bölcsebbé válik!” – hangzik gyakran a reményteli várakozással átitatott nyugtázása annak, hogy valaki idiótán viselkedik másokkal, vagy a saját életét teszi tönkre. Hiszen a gyermek is megtanulja, hogy ha széllel szemben pisil, akkor bizony magát áztatja el, nem igaz? A legtöbben valóban megtanulják ezt – hiszen a húgyszagot utána nekik kell szagolniuk –, de az ennél már árnyalatnyival összetettebb leckékre nem mindenki fogékony.
Gondolok itt azokra a szülőkre, akik a saját hiányosságaikat átültetik gyermekükbe, mert vagy nem érdeklik őket, hogy milyen károkat okoznak, vagy fel sem ismerik azokat. Gondolok a politika által megvezetett tömegekre, akik egy hangzatos eszmét mindenféle előzetes agymunka nélkül magukévá tesznek, és büszkén ismételgetnek.
Gondolok a langyos húgyban ücsörgőkre, akik egyik napról a másikra változtathatnának az életükön, de önmagukat sajnálva és sajnáltatva ismételgetik: „Ez nem lehetséges…” És gondolok azokra is, akik már egy-két, vagy jóval több szart megéltek, ám szemmel láthatólag semmit sem tanultak belőle.
Ez utóbbi csoportot külön is érdemes megnéznünk. Nemcsak azért, mert látszólag minden logikus magyarázat csődöt mond velük kapcsolatban, hanem azért is, mert rajtuk keresztül a többieket is jobban megérthetjük.
Vajon miért nem változtat az életén valaki, amikor már beverte a fejét néhányszor? Miért futja újra és újra ugyanazokat a köröket, miért lehet ugyanolyan könnyen manipulálni, és miért nem mutat az élete ilyen téren semmilyen fejlődési ívet? Pedig sok tapasztalata van már, amik segíthették volna a változásban.
Csakhogy van a tapasztalatszerzésnek egy komoly csapdája: kétféle hatást is kiválthat egy emberből. Az egyik valóban a változás – amire van példa bőven. Stroke túlélőként sok olyan társammal találkoztam, aki életének legnagyobb csapása után úgy döntött: változtat. Helyre teszi magában azt, ami félrecsúszott (igen, legtöbbször ez a betegségeink oka), és tanul a történtekből. Meglátja a tapasztalatban a fejlődési lehetőséget. Ez az egyik lehetséges út.
A másik út egészen más irányba vezet: pontosan ugyanabba, amerre az illető eddig is haladt. A tapasztalat ugyanis nemcsak változásra ösztönözhet, hanem megerősítést is adhat abban, hogy semmiféle változtatás nem szükséges. Hogyan lehetséges ez? Nagyon egyszerűen. Tapasztalataink ugyanis önmagukban semmilyen jelentéssel nem bírnak; a jelentést mi magunk adjuk nekik.
Ha valaki úgy értelmez egy tragédiát, hogy változtatásra van szükség az életében, akkor a tragédia hozzájárul bölcsességének elmélyítéséhez. Ha azonban úgy értelmezi azt, hogy már megint ellene fordult a világ, és a gonosz ellenség – akár egy másik ember, akár egy másik népcsoport, akár a sors képében jelenik meg – ismét őt szemelte ki áldozatnak, akkor a tapasztalat egy puszta megerősítése lesz addigi hitrendszerének.
Figyeld csak meg, mi zajlik most társadalmi szinten. „A” csoport azt kiabálja, hogy „A”, miközben a „B” csoport azt, hogy „B”, és mindegyik próbál a másiknál hangosabb lenni. Akik pedig a szájukba adták a szavakat, azok a markukba röhögnek. Vagy nézz be egy kórházba, és figyeld meg, hányan hányféleképpen élik meg a betegségüket.
A tapasztalat önmagában semmit nem jelent. Legegyszerűbben talán úgy érthető ez meg, ha felidézed azt az élményedet, amikor valakivel megnéztél egy filmet. Ugyanazt néztétek két órán keresztül, ugyanott, ugyanolyan körülmények között éltétek át a tapasztalatot, mégis könnyen lehet, hogy teljesen más élményekkel távoztatok. Neki tetszett, amit látott, neked nem. Vagy mindkettőtöknek tetszett, de két teljesen különböző oka volt ennek. Te észrevettél egy részletet, amit ő nem. Érted, ugye?
Ugyanez a helyzet életünk komoly tapasztalásaival is. De akkor mégis mi szükséges ahhoz, hogy valaki bölcsebbé váljon?

Rejtve van, mégis árulkodik

Egy valamit elég tisztán látszik, ha figyelsz: sokan gondolják magukat okosnak alaptalanul, miközben vannak olyanok is, akik még nem ismerték fel a saját bölcsességüket. Az első csoportnak az ego-ja nagy, a másodiknak az önbecsülése kicsi. Az első csoport általában semmilyen fejlődést nem mutat (hiszen miért is kéne fejlődnie, ha már így is ő a humanoid non plus ultra), a második csoportba tartozók pedig általában önmagukat korlátozzák, és ezért nem haladnak.
A bölcsességhez nyitottság szükséges. Sok-sok kérdőjel, amit a kijelentő mondataid végére teszel, ugyanakkor bátorság is, hogy a kérdéseidre válaszokat keress. Alázat, amivel a világhoz viszonyulsz, ugyanakkor a megalázkodás szerepköréből való határozott kilépés is.
Sok olyan ember él közöttünk, akiben ez a nyitottság nincsen meg. Egészen pici korában még jó eséllyel megvolt, ám az őt ért hatások túl erősnek bizonyultak, és életének hátralévő részét elméjének rácsai között éli le. Sokan közülük az igazság harcosainak hiszik magukat. Szent meggyőződéssel képviselik azt az eszmét, amit még gyermekként szívtak magukba, miközben egy valamit nem vesznek észre: valójában csak kompenzálnak.
Kompenzálják a lelki sérüléseiket, amiket annak idején elszenvedtek. Kivetítik saját hiányosságaikat a környezetükre. Gyűlölettel viszonyulnak embertársaik egy csoportjához, vagy egy-egy személyhez, míg másoknak szeretetről beszélnek. Jobbnak, okosabbnak, többnek képzelik magukat embertársaiknál, miközben belül mélyen ugyanolyan esendőek, ugyanolyan tökéletlenek, és ugyanannyira emberek, mint bárki más, akikről megvetve beszélnek.
Ezek az emberek olyan rejtett lelki sérülésekkel küzdenek, amelyeket sokszor ők maguk sem ismernek fel. Onnan láthatod rajtuk, hogy képtelenek békében élni másokkal, mivel a belső egyensúlyukat nem találták meg. Aki megtalálta, az másokat nem cseszeget. Aki rendben van önmagával, rendben van a világgal is. Elfogadja olyannak, amilyen, még akkor is, ha nem mindennel ért egyet.
Akinek azonban belül mélyen háborog a lelke, aki a múlt sérelmeit hatalmas zsákjában cipeli magával, abból időről időre előbújik az ego, és minden emberi érték fölött győzedelmeskedik.

Az én utam a helyes?

Persze lehet, hogy tévedek. Elképzelhető, hogy a gondolataimmal én sem a bölcsességet képviselem. Az is lehet, hogy nem is egyfajta bölcsesség létezik. Azonban akár szívből, akár a logika útján közelítem meg a kérdést, egy valamit határozottan érzek: a bölcsességhez az ego-n való felülemelkedés szükséges.
Az egyén önmagában nem létezik. A testünk egy másik testből születik meg, és apró részecskékként olvad bele a nagy egészbe. A lelkünk más lelkekkel kapcsolódik. Kötődéseink vannak (akár szeretet, akár gyűlölet formájában), és nem biztos, hogy ez csak a mostani földi játszóterünkben töltött időtartamra igaz.
Aki képes a saját igényein túlra tekinteni, aki képes a világot mint egységet látni, az úgy gondolom, a bölcsesség útját járja. A bölcsesség sem az iskolázottságnak, sem a tapasztalatok számának, sem pedig az életkornak nem függvénye. A bölcsesség a saját kis világunkból való kimozdulást jelenti.
A parasztember, aki figyel az időjárás hatásaira, vagy észreveszi, ha valamelyik tyúkja másként viselkedik, bölcs. A vezető, aki a rövidtávú haszonszerzésen és a hatalomvágyon felülemelkedve egy fenntartható és élhető környezet kialakításán dolgozik, bölcs. A nő vagy a férfi, aki egy vitában nemcsak a saját érdekeit nézi, hanem párjára is odafigyel, bölcs. Mindazok pedig, akik az ego-jukat előtérbe helyezik, immunissá válnak a bölcsességre.
Talán nincs igazam. Talán nem is számít, hogy igazam van-e. Talán csak az számít, hogy az életed szebbé válik-e, és hogy másoknak ártasz-e vele.

Ha szeretnéd a gyakorlatban is megtapasztalni, hogy lehet ego nélkül is érvényesülni, akkor egy nagyon jó lehetőség lehet erre a most kezdődő 21 napos kihívás. Itt találod a részleteket, még tudsz jelentkezni: Érdekel, megnézem! Várunk szeretettel. 🙂
Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Kérlek, segíts eljuttatni hozzájuk is.
Ha személyes segítségre vagy új impulzusokra van szükséged, várlak szeretettel a személyes tanácsadásomon.
Kocsis Gábor mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Használd fel oldal létrehozója és írója. Saját tapasztalataira építve próbál inspirálni és segíteni másokat is, megmutatva, hogy minden tapasztalatot fel tudunk használni önmagunk fejlesztésére, életünk és környezetünk jobbá tételére.

    Együtt többet tehetünk!

    Ha Te is így gondolod, csatlakozz azokhoz, akik értesülnek az új írásaimról és előadásaimról.

    Én sem szeretem a levélszemetet, tőlem sem fogsz kapni.

    Még több inspiráció:

    Ami még érdekelhet:

8 gondolat ehhez az íráshoz: “Van, aki immunis a bölcsességre

  1. Kiglics József

    Namaste Kedves Gábor,

    Nagy érdeklődéssel olvasom írásaidat és sok megerősítést kapok belőlük. Én is azok közé tartozom akiket egy nagy csapás változtatott meg.
    2012-ben stroke-t kaptam és lebénultam a bal felemre, majd jött egy másik lelkem mélyéig ható csapás, rá 10 hónapra elvesztettem a látásomat a bal szememre.
    Teljesen letörtem, mert nem értettem MIÉRT! Kutattam az okát, hogy változtathassak.
    Azóta eljutottam Mammontól az ellenkező oldalra.
    Megtudtam mi a karma, hogy a szeret az élet fő mozgatóereje. Pedig Én még magamat sem tudtam szeretni.
    A családom akiket szintén a pénzen keresztűl láttam mentett meg az öngyilkosságtól.
    Ma már sokkal bölcsebben élek, szerintem napjaimat az ezoteria tölti ki, a teremtő kutatása.
    Este azonnal el tudok aludni, nem hánykolódok izzadok éjszakai ébrenlétben.
    Reggel napfelkeltekor imával köszönöm meg a Teremtőnek, hogy vigyáz Rám, és egy új boldog lehetőségekkel teli nap veszi kezdetét.
    Szóval a keserű sóvárgó emberből boldoggá váltam.
    József

    Reply
  2. Angéla

    Gratulálok, Gábor! Remek, BÖLCS írás!😊 Minden gondolatod, mondatod az igaz, tiszta életre mutat. Köszönet érte!!!

    Reply
  3. Bea

    Kedves Gábor!
    A fenti gondolatokkal egyett érték. Bölcsen szemlélni a világot egyfajta megnyugvást jelenthet. Én hiszem, hogy minden okkal történik, ezért elfogadom, akár a rossz is.
    Nem volt mindig könnyű, de talán pont ez , ami miatt nem élem meg a saját életem tragédiaként, hanem inkább lehetőségként….
    Szeretem az írásaidat mindig elgondolkodtat, köszönöm !😊

    Reply
  4. Winke Henriette

    Kedves Gábor ! Amint írod is – nem mindenki válhat bölccsé ! A parasztember példája, aki figyel az időjárás jeleire, nem feltétlenül a bölcsességét igazolja, sokkal inkább a tapasztaltságát, amivel rálátott olyan összefüggésekre, amire addig nem. Amivel sokat foglalkozunk, amivel, akivel törődünk, azt mélyebben meg- és felismerjük, úgy is mondhatjuk, hogy finomodnak az antennáink. Nem olyan könnyű a saját kis világunkból kilépni, mert ugye mindig mindenki magából indul ki. Kiből másból is indulhatnánk? :))) Írod: “A nő vagy a férfi, aki egy vitában nemcsak a saját érdekeit nézi, hanem párjára is odafigyel, bölcs. ” Szerintem ennek a bölcsességhez sok köze nincsen, szerintem sokkal inkább a szeretet, az IGAZI SZERETET jele!
    Köszönöm a gondolkodásra ösztönző írásaidat !

    Reply
  5. manzera jozsefne

    Minden szava csodalatos esbolcs jo olvasni , koszonom

    Reply
  6. Nessie

    Jók a cikkeid, szerintem hasznosak is. Abbahagyni volt nehéz az olvasást. 🙂

    Reply
  7. Erika

    Ezt is nagy figyelemmel olvastam végig! Valójában minden ember küzd valamivel az életében. Van aki felmeri vállalni, van aki nem és álarc mögé bujik. Na õk közõtt vannak a veszélyesebbek is. Ezekböl a nagyon jól megfogalmazott irásokból aki akar nagyon sok jót tanulhat és levonhatja sajåt magának a hasznos konzekvenciåt. Köszönöm!

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

egy + 17 =