Néha úgy tűnik, hogy az emberiség kezd elembertelenedni. Úgy tűnik, hogy mindenki rohan, mindenki a saját dolgaira koncentrál, és mindenki szeretné a legtöbbet kapni úgy, hogy neki a lehető legkevesebbet kelljen adnia. Foghatjuk ezt a 21. századi kultúrára, foghatjuk a  fogyasztói társadalomra vagy a politikára, de valójában mindannyian nap mint nap meghozunk személyes döntéseket, amelyekkel vagy az emberséget, vagy az embertelenséget képviseljük. Erről szól az a rövid történet, amivel nemrég találkoztam.
*****
Egy kisfiú sétált be az étterem ajtaján, majd leült a kevés üresen álló asztal egyikéhez. Néhányan furcsán bámulták, hogy mit keres egyedül egy ilyen étteremben egy kisgyerek, akinek még le sem érnek a lábai a székről a talajig, de őt kicsit sem zavarták a furcsálló tekintetek, csak mosolyogva nézelődött. Hamarosan megérkezett a pincér, és megkérdezte, mit hozhat.
„Mennyibe kerül egy fagylaltkrémes desszert?” – kérdezte a kisfiú.
„550 forint.” – hangzott a válasz. A kisfiú erre elővette a tárcáját, és elkezdte számolgatni a benne lévő pénzérméket. A pincér türelmetlenül nézte a gyereket.
„Mennyibe kerül egy sima fagyi?” – kérdezte a kisfiú. A pincér már kissé ideges lett, mert ment volna a többi vendéghez, ezért kissé feszült hangvétellel vágta rá a választ:
„Az 450 forint.”
A kisfiú újra számolni kezdte a pénzét, majd így szólt a türelmetlenül toporgó pincérnek:
„Egy sima fagyit kérek szépen.”
A pincér nemsokára kihozta neki a fagyit, letette a számlát az asztalra, majd ment tovább egy másik vendéghez. A kisfiú pedig megette a fagyit, a kasszánál kifizette a 450 forintot, majd udvariasan köszönt és távozott.
Amikor a pincér az ő asztalához ért, hogy elvigye a fagyis kelyhet és letörölje az asztalt, legnagyobb megdöbbenésére egy pénzérmét talált gondosan a kehely mellé készítve: 100 forintot, a borravalóját.
*****
Az emberség, a jószívűség, az egymásra való odafigyelés nem a körülményeink függvénye. Attól még, hogy valakinek szerényebbek a lehetőségei, ő is lehet figyelmes, és adhat őszinte megbecsülést másoknak. Sőt, sokszor éppen a legszegényebb emberek a legjószívűbbek – talán azért, mert ők pontosan tudják, hogy még a legapróbb jótettnek is hatalmas ereje van.
És még egy nagyon fontos dologra emlékeztet minket ez a történet: arra, hogy soha ne nézd le a gyerekeket. Mert rengeteget tudunk tőlük tanulni. Rengeteg olyan dolog megvan még bennük, amit a legtöbb felnőttből gyermekkorában kineveltek.
Ha szeretnél tartós változást elérni az életedben, Neked szól a személyes segítségem. Várlak szeretettel. 🙂