Tudod, hogy kik ők. Jól ismered őket. Hittél nekik, hiszen miért is akarnának ártani neked? Te sem akarsz ártani senkinek. Hittél bennük, mert jó érzés volt hinni valakiben. És hinni az emberi jóságban. Aztán megszívtad, de kegyetlenül. Visszaéltek a bizalmaddal. Kihasználták a jószívűségedet, és megint idiótának érezheted magad, akin mások élősködnek.
Ismerős, ugye? Van, hogy egy egyszeri találkozás során kerülsz bele az áldozatszerepbe, de az is lehet, hogy valaki, aki közel áll hozzád, folyamatosan szívja a véredet. De miért teszi ezt? És miért pont veled? Hogyan torzul el egy látszólag ép személyiség annyira, hogy másokat lenyomó, vagy másokat lehúzó élősködővé váljon?
A válaszok egyszerűek, de nem biztos, hogy kellemesek.

Kiből lesz az élősködő?

Az első kérdésre adott egyszerű válasz így szól: azért teszi ezt, mert vele is tettek valamit, aminek hatására torzult a személyisége. Vagy ki sem alakult megfelelően – mert ilyen is van. Mit is jelent ez valójában? Azt, hogy lelki sérülést csak lelki sérült tud okozni neked. Gondolj csak bele: aki egyensúlyban van önmagával, az nem cseszeget másokat. Aki önmagában életképes, az nem szorul rá mások életenergiájára. Az arra törekszik, hogy ne ártson senkinek, és ha akaratán kívül mégis megteszi, akkor ezt hamar észreveszi, aztán korrigál, amennyire tud.
Egyszer olvastam egy gondolatot, ami mindössze három szóban kifejezi a lényeget: áldozatok áldozatai vagyunk. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy mostantól az empátia élő szobraként szeretettel és odaadó megértéssel nézd végig, ahogy mások éppen csapolják a véredet, mert ez nem empátia, hanem önkéntes mártírszerep. Nemcsak mások érzéseire érdemes odafigyelned, hanem a sajátodra is. Az viszont, hogy megérted, milyen emberek próbálnak belőled élni, sokat segít abban, hogy elkerüld őket.
A támadód tehát maga is volt áldozat. Valójában még most is az. Mint minden élőlény, ő is az egyensúlyra törekszik, és mivel az ő egyensúlya nagyon felborult, ezért erősen próbálja valahogy visszaállítani azt. Történt vele valami, amit kompenzálni próbál, de a történés és a kompenzáció közti kapcsolatról legtöbbször fogalma sincsen. Ahhoz tükörbe kellene néznie.
Lelki sérüléseink kompenzációjának három módja van. Az első az, hogy miután sérülést szenvedtél, feldolgozod azt, és a tapasztalataid felhasználásával építed a személyiségedet. Ez komoly munkát igényel. Egy gyermek például egyedül nem is biztos, hogy képes erre, és mivel a legtöbb lelki sérülés a gyermekkorba vezethető vissza, így magyarázatot is kaptunk arra, hogy miért van ennyi lelkileg megnyomorodott felnőtt.
Ez persze senkit nem ment fel attól, hogy felnőttként önmagát fejlessze – hiszen ekkor már ez az ő saját, kizárólagos felelőssége –, de ezt csak nagyon kevesen teszik meg. Akinek azonban volt segítsége, vagy képes volt egyedül is átalakítani a sérülését, az megtalálta a belső egyensúlyát anélkül, hogy másokat az övékből kibillentett volna.
A kompenzáció másik két útja ezzel szemben nem az építésről, hanem a rombolásról szól. Itt kétfelé válik az út: vannak, akik befelé rombolnak, vagyis úgy próbálnak visszatalálni az egyensúlyi állapotukba, hogy elkezdik pusztítani önmagukat (ami történhet befelé fordulással, elfojtással, külső szerek használatával, és még számos más módon – sőt, ezek tetszőleges kombinációjával is), és vannak, akik kifelé rombolnak, vagyis másokon élősködve próbálják elfedni a saját hiányosságukat. Mást ugyanis képtelenek kezdeni vele, legfeljebb csak elfedni tudják egy darabig.
Aki tehát a Te véredet szívja, az – többnyire tudat alatt – a külső rombolás útját választotta saját lelki sérülése kompenzálására. Mivel magát az okot ezzel nem szünteti meg, csak a tünetet kezeli, ezért újra és újra rombolni fog a saját környezetében. A rombolók többsége azért nem jut át az építők csoportjába, mert nincs hozzá megfelelő eszköze, vagy mert nem is akar átkerülni oda. Hiszen a kényelem nagy úr.

Hogy kerülsz Te a képbe?

Az egy dolog, hogy megértetted, miért válik valaki emberi kullanccsá, na de miért pont veled kell tennie ezt? Annyi potenciális zsákmány szaladgál az utcán, igazán találhatna mást helyetted! Természetesen jogos a felháborodásod, csakhogy a világegyetem szarik a jogra. Ez van. A természeti törvények máshogy működnek.
Tehát miért is Te lettél az áldozat? Nemrég pont erről tartottam előadást, és amikor megkérdeztem, kit érint a téma, egyetlen kéz sem maradt lent. A kérdésre egyébként egyszerű a válasz (és kellemetlen is): azért, mert Te vagy kéznél, és mert Te hagyod, hogy megtegye veled. Nem megyünk most bele az áldozatszerep pszichológiájába, azt azonban érdemes megértened, hogy mi a saját szereped a történetben. Mi az, amit nem érdemes magadra venned, és mi az, amit igen? A legtöbben ugyanis nagyon összekeverik ezeket.
Mert mit is csinál az emberek jelentős része? A személye elleni támadásnak veszi azt, amit az elnyomótól, az ordítozótól, az érzelmi zsarolótól vagy az energiavámpírtól kap, miközben önmagát szerencsétlen áldozatnak érzi. Vagyis a támadás tartalmát magára veszi, a támadás tényét viszont nem.
Ezzel csak az a gond, hogy a valóságban pont a fordítottja történik: ahhoz, amit a másik ember mond neked (és most nem a megalapozott kritikáról beszélek) vagy csinál veled, valójában a személyednek semmi köze nincsen, hiszen megtenné azt mással is, ha éppen úgy adódna. Ahhoz viszont nagyon sok közöd van, hogy hagyod elnyomni magadat. Ez a Te részed. Ennek helyre tétele a személyiségfejlődési utad következő feladata.
De mindenekelőtt érdemes megérted egy fontos dolgot az emberi élősködőkkel kapcsolatban.

Nem neked akar rosszat

Bármennyire hülyén hangzik ez így elsőre, de aki ártani próbál neked, az valójában nem neked akar rosszat. Tényleg nem. Magának akar jót – és ez hatalmas különbség. Tudod, az egyensúly. Szeretné valahogy ő is megtalálni, és ha épp rajtad keresztül vezet az út, hát bocsi. Lehet, hogy fel sem tűnik neki. Vagy azért, mert nincs tisztában vele, hogy mit okoz neked (egy energiavámpírnak például magyarázhatsz privát szféráról, fogalma sincs, mi az), vagy pedig azért, mert a Te „rossz” fogalmad és az övé nem egészen ugyanaz.
ogyan lehetséges ez? Úgy, hogy különbözőek vagyunk, különböző igényekkel, különböző neveltetéssel, különböző élettapasztalatokkal, és még a saját fogalmaink is változhatnak aktuális élethelyzetünk függvényében. Ami tehát neked rossz, az lehet számára akár jó is, és ez fordítva is igaz.
Természetesen vannak olyanok is, akik pontosan tudják, hogy ártanak neked, és ennek tudatában végzik a tevékenységüket. Ezek azok az emberek, akiket egész biztosan nem fog meggyőzni a két szép szemed, de még az ő tetteik sem a Te személyedről szólnak (nem is szólhatnak róla, mert nem is ismernek Téged teljesen), hanem ők is csak a maguk hasznát keresik.

Te is belecsúszhatsz

Van még valami, amin érdemes mindannyiunknak elgondolkodni. Tudom, hogy ezzel nehéz szembenézni, de bármelyikünk válhat élősködővé egy időre. És bizony meg is tesszük ezt, ki többször, ki kevesebbszer, ki tartósan, ki csak egy-egy pillanat erejéig.
Mindannyiunk egyensúlya felborul időnként (ilyen játék ez az élet), és nem mindig sikerül hegytetőn meditálva visszabillenni. Vagy azért, mert nincs kéznél hegytető, vagy azért, mert eszünkbe sem jut meditálni, amikor akár ordítozhatunk is egyet, vagy pedig azért, mert egyszerűen emberek vagyunk, akik közel sem tökéletesek. Vagy ha úgy tetszik, tökéletlenségünk által vagyunk tökéletesek.
Mindenesetre fontos, hogy időnként belenézzünk mi is a tükörbe, mert érdekes dolgok derülhetnek ki. És akár az ártó, akár az áldozat szerepébe kerülünk, érdemes elgondolkodnunk azon, hogy éppen a saját gyenge pontunkat ismerjük meg.
Ha szeretnél tartós változást elérni az életedben, Neked szól a személyes segítségem. Várlak szeretettel. 🙂