Egyszer a szemetet is ki kell lapátolni – avagy hogyan dolgozd fel a csalódásaidat

By | 2018-06-04
Ha azt hiszed, hogy lesz, aki soha nem hagy cserben Téged, csalódni fogsz. Ha úgy gondolod, hogy a bizalmaddal soha nem él majd vissza az, akit szeretsz, csalódni fogsz. Ha abban reménykedsz, hogy valaki majd mindig megfog, amikor zuhansz a mélybe, csalódni fogsz. Ha mástól várod azt, hogy boldoggá tegyen, vagy legalább azt, hogy soha ne törjön össze Téged, akkor is csalódni fogsz. Jó, ha felkészülsz erre.
Csalódni fogsz, és ezt nem egy megkeseredett, mártírszerepbe ragadt, elköteleződéstől rettegő ember mondja neked, hanem az, aki már sokszor csalódott, de egy kicsit sem sajnálja ezt. Mert a csalódás soha nem annak az embernek a felelőssége, aki azt (látszólag) okozta, hanem azé, aki átéli. Ő az, aki elhitte mindazt, amit a másik emberről behazudott magának.
Tudom, kemény szavak ezek, de az a helyzet, hogy előbb-utóbb úgyis szembesülnünk kell a saját hazugságainkkal. Azt gondoltad, hogy soha nem maradsz majd magadra egy-egy kemény helyzetben? Ki ígérte ezt meg neked? És ha megígérte, hogy lehettél olyan naiv, hogy elhitted neki? Hiszen még Te magad is időnként elhagyod magadat, hogyan várod el azt, hogy más ne tegyen ilyet? Elvárhatod persze, és tök jó lenne, ha teljesülne, csak erre építeni egy egész életutat elég veszélyes stratégia.
Könnyű lenne ezen a ponton azt mondani, hogy a világ tele van szemét emberekkel. Hogy soha senkiben ne bízz meg, mert kihasználnak Téged. Hogy minden férfi seggfej, vagy hogy minden nő számító és megbízhatatlan. Baromi könnyű lenne önmagunkat a világ áldozatának kikiáltva ujjal mutogatni azokra, akiknek bármi közük van korábbi csalódásainkhoz – még akkor is, ha csak annyi a közük, hogy a csalódásunk „okozójával” azonos neműek.
Sokan megelégszenek ilyen olcsó megoldással is. Azt persze nem tudják, hogy a valódi árát nem most, hanem hosszútávon fizetik meg. Azzal, hogy a bizalmatlanságuk miatt szép fokozatosan kinyírják minden kapcsolatukat. Azzal, hogy az önsajnálatukkal egyre mélyebbre kerülnek, és így egyre kevesebb esélye marad annak, hogy megtalálják a számukra megfelelő embereket. És azzal, hogy kifelé erősnek mutatják magukat, pedig csak szorongva elnyomják a saját vágyaikat.
Aki ennél többet szeretne kihozni az emberi kapcsolataiból – és az életéből –, annak meg kell dolgoznia érte.

Elvárások és lelki sérülések

Középiskolás koromban nyaranta mentünk kenutúrázni a Bodrogra. A táj gyönyörű, a hangulat is kiváló volt, és magának az evezésnek is megvolt a szépsége. Persze csak annak, aki csinálta. Volt ugyanis néhány társunk, akik jól elücsörögtek a kenuban, míg valaki helyettük is evezett. Ők voltak a tanáraink által rendre kiírt „Száraz lapát verseny” legnagyobb esélyesei. Kényelmesen nézelődtek, élvezték a napsütést, néha talán megmártották picit az evezőjüket a vízben, aztán elégedetten kiszálltak a partra, amikor utunk egy újabb állomásához érkeztünk.
Vannak, akik az egész életüket így élik le. Tudják (vagy azt hiszik), hogy valaki majd úgyis evez helyettük – akár a céljaikról, akár a kapcsolataikról, akár a boldogságukról van szó. Ez utóbbit előszeretettel szoktuk rábízni mások evezőcsapásainak hatékonyságára. Nem is lenne ezzel gond, ha az evezőt használók nem fáradnának el időnként, vagy nem csapnának fejbe néha a másikat, vagy nem akarnának olykor másfelé menni, mint a kényelmesen ücsörgő utas. Az az utas, aki saját haladását rábízta valaki másra, és ha az utazás nem egészen úgy alakul, ahogyan szerette volna, akkor vagy reklamál, vagy magába zuhan.
Azt feltételezni, hogy soha nem fogsz valakiben csalódni, naiv dolog. Még a legcsodálatosabb, legőszintébb, legszenvedélyesebb, legszeretetteljesebb kapcsolatok is méltatlan szemétteleppé válhatnak – és nem is kell ehhez olyan sok, mint azt hinni szeretnénk. Elég egy nehéz élethelyzet, egy múltból hozott lelki sérülés felszínre kerülése, egy feltételezésekre alapuló félreértés, vagy a kommunikáció hiánya.
Nem vagyunk tökéletesek. Egyikőnk sem az. Mindannyiunknak vannak hibái, tévedései, a másik emberétől eltérő elképzelései, gyenge pontjai és lelki sérülései. És ha ezzel tisztában vagy, akkor az is természetessé válik, hogy bizony időnként okozunk egymásnak csalódásokat – még a hozzánk legközelebb állóknak is. Lehet ezen keseregni, csak az nagyjából olyan hatékonysággal bír, mint hintaszékben futóversenyen részt venni.
Csalódni fogsz. Egészen addig csalódni fogsz, amíg vannak elvárásaid. És bár az elvárásaid jelentős részétől tényleg érdemes megszabadulnod, egyáltalán nem biztos, hogy ebben a földi életedben le tudod mindet építeni (ahogy az sem biztos, hogy a földi játszótéren érdemes ezt megtenni). Marad tehát a tény, hogy jó eséllyel lesznek még csalódások az életedben.

A szemét lapátolásának módjai

A kérdés tehát nem az, hogy lesz-e még szemét, amivel kezdened kell valamit, hanem az, hogy amikor előjön a szemét, mit kezdesz vele? Dobálod a másikra, hátha ezzel kompenzálhatod a csalódásodat? Magadba zuhansz, és nézed tétlenül, ahogy a szemét ellep teljesen? Vagy felismered, hogy feladatod van vele?
Mert bár valóban előfordul, hogy aljas dolgokat követ el ellened valaki (igen, még a hozzád legközelebb állók is), de a történetben a saját részedet is érdemes észrevenni. Mi a Te feladatod a történtekkel? Mi az, amit neked érdemes tenned azok után, hogy csalódást szenvedtél el?
A legtöbb ember azt tekinti ilyenkor saját feladatának, hogy igazságot szolgáltatva, de leginkább a saját elnyomott ego-ját újra felhizlalva bosszút álljon a másik emberen azért, amit tett. Ez is egy lehetőség. A kapcsolat megőrzésében mondjuk nem segít, de legalább a békés lezárásában sem. Arra viszont kiválóan alkalmas, hogy a szemétből még több szemét legyen, és egy mocskolódó ego-harc alakuljon ki két olyan ember között, akik elvileg egymás számára fontosak.
Érezheted tehát egy csalódás után saját feladatodnak az igazságszolgáltatást, csak azt is érdemes figyelembe venned, hogy az igazság mindig relatív. A csalódásod is ennek volt köszönhető: a Te igazságod és a másik személy igazsága ugyanis nem egészen egyezik. Ha egyezne, soha nem is lett volna konfliktus közöttetek. Olyan embert viszont egész biztosan nem fogsz találni, akivel mindig mindenben egyetértetek, hiszen mindenki csak a saját nézőpontjával rendelkezik, amit finomíthat ugyan, de teljesen lecserélni nem tudja – és nem is biztos, hogy érdemes megpróbálnia.
A következő lehetőség az, hogy nem a másikra dobálod a szemetet, hanem elmerülsz benne Te magad, és önjelölt mártírként a csalódásoddal igazolod, hogy mennyire szerencsétlen vagy, mennyire nem vagy szerethető, és mennyire nehéz sors jutott neked. Ezt az utat is sokan választják. Nem feltétlenül járhatóbb az előzőnél, de legalább kényelmesebb – itt ugyanis nem kell semmit sem csinálni, csak a szemétdombon ücsörögni. Persze van, aki még ilyenkor is lapátol egy kicsit: csak hogy biztosra menjen saját áldozatszerepének megélésében, magára tesz még néhány lapát szemetet.
A harmadik út az eső kettőnél sokkal kényelmetlenebb – talán ezért is választják olyan kevesen. Ezen az úton nincsen önigazolás. Nincsen helye az igazságérzet tombolásának. Az ego-nak kuss a neve, és az alázatos munkáé a főszerep. Nem a Téged megbántó embernek való megalázkodásról van szó (mielőtt félreértenéd, érdemes ezt tisztázni), hanem az emberi mivoltodhoz és a másik fél emberi mivoltához való alázatos hozzáállásról. Elfogadásról, ami ilyen szavakkal jelenik meg: „A sérelmem valós, de a feldolgozása az én felelősségem.”
Mert kizárólag Te felelsz a saját boldogságodért. Ha valaki segít megtalálni vagy visszaszerezni, az jó – és akkor megfelelő embert választottál magad mellé –, de ha nem segít vagy gátol benne, akkor nem érdemes rá mutogatnod. Tudod, neki is van egy igazsága, és neked is van egy.
Nem kell félned a csalódástól. Téged szolgál. Megmutatja, hol vagy gyenge, és mit nem értettél még meg az életről. Megtanít veszíteni, és megtanítja, hogy a vereségben megtaláld a lehetőséget. A lehetőséget a fejlődésre. A lehetőséget az újrakezdésre azzal, akivel egymást őszintén szeretitek. Vagy a lehetőséget a lezárásra azzal, akivel nincsen közös utatok.
Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Kérlek, segíts eljuttatni hozzájuk is.
Ha személyes segítségre vagy új impulzusokra van szükséged, várlak szeretettel a személyes tanácsadásomon.

10 thoughts on “Egyszer a szemetet is ki kell lapátolni – avagy hogyan dolgozd fel a csalódásaidat

  1. Angéla

    Köszönöm a lehetőségek felvázolását…
    Választottam!!! Újra sok segítséget kaptam a továbbhaladásban, fejlődésben.
    Nagy- nagy KÖSZÖNET érte!!! ☺

    Reply
  2. Krausz Károl

    Köszönöm Gábor most is tanultam belöle. Állandó olvasód vagyok . Áldás.

    Reply
  3. picuuur

    kedves Gabor!
    köszönöm.probalok feldolgozni egy ooriasi csalodast , ezzel az irasoddal segitettel benne mashogy latni a dolgokat
    foleg “Mert kizárólag Te felelsz a saját boldogságodért. Ha valaki segít megtalálni vagy visszaszerezni, az jó – és akkor megfelelő embert választottál magad mellé –, de ha nem segít vagy gátol benne, akkor nem érdemes rá mutogatnod. Tudod, neki is van egy igazsága, és neked is van egy.
    Nem kell félned a csalódástól. Téged szolgál. Megmutatja, hol vagy gyenge, és mit nem értettél még meg az életről. Megtanít veszíteni, és megtanítja, hogy a vereségben megtaláld a lehetőséget. A lehetőséget a fejlődésre. A lehetőséget az újrakezdésre azzal, akivel egymást őszintén szeretitek. Vagy a lehetőséget a lezárásra azzal, akivel nincsen közös utatok.” ez tetszik.

    Reply
  4. Berze Éva

    Kedves Gábor
    Gratulálni szeretnék az írásaidhoz és egyben megköszönni neked őket,hogy olvashatom.
    Minden alkalommal nagyon várom őket. Szeretem,mert elgondolkodtat és sok mindent megértek mi miért történt ill.történik.
    Köszönöm. További sok erőt ,jó egészséget és kitartást kívánok a munkádhoz 😊

    Reply
  5. Nagy Andrea

    Gyakran mondjuk,halljuk: egy csónakban evezünk.Eddig csak azt gondoltam,hogy a baj az,hogy más irányba evez valaki, hiszen az látványos lehet.
    Számomra Gábor alábbi mondata teszi érthetővé ennek a mondásnak az értelmét :
    “Vannak, akik az egész életüket így élik le. Tudják (vagy azt hiszik), hogy valaki majd úgyis evez helyettük – akár a céljaikról, akár a kapcsolataikról, akár a boldogságukról van szó.”
    Most értettem meg,hogy az is baj lehet,ha EGYÁLTALÁN nem is evez.
    Ezt nehezebb észrevenni. Most értettem meg,hogy ilyen is van.
    Ennél szemléletesebb megfogalmazással nem találkoztam. NAGYON KÖSZÖNÖM Neked Gábor !!!
    szeretettel : Andi Nagyi 🙂

    Reply
  6. Katalin

    A naivitásbol való kigyógyulás mikéntjére én is kiváncsi lennék. Mert csalódom egy kapcsolatban de a következönél is elhiszem a tisztaságot, az őszinteséget, és mikor hátra nézek a csónakban akkor látom ,hogy a hátam möggött vagy nem evez, vagy másfelé húzza a lapátot. Szem ben velem elhiteti minden rendben, idegentől nem esik annyira rosszul hiszen ,rosszul választottam, de amikor ezt családtag teszi nagyon tud fájni

    Reply
  7. Blue roses

    Szia Gabor 🙂 Ez igy van. En mar megjartam ezt az utat.
    Es megeltem mar sok – sok csalodast is, de azert meg mindig elhiszem, hogy valaki lehet jo is.
    Hat nem konnyu valakivel egy csonakban evezni. Foleg ha o nem akar, vagy nem arra akar amerre en. Bar neha ugy erzem en is varok valakire, hogy evezzen egy kicsit helyettem. Lehet csak belefaradtam az egeszbe??? Vagy nem latom mere visz a csonak??? Barmelyik elofordulhat. Es ha jon a felismeres, mar sokkal konnyebben viselem. Nem okoz akkora lelki traumat, mint regen.
    Nagyon koszonom a mai tanitast is. Sokmindenre fenyt deritett.
    Udv. Rozika.

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

tizennyolc + 17 =