Engedd el mind! – avagy a divat-spiritualitás csapdája

Írta: | 2018-06-19
Manapság kifejezetten menő dolog spirinek lenni. Minimális energiabefektetéssel el lehet bújni egy-egy hangzatos, kontextus nélkül bárhogyan értelmezhető, kifejezetten bölcsnek tűnő mondat mögé – akár mások megvezetésére használja ezt valaki, akár a saját lelkének megnyugtatására. Sokan élnek is ezzel a könnyen szerzett lehetőséggel.
Hiszen mi lenne kényelmesebb egy „Ha nem megy, ne erőltesd!” vagy egy „Engedd el mind – nézd meg, mi marad!” mondat benyőgésénél? Mi lehetne vonzóbb a kényelmes ücsörgésnél, azt várva, hogy az Univerzum a seggünk alá toljon mindent? Nem véletlenül olyan népszerűek ezek a kontextus nélkül lebegő tanácsok, és az sem véletlen, hogy a spiritualitás mára az eredeti tartalmának karikatúrájává vált a civilizált (?) nyugati társadalomban.
Na de mi is a gond az elengedéssel? Azzal semmi, csak a torzult értelmezése veszélyes. Népszerűség ide vagy oda, sokan vágják a fát maguk alatt.

Vágyak és csalódások

Figyelem. Megbecsülés. Tisztelet. Lelki béke. Szinte minden ember vágyik ezekre, és szinte senkinek nem adatik meg. Miért? Erről sokat lehetne vitatkozni, de azért az sejthető, hogy sem a jelenlegi fogyasztói társadalmi berendezkedésünk, sem az érzelmi intelligencia fejlesztésének hiánya, sem pedig a politikai manipuláció nem segít a helyzeten.
Ettől még vágyunk ezekre a már-már megfoghatatlannak tűnő dolgokra, és ha nem kapjuk meg, akkor vagy beletörődve emésztjük magunkat, vagy igyekszünk kierőszakolni ezeket magunknak. Esetleg váltogatjuk a kettőt attól függően, hogy mikor fáradunk bele valamelyikbe.
Szeretnénk fontosnak érezni magunkat. Annyira fontosnak, hogy kelljünk a másik embernek anélkül, hogy bármit is tennénk érte. Ez természetes. Ahogy az is, hogy nem szeretnénk senki miatt görcsölni (még ha igen gyakran meg is tesszük), mert úgy érezzük, hogy nemcsak a szeretet, hanem a lelki béke is jár nekünk.
Persze akár járhat is, ez eddig még teljesen rendben van, ám a csavar most következik. Mert mit is tesz olyankor a spirituális útkövető, amikor vágyai (és elvarásai) be nem teljesülésével kell szembesülnie? Belekapaszkodik valamelyik instant bölcsességbe, ami éppen szembejön a facebook-on, vagy amit egy a hihetőség és a bullshit határán ügyesen lavírozó spiritiszta megpróbál eladni neki.
Engedd el! Előre nézz, arra haladsz! Fontos vagy és értékes és szerethető! Akinek baja van veled, az az ő baja!
Ez mind szép, és tulajdonképpen igaznak is minősíthető (hiszen igazságból sokféle létezik), azonban amilyen hatásos lehet tüneti kezelésre, annyira alkalmatlan hosszútávú egyensúly elérésére. Hogy miért? Gondolj csak bele, mit jelentenek a fenti mondatok.
Nem a csalódott ember meneküléséről van itt szó? Nem egy dacos visszacsapás ez a másik embernek azért, mert nem azt adta, amit elvártunk tőle? Hiszen ha csak előre nézek, attól nyilván nem lesznek terheim, amiket cipelek, ugye? Ha elengedek mindent, és nem kötődöm senkihez, akkor nyilván megtalálom a lelki békémet, nem igaz? Ha elhitetem magammal, hogy velem minden rendben van, akkor nyilván boldog életem lesz, és természetesen a környezetemet is építem vele. Vagy nem.
Lehet ezeket a bölcs dolgokat egy IQ- és EQ-mentes, faék egyszerűségű mondat formájában tálalni, de aki megeszi, az meg is érdemli.

Ego-csapda

Ha már olyan kétségbeesetten keressük a boldogságot, ha már elkezdünk sajátunkénak érezni egy-egy bölcs gondolatot, akkor érdemes lehet elgondolkodni a tartalmán is. Nem készen megenni azt, amit valaki az orrunk elé tolt, és az illata finomnak tűnik, hanem egy picit ízlelgetni előtte.
Elgondolkodtál már például azon, hogy mit jelent az elengedés valójában? Azt, hogy ne kötődj senkihez és ne függj senkitől? Ugyan már! Akkor minek vagy itt? Ha nem kötődsz senkihez és semmihez, akkor akár mehetsz is innen a földi játszótérről. Hiszen úgyis minden mindegy. Nincs szükséged az itteni dolgokra, mehetsz fényként keringeni az Univerzumban.
Komolyan kérdezem, nem érzed álszent ego-fényezésnek ezt? Vagy legjobb esetben is egy önbecsapásnak, amivel ugyanazokat a köröket futja az a szerencsétlen, aki nagy csalódása után elhatározza, hogy mostantól spiritualitást eszik reggelire.
Ne kötődj? Ne függj senkitől? Ez most komoly? Hát már a földi létezésed is egy függőségi viszony eredménye (hacsak Téged nem anya hordott ki, hanem oda villantál a hegytetőre). Tető sem lenne a fejed fölött, ha nem lennének az életedben kötődések – és kötöttségek. És mi a helyzet mindazzal, amit élvezel, ami feltölt, és amiért úgy érzed, érdemes itt lenned?
Nem muszáj Buddhát játszani, főleg úgy, hogy nem sok fogalmunk van róla, milyen ember is volt Buddha. Vannak fontos gondolatok, amik segíthetnek. Vannak megízlelendő mondatok, amikkel építheted az életedet. A gondolkodást viszont nem mindig érdemes megspórolni.
De akkor mit is jelent az elengedés? Hogy nem válik az ego dacos visszavágásává? Hogyan vezethet ténylegesen önmagad és az emberi kapcsolataid egyensúlyához? Az elengedés nem azt jelenti, hogy nem kötődsz, leszarsz mindenkit és mindent, és a világegyetem működésétől függetlenül próbálod élni az életedet. Az elengedés azt jelenti, hogy megteszed, amit tudsz, és elfogadod, hogy nem Te irányítasz mindent. Mindkét résznek kiemelt jelentősége van: a cselekvésnek épp úgy, mint az elfogadásnak. Az élet művészete pedig talán éppen az, hogy a kettő egyensúlyát megtaláljuk.
Sokan érdektelenséggé degradálják az elengedést. Nem működik a kapcsolatom? Nem baj, elengedem a másik hisztizését. Haragszol rám, mert seggfej voltam, vagy mert rossz napod volt? Nem baj, elengedem, oldd meg magad. Cselekvés nélkül azonban ez nem más, mint az ego büszke megnyilvánulása. Pont az, amit egy valóban spirituális ember igyekszik elkerülni.

Dobd a labdát!

Az életünk társasjáték – akár tetszik, akár nem. A fontos és szerethető és egyedi és megismételhetetlen individuumok, akiknek folyamatosan szeretnénk érezni magunkat, csak apró részei az Univerzumnak. Egyediek, de nem függetlenek. Megismételhetetlenek, de nem fontosabbak bármely más apró pici résznél. Cselekvőképesek, de nem mindenhatók egy személyben.
Olyan ez, mint amikor labdázol valakivel. Amikor nálad van éppen a labda, mit teszel? Görcsösen kisajátíthatod, hogy nálad is maradjon, de akkor nincs játék, vagy legalábbis nem olyan, ami a belső és a külső békét építené. El is engedheted a labdát, de a játéknak akkor is vége. Vagy dobhatod a másik embernek, megtéve mindent, hogy a lehető legjobban dobd, és elfogadva azt, hogy amint a labda elhagyta a kezedet, már nem Te irányítod az eseményeket.
A játék lehet a párkapcsolatod. Lehet a családtagjaiddal való viszonyod. Lehet az ellenségeiddel vagy a barátaiddal való kapcsolódásod, és lehet bármi, amit a földi játszótéren játszol. Ha dobod a labdát, vagy nem dobod ügyesen, vagyis ha nem teszel meg mindent, hogy a kapcsolatod jó legyen, akkor nincs játék, csak harc, vagy a kapcsolat temetése.
Ha viszont úgy döntesz, hogy cselekszel, akkor esélyt adsz arra, hogy jól érezd magad a játékban. Te hozzátetted a saját részedet, és ez az a pont, amikor az elengedésnek helye és ideje lesz. Ahogy a labdát is elengeded végül, és további sorsát rábízod a másik emberre, vagy egy harmadikra, vagy a szélre, az esőre, vagy a labda állapotára, úgy bízod rá a kapcsolat alakulását minden más tényezőre, amiért nem Te tehetsz. De csak azután, hogy Te mindent megtettél, amit érdemes.
Jó volna ezek után egy kész receptet kapni arra, hogy mi az a „minden, amit érdemes megtenni”, ugye? Nekem nincsen kész receptem. Nem is találkoztam még olyan emberrel, akinek valóban lett volna, és nem csak azt hitte vagy hitette el magáról, hogy van. A Te életedben Te fogod meghúzni a homokozó határait. Te döntöd el, hogy meddig szeretnél – vagy meddig vagy hajlandó – részt venni a játékban, és hol van az a pont, amikor kiszállsz belőle.
Meddig vársz valakire, hogy ügyesebben kapja majd el a labdádat? Meddig ápolsz egy olyan kapcsolatot, ami nem okoz neked boldogságot? Mi az, amit még meg tudnál tenni valakiért – akár önmagadért is –, és amit eddig elmulasztottál megtenni, vagy nem is ismerted fel, hogy még megtehetnéd? Meddig tart a Te hatásköröd, és mikor érdemes felfeküdnöd a hullámokra, hogy teljesen átadd magadat az áramlatoknak? Mert ilyen is van.
Az életünk egy csodálatosan változatos játék, a maga szépségeivel, nehézségeivel, örömforrásaival és tanításaival. Nem biztos, hogy hiteles képet ad róla az „Engedd el mind!” vagy a „Csak előre nézz!” gondolat. Pláne nem felkiáltójellel, mert abban benne van az indulat.
Semmi baj nincs a kötődéssel. Semmi baj nincs az érzésekkel. Semmi baj nincs azzal, ha időnként szívás is van az életedben. Bajba akkor kerülsz, ha nem tanulsz belőle, vagy ha a leckét megpróbálod leegyszerűsíteni és könnyen emészthetővé tenni. Mert akkor könnyen lehet, hogy újra és újra ugyanazokat a köröket fogod futni.
Engedd el. És szorítsd. És dobd, és kapd el. Te érzed, hogy mikor melyikre van éppen szükséged. És amikor szembe jön egy új gondolat – vagy egy elfeledett régi – akkor érdemes a szívedet is nyitva hagynod, és az agyadat is használnod. Akár éppen divatos a gondolkodás, akár nem.
Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Kérlek, segíts eljuttatni hozzájuk is.
Ha személyes segítségre vagy új impulzusokra van szükséged, várlak szeretettel a személyes tanácsadásomon.
Kocsis Gábor mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Használd fel oldal létrehozója és írója. Saját tapasztalataira építve próbál inspirálni és segíteni másokat is, megmutatva, hogy minden tapasztalatot fel tudunk használni önmagunk fejlesztésére, életünk és környezetünk jobbá tételére.

    Együtt többet tehetünk!

    Ha Te is így gondolod, csatlakozz azokhoz, akik értesülnek az új írásaimról és előadásaimról.

    Én sem szeretem a levélszemetet, tőlem sem fogsz kapni.

    Még több inspiráció:

    Ami még érdekelhet:

5 gondolat ehhez az íráshoz: “Engedd el mind! – avagy a divat-spiritualitás csapdája

  1. Szávay Eníd

    A cikk nagyon tetszik mert tényleg a cselekvés a lényeg az, hogy nem vagy rest a jóra. És ha mindez nem segít, el lehet bármit, bárkit engedni, mert az ember minden tőle telhetőt megtett. Üdvözletem.

    Reply
  2. Hajdú István

    Ez a cikk sem különbözik a többitől akik megmondják a tutit.Ordít belőle az öntelt arrogancia, az én jobban tudom te pedig senki vagy gondolkodás.Tartalma, és lényegi megvilágítása ugyan életképes, viszont az emberek iránt kimutatott tisztelet hiányzik belőle.Leordítom a fejed majd a végén megszelídült hangon zárom soraim.Az emberek egy része kétségbe esetten keresi a helyes utat.Aki eljut arra a szintre, hogy tanulmányozza a múlt bölcseit az már eredendően rendelkezik intelligenciával, és érzelmekkel.Lehet sokat hibázott viszont csúnya dolog lehülyézni egy cikk mögé bújva kedves cikk író.Értem a mondani valóját a gondolatmenetnek, viszont attól, hogy a társadalom fölé helyezem magamat mert kidobtam ide egy cikket, még nem leszek valódi spiritiszta.Jelen aspektusból tekintve ez nem más mint ítélkezés a “divat spiritiszták” felett.Ítélkezni mások felett kinek a dolga?Inkább felemelni akit érdemes, hogy majd később az is emeljen.Több alázatot kíván ez az út.Utat lehet mutatni halkan is.Azt többen hallják.

    Reply
    1. Virág

      És ez a hozzászólás? Véletlenül nem arrogáns ítélkezés??

      Reply
      1. Hajdú István

        Kedves Virág!Kérdésedre a válasz:Nem.Vélemény nyilvánítás, és tény megállapítás.A cikkben nem szerepel sehol az, hogy szerintem, vagy gondolom én kifejezés.Vele ellenben nem hirdetem magam tanácsadóként.Aki segíteni akar másoknak, az legyen szerényebb.Sok dologban igaza van, viszont hátrébb az agyarakkal.Semmi személyeset nem fogalmaztam csupán egyetlen cikkre reflektáltam.Ezt az egy véleményét, gondolatát helyeztem nagyító alá ami részéről tömegekről szól.Ő miért nem válaszol?Mert tudja, hogy hibázott.Nem nagy ügy csak érteni kell.Zen mester helyettem ezt írta volna:FING Csakhogy én nem vagyok ZEN, nekem másképp kell fogalmaznom.Nekem még sokat kell tanulnom mint ahogyan neki is.

        Reply
  3. Winke Henriette

    Ez el- és meggondolkodtató írás volt. Mindenkor kizárólag a szándékot tartom a legfontosabbnak, ami a cselekvést megelőzi. Ki láthat bele igazán mások szándékaiba, lelkébe? Igen! Valamennyiünknek sokat kell még tanulnunk ! Arról is, hogy mit jelent az igazi szolgálat.

    Reply

Hozzászólás a(z) Hajdú István bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.