A király és a szemtelen remete – egy történet a birtoklási vágyról

Írta: | 2018-06-08
Biztos, hogy jó helyen keresi a boldogságot az emberek többsége? Miért van az, hogy egy-egy jó fordulat után nagyon hamar újra visszaesnek annyian? Furcsa játéka ez az életnek, vagy van beleszólásunk ebbe? Nemrég olvastam egy tanmesét, ami sokat segíthet a válaszok megtalálásában.
*****
Élt egyszer egy bölcs ember, aki széles látóköre mellett szerénységéről is messze földön híres volt. Egy erdő széli barlangban lakott remeteként, de mindenkit meleg szívvel fogadott, aki csak betért hozzá. Még maga a király is rendszeresen felkereste őt, hogy bölcs meglátásaira hagyatkozva megoldást találjon az ország ügyeire, éppen felmerülő személyes problémáira, vagy egyszerűen csak hallgassa, amiről a bölcs beszél, és töltekezzen belőle. Nagyon jó hatással voltak rá ezek a beszélgetések, és az egész életét boldogabbnak érezte, amióta a bölcs embert megismerte.
Így ment ez egy ideig, mígnem a király elkezdett egyre jobban gyanakodni a bölcs emberre. „Nem lehet, hogy ennyire feddhetetlen legyen valaki! Valami csalásnak lennie kell a dolog mögött!” – gondolta magában. Ám ahogy teltek a napok és a hetek, csak nem talált semmi kivetnivalót a bölcs szavaiban és tetteiben. Gyanúja azonban nem csillapodott, így hát kiadta a kémeinek, hogy éjjel-nappal figyeljék emberünket, mert ki kell derülnie az átverésnek.
A kémek alapos munkát végeztek, ám több hét után sem találtak semmit. „Ez az ember egy szent. Tiszták a szavai, tiszták a tettei, nincs benne semmi gonosztól való, nagy királyunk!” – jelentették neki a kémek. A király azonban nem tudott belenyugodni ebbe, ezért az a gondolata támadt, hogy meghívja a bölcs embert a kastélyába, hogy lakjon nála.
„Ha tényleg olyan szent ez az ember, egész biztosan visszautasítja majd a nagylelkű ajánlatomat, hiszen szerénysége nem engedhet meg olyan pompát, amiben a királyi kastélyban részesülhetne!” – gondolta magában, majd azon nyomban el is indult a bölcs emberhez, hogy letesztelje őt.
Legnagyobb megdöbbenésére azonban a bölcs ember gondolkodás nélkül elfogadta az ajánlatát. „Hol a hintó? Egy királyi kastélyba csak nem megy gyalog az ember! Rendelj ide egy pompás hintót, hogy méltóképpen érkezhessem meg új otthonomba!” – utasította a lefagyott arccal bámuló királyt a barlanglakó ember. De nem volt mit tenni, a király szavának súlya van, és ha már kimondott valamit, annak úgy is kell lennie.
Hintójába ültette a bölcs embert, ő maga is mellé ült, és így indultak el a kastély felé. Az úton bámészkodó emberek összesúgtak, amikor meglátták a hetykén ülő remetét a királyi hintóban, mellette a királlyal, aki legszívesebben olyan kicsire húzta volna össze magát, hogy senki észre ne vegye.
Amint a kastélyba értek, a bölcs ember egyből elkezdett utasításokat osztogatni a személyzetnek, a legszebb szobát kérte magának, és szemmel láthatóan nagyon élvezte a helyzetet. A király rémülettel vegyes csalódottsággal látta, mennyire más ember ez a remete, mint akinek mutatta magát azelőtt.
Teltek-múltak a hetek, és a király már egyáltalán nem érezte magát boldognak. Már nem töltötték fel a bölcs emberrel való beszélgetések, csak egyre frusztráltabbá és elkeseredettebbé vált, amióta ez az élősködő beköltözött hozzá. Folyton azon gondolkodott, hogyan szabadulhatna meg tőle, hogy végre legalább nyugodt életet élhessen.
Fél év telt el így, mire egy napon a király már nem bírta tovább, és odalépett a remetéhez.
„Tudom mit akarsz mondani.” – szólalt meg a remete, mielőtt a király még bármit is mondhatott volna. „Csak azt nem értem,” – folytatta – „hogy miért vártál ezzel ennyi ideig. Miért nem mondtad akkor, amikor elfogadtam az ajánlatodat?”
A király lesütött szemmel így szólt: „Tulajdonképpen mi a különbség közted és köztem? Ugyanolyan pompában élsz, mint én, ugyanolyan kiváltságokban részesülhetsz, mint én, csak nekem még dolgoznom is kell.”
„Kövess, kérlek, és válaszolok a kérdésedre.” – mondta a bölcs ember. El is indultak azon nyomban, ki a kastélyból, elhagyva a hatalmas kertet, majd a várost is.
„Hová megyünk? Miért nem válaszolsz a kérdésemre?” – nyugtalankodott a király, de a bölcs ember csak gyalogolt tovább és tovább rendületlenül. „Légy türelemmel, elmegyünk a válaszhoz legmegfelelőbb helyre.”
Így hát mentek, csak mentek, hosszú órákon át gyalogoltak, mígnem a király egyszer csak megtorpant. „Válaszolj a kérdésemre, kérlek, mert tovább innen én már nem követhetlek.” – mondta a bölcs embernek.
„Miért nem? Gyere csak még velem egy kicsit.”
„Idáig tart a királyságom, nem hagyhatom el a határát.”
„Látod, királyom,” – szólt ekkor a bölcs ember a király szemébe nézve – „ez a legmegfelelőbb hely ahhoz, hogy válaszoljak a kérdésedre. Pontosan ez a különbség közted és köztem: én nem ragaszkodom semmihez. A kastélyodból is ugyanolyan simán kisétáltam, ahogyan beköltöztem. Az országot is könnyen elhagyom most, Te viszont görcsösen ragaszkodsz mindenhez, amid van. Én csak élvezem azt, amit az élet ad számomra, de Te mindent birtokolni akarsz.”
*****
A legtöbb ember a tanmese királyához hasonlóan áll hozzá az élethez, a vagyontárgyaihoz, és még az emberi kapcsolataihoz is. Követi a vágyait, ám megbecsülni nem tudja mindazt, amije van. Kisajátító szeretettel próbál mindent és mindenkit megtartani magának, és nem ismeri fel, hogy valójában semmije sincsen.
Szeretni, nem pedig birtokolni. Talán az egyik legfontosabb dolog, amit ez a rövid földi élet alatt érdemes megtanulnunk.
Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Kérlek, segíts eljuttatni hozzájuk is.
Ha személyes segítségre vagy új impulzusokra van szükséged, várlak szeretettel a személyes tanácsadásomon.
Kocsis Gábor mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Használd fel oldal létrehozója és írója. Saját tapasztalataira építve próbál inspirálni és segíteni másokat is, megmutatva, hogy minden tapasztalatot fel tudunk használni önmagunk fejlesztésére, életünk és környezetünk jobbá tételére.

    Együtt többet tehetünk!

    Ha Te is így gondolod, csatlakozz azokhoz, akik értesülnek az új írásaimról és előadásaimról.

    Én sem szeretem a levélszemetet, tőlem sem fogsz kapni.

    Még több inspiráció:

    Ami még érdekelhet:

4 gondolat ehhez az íráshoz: “A király és a szemtelen remete – egy történet a birtoklási vágyról

  1. Németh Zoltánné Marika

    Ez nagyon okos TANMESE.!!! KÖSZÖNÖM.

    Reply
    1. Szepesi Katalin

      Nagyon szépen köszönöm kedves Gábor,hogy olvashattam és megosztottam másokkal.is.Nagyon tanulságos történeteket olvashatunk Nálad.

      Reply
  2. Morzi

    Ilyeneket mesélnék az unokámnak, ha nagyobb lesz, jobbak ezek az írások, mint sok “hivatalos” mese.

    Reply
  3. Évi

    Mindent és mindenkit birtokolni!Napjainkban ez a “vezérelv”,sajnos! Ráadásul,még ragályos is..

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.