Belépek a Facebook fiókomba, és felugrik egy kép. Rögtön az arcomba, hogy véletlenül se tudjam figyelmen kívül hagyni. Egy ismeretlen ismerősöm az: mosolyog és jó reggelt kíván nekem. Meg mindenkinek. A világnak. Bár nem tehet róla, de ma éppen kiemelt pozícióba került: vele kezdődik a Facebook hírfolyamom. Vele, a reggel (minden reggel!) vidáman mosolygó, nyuszifüles törülközőbe csavart testű, örökké fiatal és lelkes és boldog és tökéletes, nagybetűs Nővel, akinek #éljszabadonteis üzenetű zászlója ugyan nem fért fel a szelfibotra, de nincs is szüksége rá, hiszen egész lényével egy szemernyi kételyt nem hagyva hirdeti azt.
Teszi mindezt esztétikusan vastag sminkkel kimázolva (most miért lepődsz meg, Te is teljes harci díszben alszol, nemde?), gondosan elrendezett hajkoronával, a mellékhelyiség azon szegletében fotózkodva, ahol a legszebb maradt a csempe, és még pont nem lóg bele a képbe a wc-csésze. Így válik a természetes műalkotás illúziója szürreálisan alkotássá.
Biztosan Te is ismered azt az állapotot, amikor nevetsz, mert nevetni jobb, mint sírni. Semmi másért. Mert legszívesebben elborzadnál, hogy mi történik itt az emberiséggel, de fáradt vagy és félsz is ebbe belegondolni. Úgyhogy nevetsz. Aztán 7 másodperc múlva tovább görgetsz, és az agyadban átadod a helyet az újonnan érkező impulzusoknak.
Mindeközben pedig talán fel sem tűnt neked, hogy az imént éppen egy tranzakció szemtanúja, vagy akár résztvevője is voltál. Kedves ismerősöd ugyanis (aki lehet egy nyuszifüles törülközős nő vagy egy öltönyben sportkocsival pózoló férfi, teljesen mindegy) éppen megpróbált neked eladni valamit – és belül mélyen talán saját magának is.

Boldogság-ipar

Miféle eladás? – kérdezheted teljesen érthető meglepődéssel, hiszen látszólag semmi másról nem szól a dolog, mint szereplési vágyról. Van, aki a gyerekét mutogatja többször, mint ahányszor az ismerőseit érdekelné, van, aki a kajáját, és van, aki önmagát. Kinek mi a fontos, és mit szeretne mindenképpen közölni a világ azon parányi részével, ahová eljut az üzenete.
Nincs is ezzel semmi baj. Tényleg. Boldogságunk őszinte kifejezése csodálatos dolog – egészen addig, amíg valóban őszinte ez az önkifejezés, és valóban a boldogságról szól. A felkelő nap megcsodálásától kezdve a szerelmes csókon át a kemény munkával megszerzett siker megízleléséig rengeteg boldog pillanat van (vagy lehetne) az életünkben, amelyek bármennyire is sokfélék, van egy közös jellemzőjük: amikor őszintén, szívből megélsz egy ilyen pillanatot, akkor 100%-osan jelen vagy benne.
Nem a telefonod kamerájának optimális szögét állítgatod, nem azzal törődsz, hogy hogyan lesz a legelőnyösebb az ábrázatod, nem akarsz sem tetszeni, sem megfelelni senkinek, egyszerűen csak jelen vagy. Ez az az állapot, amit Csíkszentmihályi Mihály flow-nak nevezett el, de nem is a név a fontos, hanem maga az érzés, amit nem hiszem, hogy magyarázni kellene, ráadásul szavakkal leírni nem is igazán lehetséges.
Elég, ha felidézel magadban egy olyan élményt, egy olyan pillanatot, amikor megszűnt az idő, megszűntek a külső ingerek, megszűntek a mindennapi problémáid, és semmi más nem létezett, csak az az esemény, ami teljesen magával ragadott. Mire gondoltál akkor? Valószínűleg semmire, mert az agyad helyett az érzéseid vették át a főszerepet. De még ha eszedbe is jutott valami, biztosan nem az, hogy hogyan lesz a legelőnyösebb kinézeted a készülő instagram képen.
Mert lehet csókolózás közben szelfiket lődözgetni, csak senki ne akarja elhitetni velem, hogy ilyenkor magát a csókot élvezi, és nem azt, hogy elbüszkélkedhet vele. Vagy az ilyen ember szex közben csak azért nem csinál szelfit, mert nem tudja, hogyan lehet a képre 18-as karikát szerkeszteni? Ennyire azért nem beteg a társadalmunk, ugye? Vannak még olyan pillanatok – még ha egyre kevesebbet is engedünk meg magunknak –, amelyekben jelen tudunk lenni. Őszintén. Érdekmentesen. Szeretettel. Találkozva a bennünk élő gyermekkel.
Minden más eladás. Egy kísérlet arra, hogy meggyőzz valakit valamiről. Talán önmagadat. Talán a reménybeli üzletfeleidet. Talán a környezetedet, akiknek annyira meg akarsz felelni.
„Jajj de boldog vagyok a párommal! Ő az igazi, hiszem, érzem, tudom, hiszen már majdnem két és fél hete együtt vagyunk!” – És már repül is fel a csókos szelfi a facebookra.
„Szabad vagyok, az életem egy csoda! Ugye Te is ilyen életre vágysz, ugye hogy ugye?” – És már lesi is, hogy hányan lájkolják a bejegyzését, és közülük ki az, akit még nem próbált meg beszervezni abba az üzleti hálózatba, amibe két hónapja valaki őt is berántotta.
Mi mindenre jó a közösségi média, ugye? Míg nemrég még csak a filmkészítők és a színjátszás mesterei (mint a színművészek vagy a politikusok) teremtették meg a valóság néha egészen hihető illúzióját egy széles közönség számára, addig ma már bárki megteheti ezt.
Felvehetsz egy öltönyt, és máris üzletember vagy. Elvégezhetsz egy gyorstalpalót, és máris szakértő vagy. Máról holnapra lehetsz coach, terapeuta, motivációs guru, vagy a világ megváltója. Lehetsz influencer, csak tegyél közzé néhány másoktól hallott okosságot. Lehetsz a szabad élet hírnöke, elég hozzá kimenned a Római-partra a laptopoddal meg a szelfibotoddal. Lehet tökéletes az életed, csak szépen mosolyogj a képeken.
Sokan fognak hinni neked. Sokan akarnak hinni neked. Mert vonzóbb az instant boldogság illúziója, mint következetesen, lépésről lépésre felépíteni egy olyan életet, amelyben tartósan boldog lehetsz. Nem minden pillanatban, de nem is csak egy-egy pillanatra. Mi azonban kétségbeesetten függünk az azonnali jutalomtól. Nincs már türelmünk. Nem kőből építünk várat, hanem gyorsan lufiból fújjuk fel azt. Versenyzünk, hogy ki tud nagyobb boldogság-lufit fújni magának. Versenyzünk egészen addig, amíg a lufit túl nem fújjuk, vagy amíg a lufinkkal rohangászva bele nem szaladunk egy icipici ágacskába. Mert ennyi is elég ahhoz, hogy vége legyen a játéknak.
Ezért van az, hogy a ma széles mosollyal pózoló mintapárok, mintavállalkozók, mintasportemberek és mintaspirituálislények holnap lehet, hogy rongybabaként csuklanak össze, majd tűnnek el a közösségi média mintavilágából hónapokra vagy végleg. Nekünk pedig még csak fel sem fog tűnni ez. Hiszen a változás mindössze annyi, hogy a rutinszerű lájkot már valaki más p(r)ofi(l)jára nyomjuk.

Belülről rohad az alma

Ami önmagában értékes, az egyszerű és természetes. Tudod, mint amikor egy jó barátodhoz mész látogatóba. Nem öltözik ki neked fölöslegesen, nem akar elkápráztatni a legújabb svájci óra hamisítványával, nem dobálja be a szennyest az ágy alá, hogy ne vedd észre a rumlit, nem szolgál fel kaviárt vacsorára, ha utálod azt, és ha tényleg jóban vagytok, akkor a sminkjével sem biztos, hogy szarozni fog. Csak szívből önmagát adja – azt az embert, akit már hosszú évek óta ismersz.
Egyszerű természetesség. Aki nem akar semmilyen terméket, szolgáltatást, vagy érzést eladni neked, az nem erőlködik a tökéletesség illúziójának megalkotásával. Csak kiáll eléd, ha közölni szeretne valamit, és egész lényével azt sugallja: „Ez vagyok én, ha tetszik, ha nem.” Szemben az eladni vágyóval, akinek természetellenes mosolya mögött ott rejtőzik a görcsös akarás: „Ez vagyok én, ugye tetszem?!”
Nem mindig könnyű megkülönböztetni a kettőt egymástól, mert küllemre nagyon hasonlóak. Mosolyt látsz mindkét arcon. Szeretetről hallasz mindkét üzenetben. A boldogság képe rajzolódik ki mindkét vetítővásznon. Csak mikor a felszínt picit megkapargatod, akkor láthatod meg azt, hogy a feléd mutatott kép mennyire valós.
Ha egyáltalán fontos, hogy ezt megtudd. Mert azt gondolom, hogy az öncélú magamutogatással nincsen semmi dolgod. Ha valaki görcsösen ragaszkodik a lájkvadászathoz a negyvenharmadjára sikerült szelfijére, amire már ráuszította a telefonján megtalálható összes szűrő appot, akkor nem biztos, hogy érdemes őt ebben megzavarnod. Elég, ha meglátod benne a kétségbeesett gyermeket, aki bizonytalanságát leplezni próbálva mindent megtesz azért, hogy felhívja magára a figyelmet.
Az álarcosbál másik csoportja ennél sokkal veszélyesebb. Ők azok, akik üzleti hasznot remélve próbálják minél több emberrel elhitetni azt, hogy mindenképpen őket kell követniük. Természetesen vakon. Mert aki ki meri nyitni a szemét, az hamar rájön, hogy itt valami nagyon nincs rendben. Szép, szép az alma, amit nyújtanak neki, de mintha belül rohadna. Lehet, hogy mégsem kéne érte kifizetni azt a „pici összeget”, amit kérnek.
Tudod: „Csak vedd meg ezt a csodálatos készítményt most 80%-os kedvezménnyel!” „Csak töltsd le ezt az anyagot, amitől azonnal megváltozik az életed!” „Csak kövesd a tanácsaimat, és halmozni fogod a sikereket!”
Belőled élnek. Tőled függnek. Attól, hogy elhidd: valóban olyan szép az életük, mint amilyet eléd vetítenek, és általuk neked is ilyen szép életed lehet. Mert ha ezt elhiszed, már adhatod is nekik a pénzedet vagy az elismerésedet (kinek mire van szüksége). És bár az ő életük ezáltal valóban válhat szebbé, a Tiéd jó eséllyel nem.
A recept adott, és szinte mindig ugyanabból a 7 lépésből áll:
  1. Keresd meg, mire vágyik nagyon a célközönséged (szabadság, egyediség, gazdagság, egészség – ezzel nagyjából le is fedtük a lehetséges területeket).
  2. Játszd el, hogy Te ezt már megvalósítottad (nem lesz nehéz dolgod; néhány tízezer forinttal a zsebedben és vastag bőrrel az arcodon ma már szinte bármilyen imázst kialakíthatsz magadról).
  3. Hozz létre egy brandet, találj ki magadnak egy olyan szakértői titulust, ami nem létezik, de nagyon jól hangzik (így válsz egyedivé a piacon, megfoghatatlanná szakmai körökben, és menővé a célközönséged szemében).
  4. Tűnj hitelesnek („Én is közületek való vagyok! Én is bejártam azt az utat, amin elindulni készültök!”)
  5. Dédelgesd magadhoz őket (néhány személyes poszt és elköteleződést előkészítő trükk elég is lesz, de semmiképpen ne spórold ki ezt a lépést, különben nehezebben vásárolnak majd tőled).
  6. Dobd be a visszautasíthatatlan ajánlatodat (ami a háromezer forintos örökfiatalságkrémtől kezdve a háromszázezer forintos üzletrészkorlátlanlehetőségekkel csomagig bármi lehet).
  7. Változtasd hírnökeiddé azokat, akiket sikerült behülyítened.
Ennyi. És mindehhez az első lépés egy szépen megkomponált facebook poszt, melynek látszólag semmi köze az üzlethez. Ezért fontos, hogy hamar kiszúrd azt, ami mesterkélt, ami látszólag tökéletes, amit nagyon az orrod alá nyomnak, ami érezhetően nem szívből jön. Ezért fontos, hogy hamar kiszúrd a lufit.
Mert ha megelégszel az instant jutalom ígéretével, akkor nagyon sokat fogsz szenvedni hosszútávon. Ha ész nélkül követed az önjelölt prédikátort, vagy ha egyszerűen csak mindennemű kételkedés nélkül elhiszed azt a képet, amit egy facebook posztban egyesek eléd vetítenek, akkor ne lepődj meg, ha a boldogság-lufid hamar kipukkad.
És akkor már nem biztos, hogy lesz kedved fújni egy újat.

 

Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.

A hírlevél a legbiztosabb módja, hogy az elsők között értesülj az írásaimról, az előadásaimról, a workshopjaimról, a jótékonysági programjaimról és egyéb rendezvényeimről:

A "Kérem az infókat" gombra kattintással elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót

AJÁNLAT

Írásaim

Fura lény az ember. Akarja a változást, de ha megcsapja
Tovább
A motiváció, vagy annak hiánya minden ember életét érinti, mégis
Tovább
Többféle módja is van annak, hogy megpróbáljuk érvényesíteni az akaratunkat.
Tovább
Eddig a Mindennapi Motiváció sorozatban olyan emberek történeteit osztottam meg
Tovább
Veszélyes-e az oltás, vagy létszükséglet? Kellenek-e a korlátozások, vagy át
Tovább
Van egy természetes jellemzője az emberi kapcsolatokban fellépő konfliktushelyzetek indulatalapú
Tovább

9 Comments

  1. Zsike

    Érdekes, hogy épp egy héttel rá olvasom, hogy töröltem a facebook profilomat. Már korábban én is kb ezt fogalmaztam meg magamban amit a cikk. Ez után viszont egyre jobban zavart a jelenség ezért kiléptem ebből a virtuális térből. A kérdés, hogy hol találok olyan valós közösséget ami ténylegesen pótolja azt amire a fb-ot véltem orvosságnak korábban…

  2. Fehér László Csongor

    Én imádom magam mutogatni.Csak azért nem léptem be a ködbesurranó nagykabátosok táborába,mert ahhoz nincs mit,és az egyből kiderül.A fejembe viszont szemmel nem látnak be,ezért bátran villogtatom hozzászólásaimmal a benne lévő űr sötétjét.

  3. feri

    fú tesó!!! ezt kurvajól összefoglaltad.azt is írhatnám amit az átlag hozzászóló hogy : “szívemből szólt” vagy “minden szava igaz”…de tényleg.én is figyelem ezt a jelenséget már évek óta ami9ről írsz és nagyon gáz ami folyik….ennyit szerettem volna.köszönöm hogy vagy nekünk.

  4. Thommy

    Én úgy döntöttem, hogy törlöm a Facebook fiókom. Először csak a telefonomról töröltem az alkalmazást, majd rá pár hétre a profilt is.
    Egyáltalán nem biztos, hogy szükségünk van rá, tekintve az adatvédelmi balhékat is a múltból (egyik oka volt a törlésnek).
    Nem mondom, hogy néha nem ugrik be, hogy posztolnék valamit, vagy írnék valakinek, mert nem lenne igaz. Lehet ez az elvonási tünet. 😉

  5. Kedves Gábor!

    Úgy van, ahogy írod, egyetlen dolgot tennék hozzá. ha ilyen képeket látok, mindig elkönyvelem egy olyasfajta emlékképnek, mint amit álmunkból ébredve fel szoktunk idézni. Az emlékezet csak a lényeget őrzi meg, tehát erősen kerekít, sminkel, szépít. ( Rosszabb esetben ijesztővé karikíroz.) Mosolygok rajta, mint egy gyengécske, sablonos, felnőtteknek szánt mesén ( Bucay embermeséit persze olvasom.), ha jobban megnézném bosszankodnék, tehát nem nézem meg jobban. (Pl. az első fotódról csak akkor derült ki, hogy nem egy groteszk alakra gyűrt törölközőt emel az arcához, hanem egy maszkot, amikor cikked végigolvasva újra megnéztem. ) Ha néha jobban utánagondolok, akkor ugyanoda jutok, ahová te.

  6. T. Gyöngyi

    Nagyon a szívemből szóltál! Nem csak most, máskor is. De vajon a fent említett “megváltók és magamutogatók” is értik-e az üzenetedet? Sajnos, nem biztos. És folytatják ugyanúgy, amit eddig csináltak. A pillanatnyi örömért, amit a “lájkok”, és dicsérő kommentek okoznak, a megrendelésekért, amiből jól megélnek az önjelölt próféták. Számomra tanulságos volt. Köszönöm!

  7. Kovács Angéla

    Kedves Gábor! Újra egy remek írást kaptunk, benne hasznos és értékes gondolatokkal. A mai társadalom, s benne élő emberek széles csoportja elé tartottál igazi, hatalmas tükröt! Nagy köszönet érte!!!👍😊
    Angéla

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük