Tudom, tudom: védjük a családokat! Védjük a nőket! Védjük az anyákat! És miközben Téged, a fiatal anyukát arcon paskolnak az ehhez hasonló hangzatos maszlagokkal jelmondatokkal, lágy hangon szólít meg belülről a felismerés hangja: „Jé, hát az én életem ettől még ugyanolyan szar marad.” Vagy ha nem is szar, de nem egyszerű, bizonyosan. Van ugyanis három nagy hátrányod ebben a társadalomban: 1. Nő vagy. 2. Anya vagy. 3. Fiatal vagy.
Súlyossági sorrendben soroltam a „problémáidat.” Persze fiatal anyukaként ma Magyarországon lehet (Neked is) csodálatos az életed, de ha véletlenül mégsem az, akkor az nem biztos, hogy a Te önsorsrontó életviteled miatt van. Mert intelligens, önmagára odafigyelő, egészséges lelkű nőként is bőven akad itt kihívás számodra. Persze tök jó, hogy nem kell holmi rafting túrára vagy sziklamászó tanfolyamra pénzt költened, hogy kihívások sokaságával találd szembe magad, de azért teljesen megértelek, ha már nagyon elfáradtál a mindennapi küzdelemben. Én megértelek. És  megértünk jó néhányan – még ha egyelőre nem is mi vagyunk többségben.
Úgyhogy nézzük meg egy picit alaposabban a hátrányaidat – amelyekkel Te már jó ideje tökéletesen tisztában vagy –, hátha valamelyik gondolat felkapcsol néhány égőt más fejekben is.

1. Nő vagy

A nők helyzete ma már nagyon jónak mondható – hivatalosan. Hiszen mehetsz szavazni, megválaszthatod, hogy kivel kösd össze az életedet, vagy válaszd szét egymásra tányérokat dobálva (és még csak le sem vágják a kezedet, ha fel mered emelni), nem elhanyagolható eséllyel jelentkezhetsz az állásajánlatok többségére, tanulhatsz szinte bármit, amit csak szeretnél (vagy amire köteleznek), és még a konyhán és a szülőszobán kívül is van létjogosultságod, ha éppen olyan kormány van hatalmon. Ma már nincsen szükség szüfrazsettekre és női írók férfi álnéven történő publikálására. Nincsen szükség női egyenjogúságért kirobbantott forradalomra és titokban szerveződő mozgalmakra.
De megértő, empatikus, másokra odafigyelő emberekre azért nagy szükség van. Mert a megértő, empatikus, másokra odafigyelő ember minden színházi előadás ellenére pontosan tudja, hogy az egyenjogúság csomagolópapírjával gondosan burkolva még mindig ott lapul mélyen egy látens hímsoviniszta társadalom csontváza. Egy olyan társadalomé, ahol nem gáz nőket lenéző poénokkal próbálni önmagunk képzelt státuszát fenntartani. Egy olyan társadalomé, ahol nem gáz a nőket szülésre felszólítani. Egy olyan társadalomé, ahol nem gáz a szülés után munkába visszatérni vágyó (vagy kényszerülő) anyukától krokodilkönnyes búcsút venni.
Ezek nem fiktív történetek. Megtörténtek Veled, vagy megtörténtek körülötted. És amíg akár csak egyetlen saját otthonában bántalmazott nőt is porig aláznak az igazság(?)szolgáltatás útvesztőiben, amíg akár csak egyetlen megerőszakolt lánynak is az öltözködésével magyarázzák az okozott kárt a testében és a lelkében, amíg akár csak egyetlen pozíció betöltéséért is többet kell küzdenie annak, aki személyi azonosítójának kettes az első számjegye, addig ha nőnek születtél, akkor egy picivel – vagy ha nem támogató közegben élsz, akkor sokkal – több terhet cipelsz.
Egyenlőbbek az egyenlők között. Végül is, demokrácia van.

2. Anya vagy

Persze halmozhatod a hendikepeket, ha elég bátor vagy. Nő létedre szülhetsz egy vagy több gyereket is, és ha nem az állami támogatásért teszed, hanem a számukra szükséges mennyiségű és minőségű szeretetet, gondoskodást és együtt töltött időt kapják Tőled, akkor bizony nagy bajban vagy.
Nagy bajban vagy, mert a krónikus alváshiánnyal fűszerezett napjaidba zsúfolt teendőid menedzselésének fizikai megvalósíthatósága szinte senkit nem érdekel. Nagy bajban vagy, mert ha ki mered nyitni a szádat, élből a fejedhez vághatják, hogy egész nap semmi dolgod nincsen, csak szórakozol a gyerekkel. Nagy bajban vagy, mert a helyzetedben és a társadalom által kijelölt szerepedben kódolva van, hogy könnyen kiszolgáltatottjává válhatsz a pénzkeresőnek. Nagy bajban vagy, mert nem biztos, hogy bárki is felismeri, hogy szükséged van én-időre. Talán még Te magad sem. És ha mégis mersz tenni ilyen irányú lépéseket, akkor nemcsak a környezeted nevez önzőnek, de még fiatal anyuka társaid is bűntudatot keltenek benned.
Hiszen ha Te jól nézel ki, még kiderülne, hogy ők valamit nagyon szarul csinálhatnak – de az persze nem lehetséges, úgyhogy biztosan azért áll jól a hajad, mert elhanyagolod a gyerekedet. Ha Te magaddal is foglalkozol, akkor könnyen fellobbanthatod az irigy gyűlöletüket. És egyébként is, Te szülted, Tiéd a gyerek. Ne merj többé nő lenni, hiszen Te már anya vagy. Ne merj a saját boldogságodra, a saját vágyaidra, a saját önmegvalósításodra még csak gondolni se, hiszen Te már csak az utódodon keresztül valósíthatod meg Önmagad. Majd kétéves korában kijelölheted neki az utat, amire tizenkét éves korában ráerőszakolhatod, és huszonkét éves korában szemlélheted a lázadását a távolból.
Mert ő már jó eséllyel lázadni fog. Ő már az Alfa generáció tagja, aki nem balfaszkodik annyit, mint mi, X-ek és Y-ok. Ő már tovább lép onnan, ahol nem jó neki, és ha megfelelő értékrendet nem kapott Tőled, akkor anélkül csap bele valami újba. Te pedig értetlenül nézheted, hogy hogy lett ilyen a gyerek. Hiszen Te mindent megtettél érte.
De most még Ő picike. Te meg nagy vagy. Legalábbis életkorodat tekintve. Persze a nálad mindent jobban tudó környezeted nem feltétlenül tekint annak – ahogy a társadalom sem. Anya vagy. Egy széles körben elismert cím birtokosa. Egy olyan címé, amely több figyelmet kap, mint maga az ember, aki a címet birtokolja. Mert ugye az anyákat segítjük. Az anyákat támogatjuk. Az anyáknak erőfeszítéseiket elismerve fejet hajtunk. Addig, amíg fent vagyunk a színpadon. És ha már az összes anya-szlogent nyilvánosan elpufogtattuk, ha már senki nem látja, mit csinálunk vagy mit nem csinálunk, ha már a színpadról lelépve otthon a négy fal között vagyunk, akkor az anyákat szép csendben leszarjuk. Vagy megalázzuk.
Lehet ezzel vitatkozni, de amíg sorjában jönnek hozzám fiatal anyukák személyes konzultációra, amíg ezek a fiatal anyukák kétségbeesetten megkérdőjelezik nemhogy a boldogságuk, de még a saját érzéseik létjogosultságát is, amíg ezeknek a fiatal anyukáknak az önbecsülése és a kiegyensúlyozott életbe vetett hite egymással versenyezve süllyed a Marianna-árok mélységeibe, addig merész dolog (ha nem pofátlanság) azt állítani, hogy ez a társadalom a nőket és az anyákat támogatja, vagy legalább egyenértékűnek tartja. És most direkt nem egyenjogúságról beszélek, mert a jog önmagában nagyon kevés a helyzet megoldásához.
De mielőtt tovább mennénk a megoldást keresve, van itt még egy hátrányod, amiről érdemes néhány szót beszélnünk.

3. Fiatal vagy

Ez önmagában nem is lenne probléma. Sőt, rengeteg előnnyel jár, csakhogy az anyasággal együtt már veszélyes kombinációt alkothatnak. Ha az életedben minden körülmény rendben van, akkor nincs veszély, de ha valahol szar kerül a palacsintába, akkor már egészen más lesz a helyzet. Például ha egyedül maradsz a kisgyerekeddel. Vagy ha olyan párod van, aki a pénzzel fejezi ki a törődését, nem pedig az idejével. Vagy ha esetleg egy picit Nő is akarsz lenni, mert nem akarod kizárólagosan azonosítani magadat az anyaszereppel. Így már könnyen hátrányoddá válhat, hogy fiatal vagy.
Mert mindenki tudja (vagy tudni véli), hogy sokat bírsz, így nyugodtan terhelhető vagy. Mert mindenki tisztában van vele, hogy tele vagy lehetőséggel és életerővel (még ha munkát nem is biztos, hogy simán találsz kisgyermekkel), így nem kell félned, hogy elhalmoznának bármiféle támogatással. Mert mindenki azzal próbál vigasztalni, hogy még fiatal vagy, de csak nagyon kevesen hajlandóak lemerülni veled a legnagyobb félelmeid bugyraiba. És mert mindenki el van foglalva a saját nyomorával, úgyhogy a Tiéddel miért is foglalkozna?
Persze az érettebb kornak is bőven megvannak a maga társadalmi hátrányai (ez is egy külön írást érdemel majd), de a fiatal kor veszélyei talán könnyebben rejtve maradnak. Fiatalon szinte szégyen problémákkal küzdeni. Sokan még segítséget sem mernek kérni, csak ha már annyira ég a ház, hogy az életükért küzdenek. De akkor már könnyen késő lehet.

Túl kemény szavak?

Az imént három olyan tényezőt neveztem hátránynak, amit hivatalosan senki nem tekint annak. Nem illik annak tekinteni. De ha az életed valamilyen különös oknál fogva sem a kereskedelmi reklámokban hajat lobogtató modellekével, sem a politikai plakátokon szélesen mosolygó mintacsalád ősanya-szerepével, sem a frusztrált, lájkvadász társaid által a közösségi médiára megkomponált mesevilággal nincsen összhangban, akkor pontosan tudod, hogy miről beszélek. Mert a saját bőrödön érzed.
Nem mindenhol ég a ház, persze. És még csak azt sem mondom, hogy ahol most nem ég, ott majd égni fog. Mert vannak olyan fiatal nők, akik a gyermeküket párjukkal vagy egyedül nevelve egész jól (vagy akár kifejezetten jól) élnek. Vannak, akik szerencsésebbek, és vannak, akik hosszú utat jártak be odáig, hogy „szerencsések” legyenek. De ettől még nem kell elégedetten elfordítanunk a kis lámpásunkat azoktól, akik jelen pillanatban is a sötétben tapogatóznak.
Nekik már kevés lesz az illedelmes bólogatás, hogy „Igen, igen, tiszteljük a nőket és megbecsüljük az anyákat!”. Nekik már kevés lesz a halk suttogás, hogy valami itt talán még sincs rendben. Nekik már nemcsak a boldogságuk, hanem az életük – és a gyermekük élete is – múlhat azon, hogy meddig űzünk még sportot az udvariassági körökből, és mikor beszélünk már őszintén végre.
Nekik már reflektorfényre van szükségük, hogy kiutat találjanak. És cselekvésre. Közösen. Mert ez mindannyiunk felelőssége.

Van kiút egyáltalán?

Persze, hogy van. Ahová befelé vezet út, onnan kifelé is vezet általában. De a változás első alapfeltétele az, hogy ne tagadjuk a változás szükségességét. Hogy ne akarjuk valami gyenge poénnal elvenni a helyzet élét. Hogy ne próbáljuk elbagatellizálni több tízezer, vagy akár csak egyetlen egy anyuka érzését. Hogy közömbös elfordulás vagy puha erőszak alkalmazása helyett elkezdjünk beszélgetni arról, amiről nem illik beszélni. Ez talán a változás társadalmi szintjének első lépése.
De a változás nem társadalmi szinten kezdődik, hanem a Te fejedben. Akkor, amikor felismered, hogy nem kell részt venned minden egyes játékban, ahová meghívtak.
Nem kell hinned azoknak, akik a fejedhez vágják, hogy nincs is semmi bajod, csak épp jó dolgodban nem tudsz mit kezdeni magaddal. Nem kell hagynod, hogy bárki is az érzéseid létjogosultsága fölött ítéletet mondjon. Nem kell fogaskerékként forognod egy olyan gépezetben, aminek a működése nem szolgálja sem a boldogságodat, sem a biztonságodat. Nem kell nyújtanod a karodat, hogy mások mindenféle mérgeket intravénásan beléd adagoljanak. És egyáltalán nem kell megalázkodnod azoknak, akik többnek gondolják Nálad magukat.
Itt kezdődik a változás. Megbecsülöd és tiszteled azt az embert, aki vagy. Mert ahogy önmagaddal bánsz, azzal tanítod a környezetedet, hogy hogyan bánjanak veled.
Anya vagy. De nem egy kiszolgáló személyzet, és nem is egy hátrányos helyzetű problémahalmaz, hanem egy értékes ember saját érzésekkel és gondolatokkal. Neked is vannak szükségleteid. Neked is vannak vágyaid. Neked is van önbecsülésed – vagy ha most nincs is, még lehet. Ha úgy döntesz, hogy felépíted.
Hatalmas ajándékot adsz ezzel Önmagadnak – és a világnak.
Október 31-ig egy extrém nehéz helyzetben lévő anyukát, apukát és kisgyermeküket támogatom a személyes konzultációim teljes díjával. Ha szeretnél egyszerre változtatni az SMA-beteg Zente életén és a sajátodon is, akkor szeretettel várlak.
FRISSÍTÉS: az országos méretű csodálatos összefogásnak köszönhetően Zente gyógykezelésére összegyűlt a szükséges 700 millió forint. 🙂 Ezért a szülők kérésére más, szintén súlyos SMA-beteg gyermeket fogok Veled együtt támogatni, ha személyes konzultációra jelentkezel hozzám.
Ha szeretnél tartós változást elérni az életedben, Neked szól a személyes segítségem. Várlak szeretettel. 🙂