Mindennapi Motiváció címmel rendszeresen olyan inspiráló történeteket osztok meg, melyek szereplői életük mélypontján megtalálták belső motivációjukat, és az esélyeket semmibe véve bebizonyították, hogy a lehetetlen csak egy üres szó.

Eddig két nagyon különböző ember történetét ismerhettük meg: egyikük kezek és lábak nélkül született, másikuk egy rokkanttá vált háborús veterán. Az alábbi videóban egy amerikai szociálpszichológus előadásán keresztül ismét egy egészen más emberi sors rajzolódik ki. Az előadás maga egy mindennapi, gyakran tudatalatti megnyilvánulásunkról, a testbeszédről és a testtartásról szól. Az előadó Amy Cuddy, egy fiatal hölgy, akinek egyetemi évei alatt egy súlyos baleset alapvetően megváltoztatta az életét.
Maga az előadás Amy élettörténetének ismerete nélkül is nagyon érdekes. Sokszor megfeledkezünk róla, hogy akkor is kommunikálunk, amikor azt hisszük, hogy nem. Testbeszédünk nemcsak mások felé, hanem saját magunk felé is egy nagyon hatékony kommunikációs csatornát képez. Már egyszerűen azzal, ha testtartásunkat megváltoztatjuk, jelentősen befolyásolni tudjuk érzéseinket, és ezáltal azt is, hogy mit vagyunk képesek elérni. Ami igazán erőssé teszi az előadás üzenetét, az Amy személyes példája.
(Magyar felirattal ezen a linken tekinthető meg az előadás; a videó alatti sávban választható ki a nyelv.)

Van egy pontja Amy történetének, ami egyből mély hatással volt rám. Neki is az agya sérült meg, ahogy nekem. Teljesen más típusú sérülésről van szó, neki egy autóbaleset okozta, nekem egy stroke. Neki az IQ szintje ideiglenesen erősen lecsökkent, nekem szerencsére nem történt ilyen. Ami közös, az egyrészt az, hogy szerencsére sem az ő agya, sem az enyém nem szenvedett visszafordíthatatlan károsodást és mindketten teljesen felépültünk. A másik közös pont pedig az, amit korábban kifejtettem a stroke nehézségeivel kapcsolatban: a támadás az agyat, vagyis az irányító központot, a „fő erődítményt” érte. Ez olyan pszichés terhet jelent, aminek a legyőzéséhez nagy erőre van szükség. Ez a törékenynek látszó, mosolygós hölgy olyan küzdelmet nyert meg a saját életében, melyről sokaknak elképzelésük sincsen.
Ha legközelebb az egészséges agyaddal azt mondod valamire, lehetetlen, jusson eszedbe az a fiatal nő, aki sérült aggyal és csökkent intelligenciával is azt mondta: megcsinálom.

 

Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.

A hírlevél a legbiztosabb módja, hogy az elsők között értesülj az írásaimról, az előadásaimról, a workshopjaimról, a jótékonysági programjaimról és egyéb rendezvényeimről:

A "Kérem az infókat" gombra kattintással elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót

AJÁNLAT

Írásaim

Tanítóink legjobbjai nem azok, akik annak képzelik vagy mondják magukat,
Tovább
Sokszor nem is vesszük észre, hogy milyen ijesztő látványt nyújtunk.
Tovább
Találkozol velük nap mint nap. Ők azok, akik mindig előkerülnek,
Tovább
Rohanunk. Vagy éppen pihenünk két rohanás között. És a konstans
Tovább
Az előző bejegyzésben arról írtam, hogy egy olyan személyes válság,
Tovább
Ha egy pillanatra levesszük magunkról az álszentség álarcát, és mélyen
Tovább

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük