Korábban megosztottam már egy mesét Veletek a két farkasról és a gondolataink erejéről. Most egy újabb rövid mesével készültem, szintén állatok főszereplésével. Mert valahogy szeretjük saját hibáinkat kivetíteni az állatokra. Így talán könnyebb szembesülni velük, de az is lehet, hogy csak könnyebb nem tudomást venni róluk. Ezúttal motivációról, döntésekről és az élethez való hozzáállásról lesz szó.

*****
Egy napon a vadászkutya gazdájával útnak indult a szokásos vadászatra. Ahogy csendben haladtak előre az erdőben, a kutya meglátott egy nyulat a bokrok között. Egyből elkezdte üldözni prédáját és sikerült is kihajtania a nyílt mezőre. A nyúl cikázva menekült a vadászkutyával a nyomában. A mezőről a fák közé, majd egy újabb mezőre rohant, egyre jobban kimerülve, de küzdve az életéért. A vadászkutya energiája is fogytán volt, de már nagyon közel volt hozzá, hogy elkapja a nyulat. A hajsza folytatódott.
Mikor már mindketten teljesen kimerültek, a nyúl utolsó energiájával bevetette magát a cserjék közé és észvesztve menekült tovább. A vadászkutya lihegve megállt. Feladta. Visszatérve gazdájához, az így szólt hozzá gúnnyal vegyes nehezteléssel: Miféle vadász vagy te? Egy nyavalyás nyúl kifogott rajtad!
A vadászkutya így felelt: Ne feledd, hogy miért küzdött a nyúl! Én csak a vacsorámért futottam, ő viszont az életéért.
*****
Ha igazán fontos a célod, küzdj úgy érte, mintha az életedért küzdenél! Te magad is meg fogsz lepődni, mire vagy képes, ha az alternatívákat kiveszed a képletből és csak egy lehetőséget hagysz: élni. Úgy, ahogy Te szeretnéd.

 

Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.

A hírlevél a legbiztosabb módja, hogy az elsők között értesülj az írásaimról, az előadásaimról, a workshopjaimról, a jótékonysági programjaimról és egyéb rendezvényeimről:

A "Kérem az infókat" gombra kattintással elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót

AJÁNLAT

Írásaim

Az emberi kreativitás nem ismer határokat. Akár valami csodálatos dolog
Tovább
Egy lábtörlő addig marad tiszta, amíg el nem kezdik arra
Tovább
Rossz napod volt? Idiótákkal vagy körülvéve? Vagy csak egyvalaki keserítette
Tovább
Első lépések a lelki békét szolgáló kapcsolatokhoz:   1. Legyél
Tovább
Képzeld el, hogy fogyatékos vagy. Képzeld el, hogy nem tudsz
Tovább
Az előző bejegyzésben arról írtam, hogy egy olyan személyes válság,
Tovább

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük