Ültesd le a képernyő elé a gyereket, hogy addig is legyen egy kis nyugtod tőle. Ültesd le ma, és nézd meg 10 év múlva, ki lett belőle.

Sopánkodj majd rajta, hogy nem őszinte veled, járj majd vele havonta orvoshoz, mert nem fejlődött ki rendesen az immunrendszere, csapd ki majd a balhét, amikor rajtakapod a budiban füvezés közben, szidjad majd, mint a bokrot, mert tiszteletlen a kis hülye, utáld majd a párját, mert elrontja szerencsétlen csemetédet.

És véletlenül se gondolj majd vissza, hogy mit tettél 10 éve.

Akkor, amikor a gyermeked figyelemre vágyva kérdezett valamit Tőled. Akkor, amikor sokadik napon is hiába hívott, hogy építs várat vele. Akkor, amikor veled szerette volna megosztani, hogy mi foglalkoztatja éppen. Akkor, amikor még Te lehettél volna rá hatással, nem a jútyúbinfluenszerek.

Idő. Amiből ma sem jutott elég a gyerekre. De úgyis elvan a videókat nézegetve. És holnap is. Holnapután pedig érkeznek az első apró jelek. A furcsa szófordulatok, amiket Tőled sosem hallhatott. A gyors csatornaváltások, amikor nyílik a gyerekszoba ajtó. A másik szülőnél való bepróbálkozások, amikor a nálad tett próbálkozás kudarcot vallott.

Te pedig nem veszed észre egyiket sem. Pont úgy, ahogy a közeledését, a kéréseit, a szeretethiányát, a szükségleteit sem. Ugyanilyen észrevétlenek maradnak az első jelek. Holnapután és egy év múlva is.

És amikor 10 év múlva majd értetlenül állsz, hogy hogy lett ilyen ez a gyerek, már nem fogsz emlékezni erre az írásra sem. És majd jól kipanaszkodod magadat a hozzád hasonló sorsú, szegény szülőknek.

Ültesd le a képernyő elé a gyereket, hogy addig is legyen egy kis nyugtod tőle.

Vagy talán Te más vagy, és megérted: amit ma megspórolsz, annak lehet, hogy csak 10 év múlva lesz látható következménye – és a terhét onnantól kezdve egy életen át cipeled.

 

Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.

A hírlevél a legbiztosabb módja, hogy az elsők között értesülj az írásaimról, az előadásaimról, a workshopjaimról, a jótékonysági programjaimról és egyéb rendezvényeimről:

A "Kérem az infókat" gombra kattintással elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót

AJÁNLAT

Írásaim

Vannak olyan emberek, akiknek a történetét nehéz lenne bármiféle érzelmi
Tovább
A varjú okos állat. Meglepően okos. És bár tanmese következik,
Tovább
Van az a pont, amikor a változás lehetetlennek tűnik. Talán
Tovább
Rengeteg jó kívánságot mondunk egymásnak nap mint nap. Vannak, akik
Tovább
Az emberi jellem sokszínűségének megvannak a maga szépségei. Szokásaink, érdeklődési
Tovább
Szeretjük a biztonságot. Annyira, hogy görcsösen ragaszkodunk hozzá még akkor
Tovább

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük