Valami hiányzik. Régóta keresed, hogy mi az – mitől leszel végre boldog, mi kell a sikerhez, amire annyira vágysz, miért vagy lemaradva az életedben…
Ha még keresed a választ, akkor most állj meg egy pillanatra. Nemrég olvastam egy történetet, mely segíteni fog ebben.
*****
Egy férfi egész életét az igazság megtalálására tette fel. Hosszú éveken át tartó keresés után egy napon azt a tanácsot kapta, menjen a falu közelében emelkedő hegy barlangjába. Ott találni fog egy kutat, mely megválaszolja neki, hol keresse az igazságot.
A férfi így is tett, elment a barlangba, megtalálta benne a kutat, majd feltette neki életének alapvető kérdését: „Mi az igazság?”
A kút mélyéről válasz érkezett: „Menj a falu fő útvonalainak kereszteződéséhez; ott megtalálhatod, amit keresel.”
A férfi reményteli várakozással futott vissza a faluba. Az említett kereszteződésnél azonban csak három közönséges üzletet talált. Az első egy fémkereskedés volt, a másodikban faanyagot, míg a harmadikban különféle huzalokat árultak.
„Mi köze ezeknek a közönséges üzleteknek ahhoz, amit én keresek?!” – bosszankodott az igazság után kutató férfi. Mérhetetlenül csalódott volt. Visszatért hát a barlangba és magyarázatot követelt a kúttól.
A kútból azonban csak ez a válasz hangzott: „Később megérted majd.”
A férfi nagyon dühös lett; ilyen választ ő nem fogad el. De amikor makacsul tovább követelőzött, a kútból már csak saját kiabálásának visszhangja érkezett. Felháborodottan otthagyta a kutat és a barlangot, majd folytatta addigi életét – tovább keresve az igazságot.
megvilagosodas
Hosszú évek teltek el. A férfi még mindig nem találta meg, amit keresett, de a kúttal kapcsolatos keserű élménye már csak homályos emlékként élt benne. Egyik este azonban a holdfényben sétálva valami különleges dologra lett figyelmes: szitárzene hangját hallotta a távolból. Közelebb ment a gyönyörű zene forrásához, és csodálva figyelte, ahogy a művész ujjai mesterien csalják elő a szitárból a legcsodálatosabb hangokat, melyeket valaha is hallott. Figyelte a művészt, figyelte a szitárt, majd hirtelen könnyekkel telt meg a szeme. Megértette.
A szitár fából, huzalokból és fém darabokból készült – pont azokból az alapanyagokból, melyeket évekkel azelőtt a három boltban látott. Akkor nem foglalkozott velük, most azonban rájött végre, hogy hol hibázott mindeddig az igazság keresésében. Megértette a kút üzenetét: mindenünk megvan, ami a boldogságunkhoz és a sikeres élethez szükséges. De nekünk kell összerakni az alapanyagokat – nekünk kell hozzáadnunk azt az értéket, mely által az életünk teljessé válik. Így lesz a magukban használhatatlan darabokból művészet.
*****
Nézz magadba… Ha Te is az igazságot keresed, Te is arra vársz, hogy készen megkapd, amit szeretnél az életedben, akkor ne kutass tovább. Használd fel, amid már megvan, építs a saját belső értékeidre, és tedd hozzá azt a munkát, mely által összeáll a saját művészeted az életed.

 

Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.

A hírlevél a legbiztosabb módja, hogy az elsők között értesülj az írásaimról, az előadásaimról, a workshopjaimról, a jótékonysági programjaimról és egyéb rendezvényeimről:

A "Kérem az infókat" gombra kattintással elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót

AJÁNLAT

Írásaim

Boldogság – egy mindenkiben élő vágy, egy olyannyira keresett lelkiállapot,
Tovább
Tükörbe nézni fájdalmas dolog. Ezért sokan meg is próbálják elsumákolni
Tovább
Most, mikor a legalapvetőbb jogaink nap mint nap sérülnek... Most,
Tovább
A villamos elindul. Ahogy az ajtótól valamivel beljebb eső részen
Tovább
Elkezdted. Lelkesen, nagy lendülettel, erős motivációval. Az újdonság varázsa magával
Tovább
Nincsen reális képed. Amikor nézed a sok kudarcba fulladt próbálkozást
Tovább

One Comment

  1. Nagy Balázs

    Az igazság az, hogy sokan együtt vannak akik nem szeretik egymást, és akik szeretik azok meg nem. A másik hogy sok görény van hatalmon, akinek nem kéne mivel csak ártani tudnak. Ezen kéne változtatni, de a dolgok sokszor nem rajtunk múlik. Akár a saját boldogulásunk, vagy az hogy más emberek hogyan viszonyulnak hozzánk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük