Lehet, hogy elhitették veled, hogy amit szeretnél, az lehetetlen. Lehet, hogy annyian mondták, hogy nem fog sikerülni, hogy már Te magad sem hiszel benne. Talán még a hozzád legközelebb állók is lebeszélnek róla.
A békaverseny története tükröt tart a céljaikért küzdők, és az őket visszatartó emberek elé. Amikor ezzel a tanmesével először találkoztam, egyből eszembe jutott, hány olyan embert ismerek, aki azért adta fel az álmait, mert mások lebeszélték róla. Mennyi emberi élet jut vakvágányra, és hányan válnak boldogtalanná a megalkuvás miatt, amit hagytak magukra kényszeríteni…
*****
Történt egyszer, hogy a békák versenyt szerveztek egymás között, melynek célja a környék legmagasabb tornyának megmászása volt. A hír gyorsan elterjedt, így a verseny reggelén nagy tömeg gyűlt össze a toronynál, hogy megnézze a látványos megmérettetést és szurkoljon a békáknak.
Ahogy elindultak a békák a torony megmászására, a tömegből egy-egy mondat hallatszott ki:
„Túl magas ez a torony!”
„ Nem fog menni nekik!”

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A békák lelkesen haladtak felfelé, de egy-egy közülük hamar feladta, látva a torony elképesztő magasságát. A többiek másztak tovább kitartóan, miközben a nézelődők tömegében egyre többen kezdtek hangot adni a kételyeiknek.
„Ez leküzdhetetlen magasság!”
„Lehetetlen, hogy bármelyikük is feljusson!”
Ahogy a békák egyre feljebb és feljebb jutottak, egyre többen fáradtak el közülük és adták fel a versenyt.  Már csak néhányan haladtak tovább rendületlenül, a tömeg pedig már egy emberként sóhajtozott, hogy ezek a békák túl nagy feladatra vállalkoztak. Egyikük sem fog feljutni a torony tetejére. Az addig lelkesen kitartó békák már maguk sem hitték, hogy képesek rá, és egytől egyig kimerülve, csalódottan adták fel a versenyt.
Egyetlen béka kivételével. Ő rendületlenül haladt tovább és tovább, nem foglalkozva a károgó kishitűek tömegével, egészen addig, míg fel nem jutott a torony legtetejére. A nézelődők tömege teljesen el volt képedve, hogy mégis sikerült neki. Miután a béka megkapta a győzteseknek járó jutalmat, a köré gyűlt tömegből sokan kíváncsian kérdezősködtek, hogyan volt képes erre a hihetetlen teljesítményre. Senki sem képzelte, hogy meg tudja csinálni. Várták a választ, de a győztes béka csak nem felelt semmit, mintha nem is hallotta volna, hogy hozzá beszélnek. Ekkor derült ki, hogy valóban nem is hallotta – ugyanis süket volt.
*****
Mindig lesznek körülötted kishitűek. Mindig sokkal több olyan emberrel fogsz találkozni, aki nem hisz benned, mint olyannal, aki támogat a céljaid elérésében. Van egy kínai közmondás, ami így szól: „Aki azt mondja, lehetetlen megcsinálni, legalább ne zavarja azt, aki csinálja.”
A kishitűek persze soha nem fognak elcsendesedni. Az viszont csak rajtad múlik, hogy meghallod-e a szavaikat és hagyod-e, hogy visszahúzzanak. Nem kell, hogy mindenki higgyen benned. Sokan nem is fognak. Akik maguk nem érnek el semmi jelentős dolgot az életükben, azok azt hiszik – sőt, titkon remélik is –, hogy erre más sem képes. De ha hiszel önmagadban és tovább küzdesz a célodért, akkor nem számít, hányan próbálnak visszarántani.

 

Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.

A hírlevél a legbiztosabb módja, hogy az elsők között értesülj az írásaimról, az előadásaimról, a workshopjaimról, a jótékonysági programjaimról és egyéb rendezvényeimről:

A "Kérem az infókat" gombra kattintással elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót

AJÁNLAT

Írásaim

Megfigyelted már, hogy a nagy felismerések mikor jönnek az életedben?
Tovább
A legtöbben nem is akarnak. Vagy azért, mert ragaszkodnak a
Tovább
Sokan mondják, hogy embertelen világban élünk. Hiányzik a törődés, a
Tovább
...arra rá kell adni a kabátot. – mondják bölcsebbnél bölcsebb
Tovább
Nem tudom, Te hogy vagy vele, de nekem még egyetlen
Tovább

3 Comments

  1. Nagyon szívesen Rózsika, örülök, hogy hasznos volt. 🙂 Igen, ha hiszel benne, meg is tudod valósítani, teljesen egyetértek a videóban elhangzott gondolattal. És az a jó ebben, hogy minél többet alkalmazod, annál könnyebben megy majd. 🙂
    Legyen nagyon szép napod! 🙂

  2. Rózsika

    Nagyon köszönöm, hogy megosztottad velem e gondolatot. Tényleg nehéz, azaz inkább rosz olyan emberek mellett élni kik ilyenek, mint a fent említetben. Szerencsére bevonzottam magamnak, egy más nyelven beszélő motiválós nőt. Az egyik videójában azt mondta: ” Hidd el és látni fogod!”, azóta csak ez van előttem, és olykor segít ha valaki próbál lebeszélni valamiröl. Szép napot neked! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük