Mindent egyszerre! Méghozzá most azonnal!
A legtöbben így állnak hozzá az élethez. Azonnali eredmények és gyors siker legyen, persze minél kevesebb erőfeszítés árán. Mára már egész iparágak és társadalmi berögződések épülnek arra a hitre, hogy mindez elérhető, hogy a világ így működik. És ez természetesen nemcsak saját céljainkra vonatkozik, hanem a másokkal szembeni elvárásainkra is. Erről szól az alábbi történet, mely egy kevéssé ismert rövid epizód a huszadik század egyik legnagyobb tudósának életéből.
*****
A már idősödő Einstein a Princetoni Egyetemen betöltött állása mellett valamilyen kikapcsolódásra is vágyott, ezért egyik kollégája javaslatára elhatározta, hogy kipróbálja a golfot. Bele is vágott, azonban már az első alkalommal egyből kiderült, hogy a relativitáselmélet atyja ebben bizony nem őstehetség.
golf
Ahogy egyre csak elbénázta az ütéseket, oktatója megállás nélkül újabb és újabb tanácsokat kiabált neki.
„Tartsa lefelé szegezve a fejét!”, „Egyenes a hát!”, „A térdek legyenek hajlítva!”, és így tovább, de mindhiába – Einstein képtelen volt egy jól sikerült ütést kivitelezni.
Így ment ez egészen addig, míg a tudósnak végleg elfogyott a türelme: felkapott néhány golflabdát és ingerülten oktatójához vágta azokat. A férfi kapálózva és ugrálva próbálta elkerülni a felé repülő golflabdákat.
„Ez most mire volt jó?!” – kiabálta a felbőszült oktató.
„Fiatalember!” – kezdte Einstein szigorú tekintettel. „Amikor egyetlen labdát dobok maga felé, elkapja. De ha egyszerre négy labdát dobok, egyiket sem kapja el. Amikor tanít, egyszerre csak egy instrukciót adjon!”
*****
Türelem, következetesség, fokozatosság. Ezekre lesz szükséged, ha tényleg komolyan gondolod, amit csinálsz. Felejtsd el az instant megoldások illúzióját! Ha igazán fontos számodra a célod, akkor készülj fel, hogy hosszú utat kell bejárnod érte.

 

Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.

A hírlevél a legbiztosabb módja, hogy az elsők között értesülj az írásaimról, az előadásaimról, a workshopjaimról, a jótékonysági programjaimról és egyéb rendezvényeimről:

A "Kérem az infókat" gombra kattintással elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót

AJÁNLAT

Írásaim

Mit fognak gondolni rólam, ha elmondom a véleményemet? Felvegyem ezt
Tovább
Elmesélek Nektek egy történetet. Egy kisgyermekről szól, akivel nagyon kegyetlenül
Tovább
Sok a szabály. Sok a tanács, a korlátozás, a kötelező
Tovább
Remélem, sikerülni fog… Remélem, én is boldog leszek… Túl sokszor
Tovább
Csodálatos dolgokra vagyunk képesek, mi emberek – akkor is, ha
Tovább
Vannak fontos dolgok az életedben. Dolgok, amikért kiállsz a csatatérre.
Tovább

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük