Érdekes módon viszonyul a kultúránk a betegségekhez. Érdekes, hogy mind az okát, mind a megoldását kívül keressük annak, ami a saját testünkben zajlik le. Képesek vagyunk akár évekig, sőt, évtizedekig is figyelmen kívül hagyni szervezetünk egyre erősödő jelzéseit, hogy aztán az orvosi rendelőbe belépve (vagy a kórterembe begurulva) olyanoktól várjuk egészségünk helyreállítását, akiknek semmi közük nem volt annak tönkretételéhez – de még rólunk sem tudnak szinte semmit.
Persze tudom, hogy ez így elég kényelmes. Jó érzés elhinni, hogy nem mi vagyunk a felelősek a saját életünkért. Megnyugtató az a gondolat, hogy nem kell semmit tennünk, majd valaki vagy valami elrendezi helyettünk mindazt, ami egyébként sok időbe és fáradtságos munkába kerülne. Mondjunk el egy imát, vegyünk be egy gyógyszert, és máris minden rendben van.
Na de mi van akkor, ha ez nem jön be? Akkor panaszkodunk. Önjelölt mártírokként próbáljuk túlélni a napjainkat, és a betegségünket vagy a minket ért tragédiát a céljaink elérését szabotáló kifogásként használjuk. Igen, bármi is történt Veled, ez csak egy üres kifogás marad, ha úgy döntesz, hogy nem jutsz előbbre az életedben. Mert ez kizárólag a Te döntéseden múlik.
Mindennapi_MotivacioVannak, akik mindezt a keményebb úton tanulják meg. Olyanok, akiknek a kérdés, hogy vállalják-e a felelősséget a saját életükért, pontosan megegyezik ezzel a kérdéssel: élni fogsz, vagy meghalsz?
Ilyen ember Ella Woodward is. Pedig ha most ránéz valaki, nem ezt látja rajta. Nagyon nem. Ella maga a megtestesült egészség – tele van energiával, folyton mosolyog, élvezi a munkáját és az egész életét.
Nehéz róla elképzelni, hogy poszturális tachycardia szindróma nevű ritka és kevéssé értett betegsége miatt két évvel ezelőtt még napi 16 órát aludt, krónikus fájdalmak gyötörték, szív- és gyomorproblémával küzdött, és még az utcára sem bírt kimenni. Ráadásul annyira fel volt puffadva, hogy édesapja ruháit volt kénytelen felvenni, mert esélye nem volt, hogy beleférjen a sajátjaiba.
Elég elkeserítő helyzet. Főleg azok után, hogy 6 hónapig hiába járt különböző hagyományos orvosi kezelésekre, mert kicsit sem javult az állapota. Aztán elkezdett önmagába nézni. Rájött, hogy a saját életéért csak ő felel, és nyitott a holisztikus és természetes gyógymódok felé is.
Teljes életmódváltás következett. Ella kizárta étrendjéből a húst, a feldolgozott, finomított és glutént tartalmazó élelmiszereket, és gyakorlatilag minden hagyományos ételre talált egészséges alternatívát. Mindez elég nagy dolog egy olyan lánytól, aki gyerekként még a paradicsomkarikát is leszedte a szendvicséről, de az édességre mindig vevő volt. Ám kreativitásának köszönhetően nem megvonásként élte meg az életmódváltást, hanem egy olyan lehetőségként, amit még élvezni is tud.
Ella ma már minden reggel korán kel, sportol, és aktívan vezeti Deliciously Ella nevű gasztroblogját, melynek immár több százezres olvasótábora lelkesen várja az újabb és újabb recepteket. Könyvet adott ki, okostelefonos alkalmazást jelentetett meg, és családján kívül rengeteg ismerős és ismeretlen embert is változásra inspirált. Továbbra is édesszájú, ám mindenre amit korábban kívánt, talált olyan egészséges alternatívát, amit most már sokkal jobban kíván azoknál.
Ella_Woodward_1
Ella_Woodward_2
Ella_Woodward_3
(h/t: dailymail)
És egy kis betekintés Ella főzőiskolájába:

Ella Woodward csodálatos gyógyulása valójában nem csoda. Egyszerűen csak megadta a szervezetének azt, amire szüksége volt. Elkezdett befelé figyelni, és megértette, hogy a betegség valójában nem az ellenségünk, hanem a segítőnk: egy visszajelzés arról, hogy felborult a szervezetünk egyensúlyi állapota. Ez pedig legtöbbször azért történik meg, mert nem figyelünk oda a testünk és a lelkünk jelzéseire. De aki Ellához hasonlóan nem mástól várja a hirtelen csodát, hanem hajlandó a saját kezébe venni élete irányítását, az egészen biztos, hogy képes újra megtalálni az egyensúlyt, amit el sem kellett volna veszítenie.
Nagy köszönet Juditnak, hogy felhívta a figyelmemet Ella történetére. 🙂

 

Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.

A hírlevél a legbiztosabb módja, hogy az elsők között értesülj az írásaimról, az előadásaimról, a workshopjaimról, a jótékonysági programjaimról és egyéb rendezvényeimről:

A "Kérem az infókat" gombra kattintással elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót

AJÁNLAT

Írásaim

Bízunk a jövőben. Bízunk benne, hogy jobb lesz, mint a
Tovább
Gazdagnak érzed magad? Vagy sok minden hiányzik még az életedből?
Tovább
Pontosan egy évvel ezelőtt valami elkezdődött. Végleg elhatároztam, hogy lépek.
Tovább
Birtoklás nélküli csodálat. A legtöbb ember számára idegen fogalom. A
Tovább
Van, hogy nem úgy alakul az életünk, ahogy elterveztük. Néha
Tovább
Életünk során gyakran előfordul, hogy más emberek vagy külső körülmények
Tovább

4 Comments

  1. Kedves Andrea,
    jogos az észrevételed, a cikkben szereplő lánynál nincs szó a lelki háttérről. Minden fizikai betegségnek lelki oka van. Ahogy Te is mondtad, a gyógyszerek csak a tüneteket kezelik. Azért nem szűnt meg a betegséged, mert a lelki ok még ott van. Nagyon jó, hogy mész családállításra, mert a legtöbb felnőttkori problémának gyerekkori gyökerei vannak. Ha ezt feloldod, akkor a fizikai egészségedet is visszanyered. Ajánlom figyelmedbe ezt a cikket (a bőrbetegséghez is találsz kiindulópontot):
    http://illuzio.cafeblog.hu/2015/05/11/testi-betegsegek-lelki-okainak-lexikalis-felsorolasa-video/
    Köszönöm szépen, hogy megírtad a gondolataidat, és hogy felhívtad a figyelmemet a hiányzó részre. Kívánom, hogy nagyon hamar gyógyulj meg teljesen, és ha hiszel benne, akkor sikerülni is fog, ebben teljesen biztos vagyok. 🙂

  2. Andrea

    Kedves Gábor!

    A cikkben szereplő lány példája azt sugallja, hogy egy súlyos betegség legyőzéséhez elegendő pusztán a táplálkozás megváltoztatása és a mozgás. Örülök, hogy neki ez sikerült, de sajnos nálam nem bizonyult elégségesnek. Egy csúnya bőrbetegséggel küzdök, ami gyakorlatilag elevenen felfalná az arcom, ha nem vetném alá magam időről időre gyógyszeres terápiának, ami természetesen csak tünetkezelés, de a betegség mindig visszajön.
    Én is váltottam életmódot és rendszeresen mozogtam. Annyira bíztam benne és olyan fontos volt a cél elérése, hogy mondhatom a legkisebb nehézséget sem okozta hogy lemondjak az imádott csokoládéról és szinte minden ételről amit addig ettem. Persze nagyon sok pozitív hozadéka lett ennek, de sajnos a bőrbetegségem ugyanúgy visszatért.
    Ezen kívül még más dolgok irányába is nyitottam, önkénteskedni kezdtem mely által fantasztikus új barátokra tettem szert, továbbra is jógázom, stb…stb…és közben folyamatosan gondolkodom, hogy mit akarhat még tőlem ez a betegség. Sajnos semmivel nem járok előrébb. Családállításra megyek hamarosan, aztán talán egy pszichológust is felkeresek, hátha közelebb visz valamilyen felismeréshez, hogy min kellene változtatnom.
    Néha nagyon elkeseredem, hogy ha nem találok megoldást és a gyógyszerek sem fognak már hatni, az utcára sem merek majd kimenni.

  3. Szia Éva, nagyon köszönöm a kedves szavaidat. 🙂 Amikor elkezdtem az írást, úgy voltam vele, hogy ha már egyetlen embernek segítek vele, megérte. Most is így gondolom, de nagyon jó érzés tudni, hogy többeknek is tudok. És igen, csak azoknak, akik akarják, és akiknek az én segítségemre van szükségük.
    Köszönöm a videót, Ládi Szabolcsról jókat hallottam, és megnézem ezt az előadását is (meg valószínűleg élőben is lesz rá alkalmam majd). A saját tapasztalataid pedig biztos, hogy rengeteg erőt adtak Neked, és másoknak is nagyon sokat tudsz velük segíteni. És ahogy látom, ezt a saját oldaladon meg is teszed. Ez nagyon szép, fogadd őszinte elismerésemet. 🙂
    Köszönöm szépen még egyszer, hogy írtál, és azt is, hogy olvasol. Nagyon sok boldogságot kívánok Neked! 🙂

  4. Szia Kedves Gábor!
    Nem olyan régen, kb.2 hónapja bukkantam az oldaladra és minden elismerésem a tiéd.Remélem,az írásaidban rejlő tanítások egyre több emberhez jutnak el.Hihetetlen ereje van a saját tapasztalásból származó felismeréseknek, ezt most sokan tanulják tőled, a hiteles leírt gondolatok pedig sokak döntési képességét segíthetik.Ha akarják…
    Vannak saját tapasztalataim betegségből felgyógyulásra és a tudat öngyógyító csodájára,sok információt keresek, kutatok-találok és kapok is a témában.Ha megengeded a figyelmedbe is ajánlok egy videót ezen a linken https://www.youtube.com/watch?t=65&v=wWIiAZ1lICo Ő olyan doki, aki valódi gyógyító…Minden lényeges dologról szó van az előadásában, aranyat érnek a szavai.
    Szeretettel üdvözöllek és kívánom, hogy továbbra is a Tiszta Tudat Fényében létezz! Pataki Éva

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük