A Mindennapi Motivációsorozatban legutóbb egy vak gördeszkás fiúval ismerkedhettetek meg, ezúttal pedig egy fiatal nő történetét hoztam el Nektek.

A hölgy motivációs előadóként dolgozik, idén 30 éves. Szabadidejében búvárkodik, zongorázik, fekete öves taekwon-do mester és nem mellékesen a Guiness Rekordok Könyvébe is bekerült. Hogy miért, az mindjárt kiderül. Hogyan jutott el idáig? 30 év folyamatos munkájával, rengeteg kitartással, és önmaga folyamatos fejlesztésével. Egy olyan emberről van szó, aki életének minden egyes napján olyan kihívásokkal nézett és néz most is szembe, amit a legtöbbünk el sem tud képzelni.

Sok akadályt leküzdött már az életében, de fiatal felnőttként még mindig félt a repüléstől. Azonban nem hagyta, hogy bármi is korlátozza az életét, ezért elhatározta, hogy legyőzi a félelmét. Mégpedig úgy, hogy pilóta lesz. És azzal, hogy megvalósította a tervét, nemcsak a saját félelmét győzte le, hanem megmutatta a világnak, hogy a lehetetlen nem létezik. Ezért került be a Guinness rekordok könyvébe. Mégpedig az első karok nélküli pilótaként.

Ő Jessica Cox, aki egy ismeretlen születési rendellenesség következtében karok nélkül született. Azonban nem hagyta, hogy ez bármiben is korlátozza az életét. Megtanult a lábaival billentyűzeten gépelni, telefonálni, ezen kívül autót vezet (korlátozás nélküli jogosítványa van) és még a kontaktlencséjét is saját maga teszi be.
Nézzétek meg az alábbi két rövid video-t Jessica mindennapjairól és repüléséről. Aki nem tud angolul, annak is sokat mondanak a képek.

Jessica teljes életet él, tavaly házasodott, és saját példájával másokat is igyekszik arra ösztönözni, hogy elérjék a céljaikat. Ahogy ő maga mondja, az akadályokat arra használja, hogy mindig valami újat tanuljon, és ezáltal nemcsak a saját életét tegye még jobbá, hanem másokat is segítsen ebben. Nála hitelesebb forrást nehéz találni.
“A különbség a lehetetlen és a lehetséges között
 az ember elhivatottságában rejlik.”
Tommy Lasorda

 

Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.

A hírlevél a legbiztosabb módja, hogy az elsők között értesülj az írásaimról, az előadásaimról, a workshopjaimról, a jótékonysági programjaimról és egyéb rendezvényeimről:

A "Kérem az infókat" gombra kattintással elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót

AJÁNLAT

Írásaim

„Biztos vagyok abban, hogy szeret… de akkor miért bánik így
Tovább
Annak, hogy nem olyan életet élsz, mint amilyenre vágysz, több
Tovább
Gondolj egy pillanatra azokra az emberekre, akiket őszintén szeretsz. Te
Tovább
Érezted már úgy, hogy túl nehéz az életed? Hogy olyan
Tovább
Csak az időmet pazarlom. Egy gyakran hallott mondat, aminek sem
Tovább
Van olyan álmod, amit a körülményeid miatt nem tudsz megvalósítani?
Tovább

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük