Vannak olyan emberek, akiknek a történetét nehéz lenne bármiféle érzelmi reakció nélkül meghallgatni. Ilyen ember Amy Purdy is. A lány szinte mindent elvesztett: mindkét veséjét, a lépét, a hallását a bal fülére, és térdtől lefelé mindkét lábát. Az orvosok 2% esélyt adtak a túlélésére. Miközben ő kómában feküdt, kiderült, hogy egy fertőző agyhártyagyulladásnak köszönhette élete összeomlását.
Amy 19 éves volt ekkor. Tele életenergiával, tervekkel, álmokkal, és mérhetetlen szabadságvággyal, amit végre ki is élhetett, mert felnőtt élete pont úgy indult, ahogyan azt elképzelte. Aztán nagyon nem úgy folytatódott.
A 2% esély ellenére életben maradt, de egy olyan élet várt rá, amilyet senki nem kívánna magának. Az álmait eltemetve, rokkantan, még a legegyszerűbb teendőkkel is küszködve kell majd valahogy túlélnie a napjait, és esélye sincs arra, hogy valaha is teljes embernek érezze magát.
Dönthetett volna így. Ez lett volna a legegyszerűbb döntés az életében, hiszen semmit nem kellett volna tennie érte, és még magyarázkodnia sem kellett volna, hiszen mindenki sajnálkozva megértette volna.
Amy azonban máshogy döntött. Ő más történetet szánt magának. Hogy mennyire, azt ebben a rövid, de annál döbbenetesebb előadásában mondta el:

Csodálatos, amit ez a fiatal lány véghezvitt. Egy teljes összeomlás után visszatért az életbe, sikeres sportoló lett, modellkedik, járja a világot, saját vállalkozást indított, és az álmait egytől egyig megvalósította. Egészen más úton, mint ahogy képzelte, de megvalósította.
Mert úgy döntött, hogy nem áldozat lesz, hanem mindazt, ami történt vele, felhasználja a saját fejlődésére.

 

Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.

A hírlevél a legbiztosabb módja, hogy az elsők között értesülj az írásaimról, az előadásaimról, a workshopjaimról, a jótékonysági programjaimról és egyéb rendezvényeimről:

A "Kérem az infókat" gombra kattintással elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót

AJÁNLAT

Írásaim

Szeretnéd elérni a célodat? Gyakran gondolsz arra, hogy milyen jó
Tovább
Tökéletes. Vajon mit jelent ez a fogalom? Azt, amit a
Tovább
Minden. Rendben. Van. És hogy miért nem ezt érzed? Azért,
Tovább
Talán nincs még egy élőlény a Földön, amelyik annyit hazudna
Tovább
Boldogság – egy mindenkiben élő vágy, egy olyannyira keresett lelkiállapot,
Tovább
Miért pont én? Miért velem történik mindez? Miért kell ennyit
Tovább

3 Comments

  1. Mária

    Kedves Gábor !
    Megható volt a történet és csodálatos ahogy a kislány talpra állt. De a szülöi segitség és az anyagi támasz is felbecsülhetetlen. Még nekem is segitet egy két elejtet szó aminek hasznát tudom venni Hálas köszönet érte hogy feltette

  2. Poszeidonna

    Kedves Gábor!
    Azért azt ne hagyd figyelmen kívül, hogy ez a szintű talpraállás megfelelő anyagi háttér nélkül lehetetlen.
    (Amivel természetesen nem azt akarom mondani, hogy a talpraállás csak pénz kérdése.)

  3. Angéla

    Kedves Gábor! Köszönöm szépen, hogy bemutattad e csodás életútat egy csodálatra méltó emberrel. Története mindenki részére hatalmas erő, segítség lehet az újrakezdés, küszöbén. Hálás köszönet érte!!!☺
    Legyen nagyon szép napod!!!😊

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük