Mennyi energiába kerülne megváltoztatni az egész világot?
Rengetegbe, ha egyedül akarod megtenni. Ezért a legtöbben hozzá sem kezdenek. Azonban a saját életünket és a környezetünket mindannyian képesek vagyunk megváltoztatni. Persze eleinte ez is nehéz. Nehéz, mert fel kell adnod néhány berögződött hazugságot: azt, hogy a világ úgy rossz, ahogy van, hogy nem vagy képes változtatni rajta, és hogy Te magad sem vagy képes változni.
A Mindennapi Motiváció sorozatban eddig olyan emberekről volt szó, akik sokak által lehetetlennek tartott dolgokat vittek véghez. Tették ezt vagy úgy, hogy egészségesen éltek, és következetességüknek köszönhetően idős korukban is sok fiatalt megszégyenítő képességekkel rendelkeznek, vagy életük tragikus fordulatát követően az esélyeket meghazudtolva értek el nagyszerű eredményeket. De vannak olyanok is, akik született testi vagy szellemi fogyatékosságuk ellenére élnek teljes életet. Teljesebbet, mint sokan, akik egészségesnek tartják magukat.
Ezekben a történetekben az a közös pont, hogy főszereplőik képesek voltak változtatni saját életükön, még akkor is, amikor mindenki más kételkedett ebben. Képesesek voltak rá, mert igazán fontos volt számukra a cél, és mert soha nem adták fel.
Mindennapi_MotivacioMost egy olyan emberről lesz szó, aki nem saját életén változtatott, hanem valaki másén. De valójában ezzel a sajátján is változtatott, és még valószínűleg sok más emberén is fog. Lesz rá ideje, mert még csak 8 éves.
Ez a fiú Noah Aldrich, aki elhatározta, hogy részt vesz a helyi ifjúsági triatlon versenyen. Ebben nincs semmi különös, sok száz, ezer hozzá hasonló fiatal indul hasonló versenyen nap mint nap.  Noah azonban egy feltételhez kötötte részvételét: ha magával viheti a 6 éves Lucast, öccsét és egyben legjobb barátját. Lucas a Lissencephalia nevű ritka neurológiai betegséggel született. Az ilyen betegséggel élők agya nem elég barázdált, így csökkent értelmi képességekkel rendelkeznek. Lucas nem képes járni, de még beszélni sem.
Bátyja, Noah pedig elhatározta, hogy olyan örömet hoz Lucas életébe, amit egyedül nem kaphatna meg. A triatlon versenyről készült alábbi rövid videó önmagáért beszél (angolul nem tudóknak is érdemes megnézni).

Szeretet, kitartás, és egy önmaguknál nagyobb célba vetett rendületlen hit – ezt üzeni a világnak egy 8 éves kisfiú. Nem szándékosan üzen, mert ahhoz még túl fiatal, hanem egyszerűen csak őszintén éli az életét, és cselekedetei is őszinték. A gyerekekben még megvan ez.
Mennyi energiába kerülne megváltoztatni az egész világot? Nem sokba, ha mindannyian hozzátennénk a magunk részét. Sokan persze nem teszik ezt meg. De ettől még nem fog kárba veszni az, amit Te önmagadért és a környezetedért teszel. Mert miután megváltoztattad a saját életedet, szép lassan egyre több ember életét leszel képes jobbá tenni. Csak kezdd el! Most.

 

Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.

A hírlevél a legbiztosabb módja, hogy az elsők között értesülj az írásaimról, az előadásaimról, a workshopjaimról, a jótékonysági programjaimról és egyéb rendezvényeimről:

A "Kérem az infókat" gombra kattintással elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót

AJÁNLAT

Írásaim

Mi jut eszedbe, ha meglátsz egy öreg koldust? Valószínűleg láttál
Tovább
Illúziókat őrizgetünk. Bizalmat adunk olyan embereknek, akik időről időre visszaélnek
Tovább
Fura lény az ember. Akarja a változást, de ha megcsapja
Tovább
Késő este volt már. Egy szerdai nap közeledett a végéhez.
Tovább
Az élet egy utazás – szól a jól ismert közhely.
Tovább

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük