Napi két-három-négy óra. Mennyi hasznos és valóban szórakoztató dolgot lehet(ne) csinálni ennyi idő alatt, ha az ember eldönti, hogy így tesz. Ehelyett Magyarország hosszú ideje stabilan dobogós helyen áll a TV előtt töltött időt tekintve (napi több mint 4 órás átlagfogyasztással), az emberek többsége pedig természetesen arról panaszkodik, hogy milyen kevés ideje van bármire is. Nos, ez döntés kérdése.
A TV bámulása nemcsak mozgásban és agyi tevékenységben szegény életmódunkra tesz rá még egy (jó nagy) lapáttal, hanem a stresszes napok utáni kikapcsolódás hamis illúzióját is kelti bennünk. Ugyanis a közhiedelemmel ellentétben a TV nem pihentet. Ezt komolyan sportoló emberek pontosan tudják, és az edzéselmélet egyik határozott tétele, hogy a TV nézése hátráltatja a regenerációt. Az agy folyamatosan kapja a fény- és információ impulzusokat, így egyrészt nem kap ösztönzést saját működésre, másrészt viszont teljesen kikapcsolni és felfrissülni sem tud.
TV
Ha eldöntötted, hogy ezen változtatsz végre, akkor íme 15 olyan dolog, amit a TV bámulása helyett csinálhatsz, és amik garantáltan előbbre viszik az életedet.

1. Kerüljetek összhangba!

„Tegnap este, amikor elszállt az internet, kimentem a szobámból a családomhoz. Szimpatikus embereknek tűnnek.” Ehhez hasonló viccekkel szoktunk görbe tükröt állítani internet-, mobil- és TV-függő társadalmunk elé, azonban kevesen vannak, akik önmaguk ne esnének bele újra és újra ugyanabba a hibába: azt a néhány órát, amit ébren otthon töltenek, egy passzív, személytelen és többnyire tökéletesen improduktív szórakozásra fordítják. A technológia valóban összeköt minket egymással és a világgal – ha megfelelően használjuk. Ellenkező esetben viszont könnyen húzhatunk falat egymás közé egy világító képernyőt bámulva, megfeledkezve arról, hogy a személyes kapcsolatot semmi nem képes pótolni.
Találd meg újra az összhangot azokkal, akik részei az életednek, és akikkel a kapcsolatod többet ér, mint a TV előtt együtt, mégis magányosan eltöltött néhány óra. Ne csak egymás mellett éljetek, hanem valóban együtt. Beszélgessetek közös és egyéni célokról, tervekről, álmokról, pozitív gondolatokról. Mesélj a sajátjaidról, és hallgasd meg a szeretteidét.

2. Ismerd meg!

Mikor tudtál meg utoljára valami új, érdekes dolgot a párodról, vagy valakiről, aki közel áll hozzád? Valószínűleg jó régen lehetett… Egy tartalmas esti beszélgetés nemcsak segít feloldani a mindennapi stresszt, hanem el is mélyítheti a kapcsolatodat azzal, aki igazán fontos számodra. Ismerjétek meg egymást még jobban, beszélgessetek, lehetőleg személyesen, de ha arra semmiképp nincs mód, akkor telefonon vagy chaten.
Talán azt hiszed, már mindent tudsz a másikról, de hidd el, mindig van olyan árnyalata személyiségünknek, amit nemcsak a másik ember nem ismer, de talán még saját magunk sem. Fedezzétek fel ezt egymásban! Mi élete legelső emléke? Mi jut eszébe elsőre egy adott színről, szóról vagy személyről? És így tovább… rengeteg kérdés van, amivel egy picit jobban megismerheted a másik embert – és önmagadat is. Ráadásul amellett, hogy hasznos, nagyon jó móka is tud lenni.

3. Keresd meg!

Vannak olyan emberek akik valamikor régen részei voltak az életednek, de valamiért megszakadt a kapcsolatotok. Nem azokra gondolok, akiknél jó okod van rá, hogy már teljesen külön utakon járjatok, hanem azokra, akikkel egyszerűen csak úgy alakult, hogy hosszú ideje nem tudtok egymásról. A TV-zésre szánt két-három órát sokkal hasznosabban töltheted, ha megkeresed régi barátaidat és újra felveszed velük a kapcsolatot. Találkozzatok, elevenítsétek fel a régi vicces és komoly pillanatokat, kerüljetek képbe újra egymásról, és ne hagyjátok, hogy egy valódi érték – a barátságotok – végleg elvesszen.

4. Készítsd el máshogy!

Kevesen vannak, akik ne szoknának bele az ételkészítés (vagy rendelés) rutinjába. Pedig a lehetőségek száma végtelen – csak a kreativitásodon múlik, hogy valami újdonságot készíts el, amivel örömet szerezhetsz magadnak és meglephetsz másokat is. Mozgasd meg a fantáziádat! Ne ragaszkodj a szokásos, kötelezően letudott főzéshez, hanem kísérletezz helyette valami újdonsággal, akár az ízvilágot, akár csak a formát tekintve. Hidd el, hogy nagyobb örömet fog jelenteni, mint a TV-sorozat legújabb epizódja. Szerezz valódi élményt önmagadnak és a családodnak! És ha van gyereked, akkor csinálj játékos formákat az ételekből, és úgy tálald – de ha nincs, akkor is. 🙂

5. Merülj el!

Tudod, vannak azok a papírból készült izék, amik ott porosodnak a polcodon, és néha leveszel egyet-kettőt, hogy a növénynek vagy az öledben lévő laptopnak legyen alátét… Aztán jön egy vendég, aki ránéz a polcodra és megörül, hogy „jé, ez a könyv Neked is megvan?”, Te pedig meglepődve kérdezel vissza: „Tényleg?”
A polcaidon valószínűleg rengeteg helyet foglalnak el a könyveid. De a fejedben vajon mennyit? Merülj el egy másik világban, a könyvek és a saját fantáziád által életre keltett világban, amiben nemcsak legalább olyan jól tudsz szórakozni, mint a TV-t bámulva, de használod is az agyadat, ha már van. Megéri…

6. Legyél gyerek!

Nehéz lenne ezt megfogalmazni szebben, mint ahogy George Bernard Shaw tette: „Nem azért hagyjuk abba a játékot, mert megöregszünk, hanem azért öregszünk meg, mert abbahagyjuk a játékot.” És valóban: aki elfelejt játszani és megöli gyermeki lelkét, az mindegy, hány éves, már öreg ember. Te ne legyél az! Vegyétek elő a társasjátékot, a kártyát, vagy lessetek el az internetről olyan játékokat, amik megnevettetnek, amik összekapcsolnak, és amik kizökkentenek néhány órára – de akár csak 10 percre is – abból a világból, ahol a hírekben a csalás, a korrupció és a halál dominál, és ahol az emberek többségét jobban érdekli néhány fiktív karakter sorsa, mint azoké, akikkel mindennapi kapcsolatban vannak.

7. Adj!

Adni jó. A közhely szerint jobb, mint kapni. De ebben az esetben a közhelynek valós tartalma van. Mert aki kap, annak vagy a büszkesége, vagy a vagyona fog gyarapodni, de aki ad, annak az értéke növekszik. És amikor visszanézel az itt töltött éveidre, akkor ez az, ami igazán számítani fog, és ez az, ami tovább fog lendíteni akkor is, amikor elakadsz vagy mélyre kerülsz.
Ha megosztod másokkal, amid van, akkor nemcsak nekik segítesz, hanem hosszútávon önmagadnak is. És itt nem feltétlenül a pénzről van szó, mert a pénzhez gyakran nem kapcsolódik valódi érték. Az igazi ajándék az, amitől a másik ember élete valóban jobbá válik – amitől holnap egy kicsit más, kicsit jobb, kicsit boldogabb ember lesz. És nemcsak ő, hanem Te is…

8. Segíts!

Bárhol is vagy most, biztosan van legalább egy ember a közvetlen környezetedben, akinek segítségre van szüksége. Talán a hozzád legközelebb állók közül valaki, de talán egy teljesen ismeretlen ember. Valaki, akinek talán éppen csak egy kis lökés hiányzik, hogy képes legyen megoldani a problémáját, túllendüljön egy nehéz időszakon, vagy éppen élete legnagyobb kihívását tudja legyőzni. Néhány szó, egy önzetlen cselekedet, vagy egyszerűen csak annyi, hogy ott vagy és meghallgatod; ami Neked csak egy kis erőfeszítés, az neki magát az életet jelentheti.
Te döntesz: néhány óra passzív bambulás a TV előtt, vagy néhány óra aktív tevékenység mások életének szebbé tételéért.

9. Tervezz!

Nem is kell néhány óra, elég csak naponta pár percet szánnod arra, hogy átgondold, hol állsz most, merre tartasz és mik a következő lépések a célod felé. Az értelmetlen sorozatok vagy egy újabb B (C, D, …) kategóriás akciófilm megnézésénél sokkal hasznosabban is eltöltheted az estéd egy részét. Tervezd meg a következő napodat, hetedet, hónapjaidat. Írd össze a céljaidat (lehetőleg papírra, tollal), határozd meg a teendőket, bontsd apró részfeladatokra, és értékeld minden apró sikeredet, melyet az utad során elérsz. Gondolkodj, elemezz, tervezz! Mit fogsz csinálni jövőre ilyenkor? És hol fogsz tartani 5 év múlva? Ha pontosan ugyanott, ahol most vagy, akkor akár TV-t is nézhetsz…

10. Mozdulj meg!

A sportnak annyira egyértelműnek kellene lennie minden ember számára, hogy itt le sem kéne írnom, mint alternatíva TV-zés helyett. De sajnos nem ez a helyzet. Túl sok az olyan ember, akinek a napi mozgás zöme a kanapé és a hűtő között zajlik. Túl sok az olyan ember, aki reggel beül az autójába, onnan átül az íróasztala mögé, majd ismét az autóba, és végül a TV elé. Aztán lefekszik, és másnap minden kezdődik elölről. Ezt úgy hívják, hogy lassú halál. Az emberi test rengeteget kibír, de ha hosszú évekig használaton kívül van, akkor szép fokozatosan elkezd leépülni. Amit nem használunk, azt elveszítjük. Nemcsak a tudásra és szellemi képességeinkre igaz ez, hanem a testünk teljesítőképességére is.
Talán Neked nincs szükséged arra, hogy gond nélkül fel tudj szaladni 5 emeletet a lépcsőn. Talán nincs szükséged arra, hogy legalább néhány kilométert le tudj futni anélkül, hogy a légszomj megállásra kényszerítene. Talán az életviteled nem követeli meg ezt. De a tüdőd, a szíved, a csontjaid igen. És ha ezt nem kapják meg Tőled, akkor azt az időt, amit most megspórolsz a sporton, 5-10 év múlva a kórházban fogod eltölteni. Vagy már a koporsóban (ha nem hiszed, kérdezd meg google barátunkat a magyarországi szívroham, rák, stroke halálozási statisztikákról – hogy csak a három leggyakoribbat említsük).

11. Szállj magadba!

Tudom, hogy sűrű volt a napod. Hajtottál a munkahelyeden, vacsorát készítettél, foglalkoztál a családoddal, a gyerekeiddel, a barátaiddal – elintéztél mindent, amit kellett. De valamit talán mégis elfelejtettél a nagy rohanásban: önmagadat. És ha a legtöbb emberhez hasonlóan Te sem szánsz időt saját magadra, akkor hamarosan el fog jönni az a nap, amikor a szervezeted besokall. És hidd el, tapasztalatból mondom: sokkal nehezebb megjavítani azt, ami tönkrement, mint megőrizni azt, ami jó.
Nem kell sok időt szánnod erre: elég csak naponta néhány percet foglalkoznod önmagaddal. Tanulj meg meditálni (segítségként itt van hozzá egy nagyon jó rövid videó), lazulj el teljesen, kapcsolj ki minden külső tényezőt és csak befelé figyelj. Ne gondolkozz a ma ért sérelmeken, a holnapi teendőkön, a félelmeiden, frusztrációidon, az élet kegyetlenségén… Csak lazítsd el minden izmodat, figyeld a légzésedet és érezd, ahogy feltöltődsz energiával. Ha még soha nem csináltad, eleinte nem fog menni, és ez természetes. De ha rendszeresen gyakorlod, akkor egy idő után eljutsz oda, hogy pár perc alatt egészen más lelkiállapotba és energiaszintre tudsz kerülni.

12. Fedezd fel az igazi otthonod!

Nem, nem arra buzdítalak itt a vége felé, hogy kezdj el kutakodni a lakásodban, hátha találsz még egy fél pár zoknit a kanapé mögött, vagy egy poros dossziét tele archív képekkel hétéves foghiányos önmagadról (bár ezek is jó móka), hanem arra, hogy találd meg újra a kapcsolatot az ember és minden más élőlény igazi otthonával – a természettel. Menj ki az erdőbe sétálni, szívd magadba a friss levegőt, figyeld meg a növényeket és az állatokat (ha vaddisznót látsz és közeledik, akkor ne sokáig figyeld), találd meg az összhangot a természet energiáival.
Persze sokan nem tudják ezt bármikor megtenni, de még a város zajából is gyorsan ki lehet menekülni egy közeli parkba, vagy bármilyen csendes helyre, ahol a természet valamilyen formában jelen van.

13. Fejlődj!

Gyakori kifogás TV-hívők körében, hogy mire hazaérnek, pontosabban mire végeznek a munkahelyi teendők után az otthoniakkal is, addigra már annyira fáradtak, hogy csak beesnek a fotelbe a TV elé, semmi másra nincsen energiájuk. Hogyan is lenne még arra, hogy tanuljanak valami újat, vagy bármilyen formában fejlesszék önmagukat. De van egy fontos dolog, amit érdemes tudni: az agyad nem attól fárad el igazán, ha használod, hanem attól, ha nem megfelelően használod. Ezért olyan fontos, hogy munka közben rendszeresen iktass be aktív pihenéseket, a szabadidődben pedig változatos tevékenységekkel kösd le az agyadat. Olyan tevékenységekkel, amik egyszerre frissítenek fel és fejlesztik valamilyen képességedet. A TV nem ilyen. Én nem láttam még senkit fáradtan leülni a TV elé, majd egy-két óra múlva friss aggyal felállni és mosolyogva készen állni az élet új kihívásaira (kivéve azt a néhány – és tényleg csak néhány – olyan filmet, melyekből párat a cikk végén megtalálsz).

14. Csináld azt, amit szeretsz!

Jó esetben a munkád egyúttal a hobbid is. Ha ez nem így van, akkor gondolkozz el azon, hogy mivel töltöd ébren töltött óráid jelentős részét, és változtass minél előbb, mert az önmagadtól elrabolt időt soha nem kapod vissza. Ha pedig tényleg igazán szereted a munkádat, akkor már jó úton jársz. De bármennyire is így van, akkor is kellenek másfajta tevékenységek is az életedbe. Ahogy az előző pontban is szó volt róla, az agynak szüksége van a változatosságra.
Persze most mondhatod ironikusan, hogy „de hát én TV-zni szeretek, és ez is másfajta tevékenység!”. Igen, abban a pár órában valóban jó érzéssel tölthet el – főleg azért, mert kényelmes szobanövényként vegetálni egy világító doboz előtt, de talán még valóban szórakoztató is, amit nézel. De a legtöbb műsor értéke ennyiben ki is merül (már ha van legalább ennyi értéke). Ritkán kapsz maradandó jó érzést egy TV-kúrától, és még ritkább az, hogy hozzásegítene az életed kicsit jobbá tételéhez. Úgyhogy állítsd át magad aktívabb üzemmódra, vedd elő a régi megvalósítatlan terveidet, félbehagyott hobbijaidat, és csináld azt, amit igazán szeretsz.

15. Keresd az újat!

Vannak dolgok, amiket már régóta tervezel megcsinálni, mégis mindig csak tologattad magad előtt. De vannak olyan dolgok is, amiket titkon nagyon szeretnél, de talán még önmagadnak sem mered bevallani. Túl félelmetes célok ezek, túl nagy változást jelentenének az életedben, túlságosan felkavarnának az állóvizet. Lehetetlennek hiszed, hogy valaha is megcsináld, mégis nagyon szeretnéd. De az az igazság, hogy kevés dolog tölt fel jobban energiával, mint amikor megcsinálsz valamit, amit még soha nem csináltál.
Úgyhogy itt az idő, mozdulj ki a komfort zónádból, és a TV-zésre szánt néhány óra alatt csinálj valami olyasmit, amitől Te leszel a legmenőbb, legjófejebb, de leginkább legboldogabb ember. 🙂
Amint látod, rengeteg lehetőséged van olyan tevékenységekkel tölteni az estéidet, amiktől jóval többet kapsz, mint a TV bámulásától. De ha néha mindenáron TV-re vágysz, akkor tölts le vagy szerezz be egy olyan filmet, ami valódi értéket ad és az életre tanít. Tanulj küzdeni akarást, megértést, határtalan szeretetet és még több küzdeni akarást Forrest Gump-tól (ha már láttad, akkor nézd meg még egyszer). Ragadjon el magával Dan Millman életrajzi inspirációjú története, A békés harcos útja, mely jóval többről szól, mint egy sportoló élete mélypontjáról való felemelkedése. Ismerd meg a humor erejét a halál árnyékában, Benigni „Az élet szép” című klasszikusában. Vagy éld át egy egész élet kivirágzását, tragédiáját és reményét Kim Ki-duk koreai rendező „Tavasz, nyár, ősz, tél… és Tavasz” című remekműve által.
Ezek mind csak ötletek. Kizárólag rajtad és a fantáziádon múlik, mivel teszed szebbé és hasznosabbá az estéidet – és az egész életedet. Úgyhogy állj fel a TV elől, és csinálj valamit, amitől érzed, hogy igazán élsz. 🙂
És bátran oszd meg velünk, hogy mivel egészítenéd még ki a listát (adjunk további tippeket azoknak, akiknek még túl erősek a kifogásaik). De azt is, ha volt olyan TV-vel kapcsolatos élményed, ami megváltoztatta az életed.

 

Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.

A hírlevél a legbiztosabb módja, hogy az elsők között értesülj az írásaimról, az előadásaimról, a workshopjaimról, a jótékonysági programjaimról és egyéb rendezvényeimről:

A "Kérem az infókat" gombra kattintással elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót

AJÁNLAT

Írásaim

Mindnyájunknak vannak mélyen gyökerező félelmei. Van, aki attól fél, hogy
Tovább
Sokan várják a csodát. Valamit, ami megváltoztatja az életüket. Valamit,
Tovább
Ez az emlékkönyv vastag. Van benne szorongás, és van benne
Tovább
Útitárs akad bőven. Van, aki csak egy-egy megállóra, életed egy-egy
Tovább
Mit tanulhatunk egy 2500 évvel ezelőtt élt görög filozófustól? Mondhat-e
Tovább
Köszönet a gerinctelennek. Napra pontosan egy évvel ezelőtt két kicsi
Tovább

3 Comments

  1. Gyakorlott

    MOZDULJ-hoz
    Egy vasárnap délutáni séta a lakhelyeden “csak úgy” nagyon sok kellemes meglepetést hozhat. Megláthatod a környezeted apró változásait, találkozhatsz ismerősökkel és egy spontán tere-fere / nem panaszkodni/ feldobhat.
    Nem csak a másik emberről hanem egyéb dolgokról is. Példáiul a lakóhelyed fontos és kevésbé fontos dolgairól, hobbikról amik talán épp olyanok, mint a tied. Azonnal akad közös téma mint a háziállatok, virágok, kertészkedés és így tovább. Mire észreveszed, már magad indulni kell hazafelé. Meglátod még a vacsora is finomabb lesz mint máskor.

  2. 😀 Azt, hogy az embernek arra van ideje, amire szán időt. Ez közhelynek tűnik, de van egy nagyon fontos dolog, amit elfelejtünk: ez a NEM szó. Nekem is sok olyan dologra kell nemet mondanom, amit szívesen csinálnék, de fel kell állítani prioritásokat az életben. Az első lépés az, hogy döntesz aközött, amit szeretnél, és amit nem szeretnél. A következő lépés viszont az, hogy dönteni kell aközött, amit szeretnél, és amit IGAZÁN szeretnél. Sajnos nem fér bele minden, és ezt nemcsak nekünk kell elfogadnunk, hanem a környezetünknek is. Vannak azok a dolgok, amiket mindenképpen megcsinálsz, mert annyira fontosak számodra, és van a többi dolog, ami fontos annyira, hogy megcsináld, ha belefér az idődbe, de annyira nem, hogy feláldozd értük az igazán fontos dolgokat, vagy tönkretedd miattuk az életedet.
    De azzal, hogy nem nézel TV-t, már nagyon sokat teszel, hogy minél több hasznos dolog férjen bele az életedbe. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük