Elszakadt a cérna. Elkezd veled ordítozni valaki, akinek semmi oka nem lenne rá. De még ha jogos is az idegessége, azt nem ilyen féktelen szitkozódással kéne kifejeznie. Te pedig ott állsz tehetetlenül, majd néhány másodperc múlva azon kapod magad, hogy már Te is ingerülten kiabálsz.
Veled is előfordult már. Újra és újra így reagálsz, pedig pontosan tudod, hogy nem vezet sehova. De nem tehettél mást, nem hagyhattad, hogy ilyen arrogáns módon inzultáljanak, igaz?
Erről szól ez a régi buddhista történet.
*****
Egy napon, mikor a bölcs ember szokásos sétáját tette a városban, egy fiatalember rettenetesen dühösen rohant oda hozzá és szidalmazni kezdte.
„Milyen alapon tanítasz te másokat? Mégis hogy képzeled?!” – ordította. „Olyan ostoba vagy, mint bárki más, hiába színleled itt a bölcsességet!”
A bölcs ember figyelmesen végighallgatta a fiatal férfi kiabálását, de egyáltalán nem törte le, amit mondott a másik. Csak mosolygott, ahogy a fiatalember ingerülten tovább szidalmazta őt. Már elmondta mindennek, és kezdett kifogyni a sértő szavakból, de a bölcs ember csak állt csendben és mosolygott. Végül a fiatalember toporzékolva odébbállt.
A bölcs ember tanítványait – akik a közelből látták a történteket – bosszantotta, hogy mesterüket ilyen durván támadják. Egyikük nem bírta megállni, hogy ne kérdezze meg: „Mester, miért nem válaszoltál ennek a semmirekellőnek?”
A bölcs ember ekkor így szólt: „Ha valaki ajándékot ad neked, de te nem fogadod el, kihez tartozik az ajándék?”
„Természetesen ahhoz, aki az ajándékot hozta.” – válaszolta a tanítvány.
A bölcs ember mosolyogva így szólt: „Pontosan. Ugye érted már?”
*****
Ha az eddigi stratégiád nem működött, akkor legközelebb, amikor elszabadulnak az indulatok, próbálj ki valami újat. Először nehéz nem felvenni a másik problémáit, de hamarosan egy megnyugtató és felemelő érzést fogsz tapasztalni.
Nem kell mindent elfogadnod, amit kapsz.
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Kedves Gábor!
Teljesen jól működik a dolog. Évek óta nem fogadok el ilyen “ajándékot”. Számomra felemelő, jó érzés, hogy nem úgy reagálok, mint ahogy arra az ajándékozó számít. Nem kevés időbe telt, míg megtanultam nemet mondani az ilyen helyzetekre, de a lelki békém a bizonyíték rá, hogy megérte.
Szia Gabor 🙂
Hu… ez egy nagyon regi iras, amit most talaltam meg.
En mar kiprobaltam minden fajtajat ennek a szituacionak. A tapasztalatom: ahogy reagalunk a tamadasra, olyan lesz a folytatas. Nagyon jo tapasztalat onmagunk megerositesere, es megertesere, hogy – nem mindegy mit teszunk ilyen helyzetben. Felvesszuk a harcot, vagy mosolygunk es tovabb megyunk. Meg lehet tanulni nem reagalni!!
Akinek van onbecsulese es belso bekeje az nem sulyed le alacsonyabb szintre. 🙂
Koszonom szepen, igazolva van a tapasztalatom.
Udvozlettel Rozika.
Nehéz az indulatra józanul nyugodtan reagálni. Már születésünk pillanatában rendelkezünk egy bizonyos utasításkészlettel mint a számítógép eltérni tőle csaknem lehetetlen. Belénk van kódolva hogy a minket ért inzultus hatására emelkedik a vérnyomásunk bizonyos tulajdonságaink felerősödjenek (harag, erőszak, indulat, bosszú stb.)
Segíthet ha otthon gyakorlunk barátokkal családtagokkal eljátszuk a szitut és utána megbeszéljük hogy lehetett volna még jobb a reakciónk. Nem biztos ha az a jó ha csak hallgatunk és mosolygunk de frappáns és okos reagálás abban a pillanatban ritkán jut az ember eszébe de tényleg a legfontosabb hogy megőrizzük az ÖNuralmunkat ha ez megvan akkor a szituból csak jól kerülhetünk ki.
Én csak most olvastam de évtizedek óta ezt gyakorlom. Elképesztő hogy milyen dühös tud lenni valaki ha nem reagálsz az őrjöngésére. egyre csak jobban húzza fel magát még a végén szét nem pukkan. Ha leállsz vele vitatkozni csak annyit érsz el, hogy leereszkedsz az ő szintjére
Szia Gábor! Nagyon tetszenek az írásaid, a legtöbbjük lelkemig hatoló. Nagyon megérintenek mert sokat átéltem, átéreztem közülük. Volt idő, hogy én is kiabálással reagáltam az engem bántó szavakra. De az Élet nagy tanítómester és az amit nem tudtunk helyesen megoldani, visszadobja elénk még egyszer, igaz más szereplőkkel. Igen megtapasztaltam ezt is, akkor még nem tudatosult bennem, csak később, hogy másként reagáltam a bántalmazó beszédre. Nem volt fontos, hogy ” igazam” legyen.Láttam a másik kétségbeesett dühét, hogy a rám kivetett nyilai nem tudtak sebet ejteni rajtam. Több szituációban is ( munkatársi, párkapcsolati) megfigyeltem, hogy másképp reagálok már mint régi önmagam. Most éppen a szeretetben való elengedést élem meg, ami nem könnyű, mert most is ugyanúgy szeretem, viszont látom, hogy a kapcsolatunk nem tart sehová, hiába jeleztem neki, hogy ha nem gondozzuk mint egy kertet elgazosodik, elpusztul. Nem történt változás,így hát el kellett engednem szeretettel, békével és nagy nagy hálával . Öleléssel váltunk el Nem tudom mennyire leszek erős, hogy kibírjam, de tudom tovább kell lépnem,és igen tényleg az ember akkor tudja értékelni a dolgokat amikor megtapasztalja a hiányát is. Nagyon jó egészséget kívánok Neked és köszönöm, hogy olvashatom az írásaidat! Üdvözlettel: Anita
Nekem jobban tetszene, ha valami frappáns válasz fogalmazódna meg, amitől behúzná fülét, farkát a verbális támadó.
Nagyon szívesen, örülök, hogy hasznos volt. 🙂 Annak pedig még jobban, hogy alkalmazod. 🙂
NagyoN Tetszett a Dühös ember története.alkalmazni próbálom majd…köszönöm!!!