Mindnyájunknak vannak mélyen gyökerező félelmei. Van, aki attól fél, hogy meghal, van, aki a szegénységtől, a magánytól, vagy épp egy másik embertől. A kisebb, hétköznapi dolgokkal kapcsolatos félelmek és bizonytalanságok is mind ezekre a mélyen gyökerező szorongásokra vezethetők vissza. Marsha Truman Cooper „Fearing Paris” című rövid írása jól kifejezi, hogyan működnek félelmeink.
*****

Párizstól félni

Képzeld el, hogy mindaz, amitől félsz, összegyűjthető lenne egyetlen helyre: Párizsba. Így bátran mennél bármerre a világban, egyedül Párizst kerülnéd el. A város határán viszont nem mernél átlépni.

parizs

Ám a kilométerekkel odébb lévő hegyről sem szívesen néznéd, amint este kigyúlnak Párizs fényei. És hogy valóban biztonságban érezd magad, úgy döntesz, hogy inkább egész Franciaországba nem teszed be a lábad.

A veszély mégis túl közelinek tűnik, és egy idő után azt veszed észre, hogy félelmed ismét betölti az egész bolygót.

Szükséged van hát egy barátra, aki ismeri a titkodat és azt mondja: „Menj, nézd meg Párizst!”

*****
A stroke után rengeteg félelem volt bennem. De tudtam,  hogy két lehetőségem van: vagy szembenézek a félelmeimmel, vagy egész életemet így élem le. És azt is tudtam, amit mélyen Te is pontosan tudsz: valójában egyetlen lehetőség van, ha élni akarsz. Menj, nézd meg Párizst!

 

Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.

A hírlevél a legbiztosabb módja, hogy az elsők között értesülj az írásaimról, az előadásaimról, a workshopjaimról, a jótékonysági programjaimról és egyéb rendezvényeimről:

A "Kérem az infókat" gombra kattintással elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót

AJÁNLAT

Személyes segítség

Írásaim

A gyermek, aki élni akar
Elmesélek Nektek egy történetet. Egy kisgyermekről szól, akivel nagyon kegyetlenül
Tovább
Azért vagyok, mert mi vagyunk
Vajon természetes folyamat-e az izoláció, mely társadalmunk jelentős részénél megfigyelhető?
Tovább
Az egyik legnehezebben kimondható szó…
…a nem. Lelkiismeret furdalást okoz, megsérti az énképünket, és sokszor
Tovább
Figyeld meg az embereket!
Szocializálódtunk. Az eleven, tudatlan, lázadó, egyedi és boldog kisgyerekekből fegyelmezett,
Tovább
Az ego diadala
Szerencsés helyzetben vagy, ugye tudod? És én is. Olyan helyen
Tovább
A Nap és a Szél története – avagy hogyan hassunk embertársainkra
Emberi kapcsolataink egyik legnagyobb kihívása az, hogy hogyan kezeljük a
Tovább

2 Comments

  1. Blue roses

    Szia Gabor 🙂

    Jo ilyet es hasonloakat olvasni. Es szeretem az ertelmes hozzaszolasokat is. Azok kiegeszitik amit te leirsz.
    En azt hiszem mindenkiben vannak felelmek, meg akkor is ha nem akarja tudomasul venni, vagy nem beszel rola. De ahogy irod/irjatok minden atalakithato, legyozheto, megtanulhato. Egyetlen dolog kell hozza! AKARAT!

    Ha erosebb a celjaid utani vagy benned, mint a felelem az ismeretlentol, akkor sikerulni fog.

    Csak ennyit akartam hozzatenni. Koszonom szepen.
    Udvozlettel Rozika.

  2. Anikó

    Kedves Gábor!
    Nagyon sokat gondolkodtam azon, hogyan is kezdjem el levelem írását/ a hivatalos formulát hátrahagyva/,de aztán egy nap a mai nap arra ébredtem, hogy ÉN-ÉN vagyok ezzel azt akarom elmondani, hogy nem kertelek Önmagamat adom és aszerint írok.
    Nagyon szimpatikusak az írásaid, nagyon szertem benne a szókimóndó stílusodat. Sok esetben úgy gondolom mintha az én gondolatatimat írnád le, csak én nehezebben tudom szavakba önteni gondolataimat. Hálásan gondolok rád amiért leírod véleményedet és érzéseidet, mellyel nekem sokat segítesz. Büszke vagyok rád így ismeretlenül is, hogy a nehézségek ellenére Önmagad maradtál és felálltál a padlóról, mert akartad és leszarod mások véleményét. Az elmúlt időben sok minden történt velem jó is rossz is, de mindig eszembe jutnak írásaid pl. a kisgyermekről akinek nincs keze és “teljes” életet él, hogy az én gondjaim semmik csak ezt sajnos sokszor elfelejtjük. Elfelejtünk hálásnak lenni, panaszkodunk, nyavajgunk, semmiségeken kiakadunk, mérgelődünk de nem vesszük észre, hogy süt a nap esik az eső, egészségesek vagyunk stb. Én elfelejtettem, hogy milyen voltam korábban/mosolygós, jókedélyű, pörgős, céltudatos/ de mostanában megközelítőleg sem/ rosszkedvű, fáradt, kimerült, ideges, nyűgős-hisztis stb/ amivel persze magamat és a körülöttem életét is megkeserítettem. Mai nap úgy ébredtem ELÉG!! Én változtatok és az leszek aki mindig is voltam. Ne haragudj, ha kicsit kusza amit írtam, de annyi gondolat kavarog bennem és teljesen fel vagyok pörögve. Igazából csak köszönetet szeretnék neked mondani, sokat segítettél!
    További szép napot!
    Anikó ::)
    – aki legyőzte félelmét és halad a céljai felé!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük