Bukj el, ha tudsz!

Írta: | 2015-05-11
Ott van mindannyiunkban. Belénk van kódolva. Egy ösztönös, evolúciós szempontból hasznos reakció, ami őseink számára a túlélést szolgálta, és a mi életünkben is pontosan ezt eredményezi – csak egészen más értelemben.
Igen, a félelem. Egészen pontosan: a kudarctól való félelem. De nemcsak egy mára inkább hátrányos, mintsem hasznos genetikai kódról van itt szó, hanem egy nevelés hatására belénk rögzült társadalmi korlátról is. Egy olyan teherről, amit a legtöbb ember egészen a haláláig cipel. És van, akinek a halálát is ez okozza – szépen csendben, észrevétlenül.
Mert félünk elbukni. Félünk hibázni. Félünk attól, hogy mit gondolnak majd rólunk mások, és félünk otthagyni a megszokott rosszat a bizonytalan jó érdekében. Ez az ősi félelem bizonyos helyzetekben a túlélést szolgálta azokban az időkben, amikor egyetlen hiba miatt a vadász prédává válhatott. És bár ma már ritka az ilyen kritikus hiba, a félelem mégis meghatározó szerepet tölt be az emberek többségének életében. Annyira meghatározót, hogy képes teljesen megbénítani sokakat. Így lesz többségünk ma is túlélő – csak már egészen más értelemben, mint elődeink idejében.
A ma emberének túlélési stratégiája a következő: NE! Ne tedd! Ne menj arra! Ne kövesd az álmaidat! Maradj a biztonságos, megszokott helyeden! És a legtöbben sikeresen túl is élik földi éveiket, csak éppen a vége felé rádöbbennek, hogy nem is éltek igazán.
A biztonság valójában nem más, mint egy olyan illúzió, amit sokan a változatlansággal azonosítanak. De a hely, ami ma nem veszélyes, holnap már könnyen az lehet. Az, hogy a mostani helyzetedben biztonságban érzed magad, semmi garanciát nem jelent arra, hogy hamarosan nem ez okozza a vesztedet. Ahogy a régi bölcselet tartja: „Ha az ősember nem megy a kardfogú tigrishez, akkor a kardfogú tigris megy az ősemberhez.” Jó, nincsen ilyen mondás természetesen, de érted a lényeget. Csak gondolj bele, mi történt volna, ha a pároddal úgy döntöttetek volna annak idején, hogy mégsem vállaltok gyermeket, mert mi lesz, ha… Vagy hol tartanál most, ha egyetlen állásra sem jelentkeztél volna attól félve, hogy alkalmatlan vagy rá. De akár vissza is mehetünk földi pályafutásod legelejére: milyen életet élnél most, ha kisbabaként féltél volna megtanulni a fenekeden csúszásnál merészebb közlekedési formát is?
gyerek_foldon
Na ugye. Akkor még nem volt benned ekkora para. Akkor még mertél lefejelni egy asztallábat, még ha sírás is lett a vége. Akkor még jobban érdekelt, hogy menj, felfedezz és élj, mint az, hogy lesz egy-két horzsolás a puha bőrödön, vagy egy pár hétig egy gipsz a karodon.
De útközben valami megváltozott. Illetve valaki: Te. És ez nem is feltétlenül a saját hibád. Beléd neveltek egy olyan végletes biztonságra való törekvést, ami néha kifejezetten hasznos, de válogatás nélkül mindenre ráhúzni legalább olyan veszélyes, mint az ellentettje: az ostoba hős, aki gondolkodás nélkül bemászik az oroszlánok közé, mert a mellette síró kisfiúnak begurult a pöttyös labdája a rácson túlra. De míg ez utóbbi egy viszonylag ritkán fellelhető faj, az első – a mindentől félő, kockázatot soha nem vállaló, önmagát a biztonság illúziójában ringató semmittevő – nagyon gyakori jelenség.
De nem azért vagy itt a Földön hogy bármi áron megússz mindent. Úgysem fogsz. És a „bármi ár” könnyen válhat a legmagasabb árrá, amit valaha is fizetned kell: az életeddé. Mert ha hagyod, hogy a kudarctól való félelmed megbénítson, akkor lemondasz mindarról, amiért érdemes élni – az álmaidról, a céljaidról, a sikereid által megélt euforikus pillanatokról, és végső soron a tudatról, hogy volt értelme itt lenned.
Gyakran a legveszélyesebb dolog, amit tehetsz, az az, ha nem teszel semmit. Úgyhogy menj és csinálj valamit. Ha elég komoly célért küzdesz, akkor úgysem fog sikerülni elsőre, ez szinte biztos. Ahogy az is, hogy lesznek, akik kinevetnek, és lesznek olyanok is, akik utána okosan megmagyarázzák, hogy miért is buktál el. De ahogy a mondás tartja, utólag okosnak lenni olyan, mint előre hülyének. És még ha valóban el is találják a kudarc okát, azzal is legfeljebb csak Neked segítenek. Mert ha magadtól nem tudnád, miért buktál el, így már tudni fogod, hogy legközelebb mit csinálj még jobban.
akadalyfutas
Csak az nem hibázik, aki nem csinál semmit – de annak az egész élete egy hatalmas hiba. Aki a nyelvét jobban mozgatja, mint a végtagjait, annak a tanácsai semmit nem érnek. Akinek az a legfontosabb elfoglaltsága, hogy a Te életedet kritizálja, annak a saját élete nem sok érdekességet tartalmaz. Tényleg számít Neked az ilyen ember véleménye?
Itt az ideje leráznod magadról a hibátlanság társadalmi elvárását. Nem attól leszel értékes ember, ha soha nem hibázol, hanem attól, hogy mindig tanulsz a hibáidból, és folyamatosan fejlődve épp a kudarcaid által jutsz egyre közelebb és közelebb a sikerhez. És ha valaki ezért címkéket próbál ragasztani rád, akkor soha ne feledd, hogy a címke csak akkor marad meg rajtad, ha hagyod. A semmittevő kritikus soha nem fogja megmutatni Neked, hogy merre menj, csak megpróbál lebeszélni egy olyan útról, amin ő maga soha életében nem járt még – és valószínűleg soha nem is fog. Kritizál? Próbálja meg utánad csinálni. Kinevet? Hadd örüljön a kis szerencsétlen, hiszen a siker örömét úgysem fogja megízlelni soha.
Ellenben az, aki folyamatosan próbálkozik és soha nem adja fel, előbb-utóbb el fogja érni a céljait. Mint az a srác, akit a napokban láttam, amint a gördeszkájával éppen a járdára próbált felugratni. Nem sikerült neki. És ahogy az egyensúlyát elveszítve majdnem talajt fogott, észrevettem, hogy egy másik srác elhaladva széles vigyort vesz fel az arcára. Tényleg ilyen vicces, ha valakinek nem sikerül egy próbálkozása? Nem valamiféle aberrált védekezési forma ez, amiért ő maga nem mer próbálkozni soha? Mert aki próbált már megcsinálni valamit, ami nem sikerült, majd újra próbálkozott, és tette ezt mindaddig, amíg el nem érte a célját, az pontosan tudja, mit jelent egyszer elesni. Semmit. Se nem vicces, se nem szomorú. Megtörtént, padlóra kerültél, aztán felállsz és megpróbálod újra. Ennyi.
Persze ha Te magad nevetsz a bukásodon, az jó. Az önirónia (és nem a cinizmus) minden kudarcon átsegít. De a szegény gördeszkás srác kicsit sem mosolygott – helyette kellemetlenül érezte magát, mert többen is látták a bukását. Mert neki számít, hogy más mit gondol róla, még úgy is, hogy az az ember valószínűleg soha az életben nem fogja újra látni őt. De ha mégis, akkor sem fog már rá emlékezni. De ha mégis, akkor sem fog számítani a véleménye. Legalábbis nem kéne, hogy számítson – mert még a hozzánk legközelebb álló emberek véleménye is csak akkor számít, ha az építő jellegű. Márpedig egy bukás kinevetése, kritizálása vagy kibeszélése soha nem építő szándékkal történik.
De ezzel Neked semmi dolgod. Aki nevetni akar, nevessen, aki sírni akar, sírjon, aki pedig valóban segíteni akar, az meg fogja találni a módját, hogy megtegye. Ne akarj mindenkinek megfelelni, mert úgysem fog sikerülni. Csak nagyon kevesen vannak az életedben olyanok, akik feltétel nélkül tudnak szeretni és támogatni Téged. Ők azok, akikre figyelj, mert ők a szavaikért és tetteikért nem várnak semmit cserébe. A többiek csak önmaguk hasznát keresik – akár egy idétlen nevetés, akár egy fontoskodó tanács, akár saját félelmeik és kishitűségük rád vetítésének formájában.
Én azt mondom: menj, és bukj el! Bukj el, ha tudsz! Indulj el, vállald a kockázatot, menj neki az akadályoknak, és tudd, hogy úgyis el fogsz bukni – és ez nagyon jó lesz Neked. Úgyhogy indulás, a padlón találkozunk! Aztán egymást segítve felállunk, és folytatjuk az utat – mindig előre, soha nem hátra.
Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!
Kocsis Gábor mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Használd fel oldal létrehozója és írója. Saját tapasztalataira építve próbál inspirálni és segíteni másokat is, megmutatva, hogy minden tapasztalatot fel tudunk használni önmagunk fejlesztésére, életünk és környezetünk jobbá tételére.

    Együtt többet tehetünk!

    Ha Te is így gondolod, csatlakozz azokhoz, akik értesülnek az új írásokról!

    Én sem szeretem a levélszemetet, tőlem sem fogsz kapni.

    Még több inspiráció:

    Related Post

2 gondolat ehhez az íráshoz: “Bukj el, ha tudsz!

  1. Eni

    Nem olvastam még, úgy vettem fel a félelemről szóló videot 🙂 Nemrég olvastam el, komoly 😉 Amúgy meg természetesen imádom a mondanivalóját 🙂

    Reply
    1. Gábor Szerző

      Köszi, örülök 🙂 Megnéztem a videót, nagyon jó, hogy megosztottad. Teljesen egyetértek, a félelem a legnagyobb korlátozó erő (nemcsak felépülésben, hanem bármilyen más cél elérésében is). Mi mindenre jó egy stroke, nem igaz? 🙂 (feltéve, ha tényleg felhasználjuk)

      Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.