Tudod, mi történik akkor, ha valaki nem tud veled mit kezdeni? Utálni fog. Kivéve persze, ha fejlett érzelmi intelligenciával rendelkezik, melynek köszönhetően az elfogadás képességét a gyakorlatban is tudja alkalmazni. És ha ehhez még értelmi intelligencia is társul, akkor megértve Téged a közös megoldásra vagy a békés elengedésre törekszik. De az ilyen ember ritka. Nagyon ritka.
A legtöbben ezért inkább háborúznak. Gyűlölködnek, áskálódnak, kiöntik a másikra a saját szemetüket, és megpróbálják vele őt is bemocskolni. Ahhoz, hogy ez ne sikerüljön, fontos megértenünk, hogy nem rossz ember az ilyen, csak gyenge. Vagy nevezhetjük szociálisan alulképzettnek is. Sem a szüleitől, sem az iskolában, sem azóta nem tanulta meg a hatékony konfliktuskezelés alapjait.
Ellenben megtanult félni attól, ami más, megtanult nyílt vagy rejtett agresszióval elnyomni mindent, ami a saját érdekeivel ellentétes (vagy amivel egyszerűen csak nem ért egyet, bár semmi köze az életéhez), és megtanulta szívből gyűlölni azt, akit vagy amit elnyomni nem tud, és kezdeni sem tud mit vele.

Könnyű út csak lefelé vezet

Közülük sokan ilyenek is maradnak, ezt érdemes elfogadnod. Nem azért, mert nem lennének képesek megváltozni (hiszen a legtöbb embernek minden adottsága megvan ehhez), hanem azért, mert nem akarnak. Mert ahhoz bele kéne nézniük a tükörbe, és ez eleinte nagyon fájdalmas tud lenni. Fájdalmas és félelmetes dolog felismerni azt, hogy talán nem is a Te utad a helyes.
Ha próbáltad már, akkor pontosan tudod, hogy eleinte rohadt nehéz kérdőjelet tenni oda, ahova eddig pontot tettél (vagy inkább felkiáltójelet). Sokkal egyszerűbb elkönyvelni, hogy Te vagy az abszolút igazság birtokosa, aki tudja és meg is mondja a tutit, és mindenki, aki ellenkezik, bekaphatja. Sokkal egyszerűbb leordítani a másik fejét, vagy a háta mögött mérgezni őt sunyiban, mint meglátni benne az embert, akivel akár békében is élhetnétek együtt – vagy külön.
Olyan ez, mint amikor pisilned kell a medencében. Nagyobb erőfeszítés kimászni és megkeresni a legközelebbi WC-t, mint simán belehugyozni a vízbe, aztán odébb evickélni picit. Csak az a gond ezzel a stratégiával, hogy minél többször csinálod, a medence annál hugyosabb lesz – ráadásul nemcsak a másik ember úszkál benne, hanem Te magad is. Öngól.
Így van ez a gyűlölködő emberekkel is: nemcsak gyűlöletük célpontját mérgezik (ha hagyja), hanem önmagukat is. Ugyanolyan szükségletről van szó, mint a medencébe pisilésnél, csak itt a szükséglet nem fiziológiai, hanem szellemi szinten jelenik meg. A gyűlölködő ember szükséglete a belső lelki béke, amit ironikus módon külső harccal próbál elérni. Valahol felborult a lelki egyensúlya (közel sem az aktuális konfliktus kitörésekor, mert az ilyen ember legtöbbször a gyermekkori lelki sérüléseit cipeli), és mivel más eszköze jelenleg nincsen, ezért agresszív támadással próbálja helyrebillenteni azt. De ahogy a bölcs mondás szól: „háborúzni a békéért olyan, mint szexelni a szüzességért.”  Nem sok értelme van.
okol
Persze érthető, miért választják annyian ezt az utat. Ez tűnik könnyebbnek az elején, és alapvető, még az evolúció által is támogatott tulajdonságunk az, hogy minimális energiabefektetésre törekszünk. Ugyan minek gyalogolna fel valaki a lépcsőn, ha ott van mellette a mozgólépcső? És minek fektetne időt és energiát egy konfliktus békés rendezésébe, ha ott van a (látszólagos) egérút: a másik ember erőszakkal történő elnyomása? A gyűlölködés a konfliktuskezelés mozgólépcsője. Csakhogy ez egy olyan mozgólépcső, ami mindig lefelé visz. Kivétel nélkül mindig lefelé.
„A gyűlölet már rengeteg problémát okozott
a világban, de még egyet sem oldott meg.”
Maya Angelou
Ráadásul az energiamegtakarítás gondolata is téveszmére épül. Valójában ugyanis sokkal több energiát emészt fel a gyűlölködés, mint a konfliktusok értelmes megoldása. Eleinte nem, mert a kezdeti szakaszban tényleg több ráfordítást igényel elgondolkodni és valódi megoldást keresni, mint egyszerűen csak ordítani és a másik személyét mocskolni, ez azonban hamar megfordul. Aki hajlandó elindulni a békés megoldás útján, és megbirkózik azzal a komoly feladattal, amit saját ego-jának elengedése jelent, az utána már nagyságrendekkel kevesebb energiabefektetéssel képes megőrizni ezt a hozzáállását. A gyűlölködő embernek azonban egész hátralévő életében rengeteg idejét és energiáját emészti fel a folyamatos harc, amit látszólag gyűlöletének célpontjával, valójában azonban önmagával vív nap mint nap.
Személyes segítség
Hosszútávon tehát a gyűlölködés a jóval energiaigényesebb stratégia, csak a legtöbben mire ezt felismernék, addigra a gyűlölködés már berögzült szokás lett számukra, és annyira terméketlenné vált elméjük táptalaja, hogy semmi más nem terem meg benne, csak a gyűlölet. Hiába szórod el a szeretet, a megértés, az elfogadás, a békesség magjait, nem hajt ki ott belőlük semmi.
A beszűkült gondolkodás egyetlen ellenszere a tudás, de a tudáshoz vezető kapu kulcsa az akarat. Aki nem akar befogadni új nézőpontot vagy ismeretet, azzal csinálhatsz bármit, minden próbálkozásod hiábavaló lesz. Egy gyermeknél még lehet esélyed, egy felnőttnél azonban már jóval kevesebb. Vannak persze kivételek, akik képesek változtatni, de azért nagy összegben szerintem ne fogadj arra, hogy éppen Te futsz bele ilyenbe.

Ebben a játékban nem kell részt venned

Ego ellen ego-val harcolni nem érdemes. Aki nem lát tovább a saját gyűlöleténél, azt jobb, ha csendben magára hagyod. Amint ugyanis elkezdesz harcolni ellene, észre sem veszed, és már le is rántott a saját szintjére. Az ilyen csatában Te csak veszíthetsz. Meggyőzni őt úgysem tudod, és még ha le is győzöd egy agresszív összetűzésben, akkor is vesztes leszel Te is: elveszíted a lelki békédet. Ez pedig sokkal nagyobb áldozat, mint hogyha az ego-dat letéve egyszerűen hagyod, hogy a gyűlölködő a saját ideológiájába görcsösen kapaszkodva a lelki szemetével dobálózzon. Ha pedig nincs szükséged arra, amit ad neked, akkor békésen bezárod előtte az ajtót. A házad ajtaját, az életed ajtaját.
Egyszer egy hölgy kétségbeesetten fordult hozzám személyes segítségért, mert – ahogy elmondta – egy gyűlölködő ismerőse az egész életét megkeserítette. Semmi más dolgunk nem volt, mint megérteni a miérteket: miért viselkedik így a gyűlölködő, és miért vált Ő az áldozatává. Amint ez tudatosult benne, egyik napról a másikra meg tudta változtatni a hozzáállását, és az ismerősének nem volt többé hatalma fölötte. Van, amikor a folyamat hosszabb, de alapvetően ennyin múlik a dolog: az emberismereten.
zart_ajto
Sokkal könnyebben képes leszel kezelni a gyűlölködő embereket, ha megértesz valamit, aminek komoly jelentősége van: a gyűlölet a gyenge ember utolsó fegyvere. Tényleg az utolsó. Nincs több. A racionális érvelés vizsgáján megbukott (persze üresen hagyott tesztlapra még egy gyenge kettest is nehéz lenne adni), mások különbözőségének elfogadására mindig is képtelen volt, így nem maradt más számára, mint az agresszió és a gyűlölet.
Egy utolsó kétségbeesett próbálkozás, aminek már csak a megnyilvánulási formái változhatnak: van, aki magában puffog, van, aki inkább ordítozik, egyesek a lelki mérgek széles tárházát adagolják vélt ellenfelüknek, mások fizikailag is fegyvert ragadnak. Az indulat gyökere ugyanaz, csak az erkölcsi neveltetés mértéke és az aktuális élethelyzet határozza meg, hogy milyen eszközt választanak. Mert ez is egy döntés, még ha gyakran nem is tudatos.
Ahogy az sem tudatos, hogy az ilyen emberek visszanyúlnak olyan gyermeteg viselkedésmintákhoz, amelyek egyértelműen megmutatják gyengeségüket. Duzzogás, csapkodás (lelkileg vagy fizikailag is), kontrollálatlan dühroham, csakazértisigazamvan mentalitás, és sok esetben még kényszercselekvések is megjelennek. Ezek mind-mind a regresszió jelei – emberünk visszatért a gyermekkorba. Oda, ahol felelősséget nem kell vállalni a tetteinkért, követeléseink azonban bőven vannak, és teljesen meg vagyunk róla győződve, hogy azok jogosak.
kisbaba_ordit
Valami ellen harcolni mindig könnyebb, mint valamiért. Az óvodás is könnyebben széttapossa a másik homokvárát, mintsem hogy felépítsen egy sajátot. Egészen addig, amíg meg nem tanítják erre. És bár homokvárat építeni sok felnőtt is tud már, a konfliktusok építő jellegű megoldása csak keveseknek megy. A legtöbben ilyen téren óvodás szinten maradtak, csak eszköztáruk kibővülésével már nagyobb károkat okoznak másoknak.

Harc nélküli önvédelem

Ahhoz, hogy ne ragadj bele az értelmetlen sárdobálásba, érdemes egészen más síkon védened önmagad, mint ahol a gyűlölködő ember támad Téged. Ő a személyiséged, a teljes lényed és létezésed elleni támadást intéz feléd nyílt elutasításával, mocskolódó szavaival, áskálódásaival, vagy éppen fizikai bántalmazásával. Téged, mint embert utasít el, pedig erre semmilyen valós alapja nincsen, hiszen nem is ismerheti a személyiségedet teljesen. Egy kép alapján ítélkezik, amelynek jelentős részét ő maga festette meg rólad.
Ha szeretnéd megőrizni a lelki békédet, akkor ne ess bele ugyanabba a csapdába, amibe ő: ne akarj egy teljes személyiségképet látni a másik emberről, mert úgysem fog sikerülni. Te sem ismerheted őt teljesen. Hiszen hogyan is ismerhetnéd? Nem élted át ugyanazokat az élettapasztalatokat, amiket ő, nem szenvedted el ugyanazokat a gyermekkori sérelmeket, amiket ő, nem ugyanazok a félelmeitek, és nem is biztos, hogy ugyanaz a motivációtok.
Nem, nem azt mondom, hogy sajnáld őt, és szenvedéseinek átérzésére hivatkozva nyomd el önmagad, őt pedig emeld piedesztálra – hiszen az, amit elszenvedünk, nem mindig a mi hibánk, de ha nem kezdünk vele semmit, és ezért mi is ártunk másoknak, az már a saját felelősségünk –, hanem azt, hogy ne pótold ki az élettörténetét a saját feltételezéseiddel, ezáltal hamis személyiségképet felvázolva.
puzzle_szenvedes
Én azt javaslom, hogy soha ne a személyt ítéld meg, hanem mindig a cselekedetét. Vannak olyan cselekedetek, amelyek azonnali jelzésként szolgálhatnak számodra, hogy nem közös az utatok, de az a legjobb, ha megfigyeled a mintákat, amiket ismeretségetek alatt tapasztaltál, mert azok a legjobb indikátorok.
Ezek után már elég, ha csak annyit tudsz, hogy miben különböző az értékrendetek, és eldöntöd, hogy akarod-e ezt az embert az életedbe, vagy sem. Ha igen, akkor próbáld segíteni őt, hogy visszataláljon önmagához (nem biztos, hogy sikerülni fog, de ha fontos számodra, akkor érdemes megpróbálnod), ha pedig nem ér ennyit a kapcsolatotok, akkor zárd ki az életedből, mielőtt teljesen megmérgezi azt.
Nem harcolva, hanem békével – de határozottan. Nem személyeskedéssel felelve a személyeskedésre, hanem cselekedetének határozott elutasításával, és a határaid meghúzásával. Nem gyűlölettel válaszolva a gyűlöletre, hanem megmutatva azt az utat, ami valóban előre vezet.
A leghatékonyabb tanítás a személyes példamutatás. Ha szeretetre vágysz, szeress. Ha valakit nem tudsz szeretni, akkor fogadd el őt olyannak, amilyen, és engedd el, hadd járjátok a saját külön utatokat. Ha ez elsőre nem megy, ne intézd el annyival, hogy berakod őt a „seggfej” címkéjű dobozodba, hanem keresd meg a saját hiányosságodat is: ez az ember olyat mutat neked, amivel most még nem tudsz mit kezdeni. Tanulj, fejlődj, válj többé általa – és emlékezz a bölcs mondásra: „Nem lehet mindenki a barátod, de mindenki lehet a tanítód.”
Ha békét szeretnél, teremts békét – először is önmagadban. Ha megérted, hogy a gyűlölködő ember félelemben él, már egészen máshogy fogod látni őt és a helyzetet. Mert már tudod, hogy ha az általa választott csatatéren nem vívsz vele csatát, akkor ő máshol képtelen lesz megvívni azt. Már nem gyűlölöd a gyűlölködőt, mert megérted, hogy csak azt tudod gyűlölni, akinek a kezeléséhez kevésnek érzed magad.
De már megértetted őt. Többé váltál tegnapi önmagadnál. Eleinte még szánalmat érzel az ilyen ember iránt, aztán már azt sem, hiszen a sajnálat is egyfajta lenézés. Egyszerűen csak megérted és elfogadod, hogy ez az ő útja, az ő terhe, amivel neki kell megbirkóznia. Szívből kívánod, hogy személyiségfejlődése ezen a téren is beinduljon, és elbúcsúzol tőle békében. Ha szükséges, akkor végleg.

 

Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.

A hírlevél a legbiztosabb módja, hogy az elsők között értesülj az írásaimról, az előadásaimról, a workshopjaimról, a jótékonysági programjaimról és egyéb rendezvényeimről:

A "Kérem az infókat" gombra kattintással elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót

AJÁNLAT

Személyes segítség

Írásaim

Mindennapi Motiváció – Lehet így is élni
Vannak olyan emberek, akik végigszenvedik az életüket egy olyan munkahelyen,
Tovább
Mindennapi Motiváció – a street workout-os nagyi
Képzeld el, hogy azt csinálod, amit szeretsz. Nem érdekel, hogy
Tovább
A jószívű emberi roncsok kultúrája
Ártani másoknak nemcsak közvetlen úton lehet. Megteheted ezt úgy is,
Tovább
A csodálatos búzaszemek
Szeretjük várni a csodát. Szeretjük átadni saját életünk irányítását egy
Tovább
A diplomával nem adnak gerincet (és észt sem)
Tanult emberekkel van tele a társadalom. Tanult bunkókkal. Tanult aljasokkal.
Tovább
A dühös ember
Elszakadt a cérna. Elkezd veled ordítozni valaki, akinek semmi oka
Tovább

19 Comments

  1. Köszönöm,hogy olvashattam ezeket a sorokat az ikertestvérem ugyan azt a sorsot élte,mint én:)))Érdekes az Ő szeméből jön a gyűlölet.Én voltam kíváncsi ki is vagy te tesó:(Hogy szeressem???????

  2. Jozafné Forster Mónika

    Nekem is ilyen a kapcsolatom az anyámmal. Mindig leszív. De az ilyen kapcsolattól szabadulni nem lehet, se változtatni rajta, bár már olykor én is vissza-vissza szólogatok és akkor észhez tér, de aztán újra kezdi. A mi kapcsolatunk nem egy ideális, sajnos. De ha nem keres, én sem csüngök rajta. Testvéremet jobban pártolja, én pedig hagyom. Már nem bánt a dolog, inkább mással foglalkozom. Anno ő hagyott cserben, mikor szükségem lett volna a lelki támaszára. Azóta rájöttem, erősebb lettem nála. De akkor miért bánt néha? …

  3. Szücsy Péter

    Kedves Szilvia! Talán így két év után már ön is rájött 😀 De szeretnék annyit megosztani a saját tapasztalataimból, hogy az élet mindig akkor juttatja el a fontos üzeneteket nekünk amikor szükségünk van rá és utólag sose bánjuk meg hogy bárcsak akkor tudtuk volna mert igenis van értelme hogy átélte azt a nehéz évet, hisz sokkal erősebbé vált általa. Nekem nevelőapámmal van ilyen problémám jelenleg, tegnap pont írtam kicsit ezzel kapcsolatban hasonló dolgokat mint ez a cikk és lám ma én is elolvastam mert eljött az ideje 🙂

    Remélem sikerült megoldania a problémáit, ha nem akkor kitartást! 🙂
    Legyen szép napja!

    Szücsy Péter

  4. Kiss Bernadett

    Ez az írás nagyon megtalált engem, köszönöm. Megerősített abban, hogy egy hasonló problémát most éppen így, tehát jól kezelek…

  5. Kata

    Kedves Gábor!

    Köszönöm ezt az írást, mert megerősítetted bennem ezeket a felismeréseket. Egy kollégámmal alakult ki ilyen helyzet, ő kezdett el passzív agresszív módon gyűlölködni velem szemben (miközben én a világon semmi okot nem szolgáltattam erre), és nemrég már becsületsértésig fajult a helyzet. Rájöttem, hogy az egész abban gyökerezik, hogy bár egy 50 valahány éves, 195 cm magas férfiról beszélünk, az érzelmi intelligenciája egy óvodás szintjén rekedt meg. Azóta ignorálom őt, amennyire csak lehet. Ez persze nem könnyű, hiszen egy szobában dolgozunk, sokszor kellene együttműködni, de felismertem, hogy ha nem megyek bele a játszmájába, akkor elveszem tőle a lehetőséget, hogy bántson. És közben ezerrel keresek másik munkahelyet, mert azért ez nem egy normális állapot…

  6. Nagy Attila

    Gratulálok a cikk írójának! Elméletileg jó anyag, de ahhoz, hogy tudatos döntéseket tudjunk hozni, tudatra van szükség. Ezt pedig csak gyakorlással lehet elérni, meg kell tanulni befelé figyelni. A hamis énben, az egoban, nem szabad hinni, az igazság belül van! Hamis hatalmat , hamis ítéltet adnak ,mondanak! A legtöbb ember sajnos az egojával azonosul , ez egy ilyen világ, látszanak is a teremtései , ezen meg kell tanulni túllépni . Akkor majd nem egymás ellen tesztek, versenyeztek, hanem egymás testvérei lesztek!

  7. Levente

    Mindenki hoz valamit a múltjából, gyerekkorából. Jót is, rosszat is. És ezek sok esetben meghatározzák a jelenét és akár a jövőjét is. Azonban az érzelmileg fejlett, de ugyanakkor okos, intelligens ember képes arra, hogy szűrjön. Hogy leszűrje a múltja szemetét. Tanuljon a múltban elkövetett hibákból (még ha nagyon nehéz, akkor is), sokkal figyelmesebb legyen a jelennel és méginkább a jövőjével kapcsolatosan. Ha valaki megfelelően tud kezelni egy konfliktushelyzetet az nagyon jó, viszont ez még jócskán is csak 50%, mert ott van a másik fél, aki adott esetben – bár nem sokmindent tud felmutatni – az egója által mindig is megpróbál felülkerekedni, anélkül, hogy elemezne, anélkül, hogy elgondolkodna a konstruktív helyzet kialakításának lehetőségein és ezzel a hozzáállásával eleve megöli azt az opciót, hogy bármi is jóra forduljon. Na, itt van az a pont amikor el kell engedni. Akár végleg. Ha még lehet. Ha nincsenek olyan fonódások, amik miatt saját lelkét ( s majd testét is) megeszi a konfliktus, mert egyszerűen csapdába kerül. Nem azért mert csapdát állított fel neki a másik, hanem mert a legszebb és legnemesebb dolog is (ami egy álom megvalósulása – mondjuk egy közös gyerek) akár csapdaértékűvé válhat, mert a se veled se nélküled szituáció alakulhat ki. És az ilyen helyzeteknek, csak nehezített változatait hozza a való világ… Ilyenkor meg nehéz kérdés, hogy mi a legjobb választás…

  8. Pápainé Piroska

    Az életem megtanította nekem ezt a leckét. Szó szerint végigéltem az írásban felsoroltakat, de örömömre szolgált, hogy a jó irányba terelt. A kezdeti “ha harc legyen harc” önutálatot váltott ki bennem, és ez segített a döntésben. Elhagytam végleg és kizártam az életemből 60 évesen. Helyre állt a lelki békém az önbecsülésem. Jól érzem magamat a bőrömben és végre nem kérdőjelezem meg, hogy vajon normális vagyok-e? Egy érdekesség azért ide tartozik. Amikor látta, hogy nagyon elszánt lettem és semmivel sem tudott visszatartani, bevallotta, hogy tudta, hogy nem cselekszik helyesen velem, de neki ez kellett, hogy önmagát erősnek érezze. Gyilkos dolog!!!

  9. Megyerine

    Kedves Gábor. Ha az ember az anyjával áll ilyen kapcsolatban és szeretné a változást.mit lehet tenni? Ha én nem megyek vagy hívom ő addig nem jelentkezik.

  10. Kállayné

    Nekem is volt ilyen tapasztalatom, de nemcsak arra jöttem rá magamtól,hogy az ilyen gyenge ember, hanem önbizalomhiányos és irigy is, ezért gyűlőlködik és próbálja megalázással,üvöltözéssel,lekicsinyléssel a másikat sárba tiporni. ÉN az a tipus vagyok, aki nem hagyja magát, innentől voltam én minden csak úrinő nem.Az olyan emberek nekem mindig gyanúsak,akik a szememben halál kedvesek, de kiderül,hogy a hátam mögött áskálódnak. Nagyon sok az energiavámpír ember, aki lemeríti a másikat és belőle nyer energiát. Egy idő után az ember eljut odáig,hogy magában szörnyen szánja az ilyet , de nem tud vele mit kezdeni és bele is fárad. Örülők, hogy olvastam ezt a cikket,bár ezeken a dolgokon már túl vagyok, de köszönöm a megerősítést!

  11. Buella jánosné

    Köszönöm szépen Gábor ezt fogom tenni ,Mivel a volt férjem is ez csinálja velem . Elengedem hadjárja az utját külön én már nem tudok vele mit kezdeni: Őneki rossz gyerekkora volt erről nem tehetek de mindig mindenbe én vagyok ahibás voltam és leszek: Abból is legem van hogy minden emberi kapcsolatom szétrombolja. De miért is teszi? nem értem Ő egy más világ nem harcolok fáradt vagyok Köszönöm szépen további szép napo Tisztelettel Buella Jánosné

  12. Leczkési Erika

    Kedves Szilvia! Minden a megfelelő időben érkezik hozzánk😊 Egy évvel ezelőtt még nem tudta, amit ma már igen. A tudásra meg kell érni, amit a tapasztalatszerzés előz meg…
    Ha a Gábor írásaiban felfedezi a saját helyzetét/tapasztalatait, akkor veheti egyfajta megerősítésnek, hogy a jó úton jár.
    (Elnézést, hogy belekotyogtam).
    Üdv: Erika

  13. Kőszegi Szilvia

    Kedves Gábor! Nagyon köszönöm az írásait, napi szinten olvasom őket, gyakorlatilag ezeken élek…
    Nagyon nehéz, keserű időszak van (részben) mögöttem, és sajnos még nem tudom, hogy mikor lesz vége. De a legfontosabb lépést már megtettem egy évvel ezelőtt, kiléptem egy nagyon mérgező kapcsolatból. Ennek még most folyik a hivatalos lezárása, sajnos nagyon sok keserűséggel, otromba hozzáállással a másik fél részéről. Nagyon sokat segítenek az írásai, egyet sajnálok csak. Azt, hogy nem egy évvel ezelőtt találkoztam az Ön gondolataival. Nagyon sokat segíthettek volna akkor a problémáim kezelésében, megértésében. De még most sem késő, így utólag is nagyon sok dolgot sikerül megértenem az írásai kapcsán a múltamból, de az is tény, hogy sok mindent másképp csináltam volna, helyzeteket másképp oldottam volna meg, ha előbb tanulhatok Öntől. Köszönöm, hogy ennyi mindenre rádöbbent minden nap. További munkájához sok sikert, kitartást, és jó egészséget kívánok: Szilvia

  14. Gabriella

    “… Az a legjobb, ha megfigyeled a MINTÁKAT, amiket ismeretségetek….”
    Kedves Gábor! Mit értesz pontosan a “minták” alatt? Ez nagyon érdekelne, fontos tanítás.
    Köszönöm! Gabriella

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük