Ha nem húzod meg a határokat

Írta: | 2017-02-13
Sokak fejében él egy gyermekien naiv elképzelés embertársaik jelleméről. Egy olyan elképzelés, amelyet saját értékrendjükre alapozva őrizgetnek, ám újra és újra csalódniuk kell benne – néha picit, máskor igen nagyot. Ez az elképzelés így szól: amit másokért megteszek, azt mások is megteszik értem, és amit én nem tennék meg másokkal, azt ők sem teszik meg velem.
Olyan elképzelés ez, amely kimondva szépen hangzik, mégis megmosolyogtató, ha belegondolunk, hogy hét és fél milliárd ember él a Földön, akik nem egy közös sablonból pottyantak ki, és még egy szubkultúrán belül is hatalmas különbségek vannak az egyes emberek értelmi és érzelmi intelligenciája között.
Mégis sokan a saját elvárásaik és csalódásaik között bukdácsolva élik az életüket. Elképzelnek egy ideális kapcsolatot – legyen szó akár párkapcsolatról, akár szülő-gyerek kapcsolatról, akár barátságról, kollegiális viszonyról, vagy egy egyszeri találkozásról –, és elvárják, hogy a másik ember úgy viselkedjen, ahogyan azt ők jónak látják. Elvárják, hogy ne okozzon nekik fájdalmat, elvárják, hogy ne használja ki őket, elvárják, hogy ne adjon számukra rosszat.
Aztán csalódnak. Ennek pedig egy nagyon egyszerű oka van.

Te hagytad, hogy így legyen

Képzeld el, hogy van egy szép kerted. Nem is kell feltétlenül nagynak lennie, a lényeg, hogy a Tied. Megdolgoztál érte, elültettél benne virágokat, ápolgatod őket, rendszeresen kigyomlálod a gazt, és van, amikor egyszerűen csak kiülsz egy picit, hogy a friss levegőn megcsodáld a természet szépségét és saját munkád eredményét.
Ez a Te kerted – csak a Tied. Kerítés azonban nincsen körülötte. Így ápolgatod már jó ideje, amikor egy napon a kertedbe belépve azt veszed észre, hogy a virágágyás szét van taposva, a cseresznyefáról hiányzik a termés fele, és valaki még oda is pakolta a teljes béltartalmát az út közepére. Kétségbeesel. És dühös vagy. Nagyon. Hogy történhetett meg ez? Hogy képes valaki ilyenre, és miért pont veled tette meg ezt?
Tudod, attól még, hogy Te soha nem tennél ilyet másokkal, veled simán megeshet ez. Attól még, hogy Te észreveszed és tiszteletben is tartod más kertjének a határait, nem mindenki teszi ezt meg. Mert nem mindenkit úgy neveltek, mint Téged. Vannak, akik észre sem veszik, hogy telekhatárhoz értek. Tényleg nem. Csak sétálnak, meglátnak egy szép cseresznyefát, és kiszolgálják magukat, bele sem gondolva, hogy az nem jár nekik automatikusan. És olyanok is vannak, akik pontosan tudják, hol van a kertednek a határa, csak az a helyzet, hogy szarnak bele. Mert a saját érdekük fontosabb számukra, mint a Tied. És mert azt tanulták meg, hogy a saját céljaikhoz mások lenyomásával jutnak el.
stop_belepes
De nem kizárólagosan az ő felelősségük, hogy romba döntötték a kertedet. A Tiéd is. Te nem kerítetted körül a saját területed határait. Te nem jelezted határozottan, hogy „hé, oda nem mehetsz, az az én területem”. Te hitetted el magaddal, hogy erre nincsen szükség, mert jól láthatók a kerted határai kerítés nélkül is. Te vártad el másoktól, hogy ne ártsanak neked, ne károsítsák meg vagy lopják el a munkád eredményét, és tiszteletben tartsák az érzéseidet.
Csakhogy a világ nem így működik. A jó és a rossz relatív fogalmak: ha az oroszlán elkapja a gazellát, az az oroszlánnak jó, de a gazella jó eséllyel nem fog egyetérteni vele. És ha valaki átgyalogol a kerteden, annak is mindig oka van. A Te felelősséged az, hogy ezt hagyod-e vagy sem. Mert nem mindenkit érdekelnek az elképzeléseid. Nem mindenki tartja tiszteletben, hogy mi a jó és mi a rossz számodra. Van, aki még csak nem is tudja ezt. Aki pedig tudja, azt is csak akkor érdekli, ha kifejlődött benne az empátia képessége. De időnként még ő is elkövet hibákat.

A hajó is csak addig úszik…

A fentieket átgondolva láthatod, hogy elég veszélyes játék kerítés nélkül hagyni a kertedet. És elég veszélyes játék ugyanezt megtenni a magánéleteddel, a munkád eredményeivel, és azokkal a belső értékeiddel, amiket hosszú évek alatt felépítettél magadban, és amiket olykor nagyon nehezen leküzdhető akadályokon túljutva, kemény munkával szereztél meg.
Az történik, amit hagysz megtörténni. A Téged érő külső hatásokat a legtöbb esetben nem tudod irányítani. Mások helyett nem tudsz gondolkodni és érezni. Azokat az embereket, akiket a szülei félreneveltek, egyáltalán nem biztos, hogy Te meg tudod nevelni. Az összeset biztosan nem, de az is lehet, hogy egyikőjüket sem, bármilyen közel is áll hozzád, és bármennyi időt is töltöttetek el együtt. Változni csak az fog, aki akar változni.
Valamit viszont tehetsz, sőt, két dolgot is. Az egyik az, hogy mindenekelőtt átgondolod az elvárásaidat. Jó eséllyel van köztük fölösleges és hasznos is, azonban még ez utóbbiakat sem tudod feltétel nélkül mindenkire ráerőltetni. Jó, ha van egy határozott értékrended, de mindig emlékezz rá, hogy ez a Te értékrended, amiben nem mindenki osztozik veled.
Ekkor lép életbe a másik fontos dolog, amit érdemes megtenned: húzd meg a határaidat. Húzd meg, mert ha nem teszed meg, akkor nagyon sokat fogsz még szenvedni az életedben. Lesznek ugyanis olyanok, akik addig nyomulnak befelé a saját kis világodba, ameddig hagyod, és annyi kárt okoznak ott, amennyit Te engedsz nekik.
domino_megallit
Egyszer olvastam egy nagyon szép hasonlatot a körülményeinkről és azok életünkre gyakorolt hatásairól. Ahogy a hajó is csak akkor süllyed el a tengeren, ha léket kap és a víz bejut, a minket érő negatív hatások is csak akkor tudnak lehúzni minket, ha beengedjük azokat. Ezért nagyon fontos, hogy mindig figyelj, kit és mit engedsz be az életedbe. Aki felemel, támogat, segít haladni az utadon, azt őrizd meg nagyon, mert az ilyen ember valódi kincset jelent. Aki viszont lefelé húz és csak mérgezi a lelkedet,  azt vagy Te korlátozod, vagy senki. Akkor viszont a hajód elsüllyed.

Kifogások mindig vannak

Tudom, baromi nehéz kimondani azt a három betűt. N. E. M. Instant bűntudat-generátor. Mert ha valakinek nemet mondasz (pláne ha az illetővel bármilyen függőségi viszonyban vagy), akkor egyből szar embernek érzed magad, hiszen mások vágyait és igényeit korlátozod.
És tudod, mit? Tényleg szar ember vagy. Annak az embernek a szemében, akinek nemet mondasz, egész biztosan. Na és? Nem azért vagy itt a Földön, hogy kiszolgáld azoknak az igényeit, akik magasról tesznek a Tieidre. Nem azért születtél meg, hogy az álmaid csak álmok maradjanak, és csak a temetőt gazdagítsd majd velük. Nem azért dolgoztál meg keményen az eredményeidért, a lakhelyedért, a kertedért, az emberi kapcsolataidért, hogy illetéktelenek kiraboljanak. Nem azért építetted fel rengeteg munkával, hittel és szeretettel az erkölcsi értékrendedet, hogy mások betörjenek és sáros lábbal végiggyalogoljanak elméd otthonán.
„De ő az anyám/gyerekem/párom/barátom/főnököm! Nem tehetem meg ezt!” – mondják erre sokan az ösztönös kifogást, hogy miért nem tesznek semmit, amikor mások ártanak nekik, élősködnek rajtuk, nem tartják tiszteletben a szükségleteiket. Igen, ő az édesanyád. Vagy a gyermeked. Vagy a barátod, a főnököd, a párod, a párod  szerette, a köztiszteletben álló kitudjaki. És ugyanúgy ember, mint Te. Nincs sem fölötted, sem alattad. Egy emberi kapcsolatnak csak akkor van valódi értéke, ha a tisztelet nem egyoldalú, hanem kölcsönös.
tilos_hugyozni
Nem, nem vagy rossz ember, ha tudsz nemet mondani. Nem vagy alávaló, ha figyelmezteted azokat, akik nem veszik észre a kerted határát, besétálnak oda (vagy buldózerrel keresztülgázolnak rajta), és ha szóvá mered tenni, akkor még ők csodálkoznak, hogy „jé, ez magánterület?”. Jé, igen. És jé, Te vagy a tulajdonosa. Érdemes tudatosítanod ezt mindenkivel, akár vadidegenről, akár közeli hozzátartozódról van szó. Akár a fizikai javaidat, akár az erkölcsi értékeidet, akár a lelki békédet veszélyeztetik.
Nem kell ehhez arrogánsnak, bunkónak és lekezelőnek lenned. Lehet ezt kulturáltan, sőt, kedvesen is csinálni. Kedvesen, de határozottan. „Figyu, ez itt az én területem. Nézd csak, itt vannak a határaim. Idáig jöhetsz, és ha beljebb akarsz lépni, ahhoz az én engedélyem szükséges. És amint beléptél, tudd, hogy itt szabályok vannak, amik Rád is vonatkoznak. Én magam is betartom őket, ezért csak annak van itt helye, aki szintén betartja, és tiszteletben tartja, hogy vendégségben van nálam.”
Ahogy a fizikai otthonodban, úgy a lelki otthonodban is Te vagy a felelős a rendért és a békéért. Nem azok, akik megpróbálnak betolakodni, nem azok, akik bejönnek a nyitva hagyott ajtódon, nem azok, akik lezabálják a cseresznyédet, hanem Te, aki mindezt megengeded. Bizalmat csak annak érdemes adnod, aki a jellemével és a tetteivel kiérdemelte azt. A kertedbe pedig csak annak legyen bejárása, aki nem lopni, Téged mocskolni, vagy rombolni érkezett. Aki tisztel Téged annyira, hogy nem mérgezi meg az életedet.
Az történik, amit hagysz megtörténni. Ha Te nem húzod meg a határaidat, senki más nem fogja ezt megtenni helyetted.
Nagy köszönet Zsófinak, hogy javasolta ezt a témát. 🙂
Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!
Kocsis Gábor mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Használd fel oldal létrehozója és írója. Saját tapasztalataira építve próbál inspirálni és segíteni másokat is, megmutatva, hogy minden tapasztalatot fel tudunk használni önmagunk fejlesztésére, életünk és környezetünk jobbá tételére.

    Együtt többet tehetünk!

    Ha Te is így gondolod, csatlakozz azokhoz, akik értesülnek az új írásaimról és előadásaimról.

    Én sem szeretem a levélszemetet, tőlem sem fogsz kapni.

    Még több inspiráció:

    Ami még érdekelhet:

14 gondolat ehhez az íráshoz: “Ha nem húzod meg a határokat

  1. Kubi

    Tudom, hogy ez lelki vonatkozás, de valamiért a szexuális erőszak áldozatai jutttak eszembe, meg az áldozathibáztatás. Bár gondolom az megint más téma, maikor valaki “nem”-et mond akármire és a másik nem tartja be. Legyen az lelki vagy testi dolog. Nem mindig könnyű lelépni, de tén, hogy sokan nem teszik – már ami lelki vonatkozást illeti. Viszont amit erről ovlastama témában, emiatt kicsit sarkosnak érzem amit írsz. Igazad van. De ezzel egyidejűleg! igaz, hogy míg cska is Te magad változtathatsz és szabhatod meg az éeltfeltételeidet, a körülményeidnek is nagy ereje van, és ezeke lekicsinyelni vagy figyelmen kjvül hagyni, szerintem gondatlanság. Nem mindenkinek segít egy “szedd össze magad” motivációs szöveg, mert oka van annak, hogy miért nincsenek határai…. Ha ezeket nem ismeri fel, nem tanulja meg felállítani – mert van aki nem is tudja hogyan – akkor hiába az akarat, föl fog kenődni a falra első nekifutásra, segítség is kell a kitartáshoz.
    A másik oldal pedig… Ezzel so bajom volt, én is másokra mutatok miközben tudom hogy csak én tehetek valamit. Mert igazságtalannak érzenm, nem helyesnek, hogy ez így van. De ez csak a valóság el nem fogadása. Viszont itt is… azt gondolom szükség van egy olyan kultúra kialakítására, és az északi országok már elmozdultak efelé, ahol nem a víz alatt fuldokló határtalanokat célozzák meg, hanem a határokat átvágókat. is. Mindkettő fontos szerintem egy érdemi változáshoz. Mert bár a határáthágó tanulhat abból ha egy haártalan egyszerre felállít pár falat, de nem biztos hogy külső megerősítés nélkül magáévá teszi, lehet csak egyszeri esetnek fogja fel, sértődve elvonul. Mert kívülről ez jön: Állj ki magadért, te a pattanásos kissrác! Illetve, hogy “ez van, a suliban vannak bullyk…de talán legbévül aranyszívük van és mire felnőnek megbánják”. Ez nem helyes.

    Reply
  2. Végh Tímea

    Helló!
    Örömmel tölt el írásod olvasása, teljesen egyet értek a mondanivalójával ,nekem erre az útmutatásra néhány évvel korábban nagyon nagy szükségem lett volna, de mint tudjuk saját tapasztalat alapján könnyebb változtatni ! ez nem gondolom ,hogy önzés volna ! Időnként talán újra kell olvasni , hogy ne hagyjuk kihasználni megalázni önmagunk akár egy barátról családtagról kollégáról legyen szó!
    Ajánlani tudom azok számára is akikben még él az önzetlen szeretet segítőkészség és az a naiv hit hogy a másik ember is ugyanugy érez gondolkodik ahogy mi. Valóban meg kell húzni a határt nehéz ezt megvalósítani hozzánk közel álló emberekkel szemben és vannak olyan társaink akiknek segítség nélkül nem sikerül határt szabni , nekik ajánlom írásod leginkább, hogy használják fel !

    Reply
  3. Kati

    Tìmea a szivemből szóltál,! Megöregedtem de még mindig naivan hiszem ha én nem bántok, nem teszek másnak rosszat, igyekszem szeretettel a másik emberhez fordulni, mégis mindig megkapom a magam pofonját!

    Reply
    1. Erika

      Jó írás. .tanulságos!…..de én /mint “kukacoskodó”/mindig keresem a megoldás felőli oldalt.Mi vezette eddig el az embereket …a neveltetésükön kívül?
      Csak ez az érdekekre épült világ?!!Ami minden emberin keresztül gázol ,leépit!! Sokszor elgondolkodom korunk betegségén…vajon nem amiatt van annyi rákos megbetegedés ,mert nem a saját énünket éljük?! Álarcot hordunk egy életen át? A jelen pillanatában keressük ,azt ami egy emberileg elhivatott feladatunk lenne?
      A sok vibráló médiák csak a valóságos világodtól akarnak eltávolítani,ami csak te volnál , te lennél.

      Reply
  4. Mariann

    Kedves Gábor!

    Köszönöm szépen, hálásan köszönöm ezt az írását is!
    Nem is olyan régen nekem is a határaimat “kellett meghúznom”.
    Szívemből éreztem és tettem, ezen írás pedig pont ezt foglalja – nagyon jól – szavakba! Gratulálok hozzá!

    Reply
  5. Dóra

    Én pont egy ilyen ,,határmeghúzás” előtt állok. Köszönöm, hogy ezzel az írással rávezettél arra, hogy helyes, amire készülök. Tényleg köszönöm! 🙂

    Reply
  6. Kazár

    Remek írás, remek téma…köszönöm…annyira kisemmizettnek bántottnak éreztem magam,,,igen…a határt nem húztam meg….de…sikerült és ez most mindennél többet jelent számomra…Lelki békét ad, még akkor is, ha tegnapelőtt még azt hittem, hogy x-et vagy y-t megsértettem…szuperül működik a dolog…köszönöm…

    Reply
  7. .page.

    .klassz kis pszichológiai összefoglaló volt, köszi szépen!.

    Reply
  8. Müller Marika

    Köszönöm ezeket a hasznos gondolatokat. Én 47 évesen kezdtem el “nem”-et mondani, elég bátortalanul, tele bűntudattal. Most 63 évesen még mindig remegő lábakkal, de már ki merem mondani bűntudat nélkül. Sokkal boldogabb vagyok azóta. Megtanultam, a kapcsolat párbeszéd és nem monológ. Bizalom és tisztelet az alapja. Szerintem. Emberbaráti szeretettel üdvözöllek 🙂

    Reply
  9. dr.Fehér László Csongor

    A két véglet:a mindenben azonos szokások,és ezeket kifejező szóbeli vélekedések,és a mindenben különböző szokások,és ez ezeket megfogalmazó elvek.Minden ember és csoport pillanatában,és életívében(időbeli változásaiban) tekintve elhelyezhető a skálán.Érdekes,hogy kialakulnak azonos vélemények ,szokások,elvárások mentén csoportok.Pl.volt olyan időszak egyes helyeken,ahol a hasonló születési hajlam,és a közös nevelés/kultúra lehetővé tette a kerítés hiányát.De elég egy erjesztő mag,és ha őt nem tudja kivetni magából a csoporttudat,akkor jöhetnek a kerítések a sokféleség védelmére.Nekem az tetszik,ha egy csoport a saját kerítésén belül nem osztja tovább minikerítésekkel magát,tehát nem az egyén szintjére van leszorítva a világ,vagyis mindenki megtalálja a saját törzsét,nemzetét,amin belül nem szükséges kerítést felhúznia.

    Reply
  10. Mancika

    Kedves Gábor!

    Remek írás, éppen erre volt ma szükségem., hálásan köszönöm!
    Ez a pár mondat pedig egyszerűen zseniális:

    “Tudom, baromi nehéz kimondani azt a három betűt. N. E. M. Instant bűntudat-generátor. Mert ha valakinek nemet mondasz (pláne ha az illetővel bármilyen függőségi viszonyban vagy), akkor egyből szar embernek érzed magad, hiszen mások vágyait és igényeit korlátozod.
    És tudod, mit? Tényleg szar ember vagy. Annak az embernek a szemében, akinek nemet mondasz, egész biztosan. Na és? Nem azért vagy itt a Földön, hogy kiszolgáld azoknak az igényeit, akik magasról tesznek a Tieidre. ”

    Azt tapasztalom, hogy a határok meghúzása valóban fontos, és az tudja megtenni, aki kellő önismerettel rendelkezik. Az önismereti út pedig tele van kihívásokkal, kalandokkal, és olykor veszélyekkel. A negatív érzések megtapasztalása és elfogadása épp olyan fontos, mint a pozitívaké, és sajnos ezekbe sokszor bele kell menni, meg kell élni, el kell fogadni, hogy a jellemünk, az értékrendünk, a határaink ismerté váljanak számunkra. Ezért azt gondolom, hogy néha be kell engedni a szart is, szét kell rombol(tat)ni egy-egy virág ágyást, mert abból is tanulunk. Ez pedig nehéz, embert próbáló helyzeteket szül.

    Reply
  11. Hajni

    Dr. Fehér László Csongor álláspontját osztom, a kollektív felelősségre szeretném felhívni a figyelmet. A kerítések nem oldanak meg semmit, mert nem jelent akadályt és egy idő után oda jutunk el, hogy kell nagyobb, erősebb, stb.

    Gyerekkoromban nálunk sem volt kerítés, eltűnt néha paradicsom, dinnye, stb., de ez valahogy a tűréshatáron belül volt. Viszont, ha valaki látta, akkor kiállt a magántulajdon védelme mellett, megszólalt az ott nem lévő tulajdonos érdekében. Valahogy az embereket jobban érdekelte, hogy mi van a másikkal, mint manapság.
    Ja, és a kerékpárokon nem voltak lakatok. Mindenki letette a bolt előtt a kerékpárját, nem kellett ki- és belakatolni. Nekem gyermekként nagyon fontos volt ez az emberek között meglévő bizalom.

    És ha már a nem fizikai határokról beszélünk, hanem a saját határainkról… Most gondoljunk bele, mennyivel szebb lenne a világ, ha éppen szemtanúja vagy, hogy egy szimpatikus embertársadba “beleszáll”, beleköt a másik, és te kiállnál mellette és nem hagynád, hogy ezt tegye? Gondolj bele, ez az embertársad egyrészt tanul tőled határkezelést, másrészt ezt a hozzáállásodat át is veheti. És ez láncreakció módjára terjedne kis világunkban 🙂
    El tudod képzelni, milyen lenne egy ilyen világ, ahol nem lenne szükség sem fizikai, sem nem fizikai kerítésekre?

    Reply
  12. Királyné S . Ágnes

    Köszönöm. Épp egy olyan szituációban ért el ez az írás, amelyben nemet kellene mondani. Régen is azt kellett volna tennem, de nem tettem. Újra ide téve elém a helyzet, ameddig nem oldod meg, újra vissza kapod… ! Érzem. A bűntudat gyötör mégis, hátha megmenthetném a vállalkozást, ( a helyzetet, a kapcsolatot ) ha odaadnám azt az utolsó dolgot, amire már észérv NINCS. És mégis őrlődök. Még egyszer köszönöm, örülök, hogy valaki által megtaláltam ezt az oldalt.

    Reply
  13. Éva

    Kedves Gábor!
    Remek írás, számomra visszaigazoló értéke van.
    Nem olyan régen fogalmazódott meg bennem a következő : A szabályok keretet adnak. A keretek biztonságot, de, hogy milyen minőségű lesz az életed az attól függ kinek a szabályai szerint “játszod”.
    Nos, megvannak a szabályaim. 😊

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.