Vannak dolgok, amiken nem sokat gondolkodunk. Nem tulajdonítunk nekik nagy jelentőséget, mert beépültek a kultúránkba, életünk részévé váltak, és már egészen kis dolgoknak tűnnek. Miért számítana például egy kis késés valahonnan? Persze, kellemetlen, és egy elnézést megér, gondolhatod – de valójában sokkal többről van szó. Wass Albert útmutatásánál nehéz lenne tisztábban átadni az üzenetet.
*****
„- Idefigyelj, mondta komoran -, ha egyszer megígérted valakinek, hogy ekkor és ekkor itt vagy amott leszel, és nem vagy ott időben, csak két mentséged lehet: meghaltál, vagy olyan beteg vagy, hogy mozdulni se tudsz! Hogy nem haltál meg, azt látom. Nos, mi a betegség, hadd hívjam a doktort?!
Elmondtam neki szorongva ott a sötétben, hogy mi történt. Nagyapám szó nélkül végighallgatott. Mikor aztán kifogytam a szóból, megszólalt. Súlyos, lassú beszéddel.
– Idefigyelj, mondta. Vannak emberek ezen a földön, akik úgy dobálják ide-oda a szavakat, meg az ígéreteket, hogy azoknak semmi értékük nincsen többé. Mi, Wassok nem ezek közé tartozunk. Ha mi mondunk valamit, az áll, mint a sziklakő. Ha mi a szavunkat adjuk, azt tartjuk is, ha belepusztulunk is! Érted?
– Értem, hebegtem megrendülve.
– Dehogyis érted, csapott le reám a szava -, de elmagyarázom úgy, hogy megértsed.
aranyora
Látod itt a mellényem zsebében az aranyórát? Nagyapámtól kaptam, amikor leérettségiztem. Amikor leérettségizel, a tied lesz. Ez az óra számomra minden csecsebecsénél értékesebb. De ellophatod. Visszaadhatod, vagy megtérítheted az árát. Ellophatod valakinek a lovát, a tehenét, ökrét, vadászpuskáját. Mindenét ellophatod és visszaadhatod megint, vagy megtérítheted az árát. Csak egy valamit, ha ellopsz valakitől, nem térítheted meg soha. S ez az idő! Ha valakinek az idejét lopod, azt úgy megloptad, hogy soha jóvá nem teheted. A várakozásban eltelt időt semmi hatalom a földön nem hozhatja vissza. Nincs, eltelt, vége. Örökre elveszett, és te voltál az, aki a jóvátehetetlen veszteséget okoztad. Érted?
Értettem. Úgy megértettem, hogy attól a naptól kezdve, ha valakinek szavamat adom, hogy ekkor és ekkor itt vagy amott leszek, akkor már ott vagyok öt perccel azelőtt, még ha vénasszonyok esnek is az égből, ahogy drága jó nagyapám szokta volt mondani. Erre neveltem gyermekeimet és unokáimat is. Nem azért, mert késni neveletlenség, hanem mert több annál. Aki öt percet késik, az öt percet ellop valakinek az életéből, amit nem tehet jóvá soha.
– A megbízható embert még ellensége is tiszteli, mondta volt nagyapám -, mert a megbízható ember a társadalom sziklaköve, amire országot lehet építeni. A többi szemét, amit elfú a szél…”
*****
Azt hiszem, egyértelmű a tanítás. Már csak egyetlen gondolatot teszek hozzá: az idő elpazarlásának terhe önmagadra is vonatkozik – mert nemcsak másokat tudsz meglopni visszafordíthatatlanul, hanem saját magadat is. És a legtöbb ember ezt meg is teszi. De a halogatás csapdájában csak addig maradsz, amíg meg nem érted, hogy az egyetlen vagyonod a jelen pillanat.
Nagy köszönet Emesének, hogy figyelmembe ajánlotta Wass Albert elgondolkodtató történetét. És még egy hatalmas köszönet, hogy csodálatos hárfajátékával a békét és a szeretetet varázsolja az emberek szívébe. 🙂 Ha Te is szeretnéd érezni, hogy egy kicsit megáll az idő, akkor hallgass néhány gyönyörű dallamot Emese honlapján vagy a facebook oldalán. Engem nagyon feltöltött. 🙂

 

Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.

A hírlevél a legbiztosabb módja, hogy az elsők között értesülj az írásaimról, az előadásaimról, a workshopjaimról, a jótékonysági programjaimról és egyéb rendezvényeimről:

A "Kérem az infókat" gombra kattintással elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót

AJÁNLAT

Lelki megújulás Balin

Írásaim

Ezért nem működik a párkapcsolatod
Ha két ember szereti egymást, bármire képesek – például arra
Tovább
Mindennapi Motiváció – A ghánai tanár, akit semmi nem állíthat meg a tudás átadásában
Vannak olyan emberek, akik hisznek benne, hogy meg tudják változtatni
Tovább
Mindennapi Motiváció – Derek Redmond
A sport mindig is fontos része volt az életemnek, ezért
Tovább
Miért jó, ha elbuksz (úgyis el fogsz)
Megteszel mindent, amit csak tudsz. Küzdesz, mindent jól csinálsz és
Tovább
Mese az élet vizéről
Furcsa lények vagyunk mi, emberek. Próbáljuk megszerezni a legjobb dolgokat,
Tovább
Egy férfi gondolatai a nőkről
Kedves Hölgyek! Mit mondhatnék rólatok férfiként, ami hiteles? Mit mondhatnék,
Tovább

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

5 × egy =