Akiknek igazán hálás lehetsz

Írta: | 2017-02-06
Emberi kapcsolataink többsége nem egészen olyan, mint azt hisszük. A barátot hűségesnek gondoljuk, az üzleti partnert megbízhatónak, a családot megbonthatatlannak, a párkapcsolatot pedig olyannak, ami soha nem válik méltatlanná. Aztán koppanunk. Néha igen nagyot. Mert kiderül, hogy sok ember számára nem számít sem a közös múlt, sem a tőlünk kapott érzések, sem a bizalom, sem az erkölcs, sem az adott szó.
És tulajdonképpen igazuk is van. Tényleg. Mert ha belegondolsz, az imént felsorolt kritériumok hiába nagyon fontosak egy ép lelkű ember számára, mégis felszínes mércéi még egy őszinte kapcsolatnak is. Ennek pedig egyetlen oka van: változunk. Aki számára tegnap fontos voltál, holnap talán már nem leszel az. Aki ma megígér valamit neked, egyáltalán nem biztos, hogy valaha is teljesíti azt. Aki egyszer hálás volt azért, amit adtál neki, idővel már nem biztos, hogy ebből bármit is érezni fog. Aki korábban sokat adott neked, az lehet, hogy egy napon majd mindent elvesz.
Sötét képnek tűnik ez, tudom. Ezért fél az emberek többsége attól is, hogy bízzon valakiben, de attól is, hogy később szembenézzen vele: nem megfelelő embernek adta a bizalmát. Pedig csak az elvárásaink túl nagyok. Hűséget, odaadást, feltétel nélküli szeretetet várunk olyanoktól, akik ezt nem képesek adni. Lehet, hogy csak számunkra nem, de az is lehet, hogy senki számára sem.

Mire jó a tragédia

Életed során rengeteg emberrel kerülsz rövidebb vagy hosszabb ideig tartó, lazább vagy szorosabb kapcsolatba. Vannak köztük olyanok, akikkel egy közös ügy hozott össze, másokkal jó együtt kikapcsolódni, megint mások csak a saját hasznuk érdekében vannak veled. És persze vannak olyanok is, akik valóban szeretnek, akik számára tényleg fontos vagy, és életed egy szakaszában elkísérnek az utadon.
Azonban csak néhány, tényleg csak néhány olyan ember van, aki soha, semmilyen körülmények között sem mond le rólad, akire bármikor számíthatsz, és akinek egy pillanatig sem kérdés az, hogy akar-e melletted lenni, legfeljebb csak az, hogy Te akarod-e. Aki veled van akkor is, ha neki ebből semmilyen előnye nem származik, aki nemcsak a fényedet ismeri, hanem a legsötétebb pillanataidat is, és akit sem egy másik ember, sem külső tényezők nem tudnak meggyőzni arról, hogy ellökjön magától. Aki mindenedet elfogadja, nem csak a számára tetsző énedet.
Sokan erre azt mondják, hogy márpedig ilyen ember nem létezik. Úgy érzik, csak magukra számíthatnak, mert már rengetegszer kellett csalódniuk másokban. Hiába vártak segítséget, amikor nagyon kellett, hiába hittek az üres „szeretlek”-nek, hiába adtak újra és újra bizalmat valakinek – mert visszaélt vele. Nem egyszer, nem kétszer, hanem nagyon sokszor. És megtették ezt velük többen is, ezért a hitük megtört, és már nem akarnak újabb csalódást átélni.
padlon
Igen, tényleg többségben vannak azok, akiknek csak a számukra megfelelő körülmények között kellesz. Sokan ugranak a pénzedre, a tőled remélt előnyökre, vagy a rövidtávú jó érzésre, amit azáltal kapnak, hogy veled vannak. Tényleg sokan löknek el, amikor olyan állapotba kerül a kapcsolatotok – vagy az életed –, hogy nem könnyű melletted maradni. Mert vannak ilyen helyzetek. Van, hogy beteg leszel, van, hogy nem tudsz mit kezdeni egy lelki sérüléseddel, és van, hogy egyszerre minden összejön, Te pedig csak kétségbeesetten kapálódzol, időnként megcsapva azokat is, akik közel állnak hozzád.
A legtöbb embernek ilyenkor már nem kellesz. Elmenekül, mert veled maradni már teher. De bármennyire is fájdalmas ez, valójában egy hatalmas ajándékot is kapsz minden egyes tragikus élethelyzet által, amit át kell élned. Ez az ajándék pedig az, hogy megláthatod az emberek igazi arcát. Amikor nagyon mélyre kerülsz – akár lelkileg, akár fizikailag, akár anyagilag –, akkor derül ki igazán, hogy ki az, aki őszintén szeret. Ilyenkor derül ki, hogy kinek volt a szavai mögött valódi tartalom, és kik azok, akik csak dumáltak, amíg az érdekük azt kívánta. Ki az, aki tényleg fel akar húzni, kik azok, akik csak a látszat kedvéért nyújtják a kezüket (de úgy, hogy véletlenül se érd el), és kik azok, akik lazán leszarnak, mert már semmi előnyük nem származik abból, hogy veled vannak.
Hatalmas ajándék ez, még ha akkor éppen nem is annak éled meg. Pedig az egész hátralévő életed minősége javul – méghozzá jelentős mértékben –, ha hagyod ilyenkor letisztulni az emberi kapcsolataidat. Lesznek, akik maguktól eltűnnek az életedből, lesznek, akiket jobb, ha Te takarítasz ki onnan, és lesz néhány olyan ember is, akiről megtudod, hogy igazi kincset jelentenek.
De nemcsak a körülötted lévő emberek arcát láthatod meg, hanem a sajátodat is. Nemcsak az derül ki, hogy ki az, aki könnyen le tud mondani rólad, hanem az is, hogy ki az, akiről Te tudsz lemondani. Ki az, aki teher, és ki az, akinek a jelenléte igazán fontos számodra. Nagyon jó tükör ez – ha hajlandó vagy belenézni.

Mennyiség vagy minőség

Félünk a változástól. Ragaszkodunk a meglévőhöz, görcsösen szorítjuk olyanok kezét, akiknek csak feltételesen kellünk, és hatalmas veszteségként éljük meg minden olyan emberben való csalódásunkat, akiben korábban hittünk és megbíztunk. Pedig nem az az igazi tragédia, ha valakiről kiderül, hogy nem számíthatsz rá, hanem az, ha olyan emberek között éled le az életedet, akiktől folyton vársz valamit, amit soha nem fognak megadni neked.
Önmagában az, hogy sok barátod van, nem érdem. Rengeteg olyan ember van körülötted, akik csak a mosolyodat ismerik, de a legsötétebb pillanataidat soha nem látták, és nem is akarják látni soha. A valódi értéket nem ők jelentik az életedben, hanem az, ha van legalább egy olyan ember, akire bármikor számíthatsz. Akkor is, amikor jó veled lenni, és akkor is, amikor nem. Akkor is, amikor jól alakul az életed, és akkor is, amikor padlóra kerülsz.
kezet_megfogja
Kevés az ilyen ember, de valójában nem is kell soknak lennie. Minél idősebb leszel, egyre jobban rájössz, hogy nincs szükség sok emberre az életedben – elég, ha van néhány, aki viszont tényleg oda való. Mert elbohóckodni bárkivel lehet, még az utcán egy ismeretlennel is, és kisebb segítséget is sokaktól kaphatsz, de feltétel nélküli szeretetet csak nagyon kevesen képesek adni neked.
Ezért nem érdemes tragédiaként megélned, ha bizonyos emberekben csalódnod kell. Tévedtél, többet feltételeztél róla, mint amennyit ő adni akar neked (vagy amennyit egyáltalán adni képes), és ha jó útitársaddá nem is válhatott, jó tanítód így is lehet. Mert a csalódásaidnak is van értelme, ha kezdesz velük valamit. Lezárhatsz mérgező kapcsolatokat. Kitakaríthatod az életedből a kétszínű alakokat. Megerősödhet a kapcsolatod azzal a néhány emberrel, aki őszintén elfogad és olyannak szeret, amilyen vagy.
Emberi kapcsolataid valódi értékét életed mélypontjai mutatják meg legjobban. És bár elsőre meglepőnek tűnhet, de ennek az értéknek semmi köze ahhoz, hogy van-e a másik emberrel vér szerinti kapcsolatod, mennyi ideje ismeritek egymást, vagy hányszor találkoztatok. Ez az érték kizárólag attól az érzelmi köteléktől függ, amit szavakkal elmagyarázni nem lehet, csak érezni és megélni azon kevesekkel, akikkel ez a kapcsolódás ösztönösen megvan bennetek.
Minőség, nem mennyiség. Aki legalább valamelyest képes megközelíteni azt az elfogadást és feltétel nélküli szeretetet, amit a kutyád tud adni neked, annak fontos helye van az életedben. A többiek csak átutazók. Mert jó, ha vannak olyan emberek, akik életed egy-egy rövidebb vagy hosszabb szakaszában veled tartanak, de igazán az a néhány ember számít, aki soha nem mondana le rólad, bárhogy is alakulnak a körülmények.
Csak néhány ilyen ember van. Őket becsüld meg nagyon.
Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!
Kocsis Gábor mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Használd fel oldal létrehozója és írója. Saját tapasztalataira építve próbál inspirálni és segíteni másokat is, megmutatva, hogy minden tapasztalatot fel tudunk használni önmagunk fejlesztésére, életünk és környezetünk jobbá tételére.

    Együtt többet tehetünk!

    Ha Te is így gondolod, csatlakozz azokhoz, akik értesülnek az új írásokról!

    Én sem szeretem a levélszemetet, tőlem sem fogsz kapni.

    Még több inspiráció:

    Related Post

13 gondolat ehhez az íráshoz: “Akiknek igazán hálás lehetsz

  1. Szabóné N.Marianna

    Kedves Gábor!
    Köszönöm az írásodat.
    Nagyon igaz minden szavad. Pontosan így érzem, és tapasztaltam magam is . Valóban egy tragédia kapcsán derül ki a körülöttünk lévő emberekről a hozzánk fűződő valódi arca, jelleme. Voltak a környezetemben akiktől sok empátiát nem reméltem, azonban megdöbbentő volt számomra, némelyektől az érzéketlenség, közöny, sajnos talán még a káröröm is. Ezekre a személyekre ma már más kép nézek, gondolok. Akik pedig mellettem álltak, ápolták a lelkem, Nekik örökké hálás leszek, amíg csak élek.
    Üdvözlettel: Sz.Marianna

    Reply
  2. Balogh Zsigmondné

    Kedves Gábor,
    megint egy olyan írását olvashattam,amelynek minden szavával egyetértek.Az eddigi összes meglátását csak alátámaszthatom.Időnként elszomorít,hogy mennyivel több a felszínes,perckapcsolat,mint az értékes .De mivel minden viszonylagos,megnyugtatom magam,hogyha számomra értéktelen is,másnak megfelelhet.Ekkor megpróbálok túllépni rajta.Sohasem könnyű,s ahogy a tanítványaimnak aktív gimnáziumi tanárnőként mondtam,mindig egy kicsit belehalunk egy-egy csalódásba…
    Üdvözlettel és várva a további gondolatait:
    Balogh Zsigmondné

    Reply
  3. M.Zsófi

    Kedves Gábor, Megint remek és elgondolkodtató írást olvashattam Tőled, köszönöm!
    Nyilván ennek tükrében elgondolkodtam saját helyzetemen is… Kiléptem egy kapcsolatból, mert számomra sajnos mérgezővé vált; részben az elvárásaim, részben a másik fél feloldhatatlan korábbi sérülései miatt. Ki kellett lépnem, mert már az én lelki épségem került veszélybe. Az azóta eltelt hónapok több dolgot is megmutattak számomra: pl. hogy képes vagyok az elvárásaimat elengedni, mert tudom, hogy amit én várnék ettől a kapcsolattól / embertől / azt Ő nem képes megadni. Sajnos én nem számíthatok Rá, viszont látom, hogy Neki egyre inkább és mindennél nagyobb szüksége van valakire, akire számíthat… aki nem hagyja cserben akkor sem, amikor neki nehéz és a sötétséggel küzd. (Márpedig egyre jobban küzd.)
    Írásod kapcsán (is) felmerült – vagy újra visszatért – az a kérdés: hol van az a pont, ahol az embernek dönteni, választani kell? Hiszen alapvetően önmagamért, a saját sorsomért vagyok felelős, nem a másik emberért. Viszont ha szeretek valakit, számomra alap, hogy nem hagyom magára a nehézségek közepette.
    Mi a véleményed?
    Köszönöm és várom további nagyszerű írásaidat :).
    Üdvözlettel, Zsófi

    Reply
  4. Ilon

    Amivel nem tudok azonosulni, az a feltétel nélküli szeretet. Most mégis azt várom el a másiktól, hogy szeressen, mert kék a szemem, vagy szőke a hajam? Azért szeressen csak mert én létezem?!
    Nem azért kéne hogy szeressen, amit én tudok neki nyújtani?! A bizalmamat, a tiszteletemet, az őszinteségemet, legbelső énemet?!
    És igen vannak elvárásaink, sőt legyenek is! Mert elvárhatom, hogy a másik tiszteljen engem, mint embert, hogy ne vágjon át a palánkon. Persze, hogy vannak akik csak elveszik tőled, amit Te nyújtasz, de visszaadni nem akarnak semmit. Nos őket kell otthagyni. Mert vannak olyan elvárások ami az emberi minimum, és amiből nem szabad engedni!!! Vagyis engedhetsz, de nem biztos, hogy az hosszú távon a te egészségedet fogja szolgálni…

    Reply
  5. Virág

    Köszönöm ismét a gondolataidat! 🙂
    ” Ki az, aki tényleg fel akar húzni, kik azok , akik csak a látszat kedvéért nyújták a kezüket ( de úgy, hogy véletlenül se érd el ), és kik azok akik lazán leszarnak, mert már semmi előnyük sem származik abból, hogy veled vannak.” Az a mondat fogott meg most a legjobban. Mennyire igaz.

    Reply
  6. Erzsébet

    Élmény olvasni az írásaid!
    A szívemig ér minden szó!
    Köszönöm!

    Reply
  7. Dallos Attila

    Amit leírtál Gábor az a mai társadalmunk morálja,nem fikció, hanem a szomorú realitás! Megint totálisan szinkronban érzem magam a leírtakkal.

    Reply
  8. V. Noemi

    Kedves Gábor!

    Ezen elsírtam magamat, mert úgy érzem, hogy nagyon fontos lelki húrokat pengettél meg és valójában neked is fáj ez az egész.
    Valahol valaki szomorú, és ezt mindannyian megérezzük, mert mégiscsak egy szervezet lüktető sejtjei vagyunk. Egyének és mégis egy nagyobb közösség tagjai.
    De míg egy réten természetes az egyveleg, addig mi emberek, valahogy nem tudunk természetesek lenni, valahogy kilógunk mindebből a harmonikus “kert”-szerűségből, hiába, no, onnan száműztek bennünket…
    Viszont ha tényleg magunkat adjuk, akkor valószínűleg könnyebben peregnek szét a nem egymáshoz illők, vagy hamarabb lejön, hogy te nem az vagy, és én sem, aki együtt tud lenni…
    Ez, amit említesz, a családban üt a legjobban, ott fáj a leginkább, ott egyedül lenni a legnagyobb fájdalom, talán mert épp ott lenne “kötelező” az elviselem a másikat és elfogadom, ahogy van… De pont ott kapják a legtöbben a sérüléseket és ezért nem is alapítanak családot. Újat, minek? Próbálkozni? Hogy újabb sebek forrása legyen?
    Megbánt a barátod, barátnőd? A szomszédod? A munkatársad? A családi tapasztalat után ez már természetes…
    Vérző lelkű emberek vagyunk, csak a lélek sokszor másképp vérzik, mint a test…
    De van egy jó mondás, ami kivezet ebből a nehézségből és segít kapcsolat-takarítani: “Velem sincs minden rendben, veled sincs minden rendben, és ez így van rendben!” (Paul Watzlawick)
    Ha a méregtelenítés kell és jó a testnek, a mentálhigiéné a léleknek, a tisztulás-tisztázás a szellemnek, miért ne lenne egy jó módszer a válság az emberi kapcsolataink salaktalanításának?
    Köszönöm a vigasztaló, bátorító sorokat…sokat segítettek, mint már egy párszor.

    Reply
    1. Nagy Erzsébet

      Kedves Gábor!

      Pár hete csatlakoztam a honlapodhoz és örülök, hogy megtettem. Minden megfogalmazás, amely Tőled jön, az a színtiszta igazság. Tetszik, hogy nem prófétálsz, hanem egyszerű szavakkal az életben előforduló igazságokat írsz le, amiket nem mindig veszünk észre, különösen akkor, amikor egy dologban érzelmileg is érintettek vagyunk. Senki sem kivétel ez alól.
      Szerintem a legnehezebb felismerni azokat az embereket, akikhez érzelmi kapcsolat is fűződik – gondolok itt főleg a párkapcsolatokra -, mert itt látom a legtöbb buktatót. Ezt mondom azzal a tudattal és tapasztalattal, akinek nincs szerencséje ezen a téren. Persze tudom, hogy ez nem elsősorban a szerencse dolga, de azért mint mindenhez ehhez is kell.
      Több párkapcsolatom is volt már az életemben, ilyen, olyan, amolyan. Azt figyeltem meg, hogy azok szakítások fájnak a legjobban, amibe a legtöbb érzelmet “fektettem”. Persze ez logikusan következik a befektetésből. Ami bosszant, hogy mindig belefutok az ilyen jellegű kapcsolatba, amiről azt hiszen az elején, hogy na ez lesz az igazi és puff ez sem az lett. Mindig én vagyok az, aki megszakítom a kapcsolatot, mert olyan helyzetbe kerülök, hogy nem tudok mást tenni, bármennyire is fáj. Tudom, hogy sokkal lazábban kellene ezekhez a kapcsolatokhoz hozzáállni és mindig elkövetem azt a “hibát”, hogy ami tőlem telik mindent adok, mert csak így tudom csinálni.
      A másik dolog, amit megfigyeltem az írásaidra adott reagációkban, hogy azok az emberek, akik írnak Neked 90 %-ban nők. Talán azért, mert a nőknek nagyobb az érzelmi intelligenciájuk? Ezt nem én találtam ki, hanem egy jogász férfi által írt könyvben olvastam, melynek az a lényege, hogy a 21. század a nők évszázada. No a nagy emancipációhoz még csak ez hiányzott!

      Tisztelettel: Erzsike

      Reply
  9. Végh Tímea

    Elgondolkodtató , csak egyetérteni tudok írásod tartalmával , görbe tükör az önző érzéketlenné váló anyagias társadalmunknak ! Elszomorító és inspiráló is egyben ! Időnként érdemes át értékelni emberi kapcsolatainkat, sosem késő változtatni akár elengedésről vagy megerősítésről van szó !
    Köszönöm !

    Reply
  10. Ács Katalin

    Kedves Gábor!
    Nagyon hálás vagyok a lélek feltáró írásaidért, mert a kimondatlan szavak, a megmagyarázhatatlannak tűnő érzések új értelmet kapnak. Az önhibáztatásnak, lelkiismeret furdalásnak nincs helye akkor amikor valaki gátlástalan és tisztességtelenül viselkedik. Nagy lelkierő kell ahhoz, hogy elengedjük a kezét annak aki sokszor érdemtelenül megbántott minket, de igaz az. hogy hibásak vagyunk, mert engedjük, hogy ezt tegye velünk. Mi szabjuk meg a határokat a másik csak visszaél a lehetőséggel. Nagy kincs számunkra, hogy Te leírod és meg tudod fogalmazni, amit mi annyian érzünk. Írásaid nyomán másként látom a világot és benne önmagam, amiért végtelen köszönet jár!

    Reply
  11. Krisztina

    Köszönöm ezt az írást! Épp ebben vagyok benne, nagyot fordult az életem pár hét alatt, és küzdök. De bízom benne, hogy most fog megmutatkozni, kik is azok akik tényleg velem és mellettem vannak! És valahogy könnyű érzéseim vannak, valahogy megy minden magától…. fura de így van. Képes vagyok elengedni embereket fájdalom nélkül, mert már nem akarnak részt venni az életemben, és hálás vagyok azokért, akik kitartanak mellettem, inspirálnak, buzdítanak, és büszkék rám! Nekem ezek adnak erőt, hogy tovább menjek, és valahogy valamikor elérjem az álmaim!

    Reply
  12. Péter

    Szia!

    Egy kis erőt adott ez az írásod köszönöm!
    Karácsonykor elhunyt apum akit mindennél jobban szerettem. De sajnos kellett ez a tragédia ahhoz hogy a párom kimutassa az igazi arcát. Amikor a legmélyebben voltam és a legnagyobb segítség kellett volna tőle, megcsalt és szavakkal olyat taposott még belém, hogy azt leírni sem akarom. Szerencsére eltakarodott az életemből és bár még nagyon rossz, érzem hogy ez kellett ahhoz hogy jobb ember legyek és időben fel tudjam ismeri azokat akik sz.r emberek. Köszönöm ezt az írást neked!

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.