Vannak sötét időszakok. Olyan időszakok, amikor mások miatt, vagy akár látszólag minden ok nélkül padlóra kerülsz, és úgy érzed, képtelen vagy felállni onnan, hogy tovább haladj előre. Kedved sincsen már hozzá, mert úgy érzed, nincs miért. A sok kudarc és fájdalom hatására elvesztetted a hitedet. Bárkivel előfordulhat ez.
Miközben azonban az emberek többsége arról panaszkodik, hogy csak rossz dolgok történnek velük, sokszor észre sem veszik azokat az apró csodákat, amelyek körbeveszik őket, és amelyekben nap mint nap részesülhetnének. Erről szól a most következő rövid történet.
*****
Az eset New Yorkban történt, amikor egy indián férfi a nem indián barátjával sétált keresztül a Times Square-en. A csúcsforgalomban zsúfolásig megteltek az utcák, mindenki rohant valamerre. Az autósok nyomták a dudát, a taxisok kiabáltak, a mentőautó szirénája próbálta túlharsogni a város fülsiketítő zaját, a járókelők tolakodva igyekeztek átverekedni magukat a tömegen.
indian
Egyszer csak az indián így szólt: „Hallok egy tücsköt.”
„Tessék?!” – szólt vissza a barátja. – „Megőrültél? Ekkora zajban lehetetlen meghallani egy tücsök ciripelését.”
„Pedig teljesen biztos vagyok benne, hogy egy tücsök hangját hallottam. – felelte az indián teljes nyugalommal.
„Őrültség!” – vágta rá hitetlenkedve a barátja. Az indián azonban csak némán figyelt egy kis ideig, majd átment az út túloldalára, ahol a járda mentén néhány bokor volt. Pár pillanat múlva már meg is találta a tücsköt az egyik bokor ágai között. A barátja alig tudott megszólalni a megdöbbenéstől.
„Ez hihetetlen!” – nyögte ki végre őszinte csodálattal. – „Miféle emberfeletti képességed van Neked?!”
„Nem, dehogy.” – felelte mosolyogva az indián. – „Minden csak azon múlik, hogy mire figyelsz.”
„De ez lehetetlen!” – folytatta a barátja. – „Én soha nem hallanám meg egy tücsök ciripelését ekkora zajban!”
„Valóban.” – mondta az indián. – „Azon múlik, hogy mi a fontos számodra. Figyelj csak, megmutatom.”
Azzal elővett néhány pénzérmét a tárcájából, majd egy laza mozdulattal a földre szórta azokat. Ekkor 30 méteres körzetben hirtelen minden fej megfordult, hogy megnézze, nem az ő pénze csörrent-e a betonon.
Az indián mosolyogva barátjára nézett. „Látod? Minden azon múlik, hogy mi a fontos számodra.”
*****
Van, amikor úgy érzed, semmi jó nem történik veled, és reménytelenül próbálod túlélni a napjaidat. Ezek azok a napok, vagy akár egész életszakaszok, amikor a legnehezebb hinned az álmaidban, az embertársaidban, önmagadban, az életed értelmében. És ezek azok a napok, amikor érdemes felidézned a New York-i indián történetét, és elgondolkodnod azon, hogy valójában mire is figyelsz. Mert a lehetőségek mindig ott vannak körülötted – akár észreveszed azokat, akár nem.
Nagy köszönet Zsófinak, hogy a figyelmembe ajánlotta ezt a történetet. 🙂

 

Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.

A hírlevél a legbiztosabb módja, hogy az elsők között értesülj az írásaimról, az előadásaimról, a workshopjaimról, a jótékonysági programjaimról és egyéb rendezvényeimről:

A "Kérem az infókat" gombra kattintással elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót

AJÁNLAT

Személyes segítség

Írásaim

A tudás börtöne
Fogyasztói társadalom, információs társadalom – mindkettő mi vagyunk. És eljutottunk
Tovább
Érzelmi zsarolás – hogyan ismerd fel, és mit tegyél, ha áldozat vagy?
Vannak egyértelmű helyzetek. Elütnek egy autóval, kirúgnak a munkahelyedről, megvernek
Tovább
A bölcs és a fán rekedt ember – tanmese a hatékony segítségről
Én nem szeretem az öncélú léleksimogatást. Nem szeretem elhitetni egy
Tovább
A problémák fája
Van, hogy nem úgy alakul a napunk – vagy akár
Tovább
Miért kiabálnak egymással az emberek?
Konfliktusaink többségét azért nem tudjuk megoldani, mert indulatból próbáljuk kezelni
Tovább
A professzor és a kisbaba – egy igaz történet a prioritásokról
Valami nincs rendben a társadalmunkkal, ha a gyermekvállalás egy szülő
Tovább

13 Comments

  1. Kati

    Kedves Gábor! Mindig várom az újabb üzeneteit. Nagyon tanulságosak, feltöltenek, elgondolkoztatnak. Ez a mostani írása is tetszett. Felüdülés olvasni írásait. Nagyon várom az újabbakat. Némelyiket többször is elolvasom. Békés karácsonyt kívánok.

  2. Minden meditáció hasznos, ha nem művi. Amikor eljut az ember oda, hogy a legeslegnagyobb zajban is képes a lényeget hallani és látni, akkor elmondhatja megtalálta a belső békét, amit bizony senki onnantól nem fog tudni felborítani. Értsd jól a keresztezett lábak, jógi pózok, technikák csak a testedet lazítják, edzik, de teljesen fölöslegesek ahhoz, hogy a forrást megtaláld 🙂 A félelem a legnagyobb gát. Ha nem félsz, nincs befolyás, és még ha történik is rossz, max 1-2 nap alatt feldolgozod, megoldod, és nem évek, évtizedek alatt.
    Több hely marad az örömnek. Ja és kommunikálj az állatokkal. Megéri.

  3. Meli

    Az ilyen történetekért érdemes az oldalt figyelemmel kísérni. Jó lenne sokkal több – az ilyen segítő szándékkal megírt – építő jellegű cikk. Köszönöm .

  4. Gaálné Nagy Klára

    Elgondolkodtató, tanulságos, (személyiség fejlesztő) írások és történések. Köszönöm, edzésben tartja az elmét, akaratot mely számomra egyre inkább fontossá kezd válni.

  5. Emi

    Ezt már ismertem, de szeretem. Köszönöm. Szól ez a materialista világunkról, ahol csak a pénz hangja, ahol csak az “én ” kerül előtérbe. Másokat, más dolgokat, az életet nem vesszük észre. Elmegyünk mellettük, nem halljuk meg. Aztán csodálkozunk miért vagyunk leghangoltak, depressziósak. A természet képes meggyógyítani, legalábbis hozzájárul, kutatók bizonyítják. mint pl. a vizet hallgatni folyóparton. Néha ki kell kapcsolni, ahhoz, hogy be tudj kapcsolódni, és arra figyelj, ami fontos. Szerintem. Köszi a feltöltést.

  6. Kedves Margit,
    nagyon örülök, hogy hasznos, amit adni tudok. Köszönöm szépen a kedves szavait, és azt is, hogy olvassa az írásaimat. 🙂
    Nagyon szép napot kívánok!
    Gábor

  7. Nagyon örülők, hogy megkapom az üzeneteimben az irásait,,,,,nagyon tanulságosak,,,,,,,szivessen olvasom őket. Valóban olyan dolgokról szólnak, amit ha akarunk feltudjuk használni a minden napi életünkben,,,,,,,,,,és én is csak tanulok belőlük,,,,,,,,,,,,,az a multkori történet,,,hogy az életünk olyan mintha buszon utaznánk különösen tetszett,,,,,,,Várom további történeteit. Üdv. Margit,,,,,,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük