Na, ki lesz a nagyobb király? A vírus, aki elindult világot látni? Vagy a politikus, aki az országot megmenti? Vagy a polgár, aki ez ellen fellázad? Vagy a prédikátor, aki mindent jobban tud nálad?

Nagy a verseny. Közel akkora, mint a pánik. És miközben okosak és hülyék (vagy a másik szemszögéből nézve: hülyék és okosak) összecsapásai zajlanak, miközben a tájékozatlan emberek szélsőségek között csaponganak, miközben hírek és álhírek között kapkodjuk a fejünket, előbb-utóbb rájövünk, hogy mit is vesztettünk el igazán: a biztonságérzetünket.

Azt a cukormázzal borított hazugságmaszlagot, amiben eddig előszeretettel hemperegtünk. Akkor, amikor azt mondogattunk magunknak, hogy velünk semmi komoly nem történhet. Akkor, amikor azt hittük, hogy a természet fölött állunk. Akkor, amikor azt gondoltuk, hogy nem függünk egymástól. És akkor is, amikor nem gondoltunk bele semmibe, csak hajtottuk a mókuskereket.

És most mindez elveszett. Mert egy olyan élethelyzetbe kerültünk, amelyben még soha nem volt részünk. Az ismeretlen ellenség megérkezett. Kinek a vírus, kinek a korlátozások, kinek a különböző érdekcsoportok valamelyike, kinek az étel hiánya, kinek az orra elől az utolsó tizenöt WC-papír csomagot elhappoló szomszédja. Eddig filmen néztük, most itt van teljes valójában. Most még a legnagyobb király fejéről is lehull a korona.

A koronavírus járvány miatt kialakult helyzetnek mégis megvan az a komoly haszna, hogy egy picit elgondolkodtat(hat) mindannyiunkat. Mert a nagy bevásárlási csaták, a politikai összecsapások és az internetes mémek gyártása közben egy valami fölött nagyvonalúan elsiklottunk: a valódi ellenség bennünk van.

Miből van a várad fala?

Kilenc évvel ezelőtt majdnem meghaltam. Nem egy vírus, és nem is egy másik ember miatt. Nem tudtam, mi miatt. Akkor még nem. Fiatal, erős szervezetű sportolóként, mentálisan is képzett harcművészként, az életet szerető emberként azon a március 22-i délutánon nem arra készültem, hogy pillanatok alatt összeomlik az életem. Ha valaki akkor azt mondja nekem, hogy két óra múlva szobanövényként fogok vegetálni egy tolószékben, lazán kinevetem. Felkészületlenül ért a helyzet.

A stroke legelsőként az egészségemet rombolta le. Aztán a biztonságérzetemet. Utána pedig a hitemet tépázta meg. Félelemben élni elég szar dolog. A teher, amit cipelsz magaddal, egy idő után könnyen összeroppant. De még ha ki is bírod, akkor is szenvedsz alatta folyamatosan. Elveszi az életedet. Pontosabban Te magad veszed el magadtól az életedet.

A legfontosabb felismerés, ami a teljes felépülésemhez vezetett, így szólt: nemcsak a védő, hanem a támadó is én vagyok.

És hogy mi köze ennek ahhoz, hogy jelenleg egy koronavírus járvány járja a világot? Hogy a kép összeálljon, nézzük meg, melyek a helyzetre adott általános válaszreakciók.

A harcos típus most nagyon elemében érezheti magát. Ő az, aki minden intézkedésben, minden helyzetben, minden másik emberben a rosszindulatot keresi – és természetesen meg is találja. Harcol a világ ellen, harcol a környezete ellen, harcol a jelenlegi helyzet miatti korlátozások ellen. Számára nincs jó döntés, csak olyan, ami ellen harcolni kell.

A főokos típus most (is) saját vélt intellektuális felsőbbrendűségének teret adva kommentálja az eseményeket. Mindenkinél mindent jobban tud, mindenből (is) nagydoktorija lehetne, és egyértelmű, hogy aki másképp gondolkodik, mint ő, az hülye. Még akkor is, ha az illető ténylegesen az adott terület szakértője.

A csordakövető típusnak majdnem mindegy, mit mondasz, a kritikus gondolkodás ugyanis nem első helyen szerepel az erősségei között. Mondják elég sokan, és ő is mondani fogja. Lájkolják elég sokan, és ő is lájkolni fogja. Vagy egyszerűen csak mondd neki azt, hogy igaz, és igaznak gondolja. Ő az, akinek álhírekkel van tele a közösségi média fala. Ő a soron következő típusú emberek egyik legmegbízhatóbb eltartója.

Az opportunista típus egy ideje már lázasan dolgozik azon, hogy a válsághelyzet által szerezhető hasznát maximalizálja. Az eredményt morális határ biztosan nem korlátozza számára. Neki nem az ember számít, hanem az üzleti nyereség, amit a helyzetből kihozhat. Az hogy milyen áron, sokad rangú kérdés marad.

A leszaró típus úgy csinál, mintha mi sem történt volna. Mivel személyes érintettsége (még) nincsen a problémával kapcsolatban, ezért teljesen nyilvánvaló (számára), hogy nem is létezik a probléma. “Nincs itt semmi gáz, nem is ég a ház!” – énekelgeti a süllyedő hajón borozgatva.

Végül a körültekintő típus legfontosabb jellemzője az, hogy nem azt keresi, amit látni akar, hanem azt, ami van. Minden kérdést körüljár több oldalról is, meghallgatja az ellenvéleményeket, a saját véleményét és a döntéseit pedig aktív agytevékenységre alapozza. Ha szükség van rá, hajlandó változtatni, és a pillanatnyi kényelménél picit messzebbre is képes ellátni.

Ezek persze szélsőértékek. Nagyon sok emberben több típus jellemzői is megtalálhatók egyszerre – csak az arány nagyon nem mindegy. Mert az életünk alakulása múlik ezen. Vagy akár maga az életünk is.

Folytatod ugyanúgy?

Sokan már most nagyon várják, hogy visszakapják a régi életüket. Áldozatok, akik megbetegedtek. Vállalkozók és munkavállalók, akik egzisztenciális veszélybe kerültek. Szabadságukban korlátozott emberek, akik karanténban ücsörögnek. A változás ideje ez. Egyelőre nem a pozitív változásé, ezért érthetőnek tűnik, hogy sokan a régi életükre vágynak.

Akkor most elmondom, mi lett volna, ha a stroke után a régi életemet szerettem volna visszakapni. Most nem olvasnád, amit írok. Mert nem írnék. Könnyen lehet, hogy nem is élnék. Ha nem tanultam volna semmit abból, amit tapasztaltam, akkor teljesen hiábavaló lett volna a tapasztalatom. Akkor újra elkövettem volna ugyanazokat a hibákat, ugyanúgy görcsöltem volna, ugyanolyan kemény fejjel mentem volna neki a falnak, csak a következménye már jó eséllyel sokkal súlyosabb lett volna.

A válsághelyzet lehetőség. Lehetőség arra, hogy átgondoljuk, mit csesztünk el eddig. Tudom, Te semmit. Hiszen nem a Tiéd a vírus, nem Te tehetsz a kialakult helyzetről, semmi közöd ahhoz, hogy idáig fajultak a dolgok. Talán igazad is van. Na és? Komolyan kérdezem. Na és ha nem Te tehetsz róla, akkor mi van? Moshatod kezeidet. Szó szerint is. Akár tetszik, akár nem, részese vagy annak, ami most történik. És részese vagy annak is, amerre tartunk most közösen. Igen, közösen, mert az egyéni döntéseink kihatnak a körülöttünk élőkre is. Szar ügy.

Eddig is így volt ez, csak nem vettük észre. Megköszönhetjük a vírusnak, hogy láthatóvá tette. Most, hogy a biztonságérzetünktől elbúcsúzhatunk, most, hogy valami ismeretlent, valami veszélyeset, valami kiszámíthatatlan élethelyzetet tapasztalunk, most kénytelenek leszünk átértékelni a prioritásainkat. Aki eddig alig látta a családját, talán felismeri, hogy mit jelent együtt lenni. Aki eddig értelmetlen csatározásokat folytatott, talán megérti, hogy ezek most nagyon könnyen felerősödnek. Aki eddig biztosra vett mindent, amije volt, talán rádöbben, hogy egy pillanat alatt mindent elveszíthet.

A megoldás nem a pánik. És nem is az arrogancia. Járhattunk volna sokkal rosszabbul is, de ha most nem nézünk bele a tükörbe, akkor nem biztos, hogy később lesz már lehetőségünk erre.

Fordulópont

Mire van szükség ahhoz, hogy ez tényleg megtörténjen? Mindenekelőtt személyes felelősségvállalásra – amiben valljuk be, tud még hova fejlődni az emberek többsége. A vírus most lehetőséget mutat, hogy felismerjük: minden cselekedetünknek van következménye. Nem mindenki fogja felismerni ezt, de a válsághelyzet megoldása azokon múlik, akik igen.

Szükség van továbbá egy jó adag alázatra is. Nem megalázkodásra, hanem alázatra (sokan összekeverik a kettőt). Arra a szemléletre, hogy nem az én seggemből pottyant ki a világegyetem, hanem ugyanolyan része vagyok, mint Te. Meg Pistike. Meg a bangladesi kisgyerek, a koreai turista, a kutyám, és a szomszéd néni, aki szerinted hisztis. Meg a koronavírus is.

Természetesen szükség van legalább minimális szintű intelligenciára is – és arra, hogy lehetőleg azok szólaljanak meg, akik rendelkeznek vele. Vagy legalább legyenek hangosabbak azoknál, akiknek nem. Szükség van továbbá figyelmességre (hasznos emlékeztető: még mindig nem én vagyok a bolygó egyetlen lakója), becsületességre  (a kiskapuknak most nincs helye),  és következetességre, mert eltarthat néhány hónapig ez a helyzet, és tudod, a szokásaink határozzák meg az eredményeinket. És az életünket.

Ami még feltétlenül szükséges ebben az időszakban, az a nyugalom (még akkor is, ha fogy a WC-papír készlet), a türelem egymással, a szolgáltatókkal és önmagunkkal szemben, továbbá annak megértése, hogy hiába próbálnánk vitatkozni egymás érzéseivel. Van, aki retteg, és van, aki nem. Ettől még egyikünk sem jobb vagy rosszabb ember. Végül van még valami, ami nélkül ennek az időszaknak utólag nem sok értelme lenne: egymás munkájának, egymás létezésének, és a saját életünknek a megbecsülése.

Amire szerintem egész biztosan nem lesz szükségünk, az az ego, az arrogancia, az önzőség, az egymásra mutogatás és a kifogások. Úgyhogy ezek máris mehetnek a kukába. Mindannyiunk érdekében. A koronavírus terjed magától, de az emberi értékek nem fognak. Azok csak a személyes példánk által válnak alapelvvé, és a következetességünk által szilárdulnak meg.

Koponyacsontjaink rejtekében hatalmas érték lapul – nem kell félnünk használni azt. Mert a vírusnál sokkal nagyobb kárt okozunk akkor, ha önmagunk ellenségeivé válunk.

 

Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.

A hírlevél a legbiztosabb módja, hogy az elsők között értesülj az írásaimról, az előadásaimról, a workshopjaimról, a jótékonysági programjaimról és egyéb rendezvényeimről:

A "Kérem az infókat" gombra kattintással elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót

AJÁNLAT

Írásaim

Emberi kaméleonok – veszélyesebbek, mint hiszed
Az emberi jellem sokszínűségének megvannak a maga szépségei. Szokásaink, érdeklődési
Tovább
A kicsi hullám története
Van, hogy nem látjuk az értelmét… Annak, amit csinálunk, annak,
Tovább
Ezért nem működik a párkapcsolatod
Ha két ember szereti egymást, bármire képesek – például arra
Tovább
Hogyan legyél rendkívül jelentéktelen – Praktikus útmutató a garantált középszerűséghez
Mindenki szeretne boldog lenni. Mégis sok olyan ártatlannak tűnő, természetesnek
Tovább
Változás
Egy nagyon kedves barátom nemrég azt mondta, hogy meglepődött, amikor
Tovább
A fiú, aki sikeres akart lenni
Szeretnél boldog és sikeres életet élni? A kérdés is fölösleges,
Tovább

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük