Van egy szó, ami látszólag ártalmatlan, mégis rengeteg ember halálához vezet. Egy szó, amit sokan pajzsként tartanak maguk előtt, pedig valójában egy tőr, amit a saját szívükbe döfnek bele. Ez a szó a lehetetlen. Egy határozott vonal, amit önmaguk és az álmaik közé húznak, és aminek mentén egyre magasabb és egyre vastagabb fal épül.
Mert aki végleg elkönyveli magát vesztesnek, aki lemond arról, hogy olyan életet éljen, amilyenre a szíve mélyén vágyik, az szép lassan (bár van, aki egész gyorsan) élve eltemeti magát. Az csak túléli a napjait, de túl sok értelmét ő maga sem látja az életének. Már ha ezt annak lehet nevezni.
Mindennapi_MotivacioPedig lehet ezt máshogy is csinálni. Lehet úgy is élni, hogy az akadályokat nem tragédiának, hanem egyszerűen csak megoldandó feladatnak tekintjük. Mint az a 30 éves fiatalember, akinek régi álma volt, hogy autóversenyző lehessen.
Bartosz Ostalowski nem is tudta máshogy elképzelni az életét, mint a volán mögött. 2006-ban azonban az akkor 20 éves lengyel sráccal olyan dolog történt, ami úgy tűnt, végleg megöli az álmait – és kis híján őt magát is.
Egy tragikus motorbalesetben Bartosz elvesztette mindkét karját, és az is kérdéses volt, hogy valaha képes lesz legalább valamilyen szinten elfogadható életet élni – vezetésről viszont ezek után álmodni sem merne szinte senki. Szinte. Mert Bartosz ezt máshogy gondolta.
Bartosz_Ostalowski_1
Ő nem volt hajlandó lemondani a céljáról, még akkor sem, ha úgy tűnt, lehetetlen megvalósítania azt. Felépülése után elkezdett kitartóan gyakorolni, és kudarcokkal, akadályokkal, félelmekkel nem törődve folytatta a gyakorlást 3 éven keresztül. Igen, ez a fiatalember a lábával vezet, méghozzá hagyományos kormányt tekerve, és egy speciális váltónak köszönhetően a vállával vált sebességet.
Bartosz_Ostalowski_2
Azt gondolom sejted Te is, hogy az autóversenyzésben nincsen „kar nélküli” kategória. Bartosz az első olyan ember a világon, aki lábbal vezetve kapott profi versenyzői engedélyt. Az elmúlt évek során részt vett a Lengyel Bajnokságon, valamint az Európa-bajnokságon is, és kiválóan teljesített mindegyik versenyen.
De nem állt meg itt: újabb kihívásokat keresve a drifting felé vette az irányt. Az autósport ezen ágának a lényege, hogy az autót folyamatosan csúsztatva kell végigmenni a pályán úgy, hogy lehetőleg egy centimétert se haladjon egyenesen. Mindezt megcsinálni alapból is rendkívüli figyelmet és vezetési technikát igényel, karok nélkül azonban elképesztő teljesítmény.  Érdemes megnézni, hogyan csinálja.

Bartosz Ostalowski története egy nagyon fontos dologra emlékeztet mindannyiunkat. Amint felismered, hogy valójában nincsenek problémák, csak megoldandó feladatok, rájössz, hogy minden feladatnak van megoldása is – és csak elhatározás kérdése, hogy megoldod-e. Mert ha valami igazán fontos számodra, akkor megtalálod a módját, hogy elérd azt, bármilyen körülmények közé kerültél is. Minden más csak üres kifogás.
Bartosz_Ostalowski_3
(h/t: mirror, targi)
Van egy szó, amit sokan őrizgetnek még a fejükben, de vannak, akik már kitörölték onnan. Ez a szó a lehetetlen.
Nagy köszönet Zolinak, hogy felhívta a figyelmemet Bartosz történetére. 🙂

 

Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.

A hírlevél a legbiztosabb módja, hogy az elsők között értesülj az írásaimról, az előadásaimról, a workshopjaimról, a jótékonysági programjaimról és egyéb rendezvényeimről:

A "Kérem az infókat" gombra kattintással elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót

AJÁNLAT

Személyes segítség

Írásaim

Mindennapi Motiváció – a lány, aki őszintén felvállalta önmagát
Egy olyan társadalomban, ahol az emberek jelentős része kifelé tökéletesnek
Tovább
Mindennapi Motiváció – Glenn Cunningham
1916 februárjában járunk. Egy 8 éves kisfiú 13 éves bátyjával
Tovább
A favágóverseny – avagy a hatékony munka illúziója
Mindenki elfoglalt. Te is rohansz, keményen dolgozol, kimerült vagy, és
Tovább
Szép a házad – de miért rohad?
Rengeteg energiát fektetünk abba, hogy a külvilág számára tökéletes képet
Tovább
Mindennapi Motiváció – A nagymama, aki megmentette egy rendőr életét
Túl kicsik vagyunk mi ahhoz, hogy megváltoztassuk a világot. Igaz?
Tovább
A nagypapa és a fatál
Egy másik emberrel való együttélés nem minden pillanatban a felhőtlen
Tovább

One Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük