Válogasd meg a csatáidat! – írtam nemrég mindazoknak, akik komolyan veszik a céljaikat, de még túl sok fölösleges konfliktust és problémát vállalnak fel. Ezen problémák közül az egyik – és könnyen lehet, hogy az egyik legnagyobb – a negatív emberek kezelése. Írtam már arról is, hogy érdemes megfigyelni ezt az embertípust is, mert tőlük is rengeteg mindent tanulhatunk.
De valljuk be: nem mindig akarunk tanulni. Sokszor egyszerűen csak meg akarunk szabadulni tőlük, mert rohadt idegesítőek. De ez nem megy mindig könnyen. Sőt, általában nagyon nehéz levakarni az ilyen vérszívókat, és hiába is próbálsz racionálisan érvelni, nem fogod tudni meggyőzni őket. Ha pedig szabadjára engeded az indulataidat, annak sem szokott pozitív végkifejlete lenni. Akkor mégis hogyan kezeld a negatív embereket?
Ez az útmutató nem minden esetben alkalmazható. Van, amikor jogos kritika ér; ezt Neked kell átgondolnod. Sok ember azonban egyszerűen csak azért kritizál másokat, és azért próbálja mások lelkesedését letörni, mert ezzel önmagát próbálja igazolni. Neki nem sikerült elérnie semmi komoly eredményt az életében, ezért másnak se sikerüljön már…


Nézzük meg, mit tudsz kezdeni az ilyen kártevőkkel.

Készülj fel!

Győzelmet aratni az a hadsereg fog, amelyik először győz és csak azután keresi a harcot; vereség pedig arra a hadseregre vár, amelyik először harcol és csak azután keresi a győzelmet.” – írja Szun-ce a Hadviselés törvényei című stratégiai alapművében. Nemcsak háborúra igaz ez, hanem minden komoly kihívásra, mellyel életed során találkozol. Ne várd, hogy győztesként kerülj ki bármilyen megmérettetésből, ha felkészületlenül érkezel.

De hogyan tudsz felkészülni a kötekedő trollokra, nyavalygó kishitűekre, mások álmait letörni próbáló emberi kudarcokra? Az alapvető probléma az, hogy az ilyen emberektől érkező támadások az érzelmeidre hatnak. Méghozzá általában a legmélyebb érzéseidet érintik – a vágyaidat, félelmeidet, kételyeidet, reményeidet. Nagyon szeretnéd elérni a célodat, de van még benned bizonytalanság is, amire azonnal lecsap az, aki saját életének kudarcát mások visszarántásával próbálja kompenzálni.
Mint minden fontos csatát, ezt is jó stratégiával tudod csak megnyerni. A stratégia pedig jelen esetben a fokozatosság elvére épül, amit még a csata előtt, nyugodt pillanatokban kell elkezdened alkalmazni. Használj ki minden lehetőséget, hogy gyakorolj. Kezdd egészen kis bosszantó apróságokkal: kitört a ceruzád hegye, nem ért veled egyet a párod abban, hogy kifelé vagy befelé álljon a WC-papír, vagy valaki bunkó hangnemben szól be valami jelentéktelen dologért. Belefér az életedbe, hogy ilyeneken idegeskedj? Megéri ilyen apróság miatt hurcolnod a rossz érzést, a neheztelés terhét, vagy megéri kielégíteni az igazságérzetedet és visszavágni?
Gondold végig, miért vagy itt a Földön, és hogy beleférnek-e ezek az apró hülyeségek az életedbe. Ha tudatosítod magadban, hogy mik az igazán fontos dolgok az életedben, akkor a bosszantó apróságok fölött egyszerűen átlépsz. És ha tovább gyakorolsz, akkor egyre több és egyre nagyobb dolgot tudsz majd így elhagyni, mert rájössz: erre a teherre nincs szükséged.
És még valami: tanulj meg meditálni. Ahogy mondtam, a gyakorlást nyugodt időszakban tudod csak elkezdeni, ehhez pedig meg kell tanulnod teljesen ellazulni. Eleinte nehezen fog menni, de egy idő után egy pillanat alatt képes leszel kikapcsolni a külvilágot. Ez is csak gyakorlás kérdése. Íme egy rövid, de nagyon jó útmutató:

Válts terepet!

Rendben, megtanultad lenyugtatni magad, amikor előtörnek az indulatok. Sokszor már ez is elég ahhoz, hogy gyorsan lepattintsd magadról a negatív embereket. Nem reagálsz a méregre, amit beléd fecskendeznek, ezért keresnek valaki mást – egy könnyebb prédát. De nem mindig van ez így. Amikor az élősködő életmód kitartással párosul, akkor nehéz levakarni magadról azt, aki a véredet próbálja szívni. Ilyenkor a nyugalom megőrzése mellett más módszerekre is szükséged lesz.
Az első és legfontosabb lépés, hogy válts terepet: zökkentsd ki a gondolatmenetéből, mert az neki hazai pálya, ahol jól érzi magát. Ne menj bele fölösleges vitába, ne is arra reagálj, amit mond (például ha beszól Neked valamiért, engedd el a füled mellett), hanem tereld más irányba a beszélgetést. Nem élesen más irányba – mert azt észreveszi és megpróbál erőszakkal visszarángatni –, hanem csak finoman terelgesd.
Magam is tapasztaltam, és számtalan olyan esetről is tudok, amikor valakinek egy stroke-kal, vagy hasonlóan komoly egészségügyi problémával kell megküzdenie, de mintha ez nem lenne elég számára, a környezetében ott vannak azok, akik visszahúzzák – betegtársak, szakemberek, laikus „hozzáértők”, vagy akár a kétségbeesett szerettei. És aki könnyen befolyásolható, azt vissza is rántják azok, akik nem hisznek a felépülésében.
Ha a kishitű ember szemében túlzottan ambiciózus a célod – legyen az felépülés, karrier, vagy a személyes álmod megvalósítása –, akkor élő céltábla vagy. Ilyenkor a legjobb stratégia az, ha szép finoman terepet váltasz és kérdezel valamit a kedvenc témájáról: önmagáról. Ha például azt magyarázza Neked, miért nem fogsz tudni már soha többé sportolni, legfeljebb csak bottal sétálni, akkor kérdezd meg tőle, merrefelé szokott sétálni. Érted a lényeget.

Mosolyogj!

Most lépünk egy következő szintet. Nem kell, hogy szenvedés legyen a negatív emberekkel való interakció. Nem kell görcsben álló gyomorral folyamatosan azon agyalnod, mikor fejeződik már be ez a beszélgetés. Itt van előtted a kártevő, hozd ki a helyzetből a legtöbbet és tedd élvezetessé a beszélgetést!
Ez hülye, hogy ilyen tanácsot ad? Hogyan tudnám élvezni, mikor éppen valaki az idegrendszerem tűrőképességét teszteli? – gondolhatod most, és nincs is ezzel baj, gondolj, amit szeretnél. És pont erről van szó: Te döntöd el, mit szeretnél gondolni, nemcsak rólam és a tanácsomról, hanem arról az emberről is, aki éppen magával akar rántani a mélybe a kicsinyes szövegeivel.
És ha már Te döntöd el, hogy mit gondolsz róla, akkor miért ne lehetne ez valami vicces? Keress valamit rajta, amin mosolyogni tudsz – milyen hülyén tartja a száját, amikor éppen nyavalyog, milyen idétlenül áll a kilógó hajtincse, vagy épp milyen vicces, ahogy kétségbeesetten próbálja újra és újra ugyanazokat a szófordulatokat hajtogatni.
Mindegy, mit találsz, csak mosolyogj. Amikor ő éppen teljes komolysággal élete fő tevékenységét űzi, vagyis próbálja önmagát igazolva mások életét is szánalmassá tenni, akkor Te csak mosolyogsz. Valami egészen nem odaillő mosoly ez, amivel nem fog tudni mit kezdeni. Egyáltalán nem baj az sem, ha teljesen hülyének néz; legalább hamarabb megszabadulsz tőle.
vicces_talalkozas

Figyelj!

Bár a mosolygás a legjobb dolog, amit tehetsz, ez nem mindig fog sikerülni. Főleg akkor nem, ha még nem tudod jól kezelni az érzelmeidre ható komolyabb támadásokat. Vagy egyszerűen csak tényleg nem találsz semmi vicceset a helyzetben, illetve a másik emberben. Ilyenkor csak figyelj!
Figyelj meg apró részleteket vérszívó barátunkon, az arckifejezésén, a ruháján, vagy akár a körülötted lévő tárgyakon – a falon, az asztalon, vagy bármi máson. A lényeg, hogy irányítsd át az agyadat az érzelmi megterhelésről egy egészen más tevékenységre, aminek semmi köze a Téged ért verbális támadáshoz. Teljesen mindegy, mit nézel ki magadnak, mit figyelsz meg részletesen, a cél csak annyi, hogy ne add át magadat az indulataidnak.
Nem is kell tudnod, miről beszél a másik. Sőt, kifejezetten jó, ha nem követed végig a gondolatmenetét, mert az úgyis csak káros lenne számodra. Lépj be a gondolataiddal egy másik világba – egy világba, ami teljesen független attól az üres szövegeléstől, amit éppen a füleiddel hallasz. Egy világba, ahol csak Te vagy, meg a végtelen részletek, melyeket most megfigyelhetsz és megcsodálhatsz.

Magyarázd meg!

Ha komoly érzelmi terhet jelent számodra a másik ember aknamunkája, akkor hosszútávon is kezdened kell valamit a történtekkel. Ne cipelj fölösleges terhet magaddal! Ahhoz, hogy minél hamarabb le tudd zárni a történetet magadban, magyarázatot kell találnod.
Igen, magyarázd meg a másik ember viselkedését – de ne neki, hanem önmagadnak. Ha neki teszed, azzal csak újabb feszültséget generálsz, amire semmi szükséged nincsen. Ráadásul eredménye sem lenne, mert akinek az a legfontosabb tevékenysége a saját életében, hogy másokéval foglalkozzon, az kifejezetten vágyik az ellenkezésre. Így ugyanis pont azt a szánalmas tevékenységét folytathatja tovább, ami értelmet ad kicsinyes életének.
Tehát a magyarázat önmagadnak szól. Elemezd, próbáld megérteni, mit miért csinál, és állíts össze egy minél teljesebb képet magadban. Ha már tudod, hogy miért süllyedt olyan erkölcsi mélységekbe, hogy mások álmait próbálja meg lerombolni, akkor erejét veszti minden próbálkozása. Hiszen megértetted, hogy miért teszi, és azt is tudod, hogy Neked ehhez semmi közöd nincsen. Ez Tőled teljesen független dolog.
Ha pedig nem találod meg az okát, és nem is tudod túltenni magad a Téged ért támadáson, akkor találj ki valami magyarázatot Te magad. Bemesélhetsz magadnak bármilyen történetet, ami segít. Szegény, azért ilyen kis semmirekellő vérszívó, mert általános iskolában bepisilt a matek órán és mindenki kinevette, amit máig nem tudott feldolgozni. Vagy azért vált ilyen rakás szerencsétlenséggé, mert a mezei futóversenyen menet közben lecsúszott a nadrágja, ezért most mindenkin bosszút akar állni, aki bármilyen célért is küzd.
Teljesen mindegy, mit találsz ki, a lényeg, hogy indokold meg, miért ilyen, aztán lépj tovább és ne foglalkozz többet a véleményével. Hiszen azért mondja ezt, mert [itt a magyarázatod helye]

Zárd ki!

Végül jöjjön egy radikális, de hatásos módszer. Lehet, hogy egyelőre még túl nehéz kezelned a helyzetet. Az elején vagy ennek az útnak – most még nem tudod alkalmazni a fenti módszerek egyikét sem. Időbe telik, míg megtanulod tudatosan irányítani az agyadat, pozitív tartalommal megtölteni azt, és kizárni minden mást, ami fölösleges.
De ez a vérszívókat nem érdekli. Ők jönnek akkor is, ha Te még nem állsz készen. Sőt, akkor jönnek igazán, mert megérzik, hogy védtelen vagy. De amíg nem tudod megfelelően kezelni az ilyen helyzeteket, addig is tenned kell valamit a mentális egészséged és a világbéke érdekében. És mivel nem várhatod meg, hogy kialakuljon a konfliktus, ezért egyetlen dolgot tehetsz (és ezt meg is kell tenned minél előbb): zárd ki az életedből azt, aki nem oda való.
Ha kórházi szobatársadról van szó, próbálj meg átkerülni máshová. Ha a munkahelyeden élősködik valaki rajtad, akkor beszéld meg a főnököddel, hogy így nem tudsz hatékonyan dolgozni. Ha szakmai tanácsadó akadályoz a céljaidban, keress másik szakembert, aki inspirál. Ha a szűk családi vagy baráti környezetedben van ilyen ember, akkor vagy talán a legnehezebb helyzetben. De akkor sem hagyhatod, hogy letörjék a szárnyaidat. Ha a környezeted lehúz, és nem felemel, akkor rossz környezetben vagy.
Amíg nem tudod higgadtan, mosolyogva kezelni a kishitűek, irigyek, vérszívók és unatkozó trollok támadásait, addig marad a radikális megoldás: zárd ki őket teljesen az életedből.
Remélem, hogy nem üres kézzel mész tovább az utadra, és tudtam adni valamit, amit hasznosíthatsz a mindennapokban. Sajnos sokszor van szükség rá, mert élősködőkből soha nincs hiány. Alkalmazd a fenti módszereket, és ne feledd a legfontosabb szabályt: amint ilyen emberrel találkozol, válts! Változtass a témán, tereld el a gondolataidat, vagy ha máshogy nem megy, zárd ki teljesen az életedből. Soha ne etesd a véredre éhezőt!
Te melyik módszert próbáltad már ezek közül, vagy mivel egészítenéd ki a fentieket?

 

Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.

A hírlevél a legbiztosabb módja, hogy az elsők között értesülj az írásaimról, az előadásaimról, a workshopjaimról, a jótékonysági programjaimról és egyéb rendezvényeimről:

A "Kérem az infókat" gombra kattintással elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót

AJÁNLAT

Írásaim

Sokan vannak olyanok, akik félnek változtatni. Félnek kilógni a sorból,
Tovább
Korábban írtam a motiváció szerepéről, a külső és belső motiváció
Tovább
Mindannyian tudjuk, mi a helyes. Határozott véleményt formálunk a világ
Tovább
Az élet nem mindig igazságos. Sőt, általában nem az. És
Tovább
Minden kornak megvan a maga tragédiája. A miénk elég abszurdra
Tovább
Van, hogy rossz napod van. Valakinek minden napja az, de
Tovább

19 Comments

  1. Averill

    De jó írás! Húsz éve ha valaki ezt így leírja, elmondja… akkor még iskolába jártam, ahol akad mindig pár vérszívó. Tényleg, mi a helyzet azokkal, akik még nem nagykorúak és mondjuk olyan a helyzetük, ahol csak az utolsó tanács, a teljes kizárás vezet eredményre, de ebben nem partnerek sem a szülők, sem a tanárok? Szerencsés voltam, nekem azok voltak, iskolát válthattam, de nem mindenkinek van ilyen lehetősége.

  2. Tóth Edina

    Rám sajnos rámkattant egy soponi pszichiáternő, aki a betegeit betegíti, csak azért, hogy a gyógyszergyártól is felmarkolja a pénzt és a paciensétől is! 2 éve próbálok megszabadulni tőle, tönreteszi az életem, se családom, se barátaim. s brátom, ha valakibe beleszeretek, rámküldi a gyülöletet és a férfira is! Egy igazi pszichopata, aki magáért nem tesz semmit!

  3. Köszönöm szépen Edit, nagyon örülök, hogy hasznos volt. 🙂 Teljes mértékben egyetértek az apró lépésekkel kapcsolatban is, és abban is, hogy érdemes időnként önreflexiót tartanunk, mert bármelyikünk válhat vérszívóvá, ha nem figyel.

  4. Hamar Edit

    Nagyon jó írás, köszönöm! Apró lépésekben kell kezdeni a gyakorlást, és nem szabad feladni! Viszont magunkra legalább annyira figyeljünk, hogy ne vegyük át és ne vigyük tovább a “vérszívást”! 🙂

  5. Morvai Pali

    Hellò, Én is sokáig agyaltam azon hogy szótlanul hadjam vagy visszaszólja,, szerencsére megkaptam a választ, sajnos a munkahelyemen van egy igazán seggfej ember aki mindig keresi az okot és lehetőséget hogy belém kössön, amikor ezt alkalmazom sokszor nem értik hogy miért nem vágok vissza és azt hiszik beszari alak vagyok, nem tudják elhinni hogy nem foglalkoztat a kötekedése az illetőnek ami sokszor nagyon durva..

    Köszi a cikket. Rendkívűl hasznos.
    Üdv.

  6. Gaál Judit

    Nekem az a nehezebb, hogy elõbb reagál a testem (gyomor összerándul), mint ahogy az agyam felmérné vagy tudatositanám a helyzetet. Lelkes olvasód és tanácsaid megvalósítója vwgyok. Köszönettel. Judit

  7. Erika

    Szia Gábor!
    Nekem kb 1 évembe került, hogy megtanultam kezelni ezt a viselkedést mástól. Elég fájdalmas volt! Mikor már azt hittem, rendben vagyunk, téma lezárva, előjött egy olyan szituációval, mintha kést mártott volna a szívembe, sokáig meg tudott lepni, hogy mi minden volt a tarsolyában…
    Aztán a pozitív doppingolás magam irányába olyan jól sikerült, hogy gyakran azt sem tudtam merre fussak, elkapott a nevetés:-D
    Ma már érzelem mentesen kezelem az ilyen és ehhez hasonló hozzáállást, sőt kiállok magamért:-)
    Köszönöm ezt az írást is, mindegyikben van valami, ami elgondolkodtat.
    Üdvözlettel: Erika

  8. Az egész életünk egy tanulási folyamat. 🙂 Nem baj, ha még nem megy tökéletesen, néha én is észreveszem magamon, hogy fölöslegesen generáltam magamnak problémát. A lényeg, hogy tudod az irányt, és egyre gyakrabban eszedbe jut, hogy ki és mi a fontos az életedben, a többieket pedig egyre jobban megtanulod kizárni az életedből.

  9. rómaikömény

    teljesen igazad van. én is így csináltam. kizártam, aki nem oda való. akkor is, ha sokan azt mondják (vérszívók persze): jaj hogy lehetsz ilyen, hiszen a család. a stb…De tényleg nem állok még készen. lehet, hogy sose fogok. belefér. van, akit már tudok kezelni mondjuk 90%-ban. múltkor elképzeltem, a halálos ágyamon kittől szeretnék elköszönni. férjem, lányom. a többi mehet a levesbe, ha lehúz.

  10. Szia Anikó,
    nagyon örülök, hogy hasznos volt az írásom. 🙂 Van, hogy az a legjobb stratégia, ha nem reagálsz semmit, de olyan is van, akit érdemes egyszer (és mindenkorra) helyre tenni. Ez mindig személyfüggő, de egy kis gyakorlással felismerhető, hogy melyik típusú vérszívót hogyan tudod a leghatékonyabban kezelni. A véletlenekben pedig én sem hiszek. 🙂
    Legyen szép napod!
    Gábor

  11. Anikó

    Szia. Mindig mondom, nincsenek véletlenek 🙂 Ma éppen azon gondolkodtam hogyan reagáljak, vagyis nem reagáltam sehogy, csak azon gondolkodtam szónélkül hagyjam-e a továbbiakban is a dolgot. Erre ezzel az írással találkozom elsőnek. Köszönöm, megkaptam a választ és rádöbbentett egy-két dologra. 🙂
    Anikó

  12. Kedves Zsolt, nagyon szívesen, örülök, hogy hasznos volt. 🙂 Eleinte tényleg nem könnyű kezelni az ilyen embereket, de gyakorlással egyre jobban megy. Gyakorlásra pedig bőven van lehetőség. 🙂

  13. Zsolt

    Kedves Gábor!

    Nagyon köszönöm a cikked! Megnyugtató és abszolút hasznos szavak! Igyekszem alkalmazni, nem könnyű…

  14. Nagyon örülök, hogy tetszett, és hogy találtál benne hasznosítható ötleteket. Nagyon sok sikert hozzá! 🙂 Javítottam a videó linket, Neked is köszönöm, hogy szóltál. Remélem az is hasznos lesz. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük