Kutyák. Emberek. A legnagyobb különbség a lábak számán kívül talán az, hogy az emberek (általában) kicsit okosabbak, míg a kutyák sokkal bölcsebbek. De sok a párhuzam is. Jóval több, mint amennyit elsőre az emberek többsége észrevesz.
Van például egy érdekes jelenség, amit valószínűleg Te is tapasztaltál már. Mész az utcán, és közel kerülsz egy gazdájával sétáló kutyához. A kutya pici, pórázon van, és váratlanul lépsz be a látóterébe. Megijed. A póráz megfeszül, és csak a gazda jelentős erőfölényének köszönhető, hogy a kis eb nem a bokádat csócsálja már hevesen. Marad az agresszív ugatás, és a póráz másik végén lévő gazda által irányított repülés pár méterrel odébb, biztonságos távolságra a lábadtól.
Nagy kutyával ritkán fordul ez elő. Persze nevelés kérdése is, de a méretnek is fontos szerepe van ebben. Nagy kutyát nehezebb megijeszteni. Ő nem fél, vagy nem fél annyira az embertől, mint egy pici. Ő érzi a fizikai erejét. Magabiztos. Nem azért bátor, mert vele van a gazdája, hanem azért, mert tudja: erőfölényben van. Megtanult engedelmeskedni egy önmagát erősebbnek mutató emberszabásúnak, de nem ijed meg olyan könnyen egy kétlábútól. Ezért nem is olyan heves, mint pici fajtársai, amikor hirtelen a semmiből az élete egyik mellékszereplőjévé válsz.
Minél kisebb, annál jobban ugat. Kutya. Ember. A kutya testileg, az ember lelkileg.
Egyszerű pszichológia
Talán sejted már, hogy milyen célt szolgál a fenti példa. Bár nagyon szeretem a kutyákat, és rengeteget tudunk tanulni tőlük, nem róluk lesz most szó. Hanem az emberekről. Az emberekről, akik gyakorlatilag ugyanazokat a viselkedési mintákat követik, mint bármely másik állat, ha érzelmekről és ösztönökről van szó.
Amikor agresszióval találkozol, jó eséllyel érzed erősnek az agresszort, magadat pedig gyengének. És mit teszel ilyenkor? Hogyan reagálsz, amikor valaki ordítozik veled, vagy más módon próbál keresztülgázolni a lelki világodon? Menekülsz vagy visszatámadsz. Mintha a hangerő növelésével, vagy az indulatok szabadjára engedésével valaha bármi is megoldódott volna. Persze, látszólag le lehet győzni valakit túlordítással, vagy az agresszió agresszióval történő elnyomásával, de az ilyen harcoknak mindig két vesztese van. A lelki békéről lemondani legalább olyan súlyos veszteséget jelent, mint egy indulatalapú csatában alulmaradni. És ezt a veszteséget nem pótolja még az esetleges győzelem által hozott (kár)öröm íze sem.
Ahhoz, hogy egy Téged ért támadásra az ösztönös reakció helyett valami produktív, számodra lelkileg nem megterhelő választ tudj adni, érdemes megértened valamit. Pontosabban valakit: magát a támadót. Miért csinálja vajon? Miért próbálja erőszakkal lenyomni a torkodon a saját véleményét, akaratát, világképét, igazságát?
Tényleg, miért? Miért nem mondja el békésen, hogy nem ért veled egyet? Miért kell ehhez kiabálni? Miért nem a köztetek lévő fizikai távolságnak megfelelő hangerőt alkalmaz? Miért nem sorakoztatja fel az észérveit? Talán mert olyan nincs neki. De még ha van is, akkor sem érzi stabilnak azokat. És önmagát sem. Pici kutya ő. Pici kutya, aki fél, és ezért ugat. Ezért támad rád olyan hevesen.
Ami ilyenkor történik, az nem más, mint ösztönös túlkompenzáció. Egy evolúciós szempontból hasznos túlélési taktika többnyire nem tudatos alkalmazása egy teljesen értelmetlen konfliktus létrehozására vagy elmélyítésére. Mondom egyszerűbben: azért seggfej veled valaki, mert gyenge és nem gondolkodik. Gyenge, hiszen képtelen mentális otthonod ajtaján udvariasan bekopogva belépni, ezért megpróbál ajtót betörve rád rontani. És nem gondolkodik, hiszen ha megtenné, rájönne, hogy éppen a pici kutya szerepében tevékenykedik.
Ami az evolúciós hátterű viselkedési mintát illeti, ez egyáltalán nem ritka a természetben. Sőt, vannak olyan állatfajok, amelyek kifejezetten erre építik túlélési stratégiájukat. Talán láttál már galléros gyíkot, aki veszélyben érzi magát. Mit csinál ilyenkor? Kifeszíti szélesre a gallérját, mert nagyobbnak akar látszani. Ezt a vizuális élményt tovább fokozza sziszegéssel és farokcsapkodással, hogy minél hatékonyabban meggyőzze ellenfelét: ő az erősebb. Pontosan ezt csinálják az emberek is.
Aki gyengének érzi magát, az megpróbál erősebbnek tűnni. Aki bizonytalan a saját igazának erejében, az erőszakkal próbálja a másik embert meggyőzni. Vagy legyőzni. Sokszor mindegy is számára, hogy a kettő közül melyik legyen a végeredmény, csak győzzön valahogy. Bárhogy.
De ahogy a gyík sem válik erősebbé a gallérja által, úgy az ember sem lesz több az indulata által. Csak sokak számára annak látszik.
Neked is van feladatod
„Oké, – mondhatod most tanácstalanul – megértettem, hogy a másik miért pattog, de mit tudok én kezdeni vele? És miért érzem magam egy senkinek, amikor ordítozik velem?”
Itt kezdődik a Te feladatod. Persze csak akkor, ha tényleg akarsz változtatni. Mert sokan inkább beleragadnak a kényelmes megaláztatásba, mintsem hogy felvállalják a felelősséget saját életük irányításáért, szembemenjenek azokkal, akik el akarják nyomni őket, és ne másokra mutogassanak, ha az életükben valami nem úgy alakul, ahogy azt elképzelték.
Ha tényleg szeretnél kilépni az áldozatszerepből, akkor az első lépés az, hogy fogadd be, amit a másik embertől kapsz. Igen, tudom, hogy ez a gondolat most elég értelmetlennek tűnik hirtelen, hiszen sokaktól hallottad már, hogy ne foglalkozz azokkal, akik idiótán viselkednek veled, és én magam is írtam már arról, hogy hogyan tudsz hatékonyan leszarni számodra káros dolgokat. Azonban csak akkor tudsz teljes lelki békével elengedni bármit is, ha megérted és elfogadod, hogy az nem hozzád tartozik. Ez az elfogadás pedig jóval könnyebben megy, ha megismered a másik ember cselekedetei mögötti motivációt, valamint saját sebezhetőségednek okát is.
És itt nyer értelmet az, amit az imént mondtam: fogadd be teljesen azt, amit a másik embertől kapsz. Aztán majd eldöntöd, hogy az illető az életed része maradjon-e, vagy végleg kizárod őt belőle, de először fogadd be azt, amit ad. „De hát eddig is ezt tettem, ezért okozott ennyi idegeskedést és szenvedést nekem!” – gondolhatod most látszólag teljesen jogosan. De az a helyzet, hogy eddig nem ezt tetted.
Nem fogadtad be teljesen, csak egy részét. Csak a szavait. Csak a stílusát. Csak az időzítést, amivel a saját szemetét rád öntötte. De nem fogadtad be az okokat. Nem fogadtad be a körülményeket. Nem fogadtad be mindazt, amit ő tudatosan vagy tudat alatt megpróbál elrejteni előled. Azt, hogy gyenge. És sebezhető. És képtelen az agyát használva kezelni a helyzetet. Fél. Fél, hogy ő maga kevés a megoldáshoz. Fél, hogy veszíteni fog. Ezért akar többnek látszani. Ezért próbál meg Téged elnyomni. Ezeket is fogadd be, ne csak a szavait.
És amint tényleg teljesen befogadod azt, amit ad neked, már sokkal könnyebben helyet találsz neki is és az „ajándékának” is az életedben – és ha nincs helyük benne, azt is hamarabb felismered. Ne csak a szavait figyeld, hanem minden apró részletet. Mekkora a gyík gallér nélkül? Mennyi a mondanivalójának esszenciája? Mi az, aminek valóban van értéke, és mi az, amivel csak meg akar győzni saját értékességéről. Vagy divatosabb hasonlattal élve: mennyi a termék, és mennyi a marketing?
Ahhoz, hogy ezt meg tudd tenni, egy nagyon fontos tényezőre szükséged lesz: önismeretre. Enélkül nem megy, ezt nem fogod tudni megspórolni. Szerintem szánd rá az időt és az energiát minden egyes nap, hogy egyre jobban megismerd önmagad. Megéri. Nagyon megéri. Mert amikor már tisztában vagy a saját értékeiddel, többé senkinek nem hiszed el, ha azt próbálja veled éreztetni, hogy egy értéktelen senki vagy. Ha pedig az értékeid mellett ismered a hibáidat is, akkor már senki nem tudja azokat felhasználni ellened. Így ha valaki a szemedre vet valamit, akkor vagy békésen tudomásul veszed, hogy téved, vagy békésen elfogadod, hogy igaza van. Az agressziójának innentől kezdve már nemcsak értelme nincs, de ereje sem.
Kutyák. Gyíkok. Emberek. Nem olyan bonyolult megérteni egyikőjüket sem. Elfogadni már nehezebb – főleg akkor, amikor rád támad valamelyikőjük. De soha ne a felszínre figyelj, hanem próbálj picit mélyebbre nézni. Keresd a félelmet. Mindig keresd a félelmet. Minden, amit rossznak látsz a világban, valamilyen mélyen gyökerező félelemből ered. A pici kutya fél és bizonytalan önmagában, ezért támad. A gyík ugyanezt teszi. Az ember is. Mindössze annyi a különbség, hogy nekünk embereknek sokkal változatosabb formában kerülnek felszínre mélyen gyökerező félelmeink, és nem elégszünk meg saját nem létező erőnk bizonygatásával, megpróbáljuk az ellenfél nem létező gyengeségét is bebizonyítani. De csak annak lehet, aki ezt engedi.
A kicsi kutya ugat. A nagy kutya leszarja. Neki nem kell semmit sem bizonyítania. A hasonlatom pedig pont ott sántít, ahol számunkra, emberek számára a lehetőség megnyílik: míg a kicsi kutya jó eséllyel soha nem nő nagyobbra, addig az emberi jellem bármikor képes növekedni. Ha a gazdája akarja.
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
A saját szemszögemből – honnan máshonnan? – nézve próbáltam hasznosítani a leírtakat, és úgy érzem, hogy vannak az ordítozásnak más aspektusai is.
Szoktam ordítozni: főleg mióta az önismeret által már megengedem magamnak, hogy dühös legyek. Tudom, hogy nem a legproduktívabb, mert nem oldja meg a problémát, de van, hogy egyszerűen ez jön.
Abban biztos vagyok, hogy amikor kiabálni kezdek, akkor az leginkább azért van, mert a másik nem is veszi a fáradtságot, hogy az én szempontomat figyelembe vegye, s csak a sajátját szajkózza. Ilyenkor a kiabálás mintha azt a célt volna hivatott betölteni, hogy a másik hallja már meg, amit mondok.
A cikkből úgy tűnik, mintha az, akivel kiabálnak a szegény, tünci-münci kis “áldozat” teljesen ártatlan lenne. Nem tudom, hogy van-e a kiabálós eseteknél olyan, ahol valóban ártatlan a lekiabált személy. Szerintem sok olyan eset van, amikor az “agresszor” azért emeli fel a hangját, mert a másik olyan mereven ragaszkodik a saját igazához, hogy nem hajlandó még csak meg se hallani, mit mond a másik.
Amikor én kiabálok, akkor általában azt olyan személlyel teszem, aki számomra fontos, akivel a kapcsolatot meg szeretném tartani. A helyzet, ami létrejött, ami kialakította az eltérő álláspontokat, olyan, ami veszélyezteti a kapcsolatot vagy annak békéjét. Szerintem az “agresszornak” kikiáltott személy támadva érzi magát, ahogy a kiskutya is a cikk elején.
Ahogy írom ezt a kommentet, azon morfondírozok, hogy mi is az, ami miatt kiabálni szoktam, ami miatt támadva érzem magam. Leginkább azt szeretném, ha a másik hallaná, beengedné magába azt, amit én mondok, s utána közösen gondolkodva jutnánk valami konszenzusra. Ami azonban tényleg csak akkor jöhet el, ha ő is hajlandó meghallgatni engem. Úgyhogy az “áldozatok” számára javasolt önismereti irány szerintem nagyon is segítene, hogy felismerjék, miért is pattintják le olyan makacsul a másik meglátásait, hogy miért nem merik még csak beengedni sem magukba mások véleményét.
Egyébként, ahogy ezt az utolsó mondatot leírtam, azt gondolom, hogy egy ilyen kiabálós helyzet esetén mindkét félnél igaz lehet, hogy valamiért félelmetes a másik szempontjait meghallgatni, beengedni. És ahogy veszély esetén háromféleképpen reagálhatunk (üss, fuss, fagyj le), úgy egy ilyen helyzetben is háromféleképp állhatunk hozzá: üss (kiabál), fuss (ott hagyja), fagyj le (csöndben, “farkát behúzva” hallgat).
Akár kiabál, akár hallgat, akár elfut, mind támadva érzi magát. Támadva a másik álláspontja által, amit valamiért félelmetes befogadni.
Nagyon hasznos cikk !!!!
Igaz. De: önvédelem az első, mert senki nem véd még egy ilyen helyzetben, ami rombol. Csak akkor lehet beszélgetni, ha az ordibáló nem ordibál már. Ehhez ultimátum kell egy szint felett: csak akkor beszélünk, ha nem ordítasz, ha nem engem akarsz felfalni a haragoddal, csak akkor vagyok hajlandó meg is érteni a motivációidat. Akkor igen. Elfogadom, hogy képtelen építeni, de nem hagyok teret a céltalan rombolásnak. Pár ész érv, csendesítő módszer után sem hagyja abba, akkor annak a megértésnek akkor ott nincs még meg az ideje. Eltávolodva a tsunamitól, több értelem szorulhat egy megértő beszélgetésbe, mint romboló érzelem. Köszi az írást, pont jól jött. 🙈
Szia Gabor 🙂
Ez tokeletes. Az elso betutol az utolsoig. Igen ilyenek vagyunk – kivetel aki nem!!
Halas koszonet erte.
Udv. Rozika.
U.I.: Gerika hozzaszlasabol irtam ide! Nagyon tetszik a mondat es talalo is. 🙂 🙂
“egy nem agresszív ember is kitörhet, mint egy vulkán, miután sokáig fortyogott magában.”
Az agressziót sokszor nem egy történés /ami nem is nagy dolog/ váltja ki, hanem sorozatos “seggfejkedés” Ez abetelt pohár esete. A betelt pohár én vagyok. Az utolsó cseppnél robbantam, nem kicsit, nagyon. de akkor már nem tudtam koordinálni az agyamat, minden jött, az is , aminek nem kellett volna…….Erre hadjárat indult ellenem, természetesen a családból kiindulva, még pert is akartak ellenem indítani, hogy megaláztam azt a “kedves” családtagot,aki évekig áskálódott minden téren és szinten ellenem.Ezzel csak az agresszióra akartam reagálni, keressük a miértjét, mert egy nem agresszív ember is kitörhet, mint egy vulkán, miután sokáig fortyogott magában.
Kedves Gábor!
Áruld el, kérlek, honnan tudtad, hogy épp efféle gondok gyötörnek és egy ilyen írásra van szükségem?
Honnan tudtad, hogy épp egy agresszív valakitől szenvedek – nem folyamatosan bár, de évek óta -, aki a szomszédom, és akivel a viszonyunk már a szótlanságba menekült?
Köszönöm az írásodban rejlő megoldási kulcsokat. Valamilyen technikát nem tudnál javasolni?
Barátsággal üdvözöllek.
Szia Gåbor,
egy, a témåhoz szkeptikus ismerősömtől kaptam meg az oldal címét közel 1 ėve.
Azóta nem mûlik el hėtfő ės csütörtök, hogy ne olvasnåm el az aznapi īråsodat.
Gyakran tėrek vissza a mår elolvasott īråsokhoz, törtėnetekhez vėgig olvasva a komenteket is.
Ez nem lehet vėletlen, hogy ennyi embernek egyidőben ėpp aktuålis, amit īrsz.
Kõszõnõm, kõszõnjūk!
Nagyon szívesen. 🙂 Én pedig köszönöm szépen a kedves szavaidat, és azt is, hogy olvasol. Nagyon örülök, hogy hasznosak az írásaim. 🙂
De jó volt ezt olvasni, köszönöm Zsóka, hogy megosztottad a személyes tapasztalatodat. Nagyon örülök, hogy nem hagyod már másoknak, hogy lehúzzanak.
Igen, most már teljesen egészséges vagyok (az időjárásváltozást vagy nagyobb terheléseket még picit megérzem, de nem vészes, és hamarosan már ennyi sem lesz, mert eldöntöttem). Köszönöm szépen a kérdésedet, és azt is, hogy olvasod az írásaimat. 🙂
Én is a legjobbakat kívánom szeretettel. 🙂
Gábor
Köszönöm szépen, örülök, hogy hasznos volt. 🙂
Nagyon szívesen Csilla, köszönöm szépen, hogy olvasol. 🙂 Pontosan az a célom, amit most megfogalmaztál, és nagyon örülök, ha sikerül. 🙂
Nagyon köszönöm a kedves szavaidat, Klári 🙂 Nagyon örülök, hogy hasznos amit adni tudok. Neked is legyen szép napod! 🙂
Köszönöm Gábor, mint már annyiszor ez előtt! Lelki épülést eredményez minden írásod, és ahogy látom a hozzászólásokból nem csak nekem. Ez az írásod ismét telitalálat. Jó, hogy vagy nekünk!
Hát Gábor,megint csak egy jó írás és mintha csak nekem írtad volna!
Nem kell messzire mennem,hogy ráismerjek arra,akitől menekülnöm kell,aki mindig is letett és bizonyos “ugatásokkal” próbálta elérni,hogy ő a nagy ász.
Igen,nagyon igaz az,hogy teljesen el kellett fogadnom őt,s azóta fordított a viszony,érzem,sőt láthatóan tart is tőlem,nem úgy mint éveken át!
Köszönöm,hogy írsz,hogy küldöd folyamatosan az írásaidat,így erőben tartasz!
Kívánom Neked a legjobbakat!
Remélem,teljesen egészséges vagy,ugye?Ezt már sokszor meg akartam kérdezni,mivel stroke-ról írtál régebben.
Szeretettel Zsóka
Nagyon szemléletes!!!
Koszonom Gabor,minden irasoddal segitesz nekem hogy egyre kozelebb keruljek onmagamhoz,hogy elfogadjam es szeressem magma!
És megint csak köszönöm..mindig ez van reggel mikor olvaslak.
Tükör magamnak, ébresztő a léleknek..egyáltalán, jó olvasni mindig téged.
Jó hogy vagy itt, hogy megtaláltalak kimondott gondolataiddal.
Kösz, legyen szép napod ma is !
Nagyon szívesen Anna, örülök, hogy tetszett. 🙂
Ez a cikk tetszik, minden sora igaz. Köszönöm!