Ezt nem fogja más érteni. Elmagyarázni sem fogod tudni annak, aki saját maga nem érezte, nem élte még meg. A szavak ehhez nagyon kevesek.
Van néhány, tényleg csak néhány olyan kapcsolat, amelyben esélyed van rá, hogy megtapasztald, amit most próbálok körülírni suta verbális eszközökkel. Azt a melegséget, azt a biztonságérzetet, azt a természetességet, amely még a legnehezebb, legkilátástalanabb helyzetben is eltünteti a kérdőjeleket.
Egységélmény. De ez sokkal több, mint élmény. Hazatalálás. De még ez a szó is sivárnak tűnik az érzés körülírásához. Minden rendben van. Talán ez jár a legközelebb ahhoz, amit éreztem – és amit talán Te is éreztél már legalább egyszer az életedben, ha nagyon (nagyon-nagyon) szerencsés vagy.
Kora este volt, már sötétedett. Aki ismeri az erdőt, az pontosan tudja, hogy ez mit jelent: hamarosan a vaddisznóké a terep. Ilyenkor már érdemes szépen hazamenni, vagy legalább ki az erdőből, ha nem vágysz kellemetlen meglepetésre, ami akár végzetes is lehet.
Közel jártunk már az erdő széléhez, így heten: három bundás családtagom, három másik kutyus, akik vendégek voltak nálam, és jómagam. Egyik vendégünk ekkor egy fegyelmezés közben úgy döntött, ahogy még soha: ő bizony ebből nem kér, inkább hazamegy. Csak reméltem, hogy tényleg haza. Ismerte az utat, ám a második megdöbbenés akkor ért, amikor a kapujukhoz érve nem volt ott.
Szorongás. Félelem. Kétségbeesés. Ezek megint csak gyenge szavak az érzéseim körülírására. Rám bíztak egy Életet, akinek nyoma veszett.
A következő lépés viszont teljesen természetesen következett: a többi kutyust hazaviszem, aztán Lord és én visszamegyünk az erdőbe. Természetes volt, hogy Lorddal megyek. És ahogy a vaksötét erdőben gyalogoltunk, a lelki mélyponton valami leírhatatlanul jó érzés járta át a lelkemet.
Minden rendben van, ha Lord itt van velem.
Bízom benne. Talált már meg kutyust, amikor egy barátunknak segítettünk. Mellettem volt már sok nehéz élethelyzetben. A gondolataimat is olvassa. Miatta nem kell aggódnom egy picit sem.
Tudom, hogy Ő nem fog elfutni vadak után. Tudom, hogy Ő velem van, ha bármi gáz van. Tudom, hogy Ő segít megtalálni az eltűnt kutyust. Tudom, hogy Ő nem kérdőjelezi meg, hogy miért van most itt velem.
Egység. Két olyan lélek között, akik már sok mindent megéltek és túléltek. Két olyan lélek között, akik kapcsolódásába nem férnek bele kérdőjelek.
Sokkal kevesebbet agyaltam, mint korábban. Lefutottak persze a következő lépések az agyamban, jelen volt a félelem is, de ez a végtelenül természetes és szavakkal le nem írható béke rátelepedett minden negatív érzésre, és egészen parányivá tette azokat.
A kutyus meglett. Tényleg hazaszaladt, csak megviccelt engem. Vagy talán segített, hogy Lorddal megéljem ezt a pillanatot, ami emberi idő szerint nagyjából fél óra lehetett.
Valójában az öröklét pillanata volt ez.
Kapcsolódás egymással. Kapcsolódás önmagammal. Csak egy nagyon különleges kapcsolatban van esélyed rá, hogy ezt megtapasztald.
Ez a tapasztalat már nem kerül bele “Beszélgetések a Kutyámmal” című könyvembe, mert a nyomdával már nem csúszhatunk. De rengeteg hasonlóan mély, vagy éppen játékosan könnyű tapasztalatomra épülő párbeszéd kapott benne helyet. Így próbálom közvetíteni a Lord lelkében lakó ősi bölcsességet.
Már amennyire ez szavakkal lehetséges.
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.