A nőnek a konyhában a helye – mondja a férfi, aki nem tudja, hogy mit kezdjen vele a hálószobában. Vagy egyszerűen csak seggfej. És bár időről időre fellobban a nők egyenjogúságáról, helyzetéről és feladatairól szóló heves vita lángja, én azt mondom, hogy mindez csak a felszín. Valójában nem az egyenjogúság a központi kérdés. És még csak nem is a nők. Mindjárt elmagyarázom, mire gondolok.
Előtte viszont nézzük a kiindulópontot. A nők feladata az, hogy szüljenek és tartozzanak valakihez – hangzott el ez és ehhez hasonló vélemény több közszereplő szájából. A csomagolás pedig az otthon, a család, a gyermek, a szeretet és a nőiesség hívószavaiból áll. Nagyon szép szavak, amelyek fontos és csodálatos fogalmakat takarnak. Tökéletesek arra, hogy a valódi érdekeket elfedjék a többség számára.
Amíg csak egy-egy érzelmi intelligencia terén hátrányos képességekkel rendelkező ember hangoztatja, hogy a nőknek hol a helye, és hol nincs, addig semmi gond nincsen – hiszen idióták mindig voltak, vannak, és lesznek is. A gond akkor kezdődik, ha ebből ideológia, mozgalom vagy kormánypropaganda válik. És az a helyzet, hogy ezt lehet tálalni bármilyen szép csomagolásban, a tartalom attól még velejéig rohadt.
De mi is a tartalom? Az, hogy a nők szülnek, és hogy természetes emberi igényünk, hogy tartozzunk valakihez? Nem, dehogy. Ez még mindig csak a burkolat. A legtöbb nő számára megadatott az a csoda, hogy életet adhat egy kis embernek, és segíthet neki elindulni az útján. Jó esetben ez is történik, és a szülők nem a saját útjukra próbálják rákényszeríteni utódukat – de ez már egy másik történet. A szülés tehát nemcsak a természet rendje, hanem számomra csodálatos dolog is, és őszintén tisztelem a nőket ezért (is). A valakihez tartozást – párkapcsolat esetén az egyetlen valakihez tartozást – is nagyon szép és fontos igényünknek tartom.
Én annak tartom. De semmi közöm hozzá, hogy egy számomra ismeretlen (vagy akár ismerős) nő hogyan éli az életét, és milyen döntéseket hoz – legyenek azok akár átmenetiek, akár véglegesek. Ahhoz pedig pláne semmi közöm nincsen, hogy a nők általában mit csinálnak, mi a dolguk, hol a helyük, és hol nincs. Ki mondja ezt meg? És kinek?
Milyen alapon szól bele valaki egy másik ember életébe? És még ha ez csak egy személyes vélemény lenne, akkor is felteszem a kérdést az ilyen vélemény alkotójának: honnan tudod, barátom, hogy egy másik embernek, vagy akár az egész emberiségnek mi a jó? Honnan tudod, hogy a Te elméleted a helyes, az igaz, az egyetlen járható út? Nem kissé arrogáns hozzáállás ez a világegyetem működéséhez? Vagy inkább önző – mert az ilyen vélemények legtöbbször önös érdekekből születnek. Ez az a tartalom, ami velejéig rohadt. Mert amint lebontjuk a szeretet, a család és a nőiesség jól kinéző és könnyen fogyasztható mázát, eljutunk a valódi okokhoz, amitől viszont már közel sem lesz olyan békés az emésztésünk.
Vonatkoztassunk el egy pillanatra attól, hogy ki és milyen körülmények között mondja meg azt, hogy mi is a nők feladata. Van itt egy sokkal mélyebbre vezető kérdés: a miért. Miért szól bele valaki egy másik ember életébe, megmondva neki, hogy mi a feladata, vagy mi kellene, hogy legyen a feladata? Ennek szerintem négy oka lehet.
Az egyik az, hogy szereti őt, és jót akar neki – de a szeretete nincs olyan magas szinten, hogy elfogadja a másik embert olyannak, amilyen. A másik az, hogy ostoba arroganciával azt képzeli, jobban tudja nála, hogy mi a helyes és az igaz – mintha létezne abszolút igazság és mindenki számára egyaránt helyes út. A harmadik az, hogy önzetlenül, érdekektől mentesen segíteni szeretne a másik embernek. A negyedik pedig az, hogy önző érdekek vezérlik.
Nem gondolom, hogy azok az emberek – legyenek akár politikusok, művészek, más közszereplők, vagy „átlagemberek” –, akik megmondják, mi a nők feladata, ezt a minden egyes nő iránt érzett tiszta szeretetük miatt teszik. De ha mégis, akkor még sokat tudnának tanulni arról, hogy mi is az a szeretet.
Az ostoba arroganciát könnyebben el tudom képzelni, de ezen emberek között vannak olyanok is, akik IQ teszt alapján kifejezetten intelligensek. Persze az IQ teszt, vagy akár a társadalmilag elfogadott intelligencia definíció is igencsak beszűkíti az intelligencia fogalmát. Az érzelmi intelligencia eleve nem is szerepel benne, de még az értelmi intelligenciának is csak bizonyos aspektusait vizsgálja.
Ami az önzetlen segítséget illeti, ilyet ugyan nem sűrűn látunk, de kétségtelen tény, hogy előfordul. És ha esetleg politikusaink, közszereplőink, vagy bárki más szájából azért hangoznának el a nők feladatait meghatározó szavak, mert önérdektől mentes, jószívű segítséget kívánnak nyújtani az ország összes hölgyének (akik szerintük kevésbé tudják, mi a jó nekik), akkor érdemes lenne elgondolkodniuk egy apró részleten: segítséget csak annak lehet adni, aki kéri. És amíg a magyar nők nem adnak be közös kérelmet arra, hogy valaki ugyan mondja már meg nekik, hogy mi is az ő feladatuk az életben, addig a „segítség” valójában nem más, mint a saját világnézetünk és értékrendünk ráerőltetése másokra.
Maradt a negyedik ok, az önérdek. Ez pedig megjelenhet egyéni vagy csoportszinten is, de a motiváció többnyire ugyanaz. Én viszont gusztustalannak tartom a gazdasági, politikai és karrierépítési törekvések becsomagolását a szeretet, a természet és a szent családi kötelék hívószavaiba. Mert itt erről van szó. És persze általában a nemzet érdekeinek hangsúlyozása sem marad el – hiszen a kollektív felelősségtudat nagy súllyal nehezedik minden jó magyar vállára (akármit is jelentsenek a „jó” és a „magyar” fogalmak).
De nézzük csak meg, mit is jelent a nemzet érdekében való felhívás a szülésre: fogy a magyar, és a nők feladata az, hogy a magyarok tenyésztésének elengedhetetlen eszközeként utódokat szüljenek – ha tetszik, ha nem. Mert az afrikaiak, az arabok, az indiaiak és a kínaiak népességnövekedésére az az egyértelmű és logikus válasz, hogy versenyre kelünk velük létszámban. Világos. Nehéz egy ilyen érvelést komolyan venni, mégis sokan meg(t)eszik. Én viszont azt mondom, hogy ha a magyar nép fogy, annak bizony jó oka van. És nem az az oka, hogy a nőknek nem mondja meg senki, hogy mi is a feladatuk, hanem az, hogy valami itt nagyon el van cseszve, ha egy olyan társadalomban élünk, amelyik önmagát pusztítja.
Ez itt a fő kérdés, és ez nem fog a nők hazarendelésével és reprodukcióra való utasításával megoldódni. Persze akik ezt hangoztatják, azok nem is a megoldást keresik. És ilyen szempontból teljesen mindegy, hogy valakinek azt mondjuk, hogy kedves hölgy, szerintem szülnöd kéne, vagy azt, hogy szüjjémá bazmeg. A csomagolás mögött a tartalom ugyanaz: beleszólok az életedbe, mert többnek gondolom magamat Nálad. És mert anyagi, politikai vagy ego-védő érdekem fűződik hozzá.
Nem vagyok a feminizmus elkötelezett híve. Semmilyen „izmus”-t nem követek, mert mindegyik valahol bekorlátozna. És bármilyen meglepő, a nők egyenjogúságának kérdése valójában nem az egyenjogúságról, és nem is a nőkről szól. Legalábbis nem csak róluk. A jog egy ember által megalkotott mesterséges rendszer, ami sok esetben segíti a társadalom fennmaradását, ám ha elszakad a természettől és az emberségtől, akkor nemcsak értéktelenné, hanem károssá is válik. Nem az a fő kérdés tehát, hogy egyenlő jogokat kapnak-e a nők, hanem az, hogy egyenlő embernek tekintjük-e őket. Mert ha ez teljesül, akkor az egyenlő jogok automatikusan jönnek. És ez nemcsak a nőkre igaz, hanem minden emberre, sőt, minden egyes élőlényre. Mert minden konfliktus abból az arrogáns feltételezésből indul, ami így szól: Én fontosabb vagyok, mint Te.
És persze nemcsak a nők bármilyen fajta elnyomását szorgalmazó emberek (többnyire férfiak) felelőssége ez, hanem sokszor a női egyenjogúságért küzdők is hozzájárulnak a konfliktus fennállásához. Ugyanis mindenfajta megkülönböztetést általában két csoport táplál. Az elsőt azok alkotják, akik saját érdekükből megkülönböztetnek másokat – legyenek ezek a „mások” akár nők, akár homoszexuálisok, zsidók, arabok vagy hello kitty rajongók –, a másik csoport pedig a megkülönböztetettek csoportja. Igen, gyakran ők maguk is táplálják a megkülönböztetést, mert ha hirtelen változást próbálunk rákényszeríteni egy másik emberre (vagy egy rendszerre), az gyakran jár pusztítással – és könnyen lehet, hogy a pusztítás nagyobb, mint az építő hatás.
Mi tehát a nők feladata? Mindenkié az, amit ad magának. Nagyon szimpatikus számomra, ha egy nőben megvan a vágy, hogy gyermeket vállaljon (és ezt őszinte szeretetből, nem pedig kötelességből, utasításra teszi), és nem áldozza fel a szülés csodáját a karrierje érdekében, de ha másképp dönt, abba sem nekem, sem senki másnak nincsen beleszólása.
A nők szülése, otthon maradása, társhoz ragaszkodása tehát lehet vágy, de semmiképpen nem feladat. Nem kötelesség, sem a férfiak, sem a nemzet érdekében, mert senkinek semmi köze hozzá, hogy egy nő hogyan dönt a saját életéről, és a párjával hogyan dönt a gyermekvállalás kérdéséről. Magánügy. Pont.
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Írásaim
Kifogások. Szeretjük őket, ragaszkodunk hozzájuk, és mérhetetlenül kreatívak tudunk lenni,
Tovább
Nem tudom, Te hogy vagy vele, de nekem még egyetlen
Tovább
Biztos vagy benne, hogy igazad van? Biztos, hogy a másik
Tovább
Vannak olyan emberek, akik nem hajlandóak lemondani az álmaikról. Érheti
Tovább
Hülyékkel vagy körülvéve? Tudom, mit érzel. Próbálsz logikusan érvelni valakinek,
Tovább
Megteszel mindent, amit csak tudsz. Küzdesz, mindent jól csinálsz és
Tovább
Bedő Imre könyvének néhány ingyen elérhető részletét szeretném hozzátenni a társalgáshoz. A férfiak és a nők közös feladatairól, közös lehetőségeiről szól, persze inkább a férfiakkal szemben támaszt konkrét elvárásokat. Mégis ad támpontot a közös családi élethez is:
http://www.ferfiakklubja.hu/upload/book_files/Ferfienergia-preview.pdf
Kedves Erzsi,
teljesen egyetértek, nem áll meg ott a történet, hogy nekem ne mondja meg senki. Ezért írtam, hogy ha figyelünk egymásra és próbálunk nem ártani másoknak, akkor minden rendben van. Az ÉN helyett a MI szemléletének elsajátítására valóban nem alkalmas a jelenlegi iskolarendszer, de annak nem is ez a célja, hanem az engedelmes polgárok kinevelése. Sok olyan tantárgyra van szükség az iskolákban, amiben jelenleg nagyon gyenge a társadalom jelentős része: a feltétel nélküli szeret, az elfogadás, a felelősségvállalás, az álmaink kifogások nélküli megvalósítása, és még tudnám sorolni. Én hiszek benne, hogy egyszer ezeket is tanítani fogjuk a gyerekeknek. 🙂
Gábornak általában van igaza, mert fiatal férfi, és fiatal nő felfogását tükrözi: senki se mondja meg nekem…De az életünk ettől bonyolultabb ám. Nem feledhetjük el azt, hogy minden mindennel összefügg, mindennek következményei vannak, amit kiszámíthatunk, tévedhetünk, de attól a felelősség létezik. Abból mennyi a rám eső rész? A 70-ik évemben, már a számvetést végzem, a saját felelősségem is szem előtt tartom. Amit nem tanultam meg, hibáztam, azért feleltem, számon kéri az élet tőlem, még ma is. Fáj, ha nem érzem igazságosnak, de attól ez van, ez így működik jól. Anett válaszolóval teljesen egyetértek. A nőknek több a tanulnivaló, de az nem az iskolapadban tanulható, Az életrenevelés terén sok a felesleges szócséplés, az érzelmi skála sokszínűsége ellaposodott. Ne csak az ÉN, hanem a MI, ami közös, is jól működjön. Ez az én véleményem, lehet velem nem egyet érteni. Tisztelettel, egy gyakorló nagymama, aki változatlanul félti a jövő generációt.
Kedves Nagylaci,
nagyon köszönöm a kedves szavaidat, és azt is, hogy megláttad, hogy a fenti gondolatmenetemben a nők kérdésének helyére valóban nagyon sok dolgot be lehet helyettesíteni. Mert valójában minden probléma mögött valamilyen mélyen gyökerező félelem húzódik, és néhány alapvető félelem típus dominál az emberek többségének fejében. Így a megoldás menete is sokszor hasonló, akár egészen különböző problémák esetében is.
Nagyon sok sikert kívánok a játéktan és a helyes gondolkodásmód tanításához. Szerintem nagyon fontos párhuzamok találhatók az élettel.
Köszönöm szépen még egyszer, hogy írtál, és azt is, hogy olvasol. 🙂
Legyen szép napod!
Gábor
Kedves Mária, köszönöm szépen. 🙂 Igen, ilyen egyszerű (lehetne). 🙂
Kedves Anett, valóban értékekről beszélünk, de érdemes mindig szem előtt tartani, hogy ami például nekem érték, az egy másik ember számára nem biztos, hogy az. Én például szeretek edzeni, erdőben sétálni, írni, és még sok más dolgot, de egyiket sem akarom ráerőltetni másokra. Ha valaki templomba szeret járni, járjon, de ne utasítson erre másokat. Ha valaki számára első a család (számomra is az), azt nagyon jó dolognak tartom, de nem próbálom ráerőszakolni arra, akinek nem ez a fontos. Nemcsak azért, mert semmi közöm hozzá, hogy egy másik ember hogyan éli az életét, hanem azért is, mert aki nem tiszta szívből, a saját vágya által vezérelve vállal családot, az nem is tudja tiszta szívvel ápolni azt, és így a gyerekeiből is lelki sérült lesz. Ez is egy probléma göngyölése, amiről nagyon kevés szó esik (ha egyáltalán felmerül).
Közös program vagy csíkos nadrág? Én a közös programot választom, de nem erőszakolom rá a nadrágosokra. A saját értékrendemnek megfelelően élek, és majd ezt fogom átadni a gyerekeimnek, és azoknak, akik úgy döntenek, hogy tőlem vesznek át értékeket. De nem rátukmálással képviselem az elveimet, hanem az életemmel. Én így élek, aki számára ez szimpatikus, az átveszid azt, ami hasznos számára, és eldobja, ami haszontalan. Aki számára pedig nem szimpatikus, az be sem fogad belőle semmit. És ez teljesen rendben van. Az én utam nem az egyetlen járható út. Sem a kereszténység, sem a politika, sem az európai vagy bármely más kultúrkör, vallás, vagy egyéb meggyőződés nem jelent abszolut igazságot. Szerintem mindenki éljen a saját elvei szerint úgy, hogy lehetőleg folyamatosan előbbre jusson az életében, és ezt próbálja úgy tenni, hogy közben nem árt másoknak. Ha csak ennyit megtenne mindenki, világbéke lenne. 🙂
Én is minden jót és szép napot kívánok!
Gábor
Kedves Gábor ! Azt gondolom , hogy ez egy elvekre épített iromáy mellesleg “egy “” férfi” szemszögéből .És ha bizonyos elveket tekintünk ( gondolok itt a nők egyenjogúságra való törekvésére ,a karrierorientáltságra , a “majd én megmutatom”-ra és/vagy bebizonyítomra , ill vezetői ambícióira .No meg arra , hogy sok egyedülálló anya kénytelen a jobb fizetés érdekében az előbb felsorolt elveket magàba inni ) még igaz is lehet .De
-Éva Ádàm oldalbordájából lett teremtve.Hogy a társa , segítője legyen .
-a Nők nem tudjàk lelkiismeretesen ellátni a feladatukat a családokban , mert nem érnek rà.
-Amelyik ràérne , képtelen rà , nem tudja hogyan kell .Nem tanítottàk meg rá. Ez a probléma generáciokon àt csak göngyölődik.
-Mindig szükséges a helyes alapelv és ez nem zàrja ki az egyéni célt ! De az alapelv attól még nem helytelen !
A hangsúly nem a szülésen van .Mint ahogy a dohányzást sem megszüntetni akarta a kormàny ,(nem is lehet) De élhetővé tette pl.a kocsmárosnő számára a munkakörülményét és itt is sorolhatnám a pozitívumokat.
-Igen , sok probléma van az országban , erről nem ez a kormàny tehet .
Sok nő sajnos nem tudja a szerepét és igenis , nem rossz egy-egy kritikàval időnként felnyitni a szemüket.Még jobb lenne , ha eljutnának a megértésre .Hozzáteszem , hogy a csalàdokban a szerepek összekuszàlódtak .A férfi szerepéről is beszélhetnénk .Mit tesz , mit kellene tennie A FÉRFINEK , AZ APÁNAK ?
Végsősoron a csalàd lenne az életünk alapértelme .És a sok-sok helyes elven alapuló család egy csodàlatos ország alapkövei lehetnének .És mint egyének , a helyes értékrend nyomàn , fontos és kihagyhatatlan elemei lehetnének a zàrójelben említett elvekkel élő egyének is.
Azt is dúrvànak találom , hogy gyűjtenek aláírást ,hogvasárnaponként nyitva lehessenek az üzletek .Azért kellene sztràjkolni , hogy szombatig kapjunk elegendő fizetést !!!
Sok csalàd leülhetne együtt egy vasárnapi ebédre, kàrtyàzhatna, templomba mehetne stb. Ezek értékek .Ehelyett akar egy huszadik nadràgot , mert még csíkos nincs , nem bírja a gyermekét elviselni , inkàbb ad pénzt neki Meki kajára .Hogy lesz igy a lányokból nő és anya , a fiúkból férfi és apa , ha mindenki mehet a sajàt feje utàn.Miközben a hitel a plafonig ér , mert kellett az a csíkos nadràg ????
Minden elv , ami a jó úton tart vagy jó útra terel ,ÉRTÉK , és csak a kicsinyesség és a gőg làt benne rosszat.
Minden Jót :Anett
Kedves Gábor, ehhez a cikkhez csak annyit tudok hozzáfűzni, hogy “helyes a bőgés oroszlán”. Az EMBER kellene számítson, a többi részlet kérdés. Köszönom. 🙂
Közel egy hónapja, ezzel a kommenttel ajánlottam Gábor oldalát barátaimnak: „Az alig 31 éves szerkesztő, a még szellemileg toppon lévő 70-es legjobbak életbölcsességeivel…!!! Legalábbis, annak ellenére, hogy én egy agresszívan kötekedő, a szépek mellett, a hibát-rosszat észrevevő, folytonosan elégedetlenkedő (65 éves) pasas vagyok rezonálok a gondolataival.”
A rezonancia mellett, a „Hölgyeim…” sorait most „felhasználom”. A „$$$” jelzés helyére (némi túlzással) a rezsimtől elszenvedett mintegy 400 tételes sérelemlistám sok konkrét témáját behelyettesíthetném. Talán vannak, Akikben további gondolatokat ébreszthetek vele…
===================
Valójában nem a „$$$” a központi kérdés. Szép szavak, amelyek fontos fogalmakat takarnak. Tökéletesek arra, hogy a valódi érdekeket elfedjék a többség számára. Ez a „$$$” csak a burkolat. Valójában nem a „$$$” a központi kérdés…
A csomagolás az otthon, a család, a gyermek, a szeretet és a „$$$” hívószavaiból áll. …amint lebontjuk a „$$$” jól kinéző és könnyen fogyasztható mázát, eljutunk a valódi okokhoz, amitől viszont már közel sem lesz olyan békés az emésztésünk. …gusztustalannak tartom a gazdasági, politikai és karrierépítési törekvések becsomagolását a … hívószavaiba. Mert itt erről van szó. És persze általában a nemzet érdekeinek hangsúlyozása sem marad el…
… mélyebbre vezető kérdés: a miért.
Miért szól bele valaki egy másik ember életébe, megmondva neki, hogy mi a feladata, vagy mi kellene, hogy legyen a feladata? Ennek szerintem négy oka lehet…
…
A negyedik pedig az, hogy önző érdekek vezérlik. Ez pedig megjelenhet egyéni vagy csoportszinten is, de a motiváció többnyire ugyanaz… A csomagolás mögött a tartalom ugyanaz: beleszólok az életedbe, mert többnek gondolom magamat Nálad. És mert anyagi, politikai vagy ego-védő érdekem fűződik hozzá.
…
Honnan tudod, hogy a Te elméleted a helyes, az igaz, az egyetlen járható út? Nem kissé arrogáns hozzáállás ez?
…Vagy inkább önző – mert az ilyen vélemények legtöbbször önös érdekekből születnek.
Ez az a tartalom, ami velejéig rohadt. …
(…minden konfliktus abból az arrogáns feltételezésből indul, ami így szól: Én fontosabb vagyok, mint Te…)
A jog egy ember által megalkotott mesterséges rendszer, ami sok esetben segíti a társadalom fennmaradását, ám ha elszakad a természettől és az emberségtől, akkor nemcsak értéktelenné, hanem károssá is válik…
… valami itt nagyon el van cseszve, ha egy olyan társadalomban élünk, amelyik önmagát pusztítja.
===================
Kedves Gábor!
Nincs harag, nincs sértődés, ha kimoderálod, de az esetleges „Ki az a Nagylaci” kérdésre ez a tömör válasz:
http://www.jatektan.hu/profilvaltas.html
Kedves Feri, köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett, és annak is, hogy megírtad, mit hiányoltál. Valóban nem írtam matematikai megközelítést, mert csak az emberi tényezőre fókuszáltam. Hajnalka itt a hozzászólások között belinkelt egy olyan cikket, ahol matematikai és szociológiai tényezők is szerepelnek, nekem nagyon tetszett.
Természetesen van különbség a nők és a férfiak között, és ez nagyon jó. Én az alá-fölérendeltségi viszony ellen szólok, és bármilyen burkolt formában történik is ez, attól még ott van. Nem gondolom, hogy a nők felelőssége, hogy fogy a magyarság. Ez az egész társadalom felelőssége, és nem parancsszóra fog megoldódni. Teljesen egyetértek, hogy egy élő, erős nemzet képes fenntartani önmagát, és súlyos oka van, hogy mi nem vagyunk ilyenek. Szerintem ezt az okot lenne érdemes teljesen feltárni és megoldani, de tényleg nehéz feladat. Ettől még próbálkozzunk, és remélhetőleg a politikusok is ezt teszik. 🙂
Nagyon szívesen, örülök, hogy hasznos volt. 🙂 Én is köszönöm a belinkelt cikket, tényleg nagyon jó és összeszedett írás. Ez a mondat tökéletesen összefoglalja a lényeget: “Ha azt akarjuk, hogy itthon nőjön a születésszám, akkor nem azokat kell meggyőzni a szülés csodálatosságáról és fontosságáról, akiknek eszük ágában sincs szülni, hanem meg kell teremtenünk a lehetőséget azok számára, akik amúgy szeretnének.”
Kedves Edina, köszönöm szépen. 🙂 Tényleg nagyon sokan elmennek az országból, és ez is hozzájárul a magyarországi magyarság létszámának csökkenéséhez. És ide is vág a téma, mert szerintem a gyermekvállalási kedv csökkenésének és az ország elhagyásának okai között átfedés van.
Köszönöm szépen. 🙂
Kedves Gábor! Végre egy olyan téma/cikk, amiben nem mindenhol értünk egyet. Tetszett a stílus és a mondanivaló. Hiányoltam sajnos a matematikai megközelítést. Tudom, magam is nehezen írom ezt le, de valóban létezik ilyen is. A népességfogyás tekintetében talán még nálunk jobb is a helyzet, mint sok országban tőlünk nyugatabbra, nem tudom. Az kulturális kérdés, hogy pl. a lengyel fiatalok miért tartanak ki jobban a házastársuk mellett, nehéz lenne megmondani. Máltán, egy EU-országban nemrég bevezették a válás intézményét. Bizonyos területeken, bizonyos kultúrákban (pl. a fentiek és a Mediterrán országok többsége) még él a klasszikus családkép, nálunk inkább elmondható, hogy annyian születnek élve, mint holtan (itt elsősorban a nem egészségügyi okokból abortáltakra gondolok). Vajon ehhez milyen folyamat vezethetett? Nem gondolom, hogy a túl népes Kína vagy India jelentené a fő gondot, vagy az, hogy egy közszereplő különbséget tesz-e férfi és nő között (elég ritka, hogy ne lenne különbség). Ugyanakkor az gond, hogy szerencsétlen körülmények között történt mindez. Kérdés, hogy milyen politikai megfontolás lehetett mögötte. Hasonlókat évtizedek óta hallani, hiszen a probléma azóta is fennáll. Problémának nevezem? Igen, ez a véleményem, és szerintem sokaké. Probléma, hogy ilyen elképesztő mértékben csökken a magyar népesség. (Nekem is van benne még bőven teendőm.) A falvak elnéptelenednek, a kultúrák, helyi művészetek, mesterségek megszűnnek, egyre-másra látni egyre több szellemfalvat, szellemvárost. Úgy gondolom, hogy egy élő, erős nemzetnek képesnek kell lennie az önfenntartásra. Ez valamiért még a háborús állapotok alatt is jobban ment (bár ez csaló megállapítás), mint napjainkban. Szinte biztos vagyok benne, hogy a népességszám még a folyamatosan túladóztató Mátyás alatt is nőtt. Természetesen nem “dolga” a nőknek a szülés, egyáltalán nem. Döntse el a nő, lehetőleg párjával-férjével együttes akaratból. A döntést pedig nem szabad a nőre erőltetni, pláne nem beleszólni. Férfiként például szülésre születésem óta teljesen alkalmatlan vagyok. Sokkal nagyobb a probléma, mint gondolnánk, megoldást pedig nehezen találni. Ez látszik ma. De az talán nem baj, hogy beszélnek/beszélünk róla. Aki tényleg nem akar gyermeket (körülményektől függetlenül akár), annak valószínűleg úgysem lesz.
Köszönöm a cikket. Nőként nekem az nem tetszik, hogy a nők szemére vetik, hogy nem szülnek gyereket, holott a nők szeretnének gyereket szülni, de valahogy nem úgy alakul az életük. Itt szerintem rendszerszintű problémáról van szó és valóban nem oldható meg annyival, hogy “Szüljetek!”, hanem komplexen kell a kérdést vizsgálni. Nagyon tetszett ez a cikk, amely az okokat tárja fel: http://index.hu/gazdasag/2015/12/18/miert_nem_szulnek_a_nok_szuletesszam_nepesedespolitika_demografia/
Arról nem beszélve, hogy valahogy nem is érzékelhető a magyar társadalomban az anyák támogatása. Régen mindenki nevelte a gyerekeket (a szomszéd is rászólt, az iskolában is, stb.) manapság meg kizárólag a szűkebb család dolga és tőlük várja mindenki a csodát.
Kedves Gábor!Nagyon szuper ez az írás!Nekem négy gyermekem van!Igaz a nagyobbik már nem él velünk sőt már az országot is elhagyta három éve.Sajnos itt nem nagyon lehet gyerekeket nevelni ilyen nevetséges összegű pénzekből.Úgyhogy azon sem lehet csodálkozni hogy családok tömegesen hagyják el az országot és esetleg egy másik államban alapítanak családot maguknak.Tudom nem ez volt a cikk témája de szerintem manapság ez is döntő szempont egy normális család
Nagyon jó írás minden gondolatával egyetértek .