A legnagyszerűbb dolgok nem feltétlenül a rivaldafényben születnek. Sőt, ott a legritkábban. Ha picit körbenézel, olyan csendes, szerény, a céljaikért kitartóan dolgozó embereket is láthatsz, akik nem abból élnek, hogy a valós vagy annak mondott sikereikről kiabálnak, hanem egyszerűen csak azt csinálják, amit szeretnek, és azt olyan jól csinálják, hogy belopják magukat vele az emberek szívébe.
Ők azok, akik nem pusztán egy terméket vagy szolgáltatást akarnak másokra tukmálni, hanem az egész történetükkel értéket képviselnek. Ha találkozol velük, olyan élettörténeteket ismerhetsz meg, amelyeknek a szenvedély és az önmagukba vetett hit mellett rengeteg küzdelem, fájdalom, és sokszor szívszorító esemény is a része. Épp ezért annyira hitelesek.
Hong Kong utcáin van egy fiatalember, aki hurkapálcikára tűzött játékfigurákat készít. Egész apró részleteiben dolgozza ki az alkotásait, amelyeket lelkesen vásárolnak meg az arra járók. Nincs ebben semmi különös, nem igaz?Még az sem, hogy a kész figurák a hüvelykujjunknál nem sokkal nagyobbak. Csakhogy ennek a fiatalembernek nincsen hüvelykujja. Sőt, az összes többi ujja és mindkét kézfeje is hiányzik.
De ez őt nem akadályozza meg abban, hogy gyakorlott mozdulatokkal, precízen, és láthatóan nagy élvezettel dolgozza ki az apró formákat a maguk teljes részletességében. Szívből csinálja, ehhez kétség sem fér. És pont ezért ilyen jó és sikeres benne.
A valódi csodák sokszor egészen észrevétlenül születnek. Van egy ember, akinek van egy álma, és aki rengeteg akadállyal találja szembe magát az útja során. Ez az ember elindul egy úton, amiben igazán hisz. Mindenki megértené, ha feladná, de még azt is, ha egyáltalán bele sem vágna. Hiszen helyzete sokak számára „sajnálatra méltó”, és mindenképpen rengeteg kihívással teli.
(h/t: youtube)
De miért kellene bárkinek is beletörődnie a helyzetébe? Az csak egy kiinduló állapot, nem a végzet. Akinek az álmai fontosabbak, mint a kifogásai, az nem problémákat lát, hanem megoldandó feladatokat. És lehetőségeket. Mert sokszor a legnagyobb akadály hozza a legnagyszerűbb lehetőséget is.
Ha elbizonytalanodnál ebben, gondolj majd erre a nagyszerű fiatalemberre.
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Csodálatos történeteket olvashatok itt. Kedves Gábor köszönöm, hogy olvashattam.
Nagyon szép történet, ez is bizonyítja, hogy a csoda bennünk van.Ez a fiatalember tudatosan dolgozik, előbb megtervezi a figurát és utána gyors kéz mozdulatokkal, szinte szellemileg feltupírozva, nagy gyakorlattal csinálja ezeket a bábukat.Alkotói lelkesedéssel dolgozik, példa értékű.Minden terv megvalósításához kitartás kell, nem elég a szándék.Vágy,elhatározás,akarat.Nekem van egy gyermekkori vágyam szinte romantikus elképzelésből kiindulva, de az élet utam másfelé ágazott el, így még a szakmám is egészen más lett.Az elhatározás sokszor felbukkan, de az időt soha nem tudom biztosítani a terv kivitelezéséhez, mert amikor a feladat sora felbukkan,az mindig lefoglalja a teljes energiát.Ezt a problémát, mármint a hosszan tartó idő hiányt az élet vagy megoldja, vagy nem, ebben nagyon bizonytalan vagyok.Szellemi munkáról lenne szó, de az élet mindig több fizikai feladatot ad,mint amit én elképzeltem, mert nem azért tanulok élethosszig tartó intervallumban, hogy mindig másokról kelljen gondoskodni, persze nem tudok kitérni az elém került feladatoktól lelkiismereti okok miatt. Ha tudatosabb lennék, biztosan sikerülne az időt átirányítani a terv megvalósítására.Az is lehet,hogy szervezésben gyenge vagyok, hiányosságaim esetleg ott keresendőek.
Gábor, idézni szeretném a legszebb mondatot, amit olvastam tőled:
“… akinek az álmai fontosabbak, mint a kifogásai, az nem problémát lát, hanem megoldandó feladatokat…” Ez gyönyörű! Annyira tetszik, hogy kedvet érzek egy beszélgetésre. Egyetlen baj van evvel, – hogy jelenleg n i n c s
p r o b l é m á m. Ha lenne, (biztosan lesz), csakis tőled kérnék tanácsot, de pillanatnyilag rendben vagyok.
Kérdésem: szoktál-e előadásokat tartani, vagy csoportos megbeszéléseket? Szívesen részt vennék ilyeneken,
mert a megközelítéseid rokonságban állnak az enyémmel. Annyira közel kerültél a szívemhez az írásaiddal!
(El se hiszem, hogy mérnök vagy, és nem író.)