Anna 35 éves, egyedülálló nő. Három hete hagyta ott a párja. Az önbecsülése romokban. Előtte sem volt túl sok neki, de legalább az, hogy van valakije, egyben tartotta. Még ha ennek az a néhány pofon és a “büdös kurva” megszólítás is volt az ára. De legalább tartozhatott valakihez.

Az első sokk, majd az azt követő összeomlás után Anna kétségbeesetten keresi a kapaszkodókat. A legkisebb fűszálat is, amivel visszahúzhatja magát az Élet nevű játékba. Hogy ne csak túlélni kelljen a mindennapokat. Hogy a szárazra sírt szemei egyszer majd újra felcsillanjanak. Hogy érezhesse: nem egy rakás szar az élete és az egész lénye, hanem valami értékes benne is lapul mélyen. Valahol a lenézés, a könyörgés, a bántalmazás, a megalázkodás alatt. Ha egyáltalán van még ott valami – mert már ebben sem biztos.

De Anna reménykedik. Halvány emlékfoszlányokat talál a padlón szétszórva, melyek azokból az időkből maradtak, amikor még tudott örülni az életnek. Mert volt miért. És Anna reménykedik, hogy lesz miért újra.

Tágra nyílt csapda

Mindeközben Guru Géza újabb posztot tesz ki a Facebookra és az Instagramra. Sokan követik már – beérett az évek óta zajló kitartó munka. Eltelik másfél perc, és már érkezik is az első “Milyen igaz!” hozzászólás. 23 lájk két perc alatt. Szuper! Guru Géza örül. Megint sikerült elkapnia, milyen falatot dobjon az önbecsülésre éhezők szájába. 7 perc és már száz fölött a lájkok száma. Alakul a biznisz, a szöveg mellé betett linkre is egyre többen kattintanak.

Anna is rányomja a szívecskét az elé dobott posztra. Ez a férfi nagyon ért a nőkhöz – gondolja. Bár ilyen lett volna az ő pasija is! Mert Guru Géza bölcs, és tiszteli a nőket, és milyen jól látja, miért bukik el annyi párkapcsolat. Annát pedig – ebben a különösen fogékony állapotában – beszippantja az önfejlesztés matricáival teleragasztott pénzgyűjtő ládika.

De Anna helyzete egyáltalán nem egyedi. Tulajdonképpen egy előre kitaposott úton halad végig, amelyet először csak lábnyomok szélesítettek, ám azóta már a nagy forgalom miatt le is lett betonozva. Ez az út a padlótól a padlóig vezet. De természetesen Anna ezt most még nem látja. Ahogy a többiek sem. Most még szívja magába Guru Géza bölcs meglátásait, és érzi: most végre a helyén van. Most végre olyan nővé válhat, akit megbecsülnek a férfiak. Hiszen Guru Géza elmondja pontosan, hogy milyen nővé kell válnia, mi mostantól az ő feladata, és a “lépésről lépésre” tanfolyamát is érdemes lesz megvenni, mert nagyon megéri.

Anna bizakodik. Már nem csupán reménykedik – ennél már sokkal többet érez. Guru Géza olyan szépen elmondta, hogy Anna és a hozzá hasonló nők hol cseszték el a férfiakkal való kapcsolataikat, miért nem voltak megfelelő társak, és mitől nő a nő valójában. Attól, hogy szül. Attól, hogy jól néz ki. Attól, hogy gondoskodik az otthon melegéről. Attól, hogy segít a férfinak megoldani a bajait, még ha erre fordítva nem is számíthat.

Hiszen a férfi funkciója más, ugye. Ő a családfenntartó. Ő a hivatásának beteljesítője. Meg hát szegény férfi úgyis érzelmileg kevésbé fejlett, ne várja már tőle a nő, hogy figyelmesebb legyen. Empatikusabb meg pláne. A férfi és az empátia… ha-ha!

Anna végre érti, hiszen Guru Géza olyan szépen elmagyarázta. Csak azt nem magyarázta el senki, hogy Anna az egyik hímsovinisztától szabadulva beleszaladt a másik hímsoviniszta csapdájába.

“Figyeljék a kezemet, mert csalok!”

Picit sem meglepő a jelenség, ha jobban belegondolsz. Régen “Abrakadabra” varázsszóval próbálták gyógyítani a maláriát, és ha az nem működött, akkor oroszlánzsírral kenték be magukat. Persze ez a 3. században volt. Ma már motivációs idézetekkel próbálják gyógyítani az önbecsülés hiányát, és ha azok nem működnek, akkor sok önbecsülés-hiányos embert összeengednek, hogy egymást simogassák szavakkal. Jó látni, hogy fejlődik a világ.

Na de a szarkazmust félretéve, valami rohadtul nincsen rendben itt. Annák ezrei követnek olyan megmondóembereket, akik a padlón lévő nőket látszólag felemelik onnan, valójában azonban garantálják, hogy soha többet ne tudjanak a saját lábukra állni. Mert az nem üzleti érdeke a Guru Gézáknak. Vagy mert ahhoz is hülyék, hogy felfogják: a saját nőideáljukat, a saját nő-fogalmukat, a saját kapcsolati mintájukat erőszakolják rá azokra, akik ennek a leginkább kiszolgáltatottak.

És még csak az sem mondható, hogy kéretlenül teszik. Mert az önbecsülés-hiányos ember (teljesen mindegy, hogy nő vagy férfi) kéri a segítséget. Nagyon kéri. Görcsösen kapaszkodik mindenkibe, aki reményt ad neki. És mint tudjuk, a remény ősidők óta az egyik legkelendőbb árucikk.

“Figyeljék a kezemet, mert csalok!” – hangzott Rodolfo klasszikus mondata. De Guru Géza kezeit hiába figyeled, mert ő ugyanazokat a billentyűket üti le a laptopján, mint Te. És ha Annához hasonlóan Téged is megrágott már párszor az élet, akkor olyan erősen vágysz valami jobb érzésre – vagy legalább annak reményére –, hogy a csalást a betűkből összerakott üzenetben már nem veszed észre.

Mert azt hallod, amit hallani akarsz. És ezt Guru Géza pontosan tudja.

A Nő feladata

Ha nőként nem akarsz egyetlen férfi kiszolgáltatottja sem lenni, akkor érdemes nagyon messziről kerülnöd a Guru Gézákat. Azokat a férfiakat, akik meghatároznak neked (helyetted) egy célt, elmondják neked (helyetted), hogy mitől leszel igazi nő, és a kezedet fogva látszólag felállni segítenek a padlóról, valójában azonban az általuk elképzelt szereped felé húznak folyamatosan. Ez veszélyes zsákutca. Mert tudod, mi valójában a feladatod? Elmondom.

Csak vicceltem. Tényleg nagyon veszélyes kiadnod a kezedből a stafétabotot. Ez a Te életed. Nem Guru Gézáé, nem az Anyukádé, nem a barátnődé, nem az enyém. A Te életed, a Te nőséged, a Te vágyaid, a Te elképzeléseid. És szándékosan írok nőséget, mert még csak az sem biztos, hogy a nőiesség az, ami neked fontos. Lehet fontos. Vagy lehet fontos a hegymászás, a könyvelés, a kutyázás, a testépítés, a rövid haj, a hosszú séta, a tűsarkú vagy a tűzoltólétra. Vagy bármi más. Mégis kinek mi köze van ehhez?

Guru Géza szerint akkor teljesedsz ki, ha támogatod a férfit a kiteljesedésében? A másik kretén meg azt mondja, most már szülnöd kéne? Vagy hogy legyél nőies – úgy, ahogy szerinte a nő nőies? Szerinte. Érted, ugye? Szerinte. És ha Te a legmélyebb állapotodban, amikor a legkétségbeesettebb és legkiszolgáltatottabb vagy, arra figyelsz, hogy szerinte mi a nőies, ki a nő, és kinek mi a feladata, akkor Te leszel Guru Géza következő áldozata. Csakúgy, mint Anna.

A szavak mögött találod

Most persze felmerülhet benned a kérdés, hogy hogyan ismerheted fel a hiteltelen tanítókat – főleg akkor, amikor mélyen vagy. Tudom, hogy keresed a kapaszkodókat. Tudom, hogy instant motivációnak még hasznos is, amit az ilyen emberektől kapsz. És azt is tudom, hogy a pillanatnyi jobb érzés nagyon sokat ér neked, és ez lecsökkenti a bullshit-felismerő képességedet. Vagy ha úgy jobban tetszik, az érzékenységedet.

Ráadásul Guru Géza ügyes. Sokkal szofisztikáltabban adja elő a dolgait annál, mintsem hogy életed mélypontján rájöjj: nagyon át lettél baszarintva a palánkon. Ezért tudott fennmaradni még mindig az üzlete. Ezért járnak még mindig Annák ezrei az oldalára, az előadásaira és a tréningjeire. És a legveszélyesebb csapda nem is az, hogy amit ad, annak nem sok köze van a tartós önbecsülés-építéshez, hanem az, hogy pont azt kapod tőle, amitől végleg kiszolgáltatott maradsz. Hacsak fel nem ismered, mi folyik a háttérben.

A felismerés nem mindig a szavakon keresztül történik. Hiszen van, amiben még nincsen elég tapasztalatod, ezért a messziről jött ember elve alapján Guru Géza sok dolgot mondhat, amit szépen el is fogsz hinni neki. Mert el akarod hinni, hogy ő az, aki segít neked. A szavak tehát könnyen megvezethetnek – maradnak a tettek és az egyéb jelek.

Körbenézhetsz Guru Géza háza táján picit. Az otthonában nem tudsz, de a megnyilvánulásai is rengeteg információt hordoznak. Figyelheted a testtartását. Figyelheted a szemét. Ha szereplést vállal valahol, utánanézhetsz, hogy az a csatorna (vagy egyéb platform) milyen irányultságú. Mi a fő üzenete, mik a jellemző műsorok, áll-e valamilyen érdekcsoport mögötte. Megfigyelheted azt is, hogy Guru Géza milyen ügyekért áll ki amellett, hogy sérült lelkű nőknek ad tanácsokat. Megnézheted, hogyan mutatkozik be az oldalán vagy egy interjúban. Megfigyelheted mindazt, amit a szavain kívül a megjelenésével közvetít feléd – ezekből mind rengeteget tanulhatsz.

Természetesen ennek ára van: mégpedig az, hogy nem a kényelmes utat választod, beszippantva mindent, amit hallasz, hanem a bejövő információ mögé először mindig egy kérdőjelet raksz. Minden bejövő információ mögé – a tőlem kapottak mögé is. Mondom ezt egy tanító, elgondolkodtató célú írás vége felé, amelyben ha találsz olyat, ami hosszútávon is szolgál Téged, akkor azt úgyis megőrzöd, a többi pedig mehet a kukába. És ahogy egyre gyakorlottabb leszel az arany és a trágya szétválasztásában, már a szavak sem tudnak megtéveszteni Téged.

Így jutsz el a történet alternatív folytatásához:

Anna 35 éves, egyedülálló nő. És már független is. Független a látens hímsoviniszta Guru Gézáktól, és független a cukormázzal borított olcsó mérgektől, amelyeket drágán árulnak neki. Anna sokat fog még küzdeni, amíg felépíti magát. Belefut talán néhány zsákutcába is, meghallgat sok Guru Gézát és néhány őszinte segítőt is, miközben szépen lassan, fokozatosan, napról napra erősödik. Egészen addig, amíg fel nem építi azt az Annát, aki független emberként tud már másokkal kapcsolódni – ha éppen erre vágyik.

Mert Anna megértette: csak azért, mert éhes vagy, nem kell minden szart megenned.

 

Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.

A hírlevél a legbiztosabb módja, hogy az elsők között értesülj az írásaimról, az előadásaimról, a workshopjaimról, a jótékonysági programjaimról és egyéb rendezvényeimről:

A "Kérem az infókat" gombra kattintással elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót

AJÁNLAT

Írásaim

A remény hal meg utoljára – de Te sokkal előbb
Amíg élünk, remélünk – tartja a régi mondás. Ez igaz
Tovább
Ennél több is lehetne az életed
A fiú elindul. A lány vár. Az egymástól szétcsúszó kezek
Tovább
Mindennapi Motiváció – Lilly Day
Néha elcsodálkozom, amikor azt látom, hogy 20-30-40 éves emberek lemondanak
Tovább
Karácsonyi ajándék
Ahogy egyre közeledik a Karácsony, ünnepi hangulat száll meg mindnyájunkat.
Tovább
Ne hagyd abba! Csak játssz tovább!
Sokan szeretnének változást. Változni viszont már kevesen. Nem is azért,
Tovább
A szavaid halottak – van másod is?
Szavak. Az emberi kommunikáció legfontosabbnak hitt eszközei, amelyekkel életet adni
Tovább

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük