Rengeteg formáját ismerem a félelemnek. Tudom, milyen érzés olyan jelentéktelen dolgoktól félni, mint az, hogy ha kiállok az emberek elé, vajon tetszeni fogok-e nekik. Tudom, milyen érzés attól félni, hogy akit nagyon szeretek, az nem szeret eléggé. Tudom, mit jelent rettegni attól, hogy aki igazán közel áll hozzám, az a holnapot talán már nem éri meg. Éltem már szorongva amiatt, hogy a számomra nagyon fontos céljaimat soha nem érem el, féltem már a magánytól, a kudarctól és a padlón maradástól, és jól ismerem az attól való félelmet is, hogy miután egyszer megcsapott a halál szele, ez bármikor újra megtörténhet.
Éreztem már teljesen irracionális félelmeket, és cipeltem magammal hosszú ideig olyan félelmeket is, amelyeknek nagyon is valós alapja van. És ha Te, aki most olvasol, szintén egy humanoid típusú élőlény vagy, akkor egész biztosan Te is bejártad már a félelmek igen széles spektrumát. Néhányat jó eséllyel már sikeresen legyőztél magadban, de vannak még olyan mélyen gyökerező félelmeid, amik most is bilincsben tartanak. És talán már bele is törődtél abba, hogy így kell élned; a félelmeid időről időre megbénítanak.
Pedig nem. Nem kell így élned. Nem kell folyamatosan amiatt szoronganod, hogy kudarcot vallasz, padlóra kerülsz, megtámad egy óriáspók, elhagynak, beteg leszel vagy meghalsz. Nem kell így élned, mert ez nem is igazi élet, csak túlélés. Sokan választják ezt az utat – részben azért mert a pillanatnyi kényelmükért feláldozzák a hosszútávú boldogságukat (igen, a szarban ücsörögni kényelmes, még ha közben utálod is magadat), részben pedig azért, mert gyerekkorukban nem kaptak megfelelő eszközt a harchoz, és ez azóta sem történt meg. De időről időre egyedül maradnak a félelmeikkel, és ilyenkor vagy kiöntik másra a szemetet, vagy megpróbálnak a legkisebb fűszálba is belekapaszkodni, hogy valahogy kimásszanak a sötét veremből.
De van az az állapot, amikor kevés egy inspiráló videó végignézése, vagy egy ismert motivációs tréner „Nézz szembe a félelmeiddel, csináld most, képes vagy rá!” felkiáltása, mert egyszerűen hiteltelen és megfoghatatlan szavak egyvelege az egész, semmi több. „Győzd le a félelmeidet!” – hangzik a lelkes buzdítás. „Oké, de hogyan?” – feleled Te, aki az instant motiváció adag betöltése után fél órával már újra a mélyben érzed magad. „HOGYAN???”
És a hogyanról általában kevés szó esik. Ahogy arról is, hogy a félelem nem rossz, és nem is valami idegen támadás ellened. De ahhoz, hogy kezelni tudd, előbb meg kell értened, hogy pontosan mi is zajlik le benned. Ismerd meg az ellenségedet, hogy le tudd győzni. Nekem ez volt a kapaszkodóm, amikor egy stroke után rengeteg valós és irracionális félelemmel küzdöttem magamban. És mivel úgy döntöttem, hogy nem menekülök, ezért egyre több dolgot megtanultam a félelmekről – és önmagamról.
Megtanultam, hogy a félelem mindig hullámokban érkezik. Van, hogy elfelejtkezel róla, van, hogy kicsit érzed csak rosszul magadat miatta, de időről időre érkezik egy olyan erős hullám, ami megbénít, és pillanatok alatt magával ragad. Megtanultam, hogy az idő nem segít, csak ellened dolgozik: minél tovább cipelsz egy félelmet, annál mélyebb gyökeret ereszt a lelkedben, és annál kezelhetetlenebbnek tűnik számodra. Megtanultam azt is, hogy a félelem képes átalakulni – így lesz egy látszólag egészséges emberből másokon keresztülgázoló seggfej, vagy egy gyerekkori lelki sérülésből felnőttkori betegség, ami akár halálos is lehet. De ami a legfontosabb: megtanultam azt, hogy a félelem legyőzhető. És abban szeretnék most segíteni, hogy megtaláld, hogyan.
Az első lépés: a felismerés
Nagyon sokan tudat alatt, vagy akár teljesen tudatosan is egy külső személyként vagy tényezőként tekintenek a félelmekre. Nemcsak a szenvedő vagy laikus környezete gondolja ezt, hanem még a pszichológusok között is vannak olyanok, akik így állnak hozzá a félelemhez és az abból eredő lelki betegségekhez. Mintha egy idegen megtámadna, kínozna és fogva tartana. Mintha belekényszerültél volna egy olyan helyzetbe, amihez semmi közöd nincsen. Mintha áldozat lennél, nem pedig maga az elkövető.
De az a helyzet, hogy mindez benned van. A félelem is, és a megoldás is. A mélyen gyökerező félelmeidet úgy fogod tudni legyőzni, ha mindenekelőtt megérted, hogy a külső tényezők legfeljebb csak szítani tudják a félelem tüzét benned, de a tüzet magát a Te agyad táplálja. Nem külső ellenséggel harcolsz, hanem Önmagaddal, és ha utálod a félelmeidet, akkor belül mélyen saját magadat utálod. A többi csak kivetítés.
Ezért én azt javaslom, hogy fogadd el a félelmeidet, értsd meg, hogy ezek is hozzád tartoznak, és ne gyűlölettel próbálj küzdeni egy láthatatlan problémával, hanem tekintsd ezt egy megoldandó feladatnak. Mert valójában az, semmi több.
A félelmek érzelmi alapon működnek, ezért a racionális megoldási javaslatok önmagukban nem mindig vezetnek eredményhez (főleg, ha annyira megbénít a félelem, hogy bele sem tudsz kezdeni annak feloldásába), az érzelmi síkú megoldások hatékonysága pedig mindig függ az aktuális lelkiállapotodtól. Érdemes tehát mind érzelmi, mind értelmi síkú, mind hosszú távú, mind pedig rövid távú stratégiát alkalmazni a belső egyensúlyod megtalálására. Mert valójában erről szól a félelmeid legyőzése: visszatérsz Önmagadhoz.
Félelmeink kezelése az érzelmi síkon
Az érzelmi vonal nagyon egyszerűen megfogalmazható: a félelem ellenszere a szeretet. Töltsd meg a szívedet minél több szeretettel, és egyre kevesebb hely marad a félelmeidnek. Nem arról van szó, hogy amitől félsz, azt szeretned kellene, hiszen jó okkal félsz tőle (vagy ha az attól való félelmednek nincs is alapja, annak mindenképpen van, hogy kialakult benned valamilyen félelem).
Inkább magát az életet és Önmagadat szeresd egy kicsit jobban, szerintem. Ennek pedig az egyik legjobb és legkönnyebben kivitelezhető módja a hála tudatos gyakorlása. Igen, eleinte tudatosan megy csak, mivel nagyon könnyen elfelejtjük értékelni azt, amink van, és észre sem vesszük mindazt a jót, amiben részünk lehet. Ezért én azt javaslom, hogy próbálj meg tudatosan észrevenni minden apró szépséget magad körül, és ebben sokat tud segíteni egy egyszerű játék is: minden egyes nap írj fel 5 olyan dolgot, amiért hálás vagy.
Lesznek olyan napok, amikor nem tudsz hálás lenni azért, hogy valaki segített Neked valamiben, vagy hogy nem késted le a buszt – mert nem segített senki, sőt, még keresztbe is tettek Neked, ráadásul a buszt is lekésted, szar az egész nap. Előfordul az ilyen. Ezeken a napokon tényleg nehéz megtalálni, hogy ugyan miért is legyél hálás, de ha belegondolsz, hogy van két szemed, van fedél a fejed fölött, folyik víz a csapból és dobog a szíved, akkor megérted, hogy rengeteg mindened van, ami sokaknak nem adatik meg. Egészen biztosan találni fogsz mindennap 5 olyan dolgot, amiért hálás lehetsz. De valószínűleg jóval többet is.
Feldolgozás az értelmi síkon
A racionális vonal alapja a megismerés. Sokan azt hiszik, hogy ismerik a félelmeiket, hiszen annyiszor találkoztak már velük, és annyiszor szaladtak már előlük. De az, hogy tudod, miről van szó, vagy nevet adsz neki, nem azt jelenti, hogy valóban ismered. A valódi ismeret analitikus megismerést jelent: megismered a félelmeid természetét, erejét, tulajdonságait, gyökerét.
Erre is javaslok egy módszert, amivel következetesen tudsz haladni a megismerés – és ezáltal a feloldás – felé. A feladat a következő: készíts egy táblázatot, amelynek 4 oszlopa van, és annyi sora, ahány félelmeddel szembe akarsz nézni. Nézzük végig, mik kerüljenek a táblázatba.
1. oszlop: Félelmeim
Ide kerül minden egyes félelmed, amit meg tudsz fogalmazni (félek a pókoktól, félek a haláltól, félek, hogy elveszítem a szerelmemet, félek otthagyni a munkahelyemet, a megszokott rossz életemet, stb). Nem számít, hogy milyen félelemről van szó, lehet olyan is, ami teljesen hülyeségnek, hihetetlennek vagy cikinek tűnik számodra. Magadnak írod; legalább magadnak ne hazudj.
2. oszlop: A félelem oka
Ide írd fel, hogy az adott félelmednek szerinted ki vagy mi az oka, illetve kihez vagy mihez tudod kapcsolni. Mert talán már sejted, hogy a valódi oka Te magad vagy, de érdemes felírnod azokat az embereket és dolgokat, akik látszólag a félelmeidet okozzák, de valójában csak kihozzák belőled.
3. oszlop: Mikor nem félnék?
Ide azt írd fel, hogy szerinted minek kellene történnie ahhoz, hogy ne félj attól, amitől jelenleg rettegsz. Például ha párkapcsolatról vagy bármilyen más emberi kapcsolatról van szó, akkor szerinted miben kéne változnia a másik embernek, vagy éppen Neked. Vagy ha szorongasz a jelenlegi élethelyzeted miatt, akkor milyen körülmények kellenének ahhoz, hogy máshogy érezd magad. Ha egy esemény bekövetkezésétől félsz, akkor hogyan lehetne elkerülni az eseményt, vagy mit tudnál tenni, ha mégis bekövetkezne.
Nem baj, ha eleinte nem tudod még kitölteni ezt az oszlopot. Amikor kétségbe vagy esve, akkor teljesen természetes, hogy semmilyen kiutat nem látsz a helyzetedből. De ahogy majd egyre több időt töltesz Önmagaddal, és egyre jobban megismered a félelmeidet, a lehetséges megoldások is szépen jönni fognak.
4. oszlop: Mit tudok tenni most?
Ez az oszlop lesz a legüresebb eleinte, de szép fokozatosan kitöltöd majd ezt is. Ide kerül az, hogy milyen lépéssel tudsz akár csak egy egészen kicsit is közelebb kerülni ahhoz, hogy az előző oszlopban felírt állapot teljesüljön.
Valójában azért bénítanak meg a félelmeid, mert a jelenlegi állapotodat hasonlítod ahhoz, amit szeretnél elérni. Túl messze van a cél – mint amikor a hegy lábánál állsz, és felnézel a magas hegycsúcsra. De ahogy a mondás tartja: „Akik a hegy tetején vannak, nem oda estek.” Oda bizony fel kell jutni. Pontosabban nem kell, csak érdemes, hiszen erre vágysz: egy szorongás nélküli életre. A feljutás pedig csak lépésről lépésre megy – hiába vársz azonnali üdvözülést, mert az jó eséllyel nem lesz.
Ahhoz, hogy visszanyerd a belső egyensúlyodat, ugyanúgy érdemes haladnod, mint amikor a hegyet mászod: apró lépésekre bontva a feladatot. Ne a távoli hegycsúcsra koncentrálj, hanem mindig csak a következő kis lépésre. Egy lépés. És még egy. És még egy. Ezek a lépések minden egyes félelem, és minden egyes ember számára mások lehetnek, de vegyünk egy egyszerű példát. Ha félsz attól, hogy egész életedben magányos maradsz, akkor ne úgy akarj ismerkedni, hogy egyből megtalálod életed párját, pedig még megszólítani sem mersz egy helyes lányt/srácot az utcán. Kezdj el inkább elvárások nélkül beszélgetni bárkivel, akivel találkozol. Igen, szólítsd meg az idős nénit, kérdezd meg valakitől, hogy mennyi az idő, segíts valakinek felemelni egy bőröndöt a buszra, beszélgess random dolgokról egy idegennel – tök mindegy, hogy tetszik-e Neked az az ember, vagy sem. Csak legyél nyitott, és lazulj el. Aztán ha ez már jól megy, és elég önbizalmat szereztél, akkor elkezdhetsz célzottan olyanokkal is ismerkedni, akik kifejezetten tetszenek. Vagy nézzünk egy másik példát: ha egy új élethelyzettől félsz – akár a munkahelyeden, akár a magánéletedben –, akkor kezdj el apró dolgokon változtatni az életedben. Olyan dolgokon, amelyek átmenetet képeznek a régi és az új között.
Ezek csak egyszerű példák voltak, de minden egyes félelmet le lehet bontani apró lépésekre. Érdemes először a kisebb félelmeiddel kezdeni, mert miután legyőzted azokat, az Önmagadba vetett hited is már jóval erősebb lesz. Aztán haladsz tovább, és egyre inkább megérted, hogy semmi sem olyan elérhetetlen, mint amilyennek első ránézésre tűnik. Csak bontsd le kis lépésekre, ennyi a lényeg. Aztán lesznek olyan napok is, amikor olyan erősnek érzed magadat, hogy egyszerre hatalmas ugrást is képes leszel haladni előre. Használd ki ezt az érzést, csak arra mindig figyelj, hogy ne vállald túl magad, mert akkor könnyen elveszítheted a hitedet.
És még valami: ne félj segítséget kérni. Jó, ha van egy bizalmas társad, vagy akár egy szakmailag kompetens személy, akire bármikor számíthatsz. Időnként mindannyiunknak szüksége van segítségre, és ez egyáltalán nem szégyen. Az a szégyen, ha valaki nem akar változtatni.
Instant kezelési stratégia
Amiket eddig írtam, az a hosszútávú stratégia. Ezek a módszerek hozzá tudnak segíteni ahhoz, hogy újra megtaláld Önmagadat, viszont szükség van egy akut kezelési stratégiára is ahhoz, hogy a félelem ne bénítson meg akkor, amikor egy újabb hullámban Rád tör. Mert jönni fog, ez biztos.
A rövidtávú stratégia a cselekvésre épül. Teljesen mindegy, hogy mit csinálsz, csak csinálj valamit, amitől azt érzed, hogy élsz. Hívj fel valakit, fuss egy kört a ház körül, írd le, hogy mit érzel, hallgass zenét, vagy találj ki valami teljesen egyedi módszert, ami Neked működik. Az egyetlen fontos tényező az idő: minél hamarabb elkapod a félelmet, annál kevésbé tud megbénítani.
És bár a kifejezés kedvéért sokszor egyes szám harmadik személyben írtam a félelemről, de most már tudod, hogy ez mind Te vagy. A félelmed is, a cselekvés is, és lehetőség is. A lehetőség arra, hogy újra őszintén Önmagad legyél, és ne csak létezz, hanem élj is. Nem fél-elemben, hanem egész-ségben.
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Kedves Gábor! Megszeretném köszönni az írásaid. Több,mint 2 hónapja olvaslak. Életmentők az írásaid. Rengeteget segítenek.Hálás vagyok neked.
Tisztelettel maradok: Lilla Ilona
Én egy transzplantált félvak ember vagyok és semmi motivációm nincs telnek a napok és teljesen tehetetlen vagyok. A másik szemem is lassan, de biztosan elszáll. 30 éves vagyok hiába tanultam az nem ér semmit. Értéktelenné vált a társadalom szemében a tudásom. A Braille-írást elsajátítani azt nem tudom és tudom, hogy ha megvakulok az egész világ bezáródik előttem. Van munkahelyem, de ott nem értékelnek. Megcsinálom amit a fizikai korlátok engednek, de sajnos a szellemi tudásomat nem tudom kamatoztatni. Mostanra a barátok külföldön vannak és itthon egy sincsen. Végzek a munkahelyemen és hazamegyek a szüleimhez az introvertált bizalmatlan kuckómba ahol biztonságban érzem magam a világ megvetésétöl és így a párkapcsolat lehetősége is kimaradt. Mivel negatív tapasztalat, hogy ha valaki sérült az már leírandó és az inteligencia már nem számít. Érdekes cikk amit írt.
Kedves Gabor! Koszonom es halas vagyok neked az irasaidert ! Az en gondom a ”tulideges”tipus , ami en vagyok ! Hamar fellobanok mostanaban ,sokszor ok nelkuk, utana ,bocsanatot kerek. A bocsanatkeres is jo, de meddig ? Sokszot azt erzem ,a ferjem nem figyel, hogy mit mondok(38 ev hazassag)mashol jar gondolatban, pedig en nagyon szeretek beszelgetni, idegenekkel is egy busszmegalloban. Mikor kerem beszeljunk meg valamit, a valasz; mondjad ! en beszelek, o hallgat , nem nyilik meg !Beleuntam mar a sok , nem emlekszem, nem tudom, nem mondtad valaszba ? Ettol kiabalok vele ok nelkul sokszor,pl; megkerem ma valamire, holnap ismet ugyanerre, harmadik nap szinten, de akkor mar kiabalva es akkor ramkerdez, miert kiabalsz mindig ? Ez megy evek ota, ugy erzem suket fulekre talalok! Magam okolom most mar, hogy miert nem tudom kontrollalni indulataim ! Alapbol egy vicces, vidam no vagyok, szeretem a tarsasagot, a beszelgeteseket . Mit csinaljak a ”duhkitoreseimmel ”? Elore is koszonom valaszod, ha van meg megoldas erre !
Kedves Gábor!
nagy lépésre szántuk rá magunkat a fiammal (mármint a fiam és én!),de egyenlőre pénzprobléma miatt lehetetlen költöznünk.Ugyanakkor a skizofréniás férjem nap mint nap mint egy kaméleon változik,emiatt hol lelkiismeretfurdalásom,hol dühöm,hol meg azonnali menekülési vágyam stb. támad.Ő ezt nagyon is jól látj és érzi és a több személyisége miatt nem tud uralkodni sokáig magán és ezt ki is használja!
nagyon is pont erre,a félelemeink leküzdésére van szükségünk,s tudastosítanunk kell magunkban nap mint nap,hogy mit is akarunk,aztán egyáltalán,amikor elbizonytalanodás jön,hogy akarjuk-e?Mindez kicsinál mindkettőnket.
Elővettem tanácsodra egy füzetet és kezdtem írni a táblázatokba,amiket javasoltál.
Tudom,nagyon jó és elérhető amit el akarunk érni,csak akarat,kitartás kell hozzá!De egyenlőre rohadtul nehéz!
Köszönöm az írásodat,ezért várom nap mint nap az újabbakat,mert erőt merítek,merítünk belőle a fiammal!
Köszönöm Gábor!
Szia Móni,
köszönöm szépen, hogy megírtad ezt, és szívből kívánom, hogy erős maradj ebben az időszakban. Én is félek a haláltól, és teljesen átérzem, amit írtál. Még egy éve sincs, hogy elvesztettem Édesapámat, és nagyon nehéz volt elfogadnom a történteket. A kulcsszó az elfogadás szerintem. Vannak dolgok, amiken nem tudunk változtatni. A világnak a része vagyunk, nem pedig az egyedüli irányítói. Ez az egész emberiségre igaz, de a személyes síkon is így van.
A halállal kapcsolatban sokat léptem előre azt hiszem, de még mindig van bennem félelem. Viszont sem mérnökként, sem más irányból megközelítve nem gondolom, hogy a valamiből lehetne semmi, ahogy a semmiből sem lehet valami. Ezért úgy gondolom, hogy a halál nem a véget jelenti, csak egy átalakulást, ahogy a születés sem a kezdet. Nincsen kezdet és vég, a földi életünk egy folyamat része. Nem hiszem, hogy a vallások által ránk erőltetett formák leírják ezt a folyamatot, mert azokban sok a manipuláció, de mindenki abban hisz, amiben szeretne, ami előbbre viszi, és amivel nem gátol másokat. Én hiszek abban, hogy a halál csak átalakulás, de pont azért olyan nehéz elfogadnunk, mert nem tudjuk, hogy mivé. De talán azt sem tudjuk, hogy miből, csak azt hisszük, hogy tudjuk.
Valóban önmagunkról szól a másik ember elvesztésétől való félelem és a gyász is, de azt hiszem, ez teljesen természetes. Ha segít benne az, amit leírtam, annak nagyon örülök, de ha más kapaszkodóra van szükséged, akkor is képes vagy megtalálni azt.
Nem sok erőt kívánok, mert van benned rengeteg erő, inkább csak azt kívánom, hogy megtaláld, és önmagadért és a kislányodért használd is ezt az erőt.
Még egyszer köszönöm szépen, hogy írtál, és nagyon örülök, hogy hasznosnak találod az írásaimat.
Maradj erős, és mosolyogj sokat a kislányodra. 🙂
Szia!
Nagyon örülök, hogy rátaláltam az oldaladra. A 89 éves nagymamámnak tüdő és nyirokmirigy áttétjei vannak. Nagyon közel áll hozzám 16 éve lakom vele egy 36 m2-es kis lakásban. Azt hittem haláláig otthon tudom ápolni, de a doktornő és ápolónők javaslatára betettem egy hosepice intézménybe. Pár napja nagyon hirtelen elkezdett leépülni szellemileg. Nagyon megrémiszt. Rettegek, hogy meghal, az édesanyámat 2009-ben pár hét alatt veszítettem el, vastagbélrákja volt. Most, hogy olvastam az oldaladat, rájöttem, hogy én igazából a haláltól félek iszonyúan, ezért ragaszkodom ahhoz, hogy ne veszítsem el a nagymamámat. Annak ellenére, hogy tudom ez önzés, hiszen még nincsenek fájdalmai, és sokszor mondta, hogy nem a haláltól fél, hanem a fájdalomtól. 13 éves a kislányom, nagyon szereti ő is a dédit, tudom miatta is meg kell erősödnöm lelkileg, hiszen nekem kell majd a támaszának lennem, mikor a dédi meghal.
Úgy érzem az írásaidból erőt meríthetek majd, hogy átvészeljem ezt az időszakot.
Köszönöm szépen
Szia Éterlány,
szerintem első lépésként ne másokkal foglalkozz, hanem Önmagaddal. Az legyen a cél, hogy Te magadat értékes embernek lásd. Ehhez valamilyen szinten fontos a másoktól való visszajelzés, de túl nagy lépésekben gondolkodsz szerintem. Kezdd egészen kicsiben: beszélgess el egy idegennel egy semleges témáról, vagy segíts valakinek (vedd fel, ha leejtett valamit, engedd előre, segítsd fel a buszra az idős nénit, stb), hogy érezd, hasznos vagy. Aztán összeírhatod, hogy milyen tulajdonságokat találsz rossznak Önmagadban (mert mások annak mondják), és elkezdhetsz velük foglalkozni egyesével. Például ha valaki azt mondja, hogy modortalanul kommunikálsz, akkor gyűjts egyre több olyan tapasztalatot, amikor kedves vagy másokkal (olyan apróságokkal kezdve, amiket az előbb írtam, és haladva a hozzád közelebb állókkal való beszélgetésekig). Vagy ha azt mondja, hogy nem tudsz hasznos vagy kemény munkát végezni, akkor kezd el megvalósítani valamit, amit szívesen csinálsz, és amibe munkát kell fektetni ahhoz, hogy eredménye legyen. Ez lehet egy hobbi, mások segítése, önkéntes munka, fizetős munka, vagy bármi. És azt javaslom, hogy keress olyanokat, akiknek hasonló az érdeklődési körük, szintén ezzel a tevékenységgel foglalkoznak, és egymást segítő közösséget alkotnak, nem egymással versenyeznek. Ha olyanokkal vagy körülvéve, akik hasonló célért küzdenek, az rengeteg erőt ad. A lényeg, hogy bontsd le apró lépésekre, és szép fokozatosan egyre több önbizalmat fogsz szerezni a sikereid által. Ne azonnal akarj sikeres lenni, mert a tartós sikerhez sokkal többre van szükség: kitartásra, munkára, áldozatokra, és arra, hogy leszard, ki hogyan próbál visszahúzni. Ez utóbbiban talán segít ez a korábbi írásom: http://hasznaldfel.hu/2015/06/a-hatekony-leszaras-kifinomult-muveszete-avagy-hogyan-szabadulj-meg-a-megfelelesi-kenyszertol.html
Ne akarj nagyot ugorni szerintem. Még ne. Majd ugrasz akkor, amikor már hiszel Önmagadban. Addig szépen lassan, de következetesen építgesd az önbizalmadat.
Szia Pityu,
köszönöm szépen, nagyon örülök, hogy hasznosnak találod. 🙂 Igen, a félelmeink megfelelő kezelése az egyik legkomolyabb feladat az életben, mert ahogy Te is mondod, a stressz is, de minden más probléma is valamilyen mélyen gyökerező félelemből ered.
Legyen szép napod! 🙂
Gábor
Many thanks Sasha for reading it. I absolutely agree with you, fighting with our fears will always remain part of our life, that’s why I found it important to think about some practical solutions. And that’s what I really like in your articles too at http://alexandersvitych.com/ You also try to find the causes, consequences and useful ways of solving our everyday issues. Thank you again. 🙂
Szia! Mit tudnál javasolni egy olyan embernek, akinek semmilyen testi fogyatékossága nincs, csak “kapunyitási” pánikkal küzd? Évek óta nem dolgozok, igazából korábban is csak egy alapítványnál foglalkoztattak, sohase végeztem felelősségteljes munkát. A legtöbben elítélnek, lenéznek, jogosnak is érzem, tükörbe utálok nézni, gyerekesnek, szánalmasnak találom magam így 27 évesen, mintha valami nem stimmelne nálam a többiekhez képest. Sajnos a ronda szavak nem használtak eddig, csak még depressziósabb lettem egy időre, amikor valaki beolvasott nekem, a hibáimmal szembesített. Hol jobban bízom magamban, és próbálkozom, ekkor mintha mániás időszakom lenne, egész irracionális gondolataim támadnak, vagyis később annak tűnnek, amikor padlón vagyok, és azon töprengek, hogy felesleges minden, fellegvárakat építek magam köré. Akaratlanul elrontok szituációkat, pl. állásinterjún q kommunikálok, ezért elutasítanak. Egy embert érzek magamhoz közel, a legtöbben kerülnek. Persze, a kisugárzás számít, ezt mondják, de annyira félek az emberektől, új szituációktól, hogy megérzik, ès így ez egy ördögi kör… Sikeres szeretnék lenni, de ahhoz hogy odáig jussak, nincs bátorságom, kevéssel pedig nem érem be. Szerinted hol kezdjem?
Thank you Gabor! This subject will always be actual for me and for many I guess. Thanks for the 4-step strategy and for the great motivational conclusion.
Szia Gábor!
Nagyon jó téma, jók a gondolatok és tetszenek a gyakorlati megoldások. A félelem a stressz legfőbb gyökere is egyben, kordában tartása nagy feladat!
Minden jót!